Moore törvénye
Mindentudás Egyeteme, 2003.
A számítógépek a 20. század igazi forradalmát jelentik. Az elmúlt évszázad második felét szokás „atomkorszakként” emlegetni; azonban pontosabb leírás volna a „számítógépek korszaka”. Akár egy évnyi előadássorozatot is össze lehetne állítani a számítógépek, az információs technológia hatásáról a kultúra és a tudomány különböző területein. Ez az előadás csak a matematika szempontjából veszi szemügyre a számítógépeket.
Legjobb, ha mindjárt az elején felhívom a figyelmet valamire. A matematika az egzakt gondolkodásról szól, és nem lehet matematikáról anélkül beszélni, hogy legalább egy kicsit ne kóstoljunk bele ebbe az egzakt gondolkodásba. Elkerülhetetlen tehát, ...
Készítette: Staar Gyula
"A kiemelkedően eredményes kutatók hazatérésének, illetve itthon maradásának elősegítése mellett a Lendület azért is fontos, mert általa láthatóbbá válik, hogy Magyarországon is világszínvonalú kutatás folyik" – méltatta a program jelentőségét az MTA Székházában tartott eredményhirdetésen Lovász László.
...
A 2000-ben megjelent mélyinterjú első része itt , második része itt , harmadik része itt olvasható.
Staar Gyula: Húsz éve indítottátok útjára az azóta is megjelenő, világszerte ismertté vált angol nyelvű folyóiratot, a Combinatoricát, magyar matematikus szerkesztőkkel, Budapesten. Kíváncsi lennék, hogyan bírjátok a versenyt a jobb kondíciójú nyugati folyóiratokkal. Milyen harcokat kell megvívnotok a lap fenntartásáért?
Lovász László: Hosszú ennek a története, bizonyos részei nem is publikusak. A lényeg: a folyóirat ma a Springer és a Bolyai János Matematikai Társulat közös kiadásában jelentik meg. A Springer a bevétel bizonyos részét átutalja a társulatnak. Más szakfolyóiratok helyzete sem jobb a miénknél, ők ...
Maroknyi adatból felderíteni a teljes igazságot, ez a tudósok, a nyomozók és a paranoiások álma. Utóbbiak egyike matematikai alapokra helyezi téveszméjét, és hozzáképzel egy 18. században élt lelkész-matematikust, a maga mágikus képletével, hogy igazságát megtámogassa. Ez a 20. századi Don Quijote azonban a 21. század tudományának forradalmát vetíti előre.
Mekkora a valószínűsége annak, hogy valamelyikünk neves pszichológusok titkos kísérletének alanya legyen úgy, hogy nem is tud róla? Szinte semekkora. Egy középkorú férfi azonban, miután egyik különös esemény történt vele a másik után, arra a meggyőződésre jutott: ennek oka csakis pszichológusok kiterjedt összeesküvése lehet, és természetesen ...
A 2000-ben megjelent mélyinterjú első része itt , második része itt olvasható.
Staar Gyula: A Természet Világa Matematika különszámában Erdős Pál kedves megjegyzését idézted egy sejtéssel kapcsolatban: „Soha senkit nem irigyeltem tétel miatt, de téged most irigyellek ezért a sejtésért.” Cikkedben azt írod, hogy a sejtések megfogalmazását az eredményekkel azonos szinten kell értékelni. Nem túl merész ez a kijelentés?
Lovász László: Egyenrangúak lehetnek. Ezzel azt akartam kifejezni, hogy a kérdések szerepe az utóbbi időben nagyon felértékelődött. Jogosan, hiszen minél nagyobb a matematikus közösség, annál inkább szükség van arra, hogy értelmes kérdésekkel értelmes programokhoz jussanak. Iránymutató, értékes ...
A 2000-ben készült mélyinterjú első része itt olvasható.
Lovász László: Nagyon fontosnak tartom a matematikának és a tudományunkon kívüli intelligenciának a viszonyát. Itt rosszabb a helyzet, mint kellene. Ezt már a matematikus közösség is kezdi fölismerni. Nagyobb erőfeszítéseket kell tennünk arra, hogy érthetően elmagyarázzuk a nagyközönségnek: a matematika él, létezik, kiszakíthatatlanul benne foglaltatik mindennapjainkban. Amikor például CD-ROM -unkat a gépünkbe tesszük, ahhoz, hogy tökéletes minőségben fölcsendüljön a zene, komoly algebrai kódoláselméleti módszerek kellenek.
Staar Gyula: A modern matematika sikereinek közkinccsé tétele nehéz vállalkozás. A matematika nyelvét nem mindenki beszéli, érti. Szerencsés ...
A kaleidoszkóp nem tartozik azokhoz a játékokhoz, amelyek a régi görögöktől maradtak ránk. A szó új képzésű, fiatalabb, mint a teleszkóp vagy a mikroszkóp. A kedves játék, ami annyi szobához vagy ágyhoz kötött gyermeket szórakoztatott már el, a találékony szerelemnek köszönhette létrejöttét.
1816-ban egy fiatal skót lelkész, később ismert fizikus, feltaláló, David Brewster egyszer könnyek között találta menyasszonyát.
...