A kaleidoszkóp nem tartozik azokhoz a játékokhoz, amelyek a régi görögöktől maradtak ránk. A szó új képzésű, fiatalabb, mint a teleszkóp vagy a mikroszkóp. A kedves játék, ami annyi szobához vagy ágyhoz kötött gyermeket szórakoztatott már el, a találékony szerelemnek köszönhette létrejöttét.

1816-ban egy fiatal skót lelkész, később ismert fizikus, feltaláló, David Brewster egyszer könnyek között találta menyasszonyát.

A lány buzgón gyártotta a kézimunkákat új otthona számára, s el volt keseredve, hogy nem talál egyetlen szép, ízléses szőnyegmintát sem a divatújdonságok kézimunka-mellékletében. A vőlegény járatos lévén az optikában, készített egy olyan látcsőszerű kis szerkezetet, amely három tükörlap segítségével néhány színes üvegdarabkából végtelen sok mintát varázsolt. Minden forgatásnál új meg új minták keletkeztek, csak le kellett rajzolni a legjobban tetszőt. A menyasszony azonban nemigen jutott hozzá az ügyes kis szerkezethez, mert kistestvérei egymás kezéből kapkodták a játékot. Az élelmes vőlegény meglátta a kis szerkezetben rejlő lehetőségeket, és kaleidoszkóp néven 1817-ben szabadalmaztatta a találmányt. Brewster igen nagy ambíciókat fűzött találmányához, úgy vélte, hogy a művészet megreformálásának eszközévé válhat azzal, hogy egyszerű formákat megfordít és megtöbbszöröz. A kaleidoszkópban lencsék és fényvetők találhatók, s ezek teszik lehetővé, hogy korlátlan variációját lássuk a változó, szimmetrikus formáknak. Legegyszerűbb formájában a csillogó szétoszlás hatását tulajdonképpen mindössze két, egymással 60 fokos szöget bezáró tükör adja.

Nem ez volt az egyetlen gyermekjáték ez idő tájt, melynek nyelvtörő görög nevet adtak: egy francia játékkészítő autoperipatikosz néven hozta forgalomba felhúzható játékbabáit. A kaleidoszkóp tehát görög neve ellenére nem görög találmány. Persze, azért az ókori gyerekek is játszottak. Maga Agészilaosz spártai király sem restellt gyermekei kedvéért vesszőparipára kapni. Egy görög vázaképen ostort pattogtatva lovagol nádparipáján egy fiúcska. Nem maradt meg az ókorból fa- vagy bronzkarika sem (trochosz volt a neve), de egy vázaképen a fiatal Ganümédeszt úgy ábrázolja a művész, amint éppen karikát kerget. Egy másik képen egy lányka sárkányt ereget, egy bronzszobor pedig, amely fiatal faunt ábrázol, arról tanúskodik, hogy már a görög gyerekek is ugráltak ugráló-kötélen vagy talán szőlővenyigén. A kis faun mozdulatát nem értették mindaddig, amíg valaki fel nem kiáltott: „Hiszen ez ugrókötelezik!” így sikerült aztán az elveszett kötelet rekonstruálni. A kislányok babáinak felszereléséből is fennmaradt mutatóba egy s más, kis bútorok, tükrök ólomból, ónból és pici agyagedények. A kisgyermekek ízlése, már ami a játékokat illeti, nem változott túl sokat. Színesre festett, vidám állatfigurák, lovak, ökrök, kutyák, libák, kakasok kerültek elő az ásatások során. Ezekkel játszottak a görög fiúcskák. Vázaképeken láthatunk kiskocsit húzó fiút, de nagyobb kocsit is, amelybe bárány volt fogva, s a gyerek bele is ülhetett. Az „antik” fiúk 17 éves fejjel mondtak búcsút játékszereiknek, míg a lányok esküvőjük előestéjén áldozták babájukat Aphroditének. (Dr. Bélley Pál: Kíváncsiak Klubja)

A Sir David Brewster által készített értékes eszköz, amely a fény tükrökön való többszörös visszaverődésével gyönyörű szimmetrikus mintákat képez, örök játékszerként ismert.

Brewster az optikai és a polarizált fénnyel kapcsolatos kísérleti munkásságáról nevezetes.

Forrás: Magyar Szó online