Tudomány / Science

Tudomány gourmandoknak / Science for gourmands

2013. máj 16.

Díszdoktorok avatása az ELTE-n

írta: Janguli
Díszdoktorok avatása az ELTE-n

Az ELTE Szenátusa 2013. május 10-én ismét ünnepi közgyűlést tartott az Aula Magnában az Egyetem Pázmány Péter általi, 1635-ös alapítására emlékezve. Az ülésen, amelyet Mezey Barna rektor nyitott meg, részt vettek az egyetem vezetői, a Karok dékánjai, meghívott vendégek. 

pazmanynap2013_01.jpg

Az idei Pázmány-előadást Nádasdy Ádám nyelvész, a Bölcsészettudományi Kar Angol Nyelvi Tanszék egyetemi tanára tartotta „A hangtani semlegesülés mint logikai probléma” címmel.

...

Tovább Szólj hozzá

nádasdy ádám agykutatás ELTE somogyi peter neurobiologus somogyi peter oxford agykutató somogyi péter somogyi péter agykutató

2013. máj 16.

Somogyi Péter díszdoktori előadása az ELTE-n

írta: Janguli
Somogyi Péter díszdoktori előadása az ELTE-n

Somogyi Pétert, 

eotvos_nap_2013_05_09_2_003.jpg

az Oxfordi Egyetem Anatómiai Neurofarmakológiai Intézetének igazgatóját 

–  nem mellesleg az MTA KOKI fizetés nélküli munkatársát  -, aki számos egyéb kitüntetése és akadémiai tagsága mellett 2004 óta az MTA levelező tagja is volt, az MTA 2013. május 6- i ünnepi közgyűlésén rendes tagjává választotta, május 10-én pedig az ELTE díszdoktorává avatta.


A hírnév múlandó dolog, s bár Somogyi Péter nevét sokan ismerhetik, hiszen a 2011-ben Buzsáki Györggyel és Freund Tamással együtt elnyert Agy Díjat minden hírcsatornán bejelentették, nem kitüntetéseinek és akadémiai tagságainak sora miatt jöttek el és hallgatták még a lépcsőkön is ülve 2013. május 9-én megtartott díszdoktori előadását az ...
Tovább Szólj hozzá

agykutatás somogyi peter neurobiologus somogyi peter oxford agykutató somogyi péter somogyi péter agykutató

2013. ápr 23.

A golyóálló mellénytől a szalagfűrészen át a kipufogóig - meglepő női találmányok

írta: Janguli
A golyóálló mellénytől a szalagfűrészen át a kipufogóig - meglepő női találmányok

Bár hajlamosak vagyunk a tudományokat férfi „sportágnak” gondolni, nem egy nő alkotott életre szólót a feltalálások terén. Ki gondolná, hogy az ablaktörlő, a filteres kávé vagy a golyóálló mellény hátterében is nő áll? Nőnap alkalmából a gyengébbik nem feltalálóinak állítunk emléket.

Az első: Marie Curie

Ha tudomány és nők, akkor egyértelmű, hogy először Marie Curie neve ugrik be mindenkinek. Madame Curie kapta meg Franciaországban először a doktori címet, ő volt a Sorbonne első női professzora, és előtte még egyetlen nő sem kapott Nobel-díjat. Ellenben Curie-t kétszer is honorálta a svéd akadémia: először 1903-ban fizika terén a radioaktivitás felfedezéséért (ezt az elismerést férjével és mesterével ...
Tovább Szólj hozzá

kevlár marie curie nők a tudományban okos nők női találmányok

2013. ápr 09.

A fekete lyukak fehér foltjai

írta: Janguli
A fekete lyukak fehér foltjai


r-FALL-BLACK-HOLE-large570.jpgMi történne egy fekete lyukba zuhanó űrhajóssal, megsülne vagy szétszakadna? A válasz nem mindegy: ha megsül, akkor vele együtt füstbe megy az általános relativitáselmélet, ha viszont szétszakad a teste, akkor a kvantummechanikával nincs valami rendben.

A kérdésről nemrég a CERN-ben tanácskozó fizikusok egyelőre nem tudtak dönteni a két halálnem között. Abban biztosak, hogy a Nagy Hadronütköztetővel (LHC) végzett kísérleteik során nagyon kicsi a valószínűsége fekete lyukak keletkezésének, még kevésbé képzelhető el, hogy egy ilyen mesterséges fekete lyuk elnyelné a világunkat. Nem is a képzeletbeli űrhajós balsorsa aggasztja őket, hanem a bonyolult fizikai folyamatok következménye. Kompromisszumos megoldás lehet, ha az ...

Tovább Szólj hozzá

2013. már 26.

A csöcsiangi cseresznyevirág és a grafén

írta: Janguli
A csöcsiangi cseresznyevirág és a grafén

cherry-blossom-17.jpgEgy cseresznyevirág szirma is képes megtartani a világ legkönnyebb szilárd anyagát, ezt mutatták meg nemrég a kínai Csöcsiang Egyetemen. A Csöcsiang tartománybeli Hangcsouban a kutatók egy darab grafén aerogélt helyeztek a virágra, amelyet aztán bemutattak az újságíróknak. A grafén aerogél az eddig ismert legalacsonyabb sűrűségű szilárd anyag, különleges fizikai tulajdonságokkal: szivacsszerű, súlya 0,16 milligramm köbcentiméterenként, kétszer olyan sűrű, mint a hidrogén, de könnyebb a héliumnál. Az anyagot számtalan területen, így a gyógyászatban, a robotikában és az űrkutatásban is hasznosíthatják. 

Tovább Szólj hozzá

2013. már 19.

Habemus Chemiam!

írta: Janguli
Habemus Chemiam!

bergoglio-young_2510136b.jpg

"When the 
white smoke  puffed up the conclave chimney, all eyes turned to the Vatican. A little while later, Jorge Mario Bergoglio - now Pope Francis* - emerged. His historic election as the first Pope from South America overshadowed another first: he's a  chemist  ( Over at ChemBark, Paul had  leaned in that direction  earlier today, but I'm sure he was equally surprised).

Wikipedia , font of all things true and definitive, lists him as a graduate of the University of Buenos Aires, with an M.S. degree in the late 1950s. Ditto the  Catholic News Service .

My Spanish is a bit rusty, but the  Excelsior  (Mexico) and  20Minutos  (Spain) label him a 'chemical technician' and 'chemical engineer' respectively. Lisa Balbes helpfully points out that, according to  ABC News , one ...

Tovább Szólj hozzá

chemistry Bergoglio Jorge Mario Bergoglio

2013. már 15.

Faültetés Balatonfüreden, a Nobel-díjasok ligetében

írta: Janguli
Faültetés Balatonfüreden, a Nobel-díjasok ligetében

Nobel-díjasok ligete.jpg

Március 16. szombat 

14:00 óra

Tervezett program: faültetés a Nobel-díjasok ligetében az Agykutatás hete alkalmából.

Az idegtudományi Nobel-díjként emlegetett Brain Prize-díjat elnyert magyar agykutatók (Freund Tamás, Budapest; Buzsáki György, Newark, USA; Somogyi Péter, Oxford, UK) faültetése a Nobel-díjasok ligetében.

Tovább Szólj hozzá

agykutató the brain prize somogyi péter agykutató

2013. már 15.

Növényi IQ

írta: Janguli
Növényi IQ

A növények hallanak, tudnak mozogni és kommunikálni, van bennük családi szellem, és van emlékezetük is! Azaz „intelligens” lények. Ezt a meglepő felfedezést tették a biológusok, akiknek a munkái forradalmasíthatják a növényvilágról alkotott képünket. És rehabilitálják a növényeket az élővilágon belül.  

Ian_Baldwin.jpgÉpp harminc éve történt. A Dartmouth (USA) egyetemén a biológus Jack Schultz élénk beszélgetést folytat diákjaival, amikor megszólal a telefonja. Ian Baldwin hívja, az alig 25 éves vegyész doktorandusz, akit Schultz arra szerződtetett, hogy igazolja az akkor még őrültségnek tűnő hipotézisét: a növények közötti kémiai telekommunikáció létezését. Az eredmény: a fák valóban küldenek egymásnak riasztást légi ...

Tovább Szólj hozzá

érzékelés botanika növényi intelligencia érző növények

2013. jan 30.

Ázsiai Nobel-díjat alapítottak

írta: Janguli
Ázsiai Nobel-díjat alapítottak

A tajvani milliárdos által alapított díj olyan tudósokat díjaz, akiket a Nobel-bizottság nem.

A Nobel-díjhoz hasonló szerepet szán alapítója a Tang-díj nak, amellyel kétévente jutalmaznák a természet- és társadalomtudományok négy területén a legkiválóbb elméket. A Tang-dinasztia (618-907) után elnevezett Tang-díjat kezelő, több mint 100 millió dollár kezdőtőkével induló alapítvány létrehozását Samuel Yin tajvani üzletember hétfőn jelentette be.

Az elismerést a jövő évvel kezdődően négy - a Nobel-bizottság által nem díjazott - területen ítélik oda, amelyek a következőek: biogyógyszerészet, fenntartható fejlődés, Kína-tanulmányok és jogállamiság. A díjat az Academia Sinicának, Tajvan legtekintélyesebb ...

Tovább Szólj hozzá

taiwan fenntartható fejlődés tang prize tang-díj Samuel Yin biogyógyszerészet

süti beállítások módosítása