Gráflimesz, könyvek és a család II. rész
Staar Gyula beszélgetése Lovász László matematikussal
Az első rész itt olvasható
– A harmadik fejezethez, a családhoz érkeztünk. Márai Sándor írja egyik naplójában, hogy a jellem már fél tehetség. A jellem kialakulásában pedig nagy szerepe van a családnak. Te milyen családba születtél?
– Édesapám parasztgyerek volt, Komáromban érettségizett, a bencések gimnáziumában, onnan került az egyetemre, végül sebészorvos lett.
– Akkor engedd meg, hogy ehhez hozzátegyem: a gimnáziuma 1937–38-as évkönyvében olvastam, hogy édesapád, Lovász László és testvére, János ebben a tanévben kitűnően érettségiztek. Végig jó tanulók voltak, tanulmányi ösztöndíjat is kaptak. A komáromi öregdiákok lapjában pedig ezt olvastam évekkel ezelőtt: „A Lovász fiúk. Így emlegették és ...

Az ELTE Etológia Tanszékén a hetvenes években paradicsomhalakkal kezdtük etológiai vizsgálatainkat, mert akkor ez az állat egyszerűnek és laboratóriumi vizsgálatra alkalmasnak tetszett. Nem is csalódtunk benne, sikerült viselkedésének számos fontos elemét leírni és a mögöttük álló etológiai mechanizmusokat kideríteni. Több mint egy évtizede tértünk át bonyolultabb állatok: a nyulak és kutyák viselkedésének vizsgálatára. Egy tanszék munkája nem csak kutatásból és oktatásból áll, fontos része ennek a kutatók nevelése is. Egy jó tanszék kicsi kutatóközösség, ahol szépen, lassan alakulnak ki a megfelelően használható módszerek, a kutatást serkentő különböző elméletek, és ami a legfontosabb: a jól felkészült, kitűnő ...
IPM 2015. április
A hibátlan és a tökéletes között mozgok – hallhattuk többször a celeb rosszfiútól, aki egy téren valóban tökéletes volt: abban, ahogy a narcisztikus karaktert napról napra hozta. Körülötte nem lehetett semmi sem átlagos, egyszerű, még normális sem, sokkal inkább szupernormális. Az emberek többsége nyíltan elítéli a hasonló figurákat, mégis egyre inkább belemerül a nézésükbe. Rajtuk keresztül belép egy másik világba, amelyben az ...
A minket körülvevő és a bennünk lévő rendszerek - nagyobb molekuláink, sejtjeink, szerveink, baráti társaságaink, munkahelyünk, a társadalom, amelyben élünk, és az egész Föld - mind-mind hálózatok. E hálózatok hihetetlen módon egyformán viselkednek.
A 2004. június 18-án leleplezett két méter magas szobrot India kormánya adta ajándékba. A szobor mellett egy tábla Fritjof Capra-idézettel magyarázza meg a jelentését:
Lovász László