2023. ápr 28.

Szakember magyarázta el, hogyan segíthetett a lágylézer a pápa térdproblémáján.

írta: Janguli
Szakember magyarázta el, hogyan segíthetett a lágylézer a pápa térdproblémáján.

2023 márciusában hatalmas örömmel számolt be róla Ferenc pápa, hogy közel egy év után fel tudott állni a kerekesszékéből, és bár segédeszközzel, de saját lábán közlekedik. Súlyos térdproblémáján a többi közt a lágylézerterápia segített, amely igen komoly fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatással is bír. Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia és a HKO / TCM szakorvosa, a lágylézerterápia szakértője elmagyarázta, mi okozhatta a jelentős javulást.

kep_2023-06-30_231649185.png  

Lágylézer segített a pápa ízületi kopásán és gyulladásán

A Sky News-nak nyilatkozó, rendkívül derűs Ferenc pápa hosszú hónapok után elhagyhatta a kerekesszéket, ugyanis beszámolója szerint sikeresek voltak a térdét célzó terápiák, elsősorban a mágnes- és a lágylézerterápia. Állapota azért fordult súlyosra, mert a térdében lévő súlyos ízületi kopás és az ezzel járó gyulladás olyan állapotot eredményeztek, amely miatt nem tudott lábra állni. De hogyan segíthetett a lágylézer a mozgásszervi problémákon, hogyan csökkenthette a gyulladást? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc a speciális eljárás hatásmechanizmusát ismertette.

Csökkenti a fájdalmat

A lágylézerterápia több olyan ponton is hat a szervezet működésére, amelyek a fájdalom enyhülését eredményezik. A többi között fokozza az endorfin és az enkefalin hormonok termelődését, amivel fájdalomcsillapító hatás érhető el.

Visszaszorítja a gyulladást és az ödémát

A lágylézeres kezelés hatására kitágulnak az artériák és a nyirokerek, ezáltal az ödémát okozó felgyülemlett folyadék szabadabban el tud folyni. A rugalmasabb, tágabb nyirokerekben a nyirokkeringés is fokozódik – a többi között ezért is gyorsul fel a gyógyulási folyamat.

Visszaszorítja a túlzott hegszövetképződést

Sérülések, műtétek után is jól jöhet a lágylézerterápia, ugyanis javítja az érintett terület vérállátását, fokozza a salakanyagok kiürülését. Mindez pedig a hegesedés mértékének csökkentését eredményezi.

Hozzájárul az immunrendszer hatékonyságához

A lágylézer olyan kémiai, biológiai folyamatokat indít be az ATP-termelés (adenozin-trifoszfát) fokozása által, amelyek hatékonyabbá teszik az immunrendszer működését.

Javítja az idegi funkciókat

Az idegek gyógyulásához szükséges idő lerövidítésével a lágylézerterápia jelentősen csökkenti az idegsérülések tüneteit, például a zsibbadást, az égő érzést, a bizsergést, a fájdalmat.

"Mindezek mellett a lágylézerkezelés egyik legfontosabb eredménye a biostimuláció, ami azt jelenti, hogy hatására a sejtek és a szövetek gyorsabb regenerációra lesznek képesek. Ez a hatás pedig számos probléma kezelésében segíthet. Ilyenek a többi közt az izom- és ízületi sérülések, a lumbágó, a gerinc- és ízületi fájdalmak, valamint az akut és krónikus gyulladások" – foglalta össze Arnold doktor.

A kezelések kombinálhatók

A lágylézerkezelések egyik nagy előnyét kiemelve dr. Arnold Dénes Arnold hangsúlyozta, hogy azokban az esetekben is igen hasznos, ha a gyógyszeres terápia kerülendő (például gyógyszerallergia vagy gyomorbántalmak miatt), illetve ha a fizikoterápiás kezeléseket kell kizárni (például bizonyos szív-érrendszeri vagy neurológiai betegségek okán). A szakember szerint a lágylézer ráadásul életkori megkötés nélkül alkalmazható és remekül kombinálható más eljárásokkal, például neurálterápiával, orvosi szegmentális akupunktúrával és akár injekciós terápiákkal is. Természetesen ennek az eljárásnak is vannak bizonyos kontraindikáció, de körültekintően alkalmazva komoly segítséget jelenthet a fájdalom és a gyulladás csökkentésében.

Forrás: https://www.hazipatika.com/eletmod/fajdalom/cikkek/a-lezer-amely-a-papat-is-meggyogyitotta

Készülékek: https://www.argep.hu/trend/LAGY/Lagylezer.html

 

 

Szólj hozzá

lágylézer