Lovász László

"A Fazekas Gimnáziumban a matematika órák egy részén hármunkat (Pósa Lajossal együtt) Rábai tanár úr felmentett a részvétel alól, feltéve, hogy a hátsó padokban (viszonylag) csöndben matematikával foglalkozunk. Folytak ugyan sakkjátszmák is, de betartottuk, hogy a matematikával való foglalkozás kellett, hogy domináljon. Nagyon sokat tanultunk egymástól ezek alatt az órák alatt.

Jocó legtöbbet idézett cikke egy közös cikkünk, On the eigenvalues of trees, amin az egyetem elvégzése utáni nyáron egy nyári iskolán kezdtünk gondolkodni, és pár hónappal később nyújtottuk be közlésre a Periodica-hoz. Az a tény, hogy egyáltalán lehet kapcsolat egy gráf adjacencia-mátrixának sajátértékei és gráfelméleti tulajdonságai között, igen friss és meglepő volt, és néhány egyszerű, de nem-triviális tételt sikerült bebizonyítanunk. Jól össze tudtuk tenni Jocó széles és mély algebrai tudását és az én gráfelméleti ismereteimet. A cikkben bevezetett fogalmak és ezek az első eredmények később a kémiában leltek alkalmazásra, ahol ma is írnak a „Lovász–Pelikán index”-ről."

Lovász László és Vesztergombi Katalin

Fiatal egyetemi oktatóként írtunk Jocóval hárman egy szakköri füzetet Kombinatorika címmel. Eredetilag általános iskolásoknak szántuk, de már a bírálók is szóvá tették, hogy nem építettünk ugyan szinte semmilyen előzetes ismeretre, de így is túl nehéz volt általános iskolásoknak (kivéve talán a legtehetségesebbeket), és végül mint „Általános és Középiskolai Szakköri Füzet” jelent meg. Ezt a kis munkát több nyelven is kiadták.

Sokkal később, a 90-es években, a Yale egyetemen tanítottunk, és úgy láttuk, hogy régi könyvecskénk anyaga jól használható volt „kedvcsináló” kurzusokhoz diszkrét matematikából. Persze, a használathoz angolra kellett fordítani, és nagyon sok részletet megváltoztatni, kiegészíteni. Megkerestük Jocót, hogy nem volna-e érdemes egy jelentősen kibővített angol változatot kiadni, és ő lelkesen felvállalta, hogy beszáll a munkába. Így jött létre a Springer kiadónál megjelent Discrete Mathematics: Elementary and Beyond című könyvünk, melyet aztán ugyancsak több nyelvre is lefordítottak (ideértve a magyart is). Mindhárman élveztük a régi együttműködés felelevenítését, emlékeinek felidézését.

Szegedy Balázs

"Pelikán Jocó mitikus alak volt, legalábbis számomra és a közeli barátaim számára is. Terjedelmes megjelenése karizmatikus kisugárzással párosult. Anélkül volt tiszteletet parancsoló, hogy a hagyományos értelemben vett tisztelet szertartásait megkövetelte volna. Sőt elutasította. Már a legelső előadáson jelezte, hogy nehogy véletlenül magázzuk és hogy hívjuk csak Jocónak. Azt is mondta, hogy a szóbeli vizsgára akár fürdőruhában is jöhetünk. (Az öltöny másutt akkoriban alap volt.) Pontosan értettük, hogy ez nem lazaságot jelent, hanem azt, hogy igen sokat fog követelni. És ez így is lett. Egyik zh-mra hármast adott, pedig rengeteget készültem rá. Jocó megdicsért, mert így is az egyik legjobb lett. Ritkán voltam olyan büszke az egyetemen, mint erre a hármasra. A gyakorlati jegyhez összeadta a ZH jegyeket, így nem volt gond végül. A fürdőruhás állítását pedig leteszteltük: Egyik évfolyamtársammal fogadtam 500 forintban (a 90-es évek elején ez nagy pénz volt), hogy nem mer bemenni a vizsgára fürdőruhában. Máig röhögök, mikor visszagondolok, hogy az évfolyamtársam a folyosón ledobta a ruháját, felkapott egy fecskét és lazán besétált a vizsgára. Jocó jól mulatott és végül négyest adott, ami igen jó jegynek számított nála.

Sajnos az egyetemen igen sokat lógtam, de Jocó óráját sosem hagytam ki. Kifejezetten szórakoztatónak találtam az előadásait. Mint később megtudtam, ez nála tudatos volt. Állítólag ő maga mondta, hogy az órának egyben egy show-nak is kell lennie. Imádott hatni a hallgatóságra néha egészen extravagáns állításokkal. Mikor a bilineáris formákat tanultuk és kimondta, hogy „nem-elfajuló Hermite-féle szeszkvilineáris forma”, elmosolyodott es hozzátette, hogy „ha ezt egy utcaseprőnek mondanám, akkor jól pofán vágna”. Mikor a lineáris algebrát kezdte tanítani, úgy vezette be, hogy „ez az algebra legunalmasabb és egyben a leghasznosabb része”. Ezt is nagyon jól tanította. Parasztos egyszerűséggel mondta el a mátrix-szorzást. Mikor egyszer német diákoknak elmondtam, hogy Jocó hogyan tanította, csodálkozva mondták, hogy ők sajnos nem így tanulták és igen hálásak voltak a tudásért. Jocónak szinte védjegye volt a parasztos egyszerűség es egy tiszteletet parancsoló nagyság egyedi keveréke. 

Harmadév körül írtam az első cikkem csoportok reprezentációiról. Ez volt az egyik kedvenc témám, amit Jocó úgy tanított, hogy abból világos volt, hogy nagyon szereti. Teljesen meggyőzött, hogy ez az egyik legvagányabb téma, ami létezik és részben ez tüzelt fel arra, hogy próbáljak megoldatlan kérdéseken is gondolkozni a témában. Emlékszem, hogy igyekeztem olyan egyszerűen és tisztán gondolkozni, mintha Jocó gondolkozna a fejemben. Ilyen módon nagyban segítette a kutatói személyiségem kialakulását.

Jocó nem csak hatásos tanár volt, de stílusformáló erő. Szavajárása, humora, habitusa ragadós volt. Több barátomon is észrevettem ennek a nyomait, akiket tanított és akiknek fontos volt. Ezt egészíti ki, hogy egyetemista korom kocsmai anekdotáinak gyakori szereplője volt. Szerettünk róla beszélni, és ezt nem minden tanárunk érdemelte ki."

Pálfy Péter Pál

"Az 1973-as diákolimpiára betegsége miatt Reiman tanár úr nem tudott kiutazni, Jocó ugrott be helyettes csapatvezetőnek, és jött velünk Moszkvába, illetve – másokkal együtt – a felkészítésünkből is kivette a részét. Csapatunk sikeres szereplésének megünneplésére vett egy üveg pezsgőt, szállodai szobájában összegyűltünk, ám annyira felrázódott az üveg, hogy nemcsak a dugója lőtt ki, hanem a nemes ital jó része is szerteszét spriccelt, így nem sok jutott egy-egy csapattagnak. Társaimmal azóta is emlegetjük ezt az epizódot. A csapat jó eredményében bizonyára annak is szerepe volt, hogy Jocó minden kis pontocskáért megküzdött a koordinátorokkal. 

Részlet Staar Gyula Pálfy Péter Pállal való beszélgetéséből 

"Staar Gyula: Mennyire emlékszel vissza ezekre a matematikai diákolimpiákra?

Pálfy Péter Pál: – Csak emléktöredékeim vannak. Látod, a feladatra sem emlékeztem. Arra azonban igen, hogy Pelikán Jocó, a megbízott csapatvezetőnk egyszer segédpontot harcolt ki egy rossz megoldásomra. Ott a kitevőben zárójelbe tettem valamit, aminek, ugye, semmi értelme. A jó megoldásban a kitevőben abszolút értéket kellett volna használni. Jocó bemagyarázta a versenybizottság koordinátorainak, hogy az bizony abszolút érték, csak kicsit görbére sikeredett. Az ötletem tehát jó volt, de nem tudtam rendesen kibontani – magyarázta nekik. Azzal a ponttal, persze, nem jutottam előre, de mégis…

– Mégis jó érzés, hogy harcoltak érted. Pelikán József, aki kiváló matematikus, közvetlen ember, és számos nyelven képes kommunikálni a többi csapatvezetővel, azóta is sok értékes pluszpontot talált a magyar diákoknak."

Homonnay Géza visszaemlékezése

"75 éves korában eltávozott közülünk Pelikán Jocó, a legokosabb emberek egyike, akit valaha ismertem. A legendás, első Fazekasos matematika-tagozatos osztály tanulójaként az akkoriban a szocialista tömbben szerveződő Nemzetközi Matematikai Diákolimpiákon hallatlan módon már első osztályos korában is részt vett és négy éven át volt a magyar csapat egyik legjobbja, negyedikesként maximális pontszámmal lett aranyérmes.

Pelikán József, a diákolimpia egyik első díjasa 1966-ban Szófiában

Természetesen matematikus lett és gyakorlatilag egész életét az ELTE matematikai világában élte le. A tudományos téren korán súlyos csalódások érték, óriás munkával bebizonyított egy nagyon nehéz tételt, de valaki más két hónappal megelőzte a publikációt. Ezért tulajdonképpen csalódott ember volt, az ELTE algebra tanszékén sem ambicionálta soha az előrelépést, noha közel ötven évig tanította a magyar matematikusok nemzedékeit, szenzációsan, szórakoztatóan. Hasonló kaliberű és okosságú osztálytársa, Lovász László (szintén négyszeres diákolimpikon) közben valamennyi lehetséges matematika-díjat megkapott, világhírű lett, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt egy ciklusra. Fura apróságokon múlik egy életpálya…

A matematikai diákolimpiáktól nem tudott elszakadni, 1990-től 30 éven át volt a mindenkori magyar csapat kapitánya, edzője. A diákolimpiák eddigre világméretűvé nőttek, évente száznál is több ország vesz részt rajtuk, hatalmas seregszemléi a világ okos gyerekeinek és még okosabb edzőiknek.

Jocó bridzspályafutása sem volt zökkenőmentes, az egyetemi években kezdte és gyorsan emelkedett a csillaga, de utána egy időre, részben a fent említett okok miatt abbahagyta, és a nyolcvanas évek elején kezdte újra. Itt hamar bekerült az akkoriban szinte mindent megnyerő Taurus csapatba, és részese volt a talán legnagyobb sikernek, a BEK-ezüstéremnek, emellett tízszeres budapesti csapatbajnokká vált. Ám a kilencvenes évek közepén ismét felhagyott a játékkal, és tulajdonképpen a mai nemzedék nem ismerhette őt bridzsezőként.

Tökéletes technikai tudása volt (egyszer nagyon leszúrt, mert a treff T863-ból a nyolcassal kértem a színt – „arra technikailag szükség lehet még!” – mondta és igaza volt persze).

Briliáns elme volt, nagyon szellemes társasági ember. Egyszer egy külföldi versenyre utazva szobabeosztást kellett készíteni, és valaki megkérdezte tőle, Jocó, te horkolsz? Mire így válaszolt: „Erről megoszlanak a vélemények. Szerintem nem, mások szerint igen.”

Források, további visszaemlékezések: https://ematlap.hu/hirek-ujdonsagok-2023-1/1274-elhunyt-pelikan-jozsef

https://www.termvil.hu/archiv/szamok/tv2013/tv1307/palfy.html

https://www.bridzs.hu/hu/bridzselet/pelikan_jozsef_19472023