Ha meg akarunk emlékezni az egyik legfontosabb magyar függetlenségi és alkotmányos berendezkedési kísérletről, bizony nem árt, ha jobban ismerjük a főszereplőket: a republikánus ifjakat képviselő Petőfi Sándort, a liberális reformer Kossuth Lajost, a fontolva haladó Széchenyi Istvánt, vagy a szabadságharc legismertebb tábornokát, Görgei Artúrt.

1. A forradalmárok a Pilvax-kávéházban gyülekeztek

Pilvax (vagy Pillwax) Károly 1838-ban vásárolta meg a Café Renaissance nevű kávéházat. Ez a hely lett a törzshelye Petőfi Sándor körének, a Tízek Társaságának és a Fiatal Magyarországnak. 1846-tól Fillinger János vette át az üzletet, így több korabeli forrásban már az ő nevével találkozhatunk a Pilvax helyett. Az ilyesfajta névváltások azonban lassan mennek át a köztudatba (lásd Moszkva tér – Széll Kálmán tér), így a vendégek többsége továbbra is az eredeti tulajdonos nevén emlegette a kávéházat.

A Pilvax belső tere, Preiszler József rajza

2. Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén

Március idusának egyik leghíresebb részletkérdése, hogy előadta-e Petőfi a múzeum lépcsőin a versét vagy sem. Ezt viszonylag könnyű kideríteni, mivel a naplójában részletesen leírta, hogy négy helyen szavalta el szerzeményét: 1) a Pilvaxban, 2) az egyetemi hallgatók előtt, 3) az Egyetem téren, valamint 4) Landerer és Heckenast nyomdája előtt.

Ha a múzeum lépcsőin is előadta volna (ezt ábrázolná a nyitóképen is látható rajz), akkor azt miért nem írta le? Valószínű, hogy az utókor Petőfi különféle képi ábrázolásainak hatására rögzülhetett ez így a közemlékezetben (mint amilyen a Pesti Divatlap 1848. áprilisi számában található Nemzeti dal-kotta borítója is volt). Még érdekesebb, hogy a nemzet költőjének naplója az esti ünneplésről (azaz a Nemzeti Színházban előadott Bánk bán-előadásról) nem ír, noha a vers akkor is elhangzott (Egressy Gábor szavalta el a közönségnek).

Hogy hová tűnhetett Sándorunk? Bár a napló erről nem tudósít, annyi biztos, hogy 1848. december 15-én megszületett Petőfi Zoltán. Bizony, a két dátum között eltelt 9 hónap.

3. Görgei elárulta a szabadságharcot

Ha ismerjük a tábornok utóéletét, tudhatjuk, hogy Görgei pénzért, hatalomért vagy befolyásért nem adta el a hazáját. Feleségével, újszülött gyermekeivel gyakorlatilag évekig házi őrizetben volt a szabadságharc után. Kossuth hírhedt vidini levele, melyben árulónak nevezte őt a világosi fegyverletétel miatt, egész életére bélyeget sütött rá, holott honvédtisztek százai (köztük Klapka György is) tiltakoztak a kijelentés ellen.

A fegyverletételről egyébként sem ő, hanem a minisztertanács döntött, s ennek akkor Kossuth is a tagja volt. Görgei itt csupán a végrehajtó szerepét vette magára. Kossuth kétes célja a levéllel és az árulási váddal minden bizonnyal az lehetett, hogy a magyar néppel közölje: a szabadságharcot nem leverték, hanem elárulták, a függetlenség reménye maradjon továbbra is életben. Az áruló Görgei legendája aztán igen tartósnak bizonyult, hosszú ideig az iskolai tananyag része is volt, de ma is akad olyan, aki a szabadságharc vereségéért őt teszi felelőssé.

A minisztertanács utolsó ülése Aradon, 1849. augusztus 10-én. Középen Kossuth, jobb szélen Görgey. Ismeretlen festő műve

4. Petőfi nem halt meg Segesvárnál, hanem orosz hadifogolyként élt Barguzinban 1856-ig

Morvai Ferenc és a Megamorv Petőfi Bizottság nyolcvanas-kilencvenes évekbeli kulturális ámokfutása mára már szinte teljesen a feledésbe merült. Ez volt az az „expedíció”, amely során a szibériai Barguzinból hazahoztak egy csontvázat, melyet Petrovics név alatt földeltek el. Az antropológiai vizsgálat azonban megállapította, hogy női csontvázról van szó.

A dolog sokáig pihentetve volt, mígnem felkarolta az ügyet a háttérhatalmi összeesküvések legnagyobb ismerője, Drábik János. Drábik olyan kijelentésekre ragadtatta magát, miszerint Széchenyi Petőfi apja volt, vagy hogy exhumálni kellene a gróf és Hrúz Mária sírját, hogy DNS-vizsgálatot tudjanak végezni a barguzini (ismétlem: női!) csontokon. Végül 2015-ben a hányatott sorsú hamvakat Petőfi neve alatt eltemették. A halál dátumakén 1856-ot tünették fel.

5. A Rothschildok támogatásával verték le a szabadságharcot

Ez a lényegében antiszemita konteó búvópatakként fel-fel bukkan az internet bugyraiból néha, ezért fontos pár szót ejteni róla. Ennek hátterében az állhat, hogy Ausztria és a cári Oroszország egyik fontos hitelezője volt a Rothschild bankház. Az összeesküvés-elméletek általában akörül keringenek, hogy a frankfurti zsidó család nyomására döntött a bécsi udvar és/vagy az orosz cár a magyar szabadságharc leverése mellett. Egyikről sincsen írásos forrás, azt azonban tudjuk, hogy Ausztria hamar rendezte a forradalmak során keletkezett pénzügyi helyzetét, amibe a Rothschildokat már nem vonták bele. Az pedig, hogy az oroszok pénzt vettek volna fel a háborúra tőlük, szintén nem igazolható.

6. 1849 miatt nem koccintunk sörrel

Ez a történet onnan ered, hogy állítólag az aradi vértanúk 1849. október 6-i kivégzése után sokan látták az osztrákokat sörrel koccintva mulatni. Az ekkor kibontakozó ún. passzív ellenállás részét képezte az is, hogy „magyar ember nem koccint sörrel”. A probléma csupán az, hogy a korban ennek semmi nyomát nem találjuk – jóval később, valamikor a 20. században találkozunk vele először. Sokan ma is tartják ezt a szokást, míg egyesek úgy gondolják hogy 1999-ben (az aradi kivégzés 150. évfordulóján) ez már lejárt. Egyes feltételezések szerint a borkereskedők terjesztették el ezt a szokást, hogy kialakuljon a sörfogyasztó osztrákokkal szemben a borivó magyarok képe.

7. Kossuth elsikkasztotta a Reviczky-árvák pénzét

Kossuth még országos hírneve előtt táblabíróként működött Zemplén megyében. 1831-ben a kolerafelkelés idején elhunyt Reviczky János főszolgabíró árvái vagyonának összeírását bízták rá. Ez főleg szőlőket és 17 hordó bort jelentett. A túlbuzgó Kossuth azonban nemcsak összeírta a vagyont, de a bort el is adta, majd el kellett utaznia. Ez komoly kalamajkát okozott személye körül: sikkasztással vádolták meg, ráadásul azért is megfeddték, mert nem volt felhatalmazása pénzzé tenni a bort (pláne azon az áron). Az összeget Kossuth visszafizette, de ez a történet később is beárnyékolta politikai előéletét. Ezt manapság is szeretik felhánytorgatni azok, akik nem szimpatizálnak történelemben játszott szerepével.

8. Az öngyilkos Széchenyi

1860. április 8-án holtan találták a „legnagyobb magyart” a döblingi elmeszanatóriumban – főbe lőtte magát. Egy héttel korábban ezt írta a naplójába: „Nem tudom megmenteni magam.” A Ferenc József-féle abszolutizmust álnéven röpiratokkal támadó Széchenyi szobájában a bécsi rendőrség egy hónappal korábban tartott házkutatást – sokan emiatt vélik úgy, hogy valójában az osztrákok végeztek vele. Sokat vitatkoztak azon is, hogy melyik kezével vetett véget az életének, hiszen a bal tenyerén találták meg a pisztolyt, de a gróf jobbkezes volt.

A vita 2002-ben lángolt fel újra, amikor a mozikba került Bereményi Géza Hídember című filmje. Ennek a végén csak a lövést halljuk, így a rendező nyitva hagyta a gróf halálának kérdését. Nem ez volt Széchenyi első öngyilkossági kísérlete: 1848 szeptemberében a Dunába ugrott, de akkor kihúzták. Később is foglalkoztatta az öngyilkosság gondolata, olyannyira, hogy a nagycenki birtokán élő plébánosnak részletesen elmondta, hogy ennek mi a leggyorsabb módja: jobb kézzel elsütni a pisztolyt, de közben bal kézzel kell odaszorítani a csövet szemgödörhöz. Innen magyarázható, hogy halála után a bal kezébe esett a fegyver.

9. Az élve boncolt/élve elhantolt Haynau

Sok legenda született a szabadságharcot leverő Haynau személyéről is. Az egyik ilyen a táborszernagy 1853-as halálához kapcsolódik, mely szerint a halál okának kiderítése miatt boncolást kellett rajta végrehajtani. Az orvos azonban látta, hogy az agyvelő még lüktet, így gyorsan beledöfött egyet. Egy másik verzió szerint a lánya exhumáltatta apja holttestét, akinek a körmein látszott, hogy ki akart jutni a koporsóból…

Természetesen mindkét történet kitaláció, terjesztőik valószínűleg így kívántak utólag bosszút állni Haynau személyén. A halált megállapító orvosnak nem volt szüksége boncolásra ahhoz, hogy megfejtse: Haynau agy- és tüdővérzésben halt meg. A halál dátuma sokkal érdekesebb: 1853. március 14. Csaknem kereken 5 évvel a forradalom kitörése után történt!

10. A kokárda használata a francia forradalomból ered

A francia trikolór a forradalom hármas jelszavát igyekezett szimbolizálni: a szabadság színe a kék, a testvériségé a fehér és az egyenlőségé a vörös. Ezt tűzték magukra a forradalmárok 1789-ben, és ez lett később a francia nemzeti lobogó is. A francia minta a forradalmak során mindig is fontos volt, Petőfiék szívesen nevezték jakobinusoknak magukat. Magyarország esetében a színek jelentése a következő: a piros az erőt, a fehér a hűséget, a zöld a reményt fejezi ki. Először a 15. században alkalmazták őket együtt. Ebből a trikolórból készített francia mintára Szendrey Júlia kokárdát férjének. Elterjedt, hogy a sorrendet rosszul állította össze, hiszen ha hűséges a francia mintához, akkor piros sávnak kellene a kokárda belsejében helyet foglalni. Igazából a kokárdára nem létezett akkoriban „szabvány”, így nincs jelentősége annak, hogy a színek belülről vagy kívülről kezdődnek el.

Bárány Balázs történész

1. 13 pontból lett 12

1848. március 9-én a fővárosi Ellenzéki Kör tagjai ünnepi vacsorát tartottak, ahol megvitatták, hogyan kellene hatékonyabbá tenni az érdekképviseletet. Kitalálták, hogy országos petíciós akciót indítanak, amelynek lebonyolítását Irinyi József vállalta. A szöveggel el is készült 11-ére, és 12-én kitűzte az Ellenzéki Kör törzshelyén. Ebből lett a közismert 12 pont, amit mindenki tanul az iskolában. Kevésbé ismert tény, hogy a listát egy bevezetéssel is ellátták, megindokolva a kezdeményezést az országgyűlés rendjeinek. 

Ebből a változatból ugyanakkor még hiányzott a politikai foglyok szabadon bocsátása, ami csak pár nappal később került bele, de mivel így 13 pont lett volna, összevontak két katonasággal kapcsolatos követelést, és megmaradtak a 12 pontnál. Ebből lett a hosszú 10. pont: „a’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk”. 

A dokumentum elkészülte után már csak az volt kérdés, hogy hogyan ismertessék meg a széles közvéleménnyel, erre a Pilvax kávéházba járó lelkes ifjúság adott tippet. Azt javasolták, hogy március 19-én a József-napi vásárt kihasználva tárják a tömeg elé a kiáltványt. Párizsi mintára valamiféle bankettben gondolkoztak, de az események elsodorták a terveket.  

Grafika: Tóth Róbert Jónás

2. Milyen akcióval csábította vendégeit a Pilvax Fillinger?

1848. március 14-én egész nap ment a huzavona, hogy miként ismertessék meg a nyilvánossággal a 12 pontot. Az Ellenzéki Kör nemesi tagjai tartózkodtak volna a meggondolatlanságoktól, a fiatalok viszont  minél gyorsabb akciót akartak. Mivel nem tudtak megegyezni, a fiatalok visszavonultak kedvenc törzshelyükre, a Pilvaxba. Itt folytatódott a tanakodás, amikor befutott az esti hajóval a hír, hogy Bécsben kitört a forradalom. Ez mindent felülírt. Elhatározták, hogy másnap akcióba lendülnek, és máris érvényt szereznek az egyik pontnak: cenzori engedély nélkül kinyomtatják a követeléseket. 

Mint tudjuk, az események egyik kulcshelyszíne a Pilvax volt. Miért jártak oda a fiatalok, és tényleg az volt egyáltalán a neve? Az 1838-ban megnyitott kávézót 1842-ben vette át Pilvax Károly, innen a név, amely tehát valódi. Pár évvel később azonban Fillinger János vette bérbe, aki megtartotta ugyan az eredeti nevet, de sok környékbeli mégis Fillinger kávéház néven kezdte emlegetni. A mai Pilvax köz 1-3.-ban működő kávéház vonzerejét a fiatalok szemében növelte, hogy közéleti, politikai szempontból fontos intézményekhez volt közel. De ami ennél is fontosabb volt, az egy nagyon is hétköznapi előny. A Pilvaxba járó ellenzéki fiatalok nem tartoztak sem a nemességhez, sem az elit polgári réteghez, így nem vetette fel őket a pénz. Csábító volt tehát számukra az állandó akció: a kávé mellé ingyen járt a reggeli. Petőfi és barátai tehát nem üres gyomorral indultak forradalmat csinálni március 15-én.

3. Nemzeti dal, avagy Rajta magyar

Az 1848-as forradalom és szabadságharc elképzelhetetlen Petőfi Sándor és a Nemzeti dal nélkül. Nincs olyan ember, aki ne emlékezne a versnek legalább a kezdősorára. A legendás szavakat Petőfi március 13-én vetette papírra, és az eredeti verzióban még máshogy kezdődött a vers: „Rajta magyar, hí a haza”. Az ide vonatkozó anekdota szerint Szikra Ferenc tette szóvá ezt, mondván, „barátom, elébb talpra kell állítani a magyart, azután rajta!”. Petőfi megfogadta a tanácsot, és átírta a felütést, így nyerte el a vers a mindenki által ismert formáját.

4. Kamu nyomdagépfoglalás Landereréknél

1848. március 15-én reggel a Pilvaxból induló ellenzéki fiatalok az egyetem érintésével 10 órára érkeztek a Landerer–Heckenast-féle nyomdához. A tömeg ekkorra már kétezer fősre duzzadt. Közismert, hogy itt nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a 12 pontot, de azt már kevesebben tudják, hogy Landerer nem tanúsított nagy ellenállást, sőt inkább együttműködő volt. A tulajdonos, Landerer Lajos kérte a fiataloktól a cenzori pecsét bemutatását, hiszen csak azzal lehetett bármit is kinyomtatni. 

Mivel ez nem volt, a fiatalok már éppen indultak volna el a nyomdától, amikor a tulajdonos megsúgta nekik, hogy akár el is foglalhatnának egy nyomdagépet. Így rajta sem kérhetnek számon semmit, elvégre erőszakkal vették rá a munkára. Beindították tehát a gépet, és nyomni kezdték a röpiratokat. Landerer előtt nem volt ismeretlen az ellenzéki mozgalom, sem annak vezető alakjai. 1845-47 között a nyomdával egy épületben bérelt helyiséget a Nemzeti Kör, ez a nyomda adta ki a Jókai Mór által szerkesztett és Petőfi környezetében igen népszerű Életképek magazint. A szabad sajtó első termékét, a röplapok első példányait az ablakon szórták ki a várakozó tömegnek, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt – amit korábban versszakonként, fejből írt le egy papírra a betűszedőknek, mivel az eredeti példányt otthon felejtette.

5. Petőfit a Nemzeti Múzeum hátsó ajtaján juttatták be

A márciusi 15-i események egyik fontos helyszíne a Nemzeti Múzeum, még ha Petőfi valójában nem is ott szavalta el a Nemzeti dalt, ahogy régen az iskolában tanították. A múzeumról tudni kell, hogy alig másfél hónappal a forradalom előtt, 1848. január 24-én nyílt meg, és vasárnap kivételével minden nap 9 és 13 óra között volt nyitva. Mivel a múzeum közel volt az eseményekhez, az ott dolgozókhoz minden hír eljutott. Tudták például, hogy délután háromra gyűlést hirdettek a munkahelyük elé. Bár a múzeum maga már működött, az udvara még nem volt készen, de ez nem zavart senkit. 

Már egy órával a kezdés előtt hatalmas tömegek kezdtek gyülekezni az épület előtt, az emberek kezében pedig ott volt a 12 pont, amelyet addigra már mindenki ismert. Az sem zavarta az összegyűlteket, hogy nagyon rossz idő volt, szakadó eső és épp hogy fagypont fölötti hőmérséklet. Néhány szerencsés a környékbeli épületek ablakaiból figyelte az események alakulását. Mire Petőfi a barátaival megérkezett, már akkora volt a tömeg, hogy esélyük se volt keresztülverekedni magukat a főbejáratig. Nem maradt más lehetőség, mint az oldalsó személyzeti bejárón keresztül az épületen át kijutni a szónoki emelvényre. Aki pedig kinyitotta a hátsó ajtót, és átvezette Petőfit és barátait a múzeumon, nem más volt, mint a múzeumi kapus. 

Amikor Petőfi kilépett, hatalmas embertömeget látott, ami őt is megrendítette. Naplójában így írt erről: „a szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság.” A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen a múzeumigazgatónak, aki aztán a dedikált ajándékot a múzeum kézirattárában helyeztette el, ahol ma is megtalálható. A népgyűlésen Petőfi a Nemzeti dalt nem szavalta el, viszont lelkesítő beszédet mondott, ahogy Vasvári Pál és Irinyi József is. A beszédek után indítványozták, hogy a nép vonuljon a pesti Városháza elé, és képviselői útján követelje a tanácsnokoktól a 12 pont elfogadását. Ezt a népgyűlés közfelkiáltással megszavazta, a tömeg elindult, a Nemzeti Múzeum előtti tér pedig kiürült.

6. „Táncsics”, a hétalvó

A Városháza után következett a forradalom másik emblematikus eseménye, amikor a tömeg ünnepi hangulatban a budai Várhoz vonult, hogy ott a helytartótanácsnak is átadja a 12 pontot. A helyszínre érkezve tűzték ki, hogy a József-kaszárnyában két éve raboskodó Táncsics Mihály írót is szabadítsák ki. Táncsics paraszti sorból származó értelmiségiként 1846 után röpiratokban követelte a jobbágyság felszámolását, így a hatóságok sajtóvétség címén börtönbüntetésre ítélték. 

A forradalmárok elérték, hogy a helytartótanács szabadon engedési passzust adjon ki Táncsicsra. Így dolguk végeztével el is indultak Táncsics kiszabadítására. A kiszabadítandó személy eredeti neve Mihajlo Stancsics volt, és csak a kiszabadulása után magyarosított Táncsicsra. A rab annyira várta a kiszabadulását, hogy mikor a tömeg a börtönhöz ért, éppen a legszebb álmát aludta, és úgy kellett felébreszteni. A hevenyészett börtön ablakain nem volt rács, az osztrákok csak bedeszkázták a nyílásokat, így a forradalmi tömegnek mindössze le kellett feszítenie a deszkákat, Táncsics pedig egyszerűen belépett az ablakból a hintóba. A történet úgy folytatódott, hogy a volt fogoly szinte azonnal elaludt a hintóban, ezért a mai Vörösmarty téren álló Nádor fogadó vezetője felajánlotta egyik szobáját a kifáradt írónak, aki ruhástól vetette magát az ágyba.

7. Akit a Táncsicsot kiszabadító tömeg kis híján megölt

Táncsics kiszabadítása után bezárták az alkalmi börtönt, arról azonban megfeledkeztek, hogy volt ott egy másik rab is, Eftimie Murgu román származású ügyvéd. Hetekig leveleken és füvön élt, a várfalról nem mert lemászni, kiáltásait meg nem hallotta senki. Egy hónappal később találtak rá a legyengült rabra.

8. Nemzeti Színház: Jókai nagy beugrása

A nevezetes nap zárása a Nemzeti Színházhoz kötődik, ahol aznap este a Bánk bán előadásával tették fel a pontot az i-re, ahogy sokan tudják is. De az már kevés történelemkönyvbe került be, hogy az este nem éppen úgy alakult, ahogy tervezték. Az eredeti program Anton Hocebo Benyovszky avagy a kamcsatkai száműzöttek című darabja lett volna. Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, bejelentette, hogy győzött a forradalom. Az est díszvendége ki más, mint a hétalvó Táncsics lett volna, akit azonban még hideg vízzel sem tudtak felébreszteni. Valakinek az az ötlete támadt, hogy az egyik színész arcát kenjék be tojással – attól ráncosnak látszik a színpadi fényben –, és Táncsics-imitátorként álszakállban vonuljon át a színpadon. 

Jókai Mór a forradalom tisztaságára hivatkozva ezt hevesen ellenezte, és készült, hogy bejelentse Táncsics távolmaradását. A színfalak mögött egy csók kíséretében éppen akkor tűzte fel Laborfalvi Róza a kokárdát leendő férje mellére, amikor a függöny fellibbent, és a fellelkesült tömeg úgy vélte, a kiszabadult Táncsicsot látja viszont. Szűnni nem akaró tapsvihar és éljenzés köszöntötte az ál-Táncsicsot.

+1. Make love after war

Hogy miként zárta az estét Petőfi Sándor otthon, nos, nem tudjuk. De az tény, hogy pontosan 9 hónappal később, 1848. december 15-én megszületett Szendrey Júlia és Petőfi Sándor közös gyermeke, Petőfi Zoltán.

További felhasznált irodalom: Hermann Róbert: Forradalom és szabadságharc 1848-1849, Magyarország története sorozat, 14 rész. Kossuth Kiadó, Budapest, 2009. Hermann Róbert (szerk.): 1848-1849, A szabadságharc és forradalom története, Videopont Kiadó, Budapest, 1996.

Béres Attila történelemtanár