Steven Pinker feltérképezi az erőszak hanyatlásának jeleit a Bibliai időktől napjainkig, és amellett érvel, hogy talán illogikusnak, sőt obszcénnak tűnhet, látva Irakot és Dárfúrt, de manapság fajunk létezésének legbékésebb időszakában élünk.

A képek mint ez, az Auschwitz-i koncentrációs táborból, beleégtek a tudatunkba a 20. század folyamánés új értelmet adtak annak, hogy kik is vagyunk,honnan jöttünk és a korról, amelyikben élünk. A 20. század során tanúi voltunk Sztálin, Hitler, Mao, Pol Pot, Ruanda embertelenségeinek, és más népirtásoknak, és bár a 21. század még csak hét éve tart, máris szemtanúi voltunk egy folyamatban lévő népirtásnak Dárfúrban és a mindennapi horrornak Irakban. Ez elvezetett egy általános képhez a helyzetünkkel kapcsolatban, nevezetesen: a modernitás szörnyű erőszakot hozott, és talán ahhoz, hogy az őskori emberek összhangban éltek, amitől mi eltávolodtunk a saját vesztünkre.

Íme egy példa egy külső véleményből a Hálaadásról a Boston Globe-ban, ahol pár éve a szerző ezt írta: ”Az Indiánok élete nehéz volt, de nem volt foglalkoztatottsági probléma, a közösség összetartó volt, a függőség ismeretlen, szinte nem volt bűnözés, ami harc pedig volt a törzsek között, az jórészt szertartásos és gyakran végződött kivétel nélküli avagy tömeges mészárlásban.” Most már mind ismerik ezt a szirupos mesét. Ezt tanítjuk a gyerekeinknek; ezt látjuk a tévében és a könyvekben. A beszédem eredeti címe az lett volna, hogy “Mindent rosszul tudunk”, és be fogom mutatni a bizonyítékát, hogy ez a konkrét része az általános felfogásnak hibás: hogy valójában az őseink jóval erőszakosabbak voltak nálunk, hogy az erőszak csökkenőben volt már hosszú idő óta, és hogy manapság valószínűleg a fajunk létének legbékésebb időszakában élünk.

Namost, Dárfúr és Irak évtizedében úgy tűnhet, hogy egy ilyen kijelentés félúton jár a hallucináció és a káromlás között. De igyekszem meggyőzni önöket, hogy ez a helyes kép. Az erőszak hanyatlása egy fraktáljelenség. Láthatjuk ezt az évezredek, évszázadok, évtizedek és évek távlatából is, habár úgy tűnik, hogy volt egy fordulópont az Értelem Korának kezdetén, a 14. században. Látható az egész világban, habár nem egyenletesen. Különösen világos ez Nyugaton, kezdve Angliával és Hollandiával a Felvilágosodás kora körül.

Hadd vigyem el önöket egy nagyléptékű utazásra - kezdve az ezredévektől le egészen az évek szintjéig -, hogy megpróbáljam meggyőzni önöket erről. 10.000 évvel ezelőttig, minden ember vadászó-gyűjtögető életet élt, állandó lakhely vagy kormányzat nélkül. Erről az életmódról gondolják, hogy ősi és harmonikus. De az archeológus,Lawrence Keeley, a halálozási arányokat vizsgálva a mai vadászó-gyűjtögetők között – ami a legjobb forrása bizonyítékainknak erről az életformáról – egy egészen más következtetésre jutott.

Ezt a diagramot ő állította össze; a háború következtében elhunyt férfiak százalékát mutatja adott számú vadászó-gyűjtögető társadalomban. A vörös sávok annak az esélyét mutatják, hogy egy ember egy másik ember kezétől hal meg, ahelyett hogy természetes okoktól hunyna el, különböző vadászó-gyűjtögető társadalmakban az Új-Guineai Felföldeken és az Amazonasi esőerdőkben. Ez a szám változó, kezdve a 60 százalékos esélytől, hogy egy ember egy másik ember kezétől hal meg, egészen, a Gebusi-k esetében, az alig 15 százalékos esélyig. Az apró kék sáv a balalsó sarokban mutatja a vonatkozó statisztikákat az Egyesült Államokból és Európából a 20. században, és magában foglalja mind a két Világháború összes halottját. Ha a törzsi háborúk halálozási arányai megmaradtak volna a huszadik századig, két milliárd ember halt volna meg 100 millió helyett.

Továbbá, az ezredévek szintjén, megnézhetjük hogyan éltek a korai civilizációk, például azok, amelyeket a Biblia ír le. Ebben a feltételezett morális érték forrásban olvashatunk leírásokat arról, hogy mit vártak el háború idején, például a Számok könyve (Mózes IV. könyve) 31. versében: “Így kivonultak Midián ellen, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta, és minden férfit megöltek. Mózes rájuk förmedt: “Életben hagytatok minden asszonyt? Tüstént öljétek meg az összes fiúgyermeket, s ugyanígy öljétek meg az összes olyan asszonyt is, aki már volt együtt férfival. De a fiatal lányokat, akik még nem voltak együtt férfival, hagyjátok magatoknak életben.'”

Más szavakkal, öljétek meg a férfiakat, öljétek meg a gyerekeket, hogyha láttok szüzeket, akkor megtarthatjátok őket hogy erőszakot tehessetek rajtuk. Négy vagy öt efféle szakasz található a Bibliában. Ezen kívül a Bibliából látható, hogy a halálos ítélet volt az elfogadott büntetés olyan bűnökért, mint a homoszexualitás, házasságtörés, istenkáromlás, bálványimádás, feleselés a szülővel és ágak felszedése Sabbat napján. Nos, nyomjuk meg a nagyítás gombot, hogy lejjebb menjünk egy nagyságrenddel, és nézzünk körül a századok szintjén. Bár nincsenek háborús statisztikáink a középkortól a modern időkig, de tudjuk ezt a hagyományos történetírásból is – a bizonyíték itt volt az orrunk előtt mindvégig arra, hogy csökkent a társadalmilag megtorlandó bűntettek száma.

Például bármilyen társadalomtörténetben kimutatható, hogy a csonkítás és a kínzás rutin formái voltak a büntetőjognak. Azért a szabályszegésért, amiért manapság bírság jár, akkoriban levágták volna a nyelvedet, levágták volna a füledet, megvakítottak volna, levágták volna a karodat, és így tovább. Számos találékony formája volt a szadista halálbüntetésnek: máglyahalál, kibelezés, kerékbetörés, szétszakítás lovak által, satöbbi. A halál volt az elfogadott büntetés egy egész sor nem erőszakos bűntettért: a király kritizálása, vagy egy szelet kenyér ellopása. A rabszolgaság volt a munkamegtakarítás legkedveltebb eszköze, és a kegyetlenség népszerű szórakozás volt.

Mi a helyzet a gyilkosságokkal? Nos, remek statisztikáink vannak, mivel sok településen feljegyezték a halál okát. A kriminológus Manuel Eisner felkutatta az összes történelmi feljegyzést Európa-szerte minden faluban, falucskában, városban, megyében, ahol csak talált, és kipótolta ezeket a nemzetek adataival, amikortól azok elkezdtek statisztikákat vezetni. Elhelyezte az adatokat egy logaritmusos skálán, az elején 100 halállal per 100.000 ember per év, ami a gyilkosságok becsült aránya a középkorban. A grafikon zuhanásszerűen esik egészen a kevesebb mint egy gyilkosságig per 100.000 ember per év hét vagy nyolc európai országban. Azután itt egy enyhe kiugrás a 60-as években. Ami azt illeti, egy hangyányit igaza volt azoknak, akik azt mondták, hogy a rock and roll a morális értékek eltűnéséhez vezet. De a gyilkosságok aránya legalább két nagyságrenddel csökkent a középkorhoz képest, és a fordulat a 16. század elején következett be.

Menjünk lejjebb az évtizedek szintjére. Nem-állami szervezetek adatai szerint, amelyek ilyen statisztikákat vezetnek, 1945 óta Európában és Amerikában is meredeken esett az államközi háborúk, halálos etnikai tisztogatások vagy pogromok és katonai puccsok száma, még Dél-Amerikában is. Világszerte meredeken csökkent a halottak száma az államközi háborúkban. A sárga oszlopok mutatják a halottak számát per háború per év 1950-től napjainkig. És ahogy láthatják, a halálozási arány leesik 65.000 haláltól per konfliktus per év az 50-es években kevesebb mint 2.000 halálig per konfliktus per év ebben az évtizedben, bármilyen szörnyű is ez. Még az évek szintjén is látható az erőszak csökkenése. A hidegháború vége óta kevesebb polgárháború volt, kevesebb népirtás - valóban, 90 százalékkal kevesebb a II Világháború utáni csúcshoz képest -, és még a 60-as évekbeli kiugrás a bűncselekmények számában is visszafordult. Ez az FBI Egységes Bűnügyi Statisztikája: láthatják hogy az erőszak szintje egészen alacsony volt az 50-es és a 60-as években, azután felugrott néhány évtized erejéig, majd elkezdett meredeken esni a 90-es években, úgyhogy mára visszaért szinte ugyanarra a szintre, amit utoljára 1960-ban élvezhettünk. Clinton elnök, hogyha itt van, köszönjük.

Szóval a kérdés az: miért téved oly sok ember ilyen nagyot valamiben, ami ennyire fontos? Úgy gondolom, ennek számos oka van. Az egyik ok az, hogy jobb beszámolókat kapunk: "Az Associated Press jobb krónikása a világszerte zajló háborúknak, mint a 16. századi szerzetesek voltak". Itt egy kognitív illúzió lép fel: mi kognitív pszichológusok tudjuk, hogy minél könyebb felidézni valaminek egy specifikus emlékét, annál nagyobb eséllyel jegyzed azt meg. Amikről véres betűkkel írnak az újságokban, jobban beleégnek az emlékezetbe, mint a beszámolók sokkal több ember haláláról az ágyában, öregség miatt. A vélemények és pártfogók piacának megvan a maga dinamikája: soha senki nem vonzott még megfigyelőket, pártfogókat és adományozókat azzal, hogy "csak úgy tűnik, mintha a dolgok egyre jobban és jobban mennének."

Ahogy a bennszülöttekkel bántunk, bűntudatot kelt a modern szellemi életben, és húzódozást, hogy elismerjük, hogy bármi jó is lehet a Nyugati kultúrában. És persze, lehet, hogy az elvárásaink gyorsabban változnak, mint a viselkedésünk. Az egyik oka annak, hogy csökkent az erőszak, az, hogy az emberek már rosszul voltak a saját koruk vérontásától és kegyetlenségétől. Ez egy olyan folyamat, ami úgy tűnik, hogy folytatódik, de hogyha a jelen elvárásai meghaladják a bánásmódot, a dolgok mindíg sokkal barbárabbnak látszanak majd, mint ha történelmi mércével mérnénk. Szóval manapság megrónak minket, és jogosan, ha egy maréknyi gyilkost kivégeznek méreginjekcióval Texasban 15 év fellebbezési eljárás után. Nem gondolunk bele, hogy néhány száz éve máglyára küldték volna őket a király kritizálásáért egy tíz perces tárgyalás után; és valóban, ezt akár újra és újra megtehették volna. Ma úgy tekintünk a halálbüntetésre, mint annak a bizonyítékára, mennyire mélyre süllyedhetünk, holott azt bizonyítja, hogy mennyire magasra szöktek az elvárásaink.

Nos, miért csökkent az erőszak? Senki sem tudja igazán, de megismertem négy magyarázatot, amelyek mindegyike, azt gondolom, tartogat némi igazságot. Az első: talán Thomas Hobbes eltalálta. Ő volt az, aki azt mondta, hogy az élet a természet ölén "társtalan, szegényes, piszkos, durva és rövid" volt. Úgy érvelt, hogy nem azért, merthogy az emberekben volna holmi ősi vérszomj, vagy agresszív ösztön, vagy harc a felségterületért, hanem mert ilyen az anarchia logikája. Az anarchiában folyamatos a csábítás, hogy letámadd a szomszédaidat, mielőtt ők támadnak le téged. A legújabban Thomas Schelling érvel egy háztulajdonos példájával, aki zajt hall az alagsorban. Minthogy jó Amerikai, van egy pisztolya az éjjeliszekrényben, előveszi a fegyvert, és lemegy a lépcsőn. Erre mit lát, ha nem egy betörőt, fegyverrel a kezében. Mindketten azt gondolják, "Nem igazán akarom megölni azt a fickót, de ő meg akar ölni. Talán jobban tenném, ha lelőném, mielőtt ő lő le engem,különösen, mivel, még ha nem is akar megölni, éppen azon rágódhat, hogy megölhetem, mielőtt ő öl meg engem." És így tovább. A vadászó-gyűjtögető emberek nyilván végigmentek ezen a gondolatsoron, és gyakran rajtaütöttek a szomszédjaikon abbéli félelmükben, hogy őket támadják meg elsőnek.

Namost, az egyik módja, hogy elbánjunk ezzel a problémával, az elrettentés: nem támadsz elsőnek, de van egy nyilvános politikád, miszerint kegyetlenül megtorolsz minden támadást. Az egyetlen baj az, hogy ez a politika kénytelen blöffölni, tehát csak akkor működhet, ha hiteles. Hogy hiteles legyen, meg kell bosszulnod minden sértést, és lerendezni minden számlát, ami véres vendetták sorához vezet. Az élet a "Maffiózók" egyik részévé változik. Hobbes megoldása, a "Leviatán", az volt, hogy ha az erőszak törvényes használatát ráruházzák egyetlen demokratikus intézményre - egy leviatánra -, akkor egy ilyen állam mérsékelheti a támadásra való hajlamot, mivel bármilyen agressziót megbüntetnek, a haszna tehát zéró. Ez elvenné a megelőző csapásra való csábítást, abból a félelemből, hogy ők támadhatnak meg először. És ez elveszi az igényt a heves és gyors megtorlás iránt, csak hogy hiteles legyen az elrettentés. Tehát ez békés állapotokhoz vezetne. Eisner - az ember, aki feltárta a gyilkossági rátákat - úgy érvelt, hogy a gyilkosságok csökkenésének ideje Európában egybeesett a központosított államok létrejöttével. Ez némileg támogatja a leviatán elméletet. Támogatja továbbá a tény, hogy manapság ott látjuk az erőszak kitöréseit, ahol anarchia van: elrontott államokban, összeomlott birodalmakban, határvidékeken, maffiákban, utcai bandákban, és így tovább.

A második magyarázat az, hogy sokszor és sok helyen elterjedt nézet, hogy az élet értéktelen. A régi időkben, amikor a szenvedés és a halál megszokott volt, kevesebb bűntudata volt annak, aki másoknak okozott szenvedést. Ahogy a technológia meg a hatékony munka hosszabbá és kellemesebbé tették az életet, nagyobb értékként kezdték kezelni. Ez az érv a politológus James Payne-től származik.

Egy harmadik magyarázat bevezeti a "nemzéró összegű játék" fogalmát, amely a Non-Zero c. könyvben került kifejtésre az újságíró Robert Wright által. Wright rámutat, hogy bizonyos körülmények között az együttműködés, beleértve az erőszakmentességet, mindkét félnek hasznos lehet, például a kereskedelemben, amikor a felek kicserélik a feleslegüket és mindketten jól járnak, vagy amikor a két fél leteszi a fegyvert, hogy megossza az úgynevezett békejutalékot, aminek az eredménye, hogy nem kell egész idő alatt harcolniuk. Wright érvelése szerint a technológia megemelte a nemzérus-összegű játékok számát, amelyekbe az emberek hajlamosak belekeveredni, azzal, hogy lehetővé teszi az áruk, szolgáltatások és ötletek kereskedelmét nagy távolságokra, és nagyobb embercsoportok között. Az eredmény, hogy más emberek értékesebbek élve, mint holtan,és az erőszak önző okokból tűnik el. Ahogy Wright mondja, "A sok ok közül, ami miatt azt gondolom, hogy nem kellene bombáznunk a Japánokat, az egyik, hogy ők gyártották a furgonomat."

A negyedik magyarázatot A Növekvő Kör kötet címében találjuk, Peter Singer filozófustól, aki úgy érvel, hogy az evolúció felruházta az embereket egyfajta együttérzéssel: ez egy olyan képesség, amivel mások érdekeit összehasonlíthatjuk a magunkéval. Sajnos, alapból csak a család és a barátok nagyon szűk körére alkalmazzuk ezt. Akik kívül esnek a körön, azokat nem kezeljük emberként, és bűntudat nélkül kihasználhatók. De a történelem során a kör kitágult. Láthatjuk a történelmi feljegyzésekből, ahogy kiterjedt a faluról a klánra, a törzsre, a nemzetre, más rasszokra, mindkét nemre és, Singer saját érve szerint, ki kellene terjesztenünk más érző lényekre is. A kérdés az, ha ez megtörtént, mi táplálta ezt a növekedést?

Számos lehetőség adódik. A kölcsönösség növekvő körei abban az értelemben, ahogyan Robert Wright érvel. Az aranyszabály logikája: minél több gondolatod és tetted kötődik másokhoz, annál inkább megérted, hogy tarthatatlan a sajátodat mások érdekei elé helyezni, legalábbis, ha azt akarod, hogy hallgassanak rád. Nem mondhatod, hogy az én érdekeim jobbak a tieidnél, ahogy azt sem, hogy az adott hely, ahol állok, kiváltságos része az univerzumnak, csak mert én éppen itt állok ezen a szent helyen. Táplálhatja a kozmopolitaság is: a történetek, az újságírás és az életrajzok, a realista fikció meg az utazás és az irodalom, amik lehetővé teszik, hogy betekints azok életébe, akiket korábban nem kezeltél emberként, és azt is, hogy felfogd, a saját társadalmi helyzeted nem szándékos lehetőség; az érzést, hogy "az élet véletlen jutalom."

Bármi legyen az ok, az erőszak csökkenésének beható következményei vannak. Meg kéne kérdeznünk, miért van háború, de azt is, miért van béke. Nem csak azt, mit csinálunk rosszul, de azt is, mit csináltunk eddig is jól. Mivelhogy valamit jól csináltunk, és persze jó volna rájönni, hogy mi is az. 

***

Chris Anderson: Imádtam a beszédet. Szerintem ebben a teremben sokan azt mondanák, hogy a növekedés, amiről beszéltél, amiről Peter Singer beszélt, egyik hajtóereje, hogy a technológia által egyre inkább tudunk a másik emberről, a világ ezáltal tehát egyre zsugorodik. Van ebben némi igazság?

Steven Pinker: Nagyon is. Ez belefér Wright elméletébe, azzal, hogy lehetővé teszi hogy élvezzük az egyre nagyobb csoportokkal történő együttműködés előnyeit. De abba is, hogy ez segít elképzelni, milyen lehet valaki másnak lenni. Szerintem amikor ezekről a szörnyű középkori kínzásokról olvasunk, az ember azt gondolja, egyáltalán hogy tehették,hogy lehet hogy nem éreztek együtt azzal a személlyel, akit kibeleztek? De világos, hogy amennyire ők tudták, az a másik csak egy idegen, akinek nincsenek olyan érzései, mint nekem. Szerintem bármi, ami könnyebbé teszi hogy elképzeljük a kereskedést valaki mással, emeli a morális hozzáállás minőségét ahhoz a másik személyhez.

CA:Nos, Steve, örülnék, hogyha minden médiaguru hallaná ezt a beszédet valamikor a következő évben. Szerintem ez tényleg fontos. Nagyon köszönöm.

A videó és a szöveg forrása: TED.com

Szerk.: Jakabffy Éva

A Szerző könyve a témáról:

Steven Pinker: The Better Angels of our Nature, Penguin (2012)

Steven Pinker: Az erőszak alkonya - hogyan szelídült meg az emberiség? Typotex (2018 szeptember), előrendelhető