A Sötét Négyes
4. Szadizmus
A pszichopátia, nárcizmus, machiavellizmus Sötét Hármasához újabban társuló szadizmus talán a leginkább hétköznapi rossz. Mégis, egyes szadizmuson alapuló rituálék éppen hogy a hétköznapi tudatállapot meghaladását célozzák meg. Egyesek pedig e misztériumokban próbálják fellelni a máig rejtélyes szadizmus mélyebb mozgatórugóit.
Évezredes parttalan viták folytak le arról, hogy az ember, mint olyan, jónak születik-e, vagy rossznak, együttműködőnek vagy önzőnek, segítőkésznek vagy kegyetlennek. De ez még az egyes személyek esetében is nehezen eldönthető. Honnan tudhatnánk, hogy valaki eredendően jó-e, vagy csak a nevelés, netán átnevelés tette azzá? Hogy ki a szent, és ki az álszent? A jellem felfejtése reménytelenül bonyolult feladatnak tűnhet.
Az agyba való bepillantás viszont leegyszerűsíti a folyamatot. A kutatók hamar kiderítik, ki az, akinek mindenek felett mások öröme okoz örömet, és ki az, aki főként mások fájdalmát élvezi. A született altruista agya akkor jutalmazza meg önmagát, ha ő éppen másokon segít vagy másoknak ad. A született szadista agyában szenvedés okozásakor szabadulnak fel a jutalmazó vegyületek. Mindkét szélsőséges típus erősen motivált arra, hogy mások közérzetét, boldogulását, sőt sorsát befolyásolja. Az élet e nagy jótevői és gonosztevői azonban ritkák. A többség nem töri magát túlzottan sem másokért, sem mások ellenében. A hétköznapi rendes emberek segítőkészek, ha kevés energiát kell befektetniük, és az valószínűleg megtérül. A hétköznapi szadisták is beérik alacsony kockázatú, társadalmilag megtűrt vagy akár jóváhagyott kegyetlenkedésekkel. Ezek köre azonban szűkül. Egészen a legújabb időkig a gyerek rendszeres verését szükségesnek tartották a neveléshez: szíjat hasítottak a hátából, kukoricára térdepeltették, vagy körmösöket osztogattak neki. Az alsóbb osztályokban a feleség fizikai fenyítése is igen gyakori volt. Ma viszont az erőszak egyre több formája számít büntetendőnek, s az élőlények egyre több csoportja védettnek.
Azért, ahogy minden kultúrában, a közmegegyezés ma is kijelöli azok körét, akiken vagy amiken a szadizmus gond nélkül kiélhető. Ilyenek például az alsóbbrendűnek tartott állatok. Hogy a múlt század legünnepeltebb magyar agykutatója gyerekkorában puszta kézzel tekerte ki egy pocok nyakát, majd elmerült idegrendszerének szépségében? Hát istenem. A rovarok kimúlatása sokak számára még elfogadottabb mulatság.
A sötét újabb árnyalata
Erin Buckels pszichológusnő (Brit Kolumbia Egyetem, Vancouver), akinek nevéhez a Sötét Hármas fűződik, bogaras kísérletével mutatta meg a szadizmus nagyon is mindennapi voltát.
Az alanyok nem tudták, hogy mire megy ki a vizsgálat, csak azt, hogy nehéz feladatokban kell helytállniuk. Ezek közül választhattak: bogarak megölése; ugyanebben való segédkezés; illemhely pucolása; jeges víz okozta fájdalom elviselése. A többség, 54 százalék a bogarakat választotta. Talán ez tűnt a leginkább megúszósnak? Közülük azon 27 százalék számára, akik csak segédkeztek, bizonyára. Azokat viszont, akik az aktív ölést választották, s épp ugyanennyien voltak, kifejezetten vonzhatta a feladat. Pláne az egyedi gyilkoló masinával, egy erre a célra átalakított kézi kávéőrlővel. Ebbe kellett poharakból beleönteni, majd a fedél rászorítása után „megőrölni” a bogarakat. A borzalmas hangokat kiadó gépről senki nem hitte volna, hogy valójában ártalmatlan, és minden bogár épen átjut rajta.
Az állatvédők megkönnyebbülhetnek ettől, de a résztvevőknek már nem biztos, hogy tetszene. A kérdőívek szerint erősen szadista alanyok ugyanis kifejezetten belemelegedtek a pusztításba. Amikor egy pohár bogár után felajánlották nekik, hogy kiszállhatnak, a többiekkel szemben ők addig folytatták, míg csak minden bogarat akkurátusan ki nem végeztek. S minél nagyobb volt áldozataik mennyisége, annál kellemesebb érzésekről számoltak be a feladat után. Bizonyítva, hogy kifejezetten kedvüket lelték a kegyetlenkedésben.
Olyannyira, hogy egy másik kísérletben még némi áldozatot is hajlandóak voltak meghozni, ha a jutalmuk egy embertársuk szenvedése volt! Erősen szadista alanyok egyik unalmas feladatot végezték el a másik után, amikor azt hitték, ennek fejében egy másik résztvevő egyre hangosabb fehér zajt kap a fülébe. Ez a fajta öncélú gonoszság még a pszichopatákra sem jellemző – hacsak nem szadisták is egyben. A szadizmus tehát a sötét külön árnyalatának bizonyul. Egyben valószínűleg a leggyakoribbnak. A kutatók hangsúlyozzák: a szadisták jóval többen vannak, mint hinnénk, s általában normális emberek benyomását keltik. Beszólogatásaikat a nem szadisták sokáig vélhetik ártalmatlan viccelődésnek, őszinte kifakadásnak vagy magának az igazságnak. Az utoljára jutna az eszükbe, hogy az illető egész egyszerűen szenvedést akar okozni velük.
Kötözés és kötözködés
Ahogy a legtöbb ember azt is nehezen fogja fel, mi hajtja a notórius kommentelőket. Úgy tűnik, mintha véleményük rettentően kikívánkozna belőlük, bizonyára nincs, aki meghallgassa őket – hisszük. Pedig csak kedvenc szórakozásukat űzik: trollkodnak. A trollok a skandináv mesékben misztikus manók, J. R. R. Tolkien fiktív Középfölde-univerzumában pedig hatalmas, csekély értelmű és gonosz teremtmények. Valószínű azonban, hogy az internetes szleng nem ebből, hanem a trolling vagy trawling nevű villantós horgászati technikából származik. Ennek során a horgász elhúzza a csalit a halak orra előtt, ahogy az internetes troll is provokatív megjegyzéseivel.
A profi troll szinte tökélyre fejleszti a sértés és alázás verbális eszközeit. Ezek a pszichés és a fizikai fájdalom agyterületei közti átfedések miatt hasonló hatást keltenek, mint az ütések és rúgások. A troll kontroll alatt tartja a beszélgetést, amely egyre inkább az ő elképzelései, hangulata szerint alakul. Ahogy a megkötözöttnek testileg szűkül be végletesen a mozgástere, úgy a troll célpontjainak szellemileg: sarokba vannak szorítva, mert a troll találatai védhetetlenek vagy övön aluliak.
De vajon kik kommentelnek, és kik trollkodnak? Buckels felmérései szerint a netezők 5,6 százaléka élvezi csak a trollkodást vagy a sokkoló tartalmak megosztását, s ez a hajlam, ahogy a kommenteléssel töltött idő is, összefügg a Sötét Négyessel. Leginkább persze a szadizmussal. Ezek az emberek, állítja a kutatónő, szórakozásra vágynak, és az Internet számukra ideális játszótér. A vitalavina sok passzív olvasót is magával sodor, s e perverz művészetet úgy élvezik, akárcsak egykor a sok decens néző a kivégzéseket.
Lelkesült lelketlenek
Miért élvezetes a fájdalom és a tehetetlenség látványa, vagy elképzelése? Rejtélynek tűnik. A témában minden bizonnyal érintett Csáth Géza Anyagyilkosság című híres novellája egyik legnyíltabb irodalmi ábrázolása a szadizmusnak. A Witman fiúk apa nélkül nőnek fel, anyjuk pedig nem törődik velük. Kedvenc szórakozásuk az állatkínzás; gyerekkorában maga Csáth is kipróbált ilyesmit unokatestvérével, Kosztolányi Dezsővel együtt. Kínzó és megkínzott közt különös, érzékeken túli kapcsolatot ír le Csáth: „Úgy érezték, hogy valami feszes ruganyosság szállja meg a tagjaikat, mintha a lekötözött, vonagló állat hiába pazarolt ereje feléjük, rájuk suhanna.” A gyilkolás egyfajta függőségükké válik, amely egyre ritkább és értékesebb áldozatot kíván: „Bagoly kellett, kellett...”
Csáth Géza
A horrort betetőző anyagyilkosságot viszont szenvtelenül hajtják végre a fiúk, hogy az anya ékszereit átadhassák egy szép leánynak, akivel azután szadomazochista játékokat folytatnak.
A Csáth-féle sötét misztérium fordítottját fogalmazza meg Földényi F. László irodalomtörténész (ELTE BTK) A halál és a marionett című esszéjében. A szadizmus névadójánál, De Sade márkinál az erotika Földényi szerint a halál előtt nyitja meg a kaput. A kínzó nem a kínzott életerejét szívja magába, hanem annak halálában a sajátját tapasztalja meg, sőt magát a semmit, túl a keletkezésen és elmúláson.
Földényi F. László
Oda nem illőnek tűnhet, mikor az írók hirtelen felemelő gondolatokra ragadtatják magukat lényegében különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságok kapcsán. Mégis, annak, amit mondanak, van bizonyos pszichobiológiai alapja. A lassú kivégzés ugyanis mindkét részről transzállapottal jár, melyben az énhatárok egyre inkább átjárhatóvá válnak. A transz kiváltója az, hogy a vég elérhető közelségbe kerül, hogy a semmi hirtelen ott ásít mellettünk.
A veszélyről, a fájdalomról és a tehetetlenségről szóló hírek villámgyorsan terjednek a szervezeten és az agyon belül. Az adrenalin és a kortizol stresszhormonok az energiákat mozgósítják, éberré tesznek. A belső opiátok és kannabinoidok eközben a fájdalmat csillapítják, nyugtatnak, sőt bódítanak. Ezek együtteséből áll elő a hiperéber nyugalom különös állapota, amelyben sokan úgy érzik, tudatuk elválik a testüktől, viszont nem válik el a többi tudattól. Elő lehet-e idézni hasonlót valódi életveszély és drogok nélkül?
BDSM és DSM
Szerepjáték, szerződés és kínzóeszközök: az újraértelmezett szadomazochizmus elsőre betegesnek és személytelennek tűnő világa. A BDSM mozaikszó egyszerre foglal magában kötözést és fegyelmezést, dominanciát és alávetettséget, szadizmust és mazochizmust. Ez az életstílus 1987-ben került bele a pszichiátria diagnosztikai kézikönyvének (DSM) III. kiadásába. Megítélése azóta változott. A BDSM Tudománya Kutatócsoport (Északi Illinois Egyetem) azt vizsgálja, hogyan reagál a test és az elme a nem konvencionális ingerekre. Újabban kedvező hatásokról is olvashatunk: a BDSM-kötelékben élő párok között az átlagnál jobb a kommunikáció, nyíltabban beszélnek vágyaikról, és hűségesebbek egymáshoz. Az új DSM V-be a BSDM már csak mint parafília, szokatlan szexuális fixáció került bele, amely kizárólag akkor tekinthető mentális zavarnak, ha nem alapul megegyezésen, vagy ártalmat okoz.
Fájdalomtransz
A kutatók szadomazochista szexet követően kognitív teszteknek vetettek alá önkénteseket. Az eredmények a fájdalom okozóinál és elszenvedőinél is módosult tudatállapotra utaltak. Ugyanezt figyelték meg egy igen fájdalmas rituálé alatt is: itt az emberek bőrébe időlegesen piercingeket varrtak, melyekre horogra csatolt köteleket helyeztek el. A kutatók egy biológiai paradoxonra lettek figyelmesek: miközben az intenzív fájdalom az elvárható módon növelte a kortizol stresszhormon szintjét, az alanyok a stressz csökkenéséről számoltak be. Ez a fajta szétkapcsolódás a módosult tudatállapotra jellemző, s az ilyen rítusok résztvevői erre vágynak. Hogy miért? Az egyik ok, hogy ilyenkor jobban egynek érzik magukat a többiekkel. Ennek agyi háttere pedig a csökkent véráramlás a hátsó-oldalsó homloklebenyben (DLPF), az énnek a másoktól való elkülönítéséért is felelős agyterületen. Vajon a BDSM szex is előidéz hasonló egységélményt?
A BDSM beavatottjai az élmény hat szintjét különböztetik meg. Az első néhány szint a mazochista és/vagy alávetett fél fájdalomküszöbének fokozatos, időnként ugrásszerű emelkedésével jár, s a negyedik szinten már határozottan megfigyelhetők a módosult tudatállapot jelei. A mind eufórikusabb, egyben veszélyesebb ötödik és hatodik szinteken az alávetett már szólni is alig bír és bármit eltűr. Ehhez társulhat még a „repülés” is, hallucinációkkal és a domináns iránti vallásos áhítattal. A visszatéréshez a domináns részéről hosszas „gondoskodásra” van szükség.
A fenti szinteket a beszámolók a szervezet által termelt belső opiátok, ún. endorfinok felszabadulásával hozzák összefüggésbe. A köztudatban ezek az anyagok felelősek például a hosszútávfutók által megtapasztalt eufóriáért és fájdalomtűrésért is.
Johannes Fuss pszichiáter (Eppendorfi Egyetemi Klinika, Hamburg) és Peter Gass (Lelki Egészség Kutatóintézet, Mannheim) viszont azt mutatták ki, hogy a szervezet által a vérbe bocsátott endorfinok nem jutnak át a vér és az agy közötti gáton, vagyis nem hatnak az agyműködésre, ezáltal a tudatállapotra sem. Akkor milyen anyag lehet a felelős a hosszú távú megerőltetés kellemes hatásaiért? A futók vérében szintén megnövekvő mennyiségű kannabinoidok hasonlóan fájdalomcsillapítók, mint az endorfinok, ráadásul ezek, mint zsírban oldódó vegyületek, képesek áthatolni a vér-agy gáton.
Jóindulatú mazochizmus
De mi az oka annak, hogy egyes fájdalmak élvezetesek, mások kínzóak? Egy elmélet szerint az, hogy agyunk megtanulja, mely fájdalmak jeleznek valódi veszélyt vagy betegséget, és melyek nem. A kisgyerekek nem kedvelik például a csípős ételeket, de bizonyos kultúrákban hamar rászoktatják őket a chilire, a gyömbérre vagy a tormára. Felnőve sokuk kifejezetten chili-függő lesz. Ez nem azt jelenti, hogy fájdalomérzékelésük eltompul. Az ő nyelvük hőérzékeny receptorai éppúgy érzékenyek a chili kapszaicin nevű vegyületére, mint másokéi, vagyis éppúgy érzik a fájdalmat, csakhogy ez agyukban kellemes érzéssé minősül át. A fájdalomra és az élvezetre felelő idegsejtek ugyanis egymáshoz közel helyezkednek el és kapcsolatban állnak. A csípős ételek kedvelőinél a két rendszer közti idegi párbeszéd intenzívebb lehet, így ők szívesebben kacérkodnak a fájdalommal. A csípősség akkor a legélvezetesebb számukra, ha majdnem eléri a kibírhatatlan szintet.
Sokan kifejezetten kedvelik az ilyen, fájdalomküszöbük határait feszegető élményeket. Ezt a hajlamot nevezi Paul Rozin kulturális pszichológus (Pennsylvania Egyetem) „jóindulatú mazochizmusnak”. Azt persze a nevelés, a kulturális és szubkulturális közeg határozza meg, mely fájdalmas élvezetekhez szokik hozzá valaki: a jeges vízbe ugrástól a maratoni futáson át a szöges ágyig vagy a BDSM-szeánszokon kapott ütlegelésekig. És a lelki fájdalmak? Azoknak is megvannak a rajongói. „Szeretném, ha valaki szétalázna” – írja egy fiú a BDSM-fórumon.
Alfred Adler individuálpszichológiája szerint az ember hatalomra törekvő lény. A túlélés érdekében is az látszik célszerűnek, hogy mindenki mindig minél több hatalmat akarjon magának. Mégis, rengeteg az olyan ember, akinek leghőbb vágya a teljes alávetettség: hogy szolgája, gyermeke vagy kutyája legyen az ő Urának. S mit kapnak cserébe ezek az önkéntes önfeladók? Engem – feleli a Domináns, vagy a Domina.
Claudia Schiffer mint domina
Jakabffy Éva
A Sötét Négyes korábbi részei:
3. Hatalomkór
