Lovász László: Gráfok és hálózatok (video)
Lovász László kutatási területe a kombinatorika és a gráfelmélet, valamint ezek alkalmazásai a számítógép-tudomány és az operációkutatás területén. Nevéhez fűződik a „Lovász-féle lokális lemma”, a „Lovász-féle téta-függvény” és a „Lenstra–Lenstra–Lovász-algoritmus”. Óriási szerepe van abban, hogy a magyar matematikai kutatások egyik súlyponti területe, a kombinatorika a modern matematika meghatározó ágává fejlődött. Legújabban a nagy hálózatok vizsgálatának matematikai alapjaival foglalkozott, továbbá társszerzőként kidolgozta a gráflimeszek elméletét. Lovász László 2007-ben Bolyai-díjat, 2008-ban pedig Széchenyi-nagydíjat kapott. A nagy nemzetközi díjak közül a Kiotó-díjnak és a Wolf-díjnak is birtokosa.
Lovász László előadása a Gráfok és hálózatok: a gimnáziumtól a Microsoftig, avagy a játéktól a tudomány paradigmájáig címet viselte. A professzor úr beszélt többek között a középiskolai és egyetemi éveiről, híres mentorairól, akik meghatározták pályafutását, majd vázolta életének fontos szakaszait, az Egyesült Államokban, a Microsoftnál töltött éveket, és az ELTE-n egyetemi tanárként megélt fontos pillanatokat, kiemelve tehetséges tanítványait. Az előadás végén a közönség soraiból több színes kérdés is érkezett: kíváncsiak voltak például a professzor úr életének legnagyobb „heuréka-pillanatára”, a mai matematikaoktatásról és tehetséggondozásról alkotott véleményére, valamint a matematikus egyéniség ismérveire.
Az eseményt az ELTE vezetésén kívül több akadémikus és professzor emeritus is megtisztelte jelenlétével: többek között Ritoók Zsigmond, Glatz Ferenc és Vékás Lajos, de soraink között üdvözölhettük Kraudi Adrienne-t, Szapáry Györgyöt és Béres Józsefet is.
Lovász László előadása a 14. perctől látható.
.