Sorolom a neveket: Reményi Gusztávné, Pálmay Lóránt, Rábai Imre, Herczeg János, Reiman István, Pogáts Ferenc, Némethy Katalin, Czapáry Endre, Tatár István és Thiry Gabriella. Ne féljünk kimondani, ez egy nagy csapat! Matematikatanárok, akik szakmájukat mesterfokon művelték, művelik. Jó érzés, hogy többüket személyesen is jól ismerem. Nagy generáció, hetven évnél is idősebbek, sokat láttak és tapasztaltak, s ami igazi érdemük: rengeteget tettek azért, hogy hazánkban a matematikai kultúra magas színvonalú legyen, a tehetségek kiemelkedhessenek. Megjelent egy könyv, melyben most ők mondják el tanárrá válásuk folyamatát, kérdésekre válaszolva beszélnek a tanári munka mesterfogásairól, véleményt formálnak tantervekről, tankönyvekről, reformokról, az elmúlt fél évszázad hazai matematikaoktatásáról. Végül pedig, ami talán a legnehezebb, igyekeznek megjósolni a honi matematikatanítás jövőjét.

A kötet szerkesztői - Gordon Győri János, Halmos Mária, Munkácsy Katalin és Pálfalvi Józsefné - így vallanak az előzményekről: "Magukat a beszélgetéseket - az előre kiosztott, de azután szabadon kezelt kérdéssor hetekkel korábban történő megküldését követően - az ELTE Természettudományi Kara Főiskolai Matematika Tanszékének egy tanárképzési szemináriuma keretében folytattuk le a 2004-2005. tanév szemeszterében Pálfalvi Józsefné tanszékvezető együttműködésével. Általában 30-40 matematikatanár-hallgató, vagyis leendő matematikatanár jelenlétében és aktív részvételével beszélgettünk… (a meghívott tanárokkal). A beszélgetéseket Gordon Győri János és Munkácsy Katalin vezették, de a diákok is szabadon feltehettek kérdéseket az interjúk közben vagy annak végén (s ezzel a lehetőséggel gyakran éltek is)."

A könyv összeállítói elmondják, hogy a tíz matematikatanárt jól átgondolt szempontrendszer alapján válogatták ki. Több évtizedes iskolai gyakorlattal rendelkező, alkotó tanárokat kerestek, szakmájuk kiemelkedő egyéniségeit, akik irányítói voltak a hazai matematika-pedagógusi munkának. Tankönyveket, példatárakat írtak, vezetőtanárként, olimpiai csapatunk felkészítőjeként, szakfelügyelőként járultak hozzá matematikai kultúránk, oktatásunk színvonalának emeléséhez. Sokat lehet tőlük tanulni, ellesni: a matematikai ismeretek és gondolkodásmód továbbadásának mesterfogásait.

Varga Tamás

A szerkesztők maguk is a matematikatanítás elkötelezettjei, a komplex matematikatanítási kísérletet vezető Varga Tamás szellemi örökösei. Érthető a szándékuk - ki is mondják -, hogy a kötetben olyan matematikatanárokat szeretnének megszólaltatni, akik Varga Tamással dolgozhattak, személyének és szakmai kisugárzásának hatásáról beszélhetnek. S bár erre törekszenek, mindezt nagyon finoman teszik, nem térítik el beszélgetőpartnereiket emlékösvényeikről, amikor ők inkább Pólya György, Hajós György, Surányi János, a Gallai Tibor-Péter Rózsa tankönyv, avagy a Pálmay Lóránt-Horvay Katalin tankönyvsorozat meghatározó hatásáról beszélnek.

A mestertanárok közül Reményi Gusztávné sajnos már nem élhette meg a kötet megjelenését. Nagybetegen még megírta válaszait a feltett kérdésekre, áttekintve gazdag életútját. Vérbeli pedagógusként konkrét példákkal mutatta meg, miként igyekezett a 10-11 éves korú gyermekekkel játékosan megismertetni a matematikai fogalmakat.

Megfigyelhető, hogy az igazi nagy tanáregyéniségek milyen őszinte szerénységgel fogalmaznak. Igaz, nekik már van mire szerénynek lenni. Néhány példa:

Reiman István, akinek sokat köszönhetnek a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián oly sikeresen helytálló magyar fiatalok, így beszél: "Mintegy negyven éven keresztül, 1961-től kezdve foglalkoztam a nemzetközi diákolimpiára való felkészítéssel… Rengeteg nagy tehetséggel találkoztam. Abból indultam ki, hogy azok a gyerekek, akikkel itt foglalkozom, összehasonlíthatatlanul tehetségesebbek, mint én. Tudtam, hogy ők sokkal többre képesek, mint amire én bármikor az életben képes lennék. Eggyel tudok többet náluk: én tudom, hogy nekik mit kell tudniuk, mit kell még tanulniuk, és ezt akartam átadni…".

Reiman István

Rábai Imre, aki a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium első, híressé vált matematika tagozatos osztályának (Baranyai Zsolt, Berkes István, Laczkovich Miklós, Lovász László, Major Péter, Pelikán József, Pósa Lajos, Vesztergombi Katalin…) lett a matematikatanára, így azután nagy hatással volt szellemi fejlődésükre, azt fejtegette, hogy ezek a tehetségek elsősorban egymástól tanultak nagyon sokat.

Rábai Imre Lovász Lászlóval és Vesztergombi Katalinnal

Mindegyik mestertanár mondandóját át-, és átszövi a tanítványaik szeretete. "Tanácsként minden pályatársamnak figyelmébe ajánlom, hogy a gyerekek szeretete nélkül, következetes felkészülés nélkül, folyamatos önképzés nélkül siker nem érhető el" - mondja Tatár István.

"Diákjaim az órákon mertek és tudtak kérdezni, nem előadtam, hanem ha lehetett, különösen speciális matematika tagozaton, együtt dolgoztunk… Diákjaimat (elsősorban a tehetségesebbeket) partnereknek tekintettem." - vallja Thiry Gabriella.

Czapáry Endre, a nagy tudású és nagyszívű tanár és (volt) szakfelügyelő (egykoron Eötvös-kollégista), egyenesen ars poeticája első pontjai közé teszi: "szeressük a tanulókat, mert ők a munkatársaink!"

Pálmay Lóránt, aki egyetemi oktatóként, és ezzel párhuzamosan középiskolai tanárként, majd vezető szakfelügyelőként és tankönyvíróként évtizedeken át tevékenyen formálta a hazai matematikatanítást, széles horizontú látképet ad annak útjairól (és útvesztőiről). Egy gondolatát, melyen nagyon érdemes elgondolkoznunk, külön is felírtam magamnak: "A kimagaslóan tehetséges diákjaimat elküldtem Reimanhoz az olimpiai előkészítő szakkörre. Az esélyegyenlőség ebben az esetben azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell adnunk a lehetőséget a fejlődésre. Ha viszont nivellálni akarunk, azt csak lefelé lehet."

Szinte minden mestertanár megemlíti a képzés és az önképzés fontosságát. A hallgató kérdezésre szoktatása mellett Némethy Katalin külön szól a fegyelmezésről: "Nagyon fontosnak tartottam, hogy megköveteljem a fegyelmet. A fegyelmen értve a munka feltételét… Az ilyen fegyelem megteremtésének az alapfeltétele a tanárnak, vagyis magamnak az önfegyelme, az, hogy én magam is betartsam a játékszabályokat, és bizonyos rendezettséget hozzak létre."

Nagyon tanulságos olvasmány Pogáts Ferenc visszaemlékezése életútjára, tanári pályájára. A matematikaoktatás mögé láttató erejű történelmi hátteret fest, felidézve az ELTE nagy professzoregyéniségeit, Hajós Györgyöt és Péter Rózsát. Oly kifejezőerővel teszi mindezt, hogy újra hallgatónak érezzük magunkat, vizsgára készülünk és várunk a megméretésre az egyetem Múzeum körút 6-8. számú főépületének folyosóin. (Ezeket ma már a bölcsészek népesítik be.)

Már Esterházy Péter megírta, hogy Herczeg Jánost milyen jó tanárnak tartották a Berzsenyi Gimnázium diákjai. Őt mi már kiváló ismeretterjesztőként ismertük meg, a Magyar Rádió Gordiusz Műhelyének (hol van az már?), majd az Élet és Tudomány hetilapunk főszerkesztőjeként, a Gondolkodás Iskolája rovat egyik szülőatyjaként. Nem csoda hát, hogy szépen megkomponált, leírt változatában olyan jól megszerkesztett anyag a vele készített beszélgetés. Történetei tanulságos miniesszék. Mer nagyon őszintén fogalmazni, mint a bölcs emberek: "Nincs olyan, hogy megtanítom. Tanítom, és aztán menni kell tovább, vagy belerakódik valami a gyerekek fejébe, vagy sem. Majd úgyis valahol visszatér, és akkor hirtelen világosabb lesz. Később, Surányitól hallottam, hogy "sohasem azt tanítjuk, amit tanítunk". Azonnal bevettem a jelszavaim közé, mert akkorra már megtapasztaltam a saját vérverejtékemen, illetve a szegény gyerekeken való fuserálásban. Menni kell előre. Bízni kell abban, hogy a gyerek fejében azért tovább munkálkodnak a dolgok. Elsőre elég, ha a dallamát megérti - Tusnády Gábortól hallott kifejezéssel élve."

Herczeg János

Az is igaz, hogy a könyv olvasásakor több helyen is elindult a kezem: szerkesztek, csiszolok még a szövegeken, de elismerem, ez már foglalkozási ártalom. Összességében nagy kincs ez az összeállítás. A tíz mestertanár vallomásaiból sokkal többet kaptam, mint az egyetemen hallgatott összes pedagógiai és szakmódszertani előadásból. A mi esetünkben kivétel volt a fizika módszertana, mert azt Muki bácsitól, bocsánat, Vermes Miklós tanár úrtól hallgathattuk.

A tíz kiváló ember gondolatait olvasva megerősödünk a hitben: a legnemesebb emberi hivatás a tanári pálya. Micsoda szerencsés osztályok voltak azok, melyek az ő kezük alól kerülhettek ki! Elmereng az ember, a mai fiataloknak van-e, lesz-e ilyen szerencséjük? Van-e ilyen"nagy csapat" a mai fiatal matematikatanárok között, akikkel 40-50 év múlva majd egy hasonló könyvet készíthetnek? Állítom: van! S már veszem is sorra a neveket, de hirtelen megállok, mert biztosan kihagynék valakit, valakiket, igaztalanul.

Füst Milán mondja A tanári pálya dicséreti című írásában, hogy "az országnak, a hazának egyik legfontosabb kérdése az, hogy ki neveli, és hogy neveli eljövendő generációit." Ne nyomorítsuk hát agyon többletterhekkel a tanárainkat, inkább emeljük fel őket, hiszen mindannyian tudjuk, a jövőnk függ  jól elvégzett munkájuktól.

(Gordon Győri János-Halmos Mária-Munkácsy Katalin-Pálfalvi Józsefné: A matematikatanítás mestersége. Mestertanárok a matematikatanításról, Gondolat Kiadó, Budapest, 2007)

Staar Gyula, Természet Világa