2015. jún 22.

Egy időben élt a genetikai Ádám és Éva Afrikában

írta: Janguli
Egy időben élt a genetikai Ádám és Éva Afrikában

Szinte valamennyi bolygónkon élő férfi visszavezetheti eredetét egyetlen férfira, aki mintegy 135-200 ezer évvel ezelőtt élt Afrikában – derült ki egy új genetikai elemzésből, amelynek eredménye először mutatta ki, hogy a közös férfi ős minden bizonnyal egy időben élt a nők közös ősével.

adameve02lg.jpgAz amerikai Stanford Egyetem kutatói a Science című folyóirat legfrissebb számában tették közzé azt a tanulmányukat, amelyben a férfi nemet meghatározó kromoszóma, az Y kromoszóma eddigi legteljesebb körű genetikai elemzését végezték el. Ugyancsak a Science-ben jelent meg a szardíniai Sassari Egyetem kutatócsoportjának tanulmánya 1204 szardíniai férfi DNS-ének genetikai elemzéséről. Eredményeik megdöntik azokat korábbi kutatási eredményeket, amely szerint a férfiak közös őse valamikor 50-115 ezer évvel ezelőtt élt a bolygón.

Korábban a szakemberek azt feltételezték, hogy a férfiak és a nők közös őse különböző időben élt. Az amerikai kutatók a világon élő kilenc különböző népcsoport 69 férfi tagja Y kromoszómájának – amely csak apai ágon öröklődik – teljes genomját szekvenálta. Génmintákat vettek dél-afrikai busmanoktól, Szibériában élő jakutoktól, namíbiai, kongói, gaboni, algériai, pakisztáni, kambodzsai és mexikói férfiaktól. Mintegy tízmillió genetikai marker vizsgálatából jutottak arra a következtetésre, hogy közös ősük 120-156 ezer évvel ezelőtt élhetett.

A kutatók elvégezték a férfiak mitokondriális DNS-ének – amely anyai ágon lép tovább a nemzedékekben -, valamint 24 nő hasonló mintáinak elemzését, és megállapították, hogy a nők közös őse, valamikor 99-148 ezer évvel ezelőtt élhetett Afrikában, nagyjából akkor, amikor a férfiak közös őse is. A kutatók szerint annak ellenére, hogy az “ős Ádám” és az “ős Éva” egy időben élhetett, nem egymás közelében éltek, sőt nem is párosodtak. Ez a két ember nem ismerte egymást – mondta a Live Science tudományos hírportálnak Melissa Wilson Sayres, a Kaliforniai Egyetem genetikusa, aki nem vett részt a kutatásban.

A szardíniai kutatók 1204 szardíniai férfi többezer egypontos mutációinak kombinációt vizsgálták. Ezek a
DNS-lánc egyetlen bázismolekuláját érintő változások jellemző mintázatot mutatnak a több ezer éven keresztül együtt élő embercsoportokon belül. A Paolo Francalacci vezette kutatócsoport arra a következtetésre jutott, hogy ezeknek a férfiaknak a közös őse valamikor 180-200 ezer évvel ezelőtt élhetett.

Egy korábbi tanulmány, amelyet az Arizonia Egyetem kutatói végeztek, azt mutatta ki, hogy Afrikában számos férfinak van olyan közös unikális kromoszómája, amely egy még korábban – 237 és 581 ezer évvel ezelőtt – élt férfira vezethető vissza.

A stanfordi kutatók most azt tervezik, hogy szekvenálják ugyanezen népcsoportok 2000 férfijának Y kromoszómáját, hogy megállapítsák pontosan holt élhetett Afrikában a közös ős.

Szólj hozzá

Ádám és Éva DNS szekvenálás