Nem véletlen egybeesés, hogy a páviánok koalíciókat képeznek, ugyanakkor agyuk viszonylag nagy; az sem, hogy a csimpánzok még inkább támaszkodnak a koalíciókra, s testméretükhöz képest még nagyobb aggyal rendelkeznek. Hogy az együttműködést a szociális viszonyokban fegyverként használhassa, az egyednek fejben kell tartania, melyik a barát és melyik az ellenség, ki tartozik szívességgel, ki haragszik – s minél jobb az emlékezet, minél több az ész, annál inkább képes az egyed arra, hogy ilyesmiket kikalkuláljon. Az olvasók figyelmét nyilván nem kerüli el, hogy létezik egy emberszabású, akinek relatív agymérete még nagyobb. De nem az ember az egyetlen, akinek testméretéhez viszonyítottan a csimpánzénál is nagyobb az agya. Van még egy: a palackorrú delfin.

A palackorrú delfinek jóval intelligensebbek, mint más delfinek és bálnák: körülbelül annyival, amennyivel az ember intelligensebb a többi emberszabásúnál. Ha az intelligencia nagyságának az együttműködő-készség szab határt, vagy ha ebből fejlődik ki, akkor elvárhatnánk, hogy a palackorrú delfinek közt még nagyobb együttműködést találjunk. A delfin-szociológia még gyerekcipőben jár, de korai eredményei is izgalmasak, ugyanis rámutatnak bizonyos, az emberszabásúakkal való lényeges hasonlóságokra; ám adódnak érdekes különbségek is.

A palackorrú delfinek legjobban tanulmányozott csoportja egy többszáz fős sokaság a Shark Bay-nek nevezett tiszta vizű, sekély öbölben, Nyugat-Ausztrália partjainál.

Egyes delfinek már az 1960-as évek óta a part közelébe jártak, ahol a helyi turisták hallal etették őket; ez megkönnyítette lokalizálásukat és megfigyelésüket. Richard Connor kollégáival már tíz éve tanulmányozza őket, meglepő eredményekkel. Akik szívesebben hiszik azt, hogy a delfinek misztikusan tökéletes, békés és általánosan holisztikus lények, inkább hagyják abba az olvasást, különben elveszthetik ezt az oly kedves illúziót.

A Shark Bay-i delfinek „bomlás és fúzió” elvű társadalomban élnek, amely felszínesen a pókmajmokéra vagy a csimpánzokéra hasonlít. A csoport összes tagja ritkán vagy soha nincs egyszerre együtt: az ismeretségek átfedik egymást, a barátságok képlékenyek. De e rugalmasság alól van egy kivétel: a felnőtt hím delfinek kettesben vagy hármasban úsznak, s minden ilyen duó vagy trió kettő, illetve három megbízható barát szövetsége. Connor és társai megkísérelték felderíteni e szövetségek célját.

Mikor egy nőstény delfin párzásra kész, egy hím szövetség néhány napra gyakran „elrabolja” attól a csoporttól, amelyben él. Ekkor a hímek vele úsznak, két oldalról közrefogják, az esetleges harmadik pedig a közelben halad. A nőstény időnként menekülni próbál, olykor ez sikerül is neki, ha jó mélyre lebukik. De a kísérők nem valami kedvesek hozzá. Ha menekül, üldözőbe veszik, farkukkal csapkodják, nekirontanak, harapdálják, egymáshoz lökik, hogy arra haladjon, amerre ők akarják. Közben látványos mutatványokban lelik kedvüket: ugrálnak, lemerülnek, úsznak – akár fogságban idomított társaik. Majd üzekednek áldozatukkal, egyik a másik után, néha egyszerre is próbálkozva.

Nyilvánvaló: ki akarják sajátítani a termékeny nőstényt, hogy ők legyenek a következő szaporulat nemzői, s ezt azon egyszerű okból teszik ketten vagy hárman, mert egyetlen egyed soha nem tudná ellenőrizni a nőstény mozdulatait vagy megakadályozni, hogy más szóló hím vagy páros elrabolja. S mivel az apaság oszthatatlan, a szövetség létszámának három az értelmes felső határa. Nagyobb szövetségek egy apaállat számára egyre alacsonyabb születésszámot jelentenének, még akkor is, ha sikeresebbek lennének a nőstények terelésében.

Connor csapata azonban azt is felfedezte, hogy a hím szövetségek nőstényeket rabolnak egymástól, s ehhez „másodrendű” szövetségeket kötnek. Az új szövetségeseket főleg a rablás alkalmára verbuválják. Egyszer például Connorék láttak egy hármast (B-nek nevezték), ez az etető partszakaszhoz jött, s itt egy másik hármast (H) kezdett figyelni. Utóbbiaknál a kötelékben volt egy nőstény. A B hármas elúszott északra, egy mérföldnyi távolságra, s onnan visszatért egy párral (A). Az öt delfin megtámadta H-t, elrabolta a nőstényt; ekkor A eltávozott, B gondjaira bízva a delfinlányt. Egy héttel később B visszaadta a szívességet, segítve A-t egy nőstény H-tól való megszerzésében. A és B gyakran segíti így egymást; H, G, és D is: a koalíciókat egymással szuper-koalíciók kötik össze.

Ez pontosan ugyanolyan, mint ahogy a páviánok használják fel szövetségeseiket: X felbéreli Y-t, hogy Z-től egy nőstényt elraboljanak. Két eltéréssel. A delfineknél X, Y és Z nem egyed, hanem hímek együttese; másrészt nem kérdés, hogy a leányrablás után ki fog ebből hasznot húzni: a szövetség önzetlen segítségnyújtást jelent. Sőt az is lehet, hogy már van egy nőstény a szövetségesek kötelékében (amelyet viszont közben el is veszthetnek), mialatt segítenek más nőstény elrablásában – viszont egyszerre csak egy nőstény felett tudnak ellenőrzést gyakorolni. Nem önérdekből segítenek, hanem készségességből. Connor és kollégái úgy hiszik, hogy e baráti szövetségek közti viszony kölcsönös. A delfinek olyasmit tesznek, amit a főemlősök közül csak az ember: a másodrendű szövetségeket – koalíciók koalícióit – hozzák létre. A páviánok és a csimpánzok társadalmában a koalíciók közt csak versengés létezik, együttműködés nem.

Ez elvezet a delfin-ügy egyik legtöbb fejtörést okozó problémájához. Mindeddig nem áll rendelkezésre komolyabb bizonyíték arra, hogy a delfinek zárt társadalmakban élnének, azaz hogy területi elven alkotnának falkákat, törzseket vagy bandákat. A legfőbb főemlős viszont ezt teszi. Az előfordul, hogy egy csimpánz laza, képlékeny csoportban él, és bizonyos csoportbeli társaival csak nagyritkán találkozik; de mindig a csoport területén marad, s a csoporton kívülieket ellenségnek tekinti. Ha hím, akkor valószínűleg soha nem hagyja el születési falkáját, ugyanakkor a nőstények igen gyakran otthagyják azt, egy másik falkához csatlakozva. A páviánok az ellentéteik. Itt a hímek – amint éretté válnak – elhagyják annak a falkának a területét, amelyben születtek, átmennek egy másik falkába, általában a csípésrend csúcsára. Az ilyen csoportközi vándorlás meggátolja a belterjességet.

Miért van az, hogy a páviánoknál a hímek, a csimpánzoknál viszont a nőstények távoznak? Egy lehetséges ok a hím csimpánzok agresszív xenofóbiája, amely viszont koalíciók létrehozására való hajlamuk következménye. Ha egy magányos hím csimpánz a szomszédos csoport területére kalandozik, akkor szinte biztos halál vár rá. Bármerre végeztek kutatásokat Kelet-Afrikában, azt tapasztalták, hogy a csimpánzok valami hasonlót űznek, mint az embernek ha nem is a háborúi, de rajtaütései.

A hím csimpánzok egy-egy csoportja csendben és céltudatosan megindul szomszédainak területe felé. Ha a rivális hímek jelentősebb osztagával találkoznak, akkor visszavonulnak. Ha nősténnyel találkoznak, megpróbálják elvinni saját területükre. Ha magányos hímmel találkoznak, megtámadják és megölik. A Gombénál található, Jane Goodall által tanulmányozott egyik hím-falka így irtotta ki a szomszédos kisebb falka hímjeit és követelte magának az összes ottani nőstényt. Egy másik falka a Mahale-hegységben ugyanezt vitte véghez.

Az állatvilágban egyáltalán nem rendkívüli a területi elv vagy a rivális hímek közti vad agresszivitás. A csimpánzoknál az a szokatlan (bár nem egyedi – a másik példát a farkasok jelentik), hogy a területet csoportosan, nem pedig egyénileg védik. Sőt, a csoportos területvédelem nem más, mint a koalíció-kötés kiterjesztése.

Az alfák úgy is fellépnek, hogy a harc kitörését megakadályozzák. Fontos békítő szerepet játszanak. Ennek oka lehet, hogy meg akarják gátolni a falka szétforgácsolódását, ami azért lényeges, mert egy nagyobb csoport jobban ellen tud állni a szomszédok támadásainak. Amikor a hímek egy csoportja rajtaütésre készül, az alfa úgy viselkedik, mintha a támadás előtt okvetlenül meg kellene nyernie a koalíciós partnerek támogatását. Gombénál volt egy lefilmezett eset: itt a Goblin nevű alfa hím az ellenség elleni akcióhoz nem kapta meg rangidős társai jóváhagyását, ezért a falka kitért az ütközet elől.

A csimpánzoknál a legfontosabb koalíció tehát az azonos falkán belüli összes felnőtt hímé – az ellenséges falkán belüli összes felnőtt hím koalíciójával szemben. A makrokoalíció csak akkor jut szerephez, ha a „határon túlról” fenyeget veszély, vagy ha e „határon túlt” maguk akarják fenyegetni. A hím csimpánzok amúgy tiszteletben tartják területük határait, kivéve ha igen nagy csoportot alkotnak; a nőstények pedig teljesen távol tartják magukat az ilyen veszélyzónáktól.

A palackorrú delfinek nem élnek zárt territoriális társadalmakban, tehát koalícióik koalícióinak tökéletesen megvan a maguk értelme. A hímek egy-egy csoportja nyilván képtelen a tenger egy darabját – illetve nőstények adott csoportját – megvédeni más csoportokkal szemben, így a xenofób ellenségeskedés értelmetlen. A delfin még tiszta vízben is képes elkerülni, hogy mások észleljék, ha úgy egy mérföldnyire távolodik, főleg ha csendben marad: a látási viszonyok szárazföldön többnyire sokkal jobbak. Ezért a delfinek koalíciójának célja nem a nőstények csoportjának vagy adott területnek a megvédése, hanem az, hogy egyedi nőstények összeterelésével, vagy ilyen összeterelt nőstények más koalícióktól való elrablásával alkalmi, időleges sikereket érjenek el.