Barnabás Beáta Széchenyi-díjas növénybiológus, az MTA új főtitkárhelyettese

A Magyar Tudományos Akadémia testülete tavaly rendes tagjai sorába választotta, a májusi közgyűlésen pedig főtitkárhelyettesként szavaztak bizalmat Széchenyi-díjjal is megbecsült munkássága elismeréseként Barnabás Beáta kutatóbiológusnak.

Pályáját Martonvásáron, az MTA mezőgazdasági kutatóintézetében kezdte. S bár főtitkár helyettesi munkája most már Budapesthez köti, hetenként egyszer továbbra is „hazamegy" a kutatóközpontba, hogy befejezze a még megoldásra váró kutatásait, s segítse az ifjú kutatók, s PhD-hallgatók munkáját.

"Az Akadémia kutatóintézete és gyönyörű környezete a kezdetektől inspiráló volt számomra, s ma sem tudom elképzelni, hogy ne legyen része az életemnek". 

Barnabás Beáta még egyetemi éveinek kezdetén sem gondolta, hogy a kutatásnak, a növényi szaporodásbiológiának, a növény-biotechnológiának szenteli majd az életét.

"Gyermekként balerina akartam lenni, de mivel féltem a tánccal együtt járó akrobatikától, édesanyám úgy döntött, hogy »ne stresszeljük a gyereket«, s befejeztük a balett órákat. Majd a régészetbe és a művészettörténetbe szerettem bele, mégpedig annyira, hogy az általános iskola befejezése után a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium humán latin tagozatára iratkoztam be. S bár a humán érdeklődésem máig megmaradt, a gimnáziumi tanárom annyira megkedveltette velem a kémiát, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetem kémia-biológiai tanári szakára jelentkeztem. Komolyan készültem a tanári pályára, mert már akkor szerettem emberekkel foglalkozni és tudást közvetíteni. Az egyetemen aztán a kémiáról átpártoltam a növényi biológiára, s így adódott, hogy kihelyezett hallgatóként pollenbiológia témában Martonvásáron, a kutató intézetben írhattam meg a szakdolgozatomat. Ez a lehetőség az egész további életemet és pályámat meghatározta."

Az intézményben Rajki Erna vezetésével nemzetközileg is jelentős virágzásbiológiai iskola működött, s amikor elkészült a fitotron – a kísérletek mindenkori igényeihez programozható kutató komplexum, – és lehetőség nyílt egy fiatal kutató alkalmazására, Barnabás Beáta lehetőséget kapott rá, hogy friss diplomásként bekapcsolódhasson a munkába. Ezzel kezdődött kutatói pályájának első, jelentős szakasza. Olyan feladatot bíztak rá, amellyel addig még a fejlett országok tudósai sem tudtak megbirkózni: a gabona pollen életképességének meghosszabbítására alkalmas módszert kellett kidolgoznia.

"A probléma megoldása azért volt fontos, mert a gabonafélék virágpora rövid idő alatt életképtelenné válik. S mivel a szülőpartnerek virágzása gyakran nincs szinkronban egymással, a hibridek előállítását időnként nehéz mesterséges megporzással elvégezni. Kutatásaim eredményeként olyan mélyhűtéses eljárást sikerült kidolgoznom, amellyel a virágport – a növények szilárd halmazállapotú termékenyítő anyagát – több évig is élet-és termékenyítőképes állapotban lehet tartani. ...

A sikert a folyamatosan frissített tudás mellett a kitartás és a jó értelemben vett makacsság garantálta.

"Jász vagyok és a jászok makacsak. Az első főnököm mondta, hogy megvan a kellő makacsságom és kitartásom ahhoz, hogy jó kutató legyek. Nem dobom félre a sok fejtörést okozó problémákat, hanem próbálom megoldani azokat."

Nehéz, izgalmas kutatói feladatokban Barnabás Beáta tudományos pályájának második jelentős szakasza sem szűkölködött, miután az 1980-as években a növényi szövettenyésztés volt az a tudományterület, amelynek eredményei hozzájárulhattak a növénynemesítési módszerek fejlesztéséhez. Feladata az volt, hogy kínai tapasztalatokból kiindulva dolgozza ki, hogyan lehet termőképes növényt felnevelni egyetlen virágporszemből, in vitro körülmények között, lombikban. Azaz, némileg leegyszerűsítve a dolgot, hogyan lehet a növénynevelésben megvalósítani a lombik bébi programot.

"Kellő szívóssággal és a mellettem álló jó csapattal ezt is megoldottuk. A nemesítők átvették a technikát, és sok új fajtát állítottak elő az alkalmazásával. Az általunk kidolgozott módszer gyakorlati haszna, hogy lényegesen lerövidíthető vele a növénynemesítés ideje."

Ennek a módszernek a kidolgozása tovább növelte Barnabás Beáta hazai és nemzetközi elismertségét, olyannyira, hogy Európában őt bízták meg a kutatások koordinálásával.

A kutatást nagyban segítette, hogy az intézetben az 1990-es években világszínvonalú volt az infrastruktúra, s korszerű eszközpark biztosította a munka feltételeit.

"A gazdasági válság kirobbanásával, a kutatási támogatások csökkenésével megváltozott ez a helyzet. Hogy mennyire, arra elég egy példát mondani: csak tavaly kaptunk meg egy olyan műszert, amellyel már tíz éve dolgoznunk kellett volna. S nagyon nehéz úgy a nemzetközi versenyben élen maradni, hogy nincsenek meg hozzá a szükséges feltételek. Én azt vallom, hogy az ember vagy 100 Celsius fokon ég, vagy ha nem megy, találjon magának más feladatokat, amelyek megoldásával ismét maximumot tud nyújtani. Ezért egyre többet kezdtem tudományszervezéssel foglalkozni.

S amikor a Magyar Tudományos Akadémia elismerte a kutatási teljesítményemet azzal, hogy előbb levelező, majd 2013-ban rendes tagjává választott, egyre több szerepet vállaltam az Agrártudományok Osztályának munkájában. Hat évig voltam osztályelnök helyettes, ami szép, a magyar tudomány érdekeit szolgáló feladat volt. S talán ez csúcsosodott ki abban, hogy az akadémikusok és a doktor képviselők főtitkárhelyettessé választottak. Ebben a tisztségemben is a tudományszervezés az egyik legfontosabb feladatom. Most például a novemberi tudomány ünnepének programsorozatát szervezem, amelynek központi gondolata a messze látó tudomány lesz, az, hogy a mai tudós generáció milyen válaszokat tud adni a jövőnek a társadalmat foglalkoztató legfontosabb kérdésekre."

Barnabás Beáta – annak ellenére, hogy sok feladatot átadott már az utána következő generáció képviselőinek – kutatómunkájának a végére még nem akar pontot tenni. Írja a publikációit, s egyetemi magántanárként, vezető kutatóként segíti a fiatalok tevékenységét. Hetenként egy kutatónapja van Martonvásáron. Munkacsoportjával ismét nehéz feladaton dolgozik, komplett kutatás keretében vizsgálja, hogy a környezeti stressz-körülmények – főként a globális klímaváltozás – hogyan befolyásolják a növények intim életét.  A téma azért fontos, mert a mindennapi kenyerünk múlik azon, hogy a búza virágaiban, kalászában megfelelően menjenek végbe az ivaros folyamatok, hogy a növénynemesítők azokat a génforrásokat tudják felhasználni, amelyek leginkább képesek alkalmazkodni a mind szélsőségesebbé váló időjáráshoz.

A kutatómunka és az akadémiai tisztségéből adódó feladatok mellett többnyire esténként és csak otthon van ideje publikációk írására és a kutatások adminisztrációjára, ezt pedig hat éve hűséges lakótársa, egy érzékeny lelkű sziámi macska időnként nagyon nehezen tolerálja. Ezért, ha a kék szemű Zebulon túl soknak találja már a gazdi körül a papírt, egyszerűen véget vet a munkának, rátelepszik a könyvekre, jegyzetekre, jelezve, hogy ideje lenne már vele is foglalkozni.

Egyértelmű, hogy a saját magának diktált munkatempó mellett az akadémikus asszonynak nem sok ideje maradt és marad mostanában sem a magánéletre.

"Lehet, nem jól tettem, hogy minden szabadidőmet a tudománynak szenteltem, de ez okozott nekem sikerélményt. A tudományban soha nem csalódtam. Az emberekben annál többet. Hogy miért? Sokáig nagyon naiv voltam. Mindig be akartam bizonyítani, hogy igazam van, az, amit csinálok, jó, s ez nem mindig ment konfliktusmentesen. Sok idő kellett, hogy kialakuljon nálam a kellő önbizalom, mert azok, akik irigykedtek az eredményeimre, vagy éppen a konkurenseim voltak, igyekeztek rombolni az önbizalmamat. Az agrárterület elég konzervatív, ma még zömében a férfiak által uralt szakma. S – legalábbis az én ifjabb koromban még így volt – ha a sok okos férfi között feltűnik egy okos nő, az urak attól félnek, hogy árnyékot vet rájuk. A pályám nagy részén úgy tapasztaltam, hogy ha nőként az ember haladni akar, tízszer annyi energiát kell a munkájába fektetni, jobban meg kell dolgoznia a sikerért, mint a másik nemhez tartozó kollégáknak. De úgy látom, mivel a mai ifjú generáció ezt már nem hajlandó elfogadni, a helyzet változóban van, mint ahogy az is, hogy néhány év múlva a mostaninál több hölgy kerülhet be az akadémia tudós testületébe."

A kutatónő kifejezettem kreatív foglalatosságnak tartja a főzést, s ha ideje engedi, szívesen látja vendégül a barátait, és örvendezteti meg őket a Kínában megtanult különleges ételekkel. S mindig szakít időt az olvasásra, most például a történelmi regényeket emeli le leggyakrabban otthoni könyvtárának a polcáról, igazolva, hogy a reáltudományok, a kutatás nagyon is jól megfér a humán érdeklődéssel.  

Dávid Erzsébet, Prémium Magazin