Sárgaborsó főzelék – vattacukor: 0 : 10

Választ adunk arra, miért veri meg a hazai pályán játszó sárgaborsó-főzeléket az esetek nagy számában a vattacukor. Más szóval: vegyük észre, hogyan tetetik velünk szülőkkel és/vagy pedagógusokkal tönkre saját gyermekeinket, azaz a jövőt. 

Az alábbi kísérlet otthon is könnyen elvégezhető. Várják meg míg gyermekük éhes lesz - mondjuk egy kiadós hosszúra nyúlt kora nyári délutáni játszadozás után – és tegyenek elé egy tányér nagyon finoman elkészített és ízlésesen tálalt sárgaborsó főzeléket, valamint hurkapálcára felcsavart vattacukrot, úgy ahogy azt  gyermekkorunkban nagyon sokszor mi is ettük, közösségi vigadalmak során. Majd biztosítva számára a választás teljes szabadságát kérjék meg, hogy egyen. Ő annak rendje és módja szerint választ és enni is fog, hiszen éhes. Mi pedig, mint gyermekünkért aggódó szülők megnyugodtunk, hiszen választott és ebbéli döntését követően mindent meg is evett. Egy mérés nem mérés, másnap ismételjük meg kísérletünket, ugyanazokat a feltételeket biztosítva. Harmadnap – felhasználva az előző napok tapasztalatát – már csak az előző napokon választott ételt tegyük elé. Nem fogunk csalódni, ismét mindent kifogástalanul megeszik és mi mind, aki jól végezte dolgát megint megnyugszunk. Jön a negyedik nap, az ötödik és mi nem értjük, miért nem fejlődik gyermekünk, miért lett beteges, fáradékony.

Természetesen a sárgaborsó főzelék – vattacukor kettőst tetszőlegesen kicserélhetjük. Lássunk egy-két példát!
Matematika – tánc
Segíteni otthon a háztájiban – kirándulni az állatkertbe
Ha a hét ugyanazon napjának ugyanabban az órájában két szakköri lehetőséget kínálunk fel gyermekeink számára, mondjuk matematikát és floorballt, ismételten nem kérdéses a választás kimenetele, matematika tanárunk nyugodtan foglalkozhat ez idő alatt kedvenc időtöltésével. 
Mindennapjainkban gyakran találkozunk a fentiekhez hasonló helyzetekkel, amikor egyéneknek vagy csoportoknak két vagy több lehetőség közül kell választani, olyan feltételek mellett, hogy a választást semmi sem irányítja. A tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezők a választás kimenetelében is teljesen biztosak lehetnek.

A felesborsó vagy sárgaborsó főzelék nagyon egészséges étel, amelyet érdemes rendszeresen fogyasztani. Csökkenti a koleszterinszintet, alacsony glikémiás indexe stabilizálja a vércukrot, megelőzheti a rákosodást. Vattacukor: finomra őrölt felhevített fújtatott cukor, ízesítő és színező anyagokkal keverve. A külső kényszer nélkül magától lejátszódó folyamatoknak meghatározott iránya van. Választ adunk arra a kérdésre, hogy milyen ez az irány és ez miért törvényszerű. Vegyünk három különböző területről egy-egy törvényt.
A közgazdaságtan, azon belül a pénzvilág területéről Sir Thomas Gresham törvényét, a pszichológián belül a tömeglélektanból Gustav Le Bon törvényét és fizikából, pontosabban a termodinamikából Rudolph Clausius által megalkotott II. főtételt, az entrópia törvényét.

 Sir Thomas Gresham (1519-1579), angol pénzember, a Londoni tőzsde megalapítója (1566), Stuart Mária és I. Erzsébet tanácsadója

Gresham törvénye - eredeti megfogalmazásban: ha egy országban egyidejűleg kétféle pénznem van forgalomban, törvényszerű, hogy a gyengébb, a rosszabb kiszorítja az erősebbet, a jobbat. Napjainkra bebizonyosodott, hogy a törvény érvényessége túlmutat a pénzvilág határain. Általános megfogalmazása így szól: minden olyan zárt rendszerben, amelyben egyidejűleg kétféle értékrendet működtetünk, törvényszerű, hogy a rosszabb, a silányabb, az erkölcsileg alacsonyabb rendű kiszorítja a jobbat, az értékesebbet, az erkölcsileg magasabb rendűt.

 Gustave Le Bon (1841-1931) francia szociálpszichológus

A Le Bon-törvény bemutatásához segítségül hívjuk a ATV csatornán 2007. május 14-én Friderikusz Sándor műsorában elhangzott beszélgetést Popper Péterrel. Idézzünk a műsor szövegéből.

„Popper Péter: …Most van még valami. Nevezetesen az itt nagyon nem népszerű, úgy hívják, hogy Le Bon-törvény. Ő egy francia szociológus, aki azt mondta, hogy egy embercsoport teljesítménye, intellektuális teljesítménye például mindig a csoport leggyengébb, értsd legbutább, leghülyébb tagja felé tér el. Ez ugyanúgy van,…

Friderikusz Sándor: De akkor mi következik a Le Bon törvényéből a társadalomra nézve?

Popper Péter: Például az következik, hogy ha 35 egészséges gyerek közé – miközben öt évig tanultam az egyetemen a közösség nevelő erejét – beteszek egy kriminálist, egy deviánst, soha nem nevelik meg, hanem a tantestület el kezd sírni, hogy vigyétek el a deviánst, mert tönkreteszi a többiek munkáját, mert efelé fog elhajlani az osztálynak a viselkedése és teljesítménye és társadalmi...

Friderikusz Sándor: Akkor ezzel azt is mondja...

Popper Péter: ...ugyanez a helyzet társadalmilag is.

Friderikusz Sándor: ...hogy ez a kisebbség fogja meghatározni az egész társadalom arculatát? 

Popper Péter: A legrosszabb nívójú, a legközönségesebb, a legdurvább, tehát negatív szempontból a legutolsó közösség fogja maga felé vonzani a többséget mindig." ...

Fogalmazzuk át, az említett példánál maradva, Le Bon törvényét! Ha egy iskolai osztályban, mint zárt rendszerben egyidejűleg működtetem a deviáns, kriminális tanuló által megvalósított értékrendet, valamint az elvárásoknak megfelelő, fáradságos kitartó munkával létrehozott magas erkölcsű értékrendet, akkor a deviáns értékrend szükségszerűen ki fogja szorítani  a nála erkölcsileg felettébb állót. És ez nem más, mint Gresham törvényének megfogalmazása.

Nem állhatunk meg a gondolatsor továbbfűzésével. Azt még elképzelhetjük, hogy az oktatás irányításáért felelős személyek (miniszter(ek), államtitkár(ok)) nem ismerik, az viszont már nehezen képzelhető el, hogy a szakemberek, a szaktanácsadóik közül egyetlen egy sem ismerte volna Le Bon törvényét. Ennek tudatában mégis meghozták integrációs törvényeiket, ami nem más, mint a még meglévő szellemi és erkölcsi értékek tudatos tönkretétele.

Harmadik törvényünk a termodinamika II. főtétele, más szóval az entrópia törvénye. Ismertetésével részletesebben foglalkozunk. Ennek egyik oka, hogy középiskolai tanulmányaink során két ízben is találkozunk vele, ellentétben a másik két törvénnyel. Egyszer, meglepő módon, magyar irodalomból, Madách Ember tragédiájának 14. színéhez kapcsolódva. Másodszor fizika tanulmányaink során, mint a zárt rendszerekben lejátszódó folyamatok irányát leíró törvénnyel. A másik ok, hogy az entrópiafogalom számos tudományban megjelent, Gresham törvényéhez hasonlóan túlmutatva eredeti tudományterületének határain. Itt kapunk választ arra is, miért éppen a megadott irány felé mennek az események és mit kell tennünk ennek megváltoztatására.

A termodinamika II. főtételeként ismert törvényt Clausius fogalmazta meg 1850-ben. A hő a melegebb testről a hidegebb felé áramlik. Az entrópia szót 1865-ben alkotta görög szavakból: belső + változás.

Farkas Gyula (1847-1930) 

Farkas Gyula Kolozsvárott dolgozó fizikus a 19. század végén a változások mértékének nevezte magyarul. Az entrópia a rendezetlenség mértéke. Az entrópia fogalmának bevezetésével a II. főtétel úgy is megfogalmazható, hogy zárt rendszerben lezajló spontán folyamatok során a rendszer entrópiája csak nőhet, és ez a növekedés mindaddig tart, amíg a rendszer egyensúlyi állapotba nem kerül. Ez az entrópia növekedésének, illetve az entrópiamaximumnak az elve.

Miért választotta gyermekünk a sárgaborsó főzelék helyett a vattacukrot? Mert a sárgaborsó főzelék entrópiája kisebb, a vattacukor entrópiája nagyobb, a sárgaborsó főzelék értékesebb, mint a vattacukor.

Miért választja az osztály a „hülye tanuló” értékrendjét? Mert annak az entrópiája nagyobb. Ez az állapot rendezetlenebb a magasabb erkölcsű és szellemiségű állapotnál. A rendezetlenebb állapot fenntartásához kell kevesebb energia.

Minél rendezetlenebb egy állapot, működtetéséhez annál kevesebb energiára van szükség. Az entrópia maximum bekövetkezése a legrendezetlenebb állapot. Ez a hőhalál, a teljes kiegyenlítettség állapota. Összefoglalva, a zárt rendszer a nagyobb entrópia elérésére törekszik, rendezettből a rendezetlen felé. Azt az állapotot kedveli, amelynek fenntartásához kisebb energia felhasználásra van szüksége.

A továbbiakban következtetéseink levonását szűkítsük csak a pedagógia területére. A fizikában egy kissé bonyolultabb a helyzet. Az entrópia arányos a termodinamikai valószínűségek logaritmusával: S = k lnY:, ahol S az entrópia, k= 1, 38⋅10−23 JK a Boltmann állandó, Y a mikroeloszlások száma. Az entrópia: S=1,38⋅10−23 JK⋅ln 20=4,13⋅10−23 JK

A magára hagyott kert elgazosodik, a ház tönkremegy.
A rendbe rakott szobában a gyerekek rendetlenséget csinálnak. 
Szép csendesen játszó gyerekek veszekedni, majd verekedni kezdenek.

Ordnung ist das halbe Leben. Láttuk, hogy mindegyik törvényben fontos kitétel volt a zárt rendszer. Működésüknek ez a feltétele. Itt zárt rendszeren azt értjük, amikor a gyerekcsoport (osztály, iskola, -  szélsőséges esetben - egyén) külső – pedagógusi/szülői – ráhatás, kényszerítés nélkül dönt. Ilyen helyzettel találkozunk, amikor ezt halljuk: mit szeretnétek csinálni kedves gyerekek, matekozni vagy játszani?
Finomabb formában zárt rendszer marad a csoport abban az esetben is, amikor nem kerül bele az a megfelelő energiamennyiség, amely már képes lenne az entrópiacsökkenés, a rendezettebb állapot felé vinni a döntését. A főzeléket edd fiam, ne a cukrot, mert vézna maradsz! Vagy. Tanulj fiam, mert buta maradsz! - Érezzük, hogy ez kevés energiabevitel, gyenge felnőtti ráhatás. Nem is olyan nehéz zárt rendszereket létrehozni. Két nagyon hatásos útja van:

1. Meg kell akadályozni a kívülről történő energiabevitelt. A bevivőnek esélye se legyen a bevitelre, ha mégis, akkor bent ne találjon fogadóra. Ha mégis talál fogadóra, akkor ne oda menjen, hanem – hogyan is mondta Popper Péter – a hülyébb felé. A gyakorlatban mindez hogyan valósítható meg? Ennek szemléltetése könnyebb, mint gondolnánk. Nem kell mást csinálni, mint összeszedni az elmúlt évek, vagy talán évtizedek döntéseit, határozatait, törvényeit. A teljesség nélkül elevenítsünk fel néhányat.

Fontosnak tartjuk megjegyezni:  tevékenységeinek elvégzésére minden ember véges időt és energiát tud fordítani. Ez annyira kézenfekvő, hogy bizonyítására most nem térünk ki. Viszont hangsúlyozzuk, szeretünk róla megfeledkezni! 

Nézzük az elsőnek említett utat, amelyben megakadályozzuk az energiabevitelt. Pedagógusokat/szülőket melléktevékenységek sorozatára kell kényszeríteni. Itt lehet egy csapásra nem kettő, hanem sok-sok legyet agyonütni úgy, hogy emberünk észre sem veszi, mekkora pofonokat kapott. Hívjuk ezt gazdasági csapdának, zsarolásnak. A banki kölcsönöd kamatainak fizetésébe fulladsz bele úgy, hogy gyermekedet nem is látod, ha becsületesen dolgozó családapa vagy anya vagy. Ha mellette még pedagógus is, nos! Akkor a különböző mellékállások vállalása időt és energiát von el az alkotó pedagógiai munkádtól. Ha az előbbi nem működik, nem baj. Jöjjön a felesleges adminisztráció. Ennek igazolására emeljünk ki a sok közül csak egyet. Kérdezzük meg azokat a pedagógusokat, akiket az osztályzás eltörlésével rákényszerítettek az írásbeli értékelésre.
Ide sorolhatjuk a hétévenkénti, vagy hívhatjuk 120 órás továbbképzéseket is. De ezt most itt ne folytassuk, mert a végén egészen máshova lyukadnánk ki.

Nem tudni honnan, de szülőnk és pedagógusunk még mindig bírja. Van még energiája, amit bevinne. Mire? Emlékezzünk! Arra, hogy az osztály entrópiája ne emelkedjék, vagyis a rendezettebb állapot felé menjen. Nem viheti be. Az ajtóban le kell tennie.

2. A második út a „jobb hatásfok érdekében” az előzővel párhuzamosan működik: a zárt rendszert az energia befogadására képtelenné kell tenni! Nézzünk erre is egy-két példát az alkalmazott széles skálából. Korlátozni, majd később megszüntetni akarják a házi feladat adását. Ezt úgy kezdték, hogy kényszerítik az iskolákat: több működésükhöz szükséges dokumentumban saját maguk szabályozzák a házi feladat feladásának mennyiségét, minőségét, időbeni eloszlását, differenciálhatóságát és annak módját - kezdjük érezni, hogyan zuhanunk az adminisztráció megfojtó örvényével egyre mélyebbre és mélyebbre -; valamint dolgozzák ki annak ellenőrzési módját. A következő lépésre nem kell sokat várnunk, központilag fogják eltörölni a házi feladatot. Először hétvégére, majd a hét többi napjára, természetesen a gyermeki, tanulói szabadság jobb, teljesebb kifejlődésére hivatkozva, bizonyítva a házi feladat előbbieket károsító hatását.

Pedagógusunk, aki már végképp nem tudni, honnan nyeri az energiáját, kitartását, megoldja. Túljutott a házi feladatot nem adhatok akadályon is. Nekilát újból és újból:
- Csak nem engedem, hogy ilyen korán, ilyen gyorsan növekedjék az osztály és azon belül a gyerekek entrópiája.
- Te csak hiszed, hogy bár mit is elérhetsz ez ügyben!

N e m  o s z t á l y o z h a t s z! (most még csak elsőben és másodikban) - hangzik Lucifer parancsa, mintha ő lenne az Úr, némi madáchi áthallással, mert ez már tényleg az ember tragédiája.

- Szülők! Bízzatok! - Pedagógusunk nem adja fel. Tovább dolgozik. Nem engedi zárt rendszerré silányítani az iskolát, mert tudja, hogy akkor a végén jön a hőhalál.
- Ötödik, hatodik osztályban a g y e r m e k e t  m a t e m a t i k á r a  és  m a g y a r r a  n e m  t a n í t h a t j á k azok a  t a n á r o k, akiket eddig erre a feladatra legjobb tudásunk szerint a tanárképző főiskolákon kiképeztünk – mondja ismét Lucifer. (Ezt nem szakrendszerű képzés címen találjuk meg a törvényekben, természetesen árnyaltabb szövegezéssel, de azonos lényeggel.) Ez már a vergődő hatalom végső eszetlen kapálódzása. Innen már csak egy lépés van hátra:

A z  i s k o l á b a n  e g y á l t a l á n  n e m  s z a b a d  t a n í t a n i ! Félelmetesen hangzik. Nem állunk mesze a megvalósulásától. Egyes helyeken, hiába tagadjuk, már meg is valósult. Gondoljunk bele: abban az iskolában, ahol a pedagógusok napi szinten többszöri megfenyegetettségnek vannak kitéve családjaikkal együtt, milyen pedagógiai – oktató nevelő – munkát lehet végezni? Ha valami csoda folytán pedagógusunknak még mindig van ereje, kitartása, elkötelezettsége - szerencsére sok helyen találkozunk ilyennel is -, belépve az osztályba, mivel találkozik?

Luciferünk biztosra megy. Nem bíz semmit a véletlenre. Az előbbiekkel párhuzamosan elindította az integrációt. Különböző szinteken, más-más formában.

Szeretnénk hangsúlyozni és leszögezni, mélységesen elítéljük az embereknek származásuk szerinti bármilyen formában történő megkülönböztetését. De meg kell különböztetnünk az átlagostól jóval eltérő szellemi-, képességbeli-, ügyességi-, készségbeli különbségeket. Ezek mellőzése és azonos szinten kezelése ugyanúgy káros az átlagra nézve, mint az eltérőre.

Megszüntették a speciális iskola névre hallgató intézményeket, ahol a különböző mértékben sérült gyerekekkel szakképzett, hozzáértő gyógypedagógusok foglalkoztak. Így most az ő oktatásuk olyan osztályokban történik, amelyek erre semmilyen körülmények között nincsenek felkészülve. Tegyük fel, hogy pedagógusunk ereje teljében nekilát a munkájának. Mivel szembesül, mivel találkozik az osztályban? Két egymástól nagyon távollévő szellemi szinttel. A többség leggyengébb tanulója is jóval a felzárkóztatni kívánt tanuló(k) fölött van. Ilyen felállásban megoszlik a két szint között a foglalkozás ideje és a ráfordított energia, ami szükségképen a többség fejlődésének rovására megy. Kevésbé fejlődnek, mint amikor csak ők vannak az osztályban. Az más kérdés, hogy a felzárkóztatni kívánt tanuló(k) fejlődése milyen mértékű. Biztos, hogy nem olyan, mint ha csak az azonos problémával rendelkező társaikkal lennének egy osztályban, és kimondottan hozzájuk értő szakemberek foglalkoznának velük – nagyon sok jól képzett, hivatását szerető gyógypedagógus van az országban. Megállapíthatjuk, ez a megoldás senkinek sem jó. Hazug, kétszínű. Nagy különbségek esetén a differenciálás módszere képtelen entrópiacsökkentő hatást elérni. Nem foghat a macska egyszerre kint is és bent is egeret.
Sajnos van még a társadalomra nézve ennél is veszélyesebb hozadéka. Az észrevétlen elértéktelenedés felé haladás. Ez a tanulmányi munka csökkenés nem jelentkezik - az esetek többségében – az osztály tanulmányi átlagában. Ennek egyik oka a pedagógustársadalomban elterjedt nézet, hogy az a jó pedagógus, akinél jó a tanulmányi átlag, és gyenge képességű az a tanár, akinél a gyerekek buknak, illetve gyenge tanulmányi átlaggal rendelkeznek.

Gondoljunk csak a 70-es években kiadott központi utasításra, a bukásmentes iskola mozgalmakra, valamint a napjainkban még mindig jelenlevő iskolaigazgatói felfogásokra, hogy az a jó pedagógus, aki nem buktat. Pedagógusunk tehát mit csinál? A gyengébb tanulmányi munkához rendeli ugyanazt a jegyet, amit eddig a nagyobb teljesítményhez rendelt.

A baj nem jár egyedül. Az ilyen gyerekek általában nem ülik végig csendben az órát. Rendetlenkedésükkel még inkább csökkentik a többségre fordítandó időt és energiát. Erkölcsi romlás sem mutatható ki a jegyekben. Ott tartunk, hogy egy olyan vétségért, amiért régebben minimum igazgatói intő járt volna, ma jó esetben elhangzik egy halk félve kiejtett ejnye-ejnye. Azt pedig már végképp nehéz megmondani, hogy egy régi ötös vajon milyen tudást jelentett.

Erre az értéktelenítési folyamatra a középiskolai felvételi rendszer is rákényszeríti a tanártársadalmat. A középiskolák egy része a tanulókat általános iskolai tanulmányi átlaguk alapján veszi fel. Ez alkalmatlan az iskolák közötti különbségek megállapítására. Eleve kizárja a felvételből az olyan iskolából jövőket, ahol még a kapott osztályzat és a tudás összhangban van.

Miért sikerült mindezek bevezetése? Miért valósulhattak meg a fenti rombolások a pedagógiában különösebb nehézségek nélkül? Ennek megértéséhez az eddig vizsgált osztály/ rendszer határait az iskoláig kell bővíteni.
Ebben az esetben a pedagógusok az osztálynak nem csak külső energiabevivői, hanem az iskolának belső tagjai is, és így a zárt rendszer részei. Tehát érvényes az iskolára, mint magára hagyott rendszerre a nagyobb entrópiára való törekvés, vagyis a rendezetlenebb állapot elérése, azon állapotok megvalósításai, amelyek fenntartása kisebb energiát igényel. Mitől zárt ez a rendszer? Attól, hogy a pedagógus-társadalom lebénított állapotban van. Beletörődik, végrehajtja a luciferi utasításokat. Ezért sikerült bevezetni a nem szakrendszerű képzést is. Továbbá ezért sikerülne megvalósítani az iskolákban - csak elegendő idő kérdése - az egyáltalán nem szabad tanítani elvet is, mert ahogyan az elsőt sem, úgy ez utóbbit sem vetné ki magából a pedagógus társadalom.

Hogyan lehet az osztály + pedagógus = iskola rendszernek a zártságát elkerülni, megakadályozni az ezzel együtt járó rendezetlen állapot felé haladást? Csak úgy, ha a rendszer energiát kap és ezt jelenleg nem kaphatja máshonnan, csak önnön magától, az ott dolgozó pedagógusoktól, akik a fent leírtakkal tisztában vannak. Ehhez persze egy felébredettebb állapot szükséges. Valamint olyan oktatáspolitika, amely döntései, törvényei által megakadályozza a szellemi és erkölcsi pusztulás felé haladást, amely felé most tartunk.
Szeretnénk felhívni a figyelmet! Vannak kivételek. Nem mindenhol sikerült. Ott nem, ahol a fent említett törvényekkel tisztában voltak, vagy ha nem is voltak tisztában, de érezték, hogy ezek a döntések mi felé viszik az oktatást/nevelést, és ez hová vezet társadalmi szinten. Valamint éreztek magukban annyi erőt, hogy harcoljanak igazukért.

Honnan lehet észrevenni egy iskoláról, oktatási intézményről, hogy a rendezetlenség felé halad, egyre kisebb energiafelhasználást igénylő állapotokat valósít meg? Milyen jelek árulkodnak erről? Ehhez a tevékenységi köröket kell rendezetlenség alapján sorba rakni. Ez meglepően egyszerű.

Engedjük gyermekeinket szabadon választani a lehetőségek közül. Amit elsőnek választ, az a legrendezetlenebb. A következő választásnál ez már nem szerepel. Amit a megmaradtak közül választ, annak a rendezetlensége az előbbihez képest kisebb. Az eljárást folytatva legvégére maradnak a legrendezettebb állapotok, amelyek megvalósítása és működtetése a legtöbb energiát igényli. Fontos megjegyezni, ha nem kapják meg ezt az energiát, megvalósulni sem tudnak.

Így kialakul a tevékenységek egy viszonylag jól rendezett sora. Nem hiszem, hogy különleges látnoki képességek kellenek a sorozat elején és végén lévő tagjainak megállapításához. Vajon lesz-e olyan gyerek, aki az ingyenes vidámparki kirándulás helyett a háztájiban lévő kapálást választja? Vagy a floorball helyett a matematikát? Tánc helyett írást, olvasást? Fontos kitérő következik. A rendezetlenebb kifejezés az esetek bizonyos részében nem egyenértékű az értéktelen, felesleges, haszontalan, ártalmas jelentéssel. Egyenértékű viszont "a fenntartásához, megvalósításához kevesebb energia szükséges" jelentéssel.

Ezzel kialakul a tantárgyaknak egy meghatározott sorrendje, hierarchiája. Bizony vannak olyan tantárgyak, amelyek tanítása és tanulása a többiekhez képest jelentősen nagyobb energiaráfordítást követel. Most már válaszolhatunk a feltett kérdésekre. Az az intézmény, amelyik nem a tanulmányi munkájára, eredményeire a legbüszkébb, hanem az egyéb tanórán kívüli tevékenységeit tartja a legfontosabbnak, állítja előtérbe a hétköznapokon és ünnepnapokon egyaránt, elindult a süllyedés útján.

Összefoglalásképpen József Attila: Levegőt című verséből idézzünk két ideillő versszakot, melynél magasabb szinten megfogalmazni a fent leírtakat nem lehet. 

…
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.
…

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak -
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat.