2012-es könyvében – Miért létezik a világ? – Jim Holt egy fizikusokból, teológusokból és regényírókból álló lármás csoportot gyűjtött maga köré, hogy vele együtt belenézzenek a mélységbe. A kérdés, amely középiskolás korától gyötörte és megrendítette hitét – s amely William James szerint az egész filozófia legsötétebb kérdése –: Miért van egyáltalán valami, nem pedig a semmi?

E könyv kihívóan laza szálakból álló csokor. „Semmi sem taszít jobban, mint a túl korai szellemi bezárkózás” – írja benne Holt. De elkalandozó beszélgetéseik során – jó sok borral leöntve – igen határozottan megválaszolnak egy másik kérdést: ha már egyszer van valami, nem pedig semmi, akkor mi a következő lépés? Mit tegyünk, ha már itt vagyunk?

Magyarul előkészületben a Typotex Kiadónál

Holt példája egyszerű: Gondolkodj jól, egyél jól, és keresd meg azokat, akik kihívást jelentenek számodra. Ez a kedélyesség és a stílus szabatossága teszi őt különlegessé az amúgy ijesztő matematikai és tudományos témák népszerűsítőjeként. „Eszményem a koktélparti-beszélgetés” – írja Amikor Einstein Gödellel sétált című új esszé-gyűjteményének előszavában. „A mély gondolatot szórakoztató módon, a lényegére lecsupaszítva közvetíteni egy érdeklődő barátnak (esetleg néhány gyors ceruzavonással egy szalvétán). A cél az, hogy az újonc fejében világosságot gyújtsunk, de vigyünk a témába egy olyan csavart, amellyel a szakértő tetszését is elnyerjük. És persze soha ne untassunk.”

Ezekben az írásokban, amelyeket az elmúlt évek terméséből gyűjtött össze, Holt szól a végtelenről és az infinitezimálisról, az idő illúziójáról, az eugenika születéséről, az ún. új ateizmusról, az okostelefonokról és a szórakozásról. Az elegáns eszmetörténeti áttekintésekben akad néhány történeti korrekció: például lerombolja azt a máig elterjedt vélekedést, hogy Ada Lovelace, Lord Byron lánya lett volna az első számítógépes programozó. De általában szívesebben áll a zűrzavar kellős közepén, például a húrelméleti háborúk esetében, és mindkét oldalról begyűjti a bizonyítékokat anélkül, hogy gyorsan ítélkezne.

Ada Byron Lovelace

Az esszék három fő kérdés körül forognak: Hogyan vélekedünk a világról (metafizika), miként tudjuk, amit tudunk (ismeretelmélet) és hogyan viseljük magunkat (etika).

Egy másik szervezési elv nem az elméleteken alapul, hanem a gondolkodókon. Ezek három fajtája: „javíthatatlan excentrikusok”, „téveszmés remeték” és „ó, ne!” Ahogy Holt írja: „Mindezek a gondolatok hús-vér emberektől származnak, akik igencsak drámai életet éltek. Nem voltak mentesek az abszurditásoktól sem.”

Georg Cantor

Ez túl enyhe megfogalmazás. Szinte minden esszében félelmetes szellemi eredményekkel és érthetetlen emberi szenvedéssel vagy őrülettel találkozunk. S ezek nem tűnnek függetlennek egymástól. Georg Cantor, elmegyógyintézetben halt meg; Évariste Galois életét párbajban fejezte be igen fiatalon; David Foster Wallace öngyilkos lett; Kurt Gödel pedig halálra éheztette magát.

Évariste Galois

Holt kétéltű író, ügyesen átcsúszik a teológiából a kozmológiába vagy a költészetbe, emlékeztetve arra, hogy a specializáció modern találmány. A „tudós” szót csak 1833-ban alkotta meg William Whewell filozófus, aki a tudomány professzionalizálására törekedett, és elválasztotta azt a filozófiától. Ez ragyogóan sikeres lépés volt. „A tudomány domináns helyzetbe került a közéletben, miközben a filozófia meggyengült,” írta Freeman Dyson. „S még tovább gyengült, miután levált a vallásról és az irodalomról.”

David Foster Wallace

Holt attól különlegesen izgalmas szerző, hogy képes összehozni ezeket a tudományterületeket, s elérni, hogy a legkeményebb kérdések ne csak érthetővé váljanak, hanem csábítóakká is, a szigor feláldozása nélkül. „Egyéb területeken művelt emberek büszkén vállalják nyárspolgári előítéleteiket, ha a matematika kerül szóba” – írja Holt. „A probléma oka az, hogy soha nem vezették be őket e tudomány remekműveibe. Az iskolában tanított matematika, sőt a főiskolai is (mondjuk a bevezetés az analízisbe) nagyrészt több száz vagy több ezer éves, és sok benne a rutinszerű problémamegoldás fárasztó számításokkal.”

A matematikai bizonyítékok hasonlíthatnak „narratívákhoz, cselekményekkel és jelenetekkel, fordulatokkal és megoldásokkal. Ez az a fajta matematika, amelyet a legtöbb ember soha nem lát. Igaz viszont, hogy ijesztő is lehet. De a nagy műalkotások, még ha bonyolultak is, gyakran lehetővé teszik, hogy a képzetlen is némi bepillantást nyerjen szépségükbe. Nem kell ismernünk az ellenpont elméletét, hogy egy Bach-fúga megindítson minket.”

Thomas Jefferson

Thomas Jefferson – emlékeztet Holt – elmondta, hogy a matematikáról való elmélkedés hozott neki enyhületet „a hanyatló élet nyűgei” közepette. Bertrand Russell állította, csak azért nem végzett magával, mert többet akart megtudni a matematikáról.

Bertrand Russell

A kötet címadó esszéje az időfogalom terén bekövetkezett radikális váltásokról szól, Albert Einstein és Kurt Gödel barátságán keresztül elmesélve. Miután megdöntötték a fizikai világkép, illetve a matematika alapjait, Princeton-ban kötöttek ki az 1930-as években. Nem is lehettek volna különbözőbbek – mutat rá Holt –: a pedáns Gödel fehér vászonöltönyében, Einstein „elfeküdt üstökével" és kitérdelt, hózentrágeres nadrágjával (Holt csodálatos a tudósok bemutatásában). De (Einstein szavaival) muzeális darabokká váltak, s egymás társaságában leltek vigaszt. Reggelente együtt ballagtak be az intézetbe, miközben élénk beszélgetésbe merültek német nyelven; s pont ugyanígy tettek hazafelé is. Holt a nyomukba ered, és azon elmélkedik, vajon mi mindent vitathattak meg. Még ha néhány évtized (és túl sok IQ pont, hogy ne számítson) el is választ minket ezektől a szellemóriásoktól, részünk lehet abban a szerencsében, hogy Jim Holt segít nekünk kihallgatni őket.  

Gödel és Einstein

Jim Holt önmagáról

„Ami az identitásomat illeti, filozófus és tudományos író vagyok, aki New York és Párizs között osztja meg idejét. Főként filozófiai és tudományos témákról írok, alkalmanként olyasmit is, ami kis jóindulattal „humornak" is tekinthető. Rendszeresen írogatok a The New Yorker, a New York Times Book Review, a New York Times Magazine, a Slate, a The New York Review of Books, The American Scholar stb. számára. Körülbelül tíz évig volt egy heti rádiós spotom a BBC Wales-nél „Élet Amerikában, Jim Holttal" címmel. Régebben a televízióban is feltűntem – William Buckley „Firing Line", NBC News, Brokaw, CNN –, de olyan ezoterikus témákról írok, amelyekről egyre ritkábban kérdeznek. Egy évig (1997) egy tiszteletreméltó politikai magazin, The New Leader szerkesztője voltam. És készül egy könyvem az infinitezimális fogalmának történetéről: Worlds Within Worlds (Világok a világokon belül). Nagyon jól ismertem Andy Warholt. Van egy barátnőm Párizsban és egy miniatűr tacskóm, Renzo a neve. De már bizonyára többet mondtam, mint amire kíváncsiak voltak.”

Jim Holt

Ford., szerk.: Jakabffy Éva