Dr. Freund Tamás tanévnyitó beszédének összefoglalója
2018. augusztus 29-én az egri Bazilikában tartott tanévnyitón beszélt Dr. Freund Tamás agykutató is, Agyhullámok, tanulás, kreativitás címmel.
Freund Tamás azzal kezdte, hogy sem évnyitón, sem bazilikában nem beszélt még életében. Majd előadásának címét ismertette: A művészetek által gazdagított belső világ és az információs robbanás hatása a kreatív gondolkodási képességre.
Ezután Vukán György zongoraművész gondolatát idézte: „A zene odafent van.” A művészeti alkotásokban mindig ez az „odafönti” jut szóhoz: a művészet nem létező dolgok létrehozása. Az egészen új alkotására képes agy, „az evolúció csúcstermékének” megismerésére törekedni óriási kihívás, és azt az elvi kérdést is felveti, hogy egyáltalán megismerheti-e az agy önmagát.
Ahhoz, hogy megértsük a továbbiakat, előbb az agykéreg működésének alapfokú megismertetésére van szükség. Három-négy milliméter vastag, tekervényezett, százmilliárd idegsejtet tartalmazó agykérgünk hálózatok összessége. Egy idegsejt akár százezer másikkal is kapcsolatba tud kerülni. Ez nyúlványok révén valósul meg. A nyúlványoknak kétféle rendszere van: az információkat felvevők és az őket továbbítók. A működés kulcsa az összehangolás, a gátló idegsejtek beidegzése. Ezt egy olyan poliphoz lehet hasonlítani, amely a medencében úszkáló embereket lenyomja a víz alá, és mindegyiküket ugyanabban a pillanatban engedi a felszínre, ily módon összehangolva a lélegzetvételüket. Ám az agykéreg működését sok-sok medence és sok-sok polip, valamint egy őket összehangoló „szuperpolip” képével lehet a legjobban érzékeltetni.
Az agykéreg tárolókapacitása végtelen. A szűk keresztmetszetet a tárolt információk előhívása jelenti. Ehhez kapaszkodókra, emlékképekre, kulcsmomentumokra és mindenekelőtt időre van szükségünk. Ám sajnos az információs robbanás korát éljük, így nem marad idő a feldolgozásra, általános szokássá vált a „szörfölés”, az elsődleges motiváció elvesztése, a felületes információszerzés. Nincs idő arra, hogy érzelemvilágunk habarcsával rögzítsük a szerzett információkat. Az agy számára lehetetlen ehhez a drámai környezetváltozáshoz ennyire gyorsan alkalmazkodni. De az, hogy képesek vagyunk a probléma felismerésére, súlyosságának belátására, jó alap. Tehetünk azért, hogy megóvjuk az agyunkat a krónikus stresszállapottól, az ebből következő szorongástól, depressziótól, a viselkedésmintázatok sérülésétől, a különböző addikcióktól. Csak az segíthet, ha elég időt hagyunk az agyunk számára, és megadjuk neki a „mindennapi katarzisát”. Ennek a törekvésnek az oktatásban is meg kellene jelennie, például a művészeti oktatás-nevelés nagyobb hangsúlya révén, közösségépítéssel, az egyéni aktivitás, a másokkal való együttműködés, a közös alkotás motiválásával
