A Matematika Bibliájaként is emlegetett könyvéből generációk tanultak és fognak tanulni. Fiatal korában Charles Simonyi is ebből merített inspirációt.

– Kilencvenedik születésnapjára jelent meg életrajzi könyve. Visszatekintve ez egy vidám, kalandos vagy inkább szomorkás történet?

– Van benne minden – vidámság és szomorúság is. A Miskolci Egyetem professzorairól megjelent néhány életrajzi kötet és a vejem által vezetett Scolar Kiadó engem is rávett, hogy írjam meg az életem, mert nekem az könnyen fog menni. Két év kegyetlen munka után a végén azt mondtam, hogy inkább megírtam volna két ponyvaregényt. De az idei könyvhéten Életem – Hiszek a végtelenben címmel megjelent könyvemből adták el a legtöbb kötetet. A leghangsúlyosabb részt a gyerekkorom kapta: én hároméves koromtól már önálló voltam, ezt ma nehezen hiszik az unokáim. Úgy neveltek, hogy mindent egyedül kellett megoldanom, 3 évesen 11 órakor hazamentem az óvodából: nem volt otthon senki, az asztalon volt kenyér meg egy köcsögben zsír, és megebédeltem, aztán visszamentem.

– A matematika mikor lépett be az életébe?

– 12 éves korom környékén titokban eljártam az antikváriumba, és az ingem alatt csempésztem haza a könyveket, mert az apám mindig azt mondta: az olvasás tönkreteszi a szemem. Colerus Az egyszeregytől az integrálig című könyvét találtam meg, valahol itt a polcon még most is megvan kicsit szétrongyolódva. Az egyszeregyet jól ismertem az iskolából, de az integrál, a furcsa hieroglifák a könyvben nagyon izgattak. Nem volt olyan tanár, akivel meg tudtam volna beszélni a kérdéseimet, ezért kénytelen voltam magamra hagyatkozni.

– A tanárainak mikor tűnt fel a tehetsége?

– Nagy csapás ért, amikor beiratkoztam a bajai líceumba, ami egyben tanítóképző is volt. A matematikatanár az első dolgozatomban áthúzta az egyik feladatot, a többihez meg piros kérdőjeleket írt. Mindegyik megoldás jó volt egyébként, de nem volt rajta a lapon a részszámítás, mert azokat fejben számoltam ki. A másodfokú egyenletet sem a gyök-képlettel oldottam meg, mert ránézésre megvolt a megoldás. Négy osztálytársam tudta megoldani a feladatokat, közülük hármat én tanítottam meg előző délután. Ők ugyan próbáltak megvédeni, de így is hármast kaptam. Szerencsére később jött egy igazi matematikatanár, ő örült annak, ha valamit ügyesebben oldunk meg, mint ahogy le van írva. Én úgy éreztem, hogy a matematikát nem kell „tanulni”, ez természetes. A földrajzot meg a rengeteg verset, azt tanulni kellett, az időigényes.

– Azért választotta a matematikát, mert az könnyen ment?

– Nem mondhatnám. A polgári elvégzése után otthon akartam maradni, mert akkoriban már dolgoztam a bátyámmal a mezőgazdaságban, és tetszett. Élveztem, hogy a szántásnak, kaszálásnak volt végeredménye. A matematikában akár öt évig is foglalkozhat az ember egy problémával, aztán előfordulhat, hogy a végére kiderül, nincs is megoldása. Az egy borzasztó csapás. Aztán líceumi érettségi után mégis elmentem az egyetemre, de mivel nem volt gimnáziumi érettségim, nem iratkozhattam be rendes hallgatónak, csak rendkívülinek. Ráadásul szívem szerint az irodalom szakra mentem volna, ahhoz pedig latin és görög érettségi szükségeltetett, ám ezeket a nyelveket nem tanultam soha.

– Hogy került mégis természettudományos szakra?

– Oda elegendő volt matematikából, fizikából és egy idegen nyelvből különbözeti érettségit tenni, hogy rendes hallgató lehessek. A fizika és a matematika könnyen ment, a középiskolai tanár elcsodálkozott, hogy két nagynevű professzortól kapott ötösökkel az indexemben miért szeretnék én érettségizni. Aztán jól elbeszélgettünk a matematikáról, pedagógiáról – ez volt a vizsga. Az idegen nyelv már nehezebb volt, én bunyevác anyanyelvű vagyok, ami nagyon közel áll a szerbhez, horváthoz, de közülük a legszebb. Szerencsém volt, mert hat hónapig egy orosz katona volt nálunk elszállásolva, és végül tőle ragyogóan megtanultam annyira oroszul, hogy egy kis segítséggel levizsgáztam belőle.

– A hozzá nem értőknek a matematikus élete kicsit unalmasnak tűnik. Nem vágyott másra?

– Két évig úgy gondoltam, hogy ha már nem lettem irodalmár, inkább kísérleti fizikus lennék, mint matematikus. A tankönyvben volt három sor a szupravezetésről, amit egyébként azóta sem oldottak meg igazán, és nekem nagyon megtetszett a téma. De csak Svájcban volt olyan hideglabor, ahol ilyen kísérleteket lehet végezni. E helyett Szabó Sándor barátommal felvettünk egy 15 órás labort, melynek keretében, kozmikus sugárzást szerettünk volna mérni bányák mélyén. Megvolt már minden terv, de a kísérlet vezető tanárai elmentek Amerikába egy kongresszusra, és elfelejtettek visszajönni. Onnantól már csak matematikával foglalkoztam, mert ahhoz elég egy ceruza és egy papír. Nagyszerű, nemzetközileg elismert tudósok tanítottak az egyetemen, Fejér Lipót, Kerékjártó Béla, Riesz Frigyes, Turán Pál, Szász Pál, az ismertebbek közül.

Fejér Lipót (állva) Constantin Carathéodory matematikussal 1900 körül

– Milyen elveket vallott tanárként?

– Én már a tanári gyakorlaton is úgy tanítottam a diákokat, később pedig a tanárképzősöket, hogy rögtön a módszertant is átadtam. Vagyis mintát adtam, hogyan kell tanítani. A sok ajándék, amit a szobában lát, azt mutatja, hogy ez egy sikeres módszer volt, hallgatóimmal jó kapcsolat jött létre, sok év eltelte után is keresnek, az idén már voltam egy 50. és egy 55. évfolyam-találkozón is.

– Első egyetemi oktatói állása Miskolcon volt. Hogy működtek a dolgok az egyetemi világban az ötvenes években?

– Amikor ifjúként a Miskolci Egyetemre kerültem, esti kohásztanulókat oktattam, ott ismerkedtem meg a jövőbeni feleségemmel is, aki szintén ott tanított. Az oktatás során azt vizsgáltam, hogy a mérnöki munkához, számítások végzéséhez a matematika melyik területe ad nagyobb segítséget. Nagy munka volt bevezetni a számítástechnikát és a numerikus módszereket is, pláne, hogy nem is volt még számítógépünk. A bányászhallgatók, a kurblis számológéppel négy óra alatt megcsinálták az egyébként tízórás házi feladatot. Később baráti alapon, néhány esti beszélgetéssel, sikerült szerezni lyukszalag vezérlésű számítógépet, és létrehoztam egy számítástechnikai laboratóriumot. Így lett előbb számítástechnika-oktatás a bányászoknál, mint a gépészeknél. Később elindult gépészkaron az alkalmazott mechanika szak is, ahol már nyolc féléven át kőkeményen tanulták a matematikát. Az első igazi, rendes, asztal méretű számítógép telepítése rengeteg feszültséget szült. A hallgatók tízórás házi feladatát megoldotta öt perc alatt. Néhány professzor ezt nem helyeselte, mert úgy vélte, hogy a hallgatók így nem fogják megtanulni a mérnöki számítást. Pedig örülhettek volna, mert a rutin munkával töltött órák helyett mélyebb elméleti ismeretek elsajátítására több idő jutott.

– Hogy született a híres Matematika könyv első változata?

– Akkoriban sokan általános iskolát követően kétéves matematika-, fizika-, kémiaképzés után juthattak tovább a Műszaki Egyetemre. A szakérettségis és az esti egyetem hallgatói azt kérték, hogy „tanár elvtárs, olyan könyvet adjon, amiben úgy vannak leírva a dolgok, ahogy előadja meg ahogy a táblára van írva, mert azt értjük”. De nem volt ilyen könyv. A Műszaki Kiadó ettől függetlenül írt ki egy könyvre szóló pályázatot, amelyik összefoglalja a középiskolás anyagot, és betekintést nyújt az egyetemi anyagba. Írtam egy 24 oldalas részletet és egy tervet, hogy mit tartalmazna még. Rengeteg vitát szült, hogy benne legyen-e például az integrál- vagy a differenciálszámítás, de én ragaszkodtam az elképzelésemhez és a kéziratomban szerepeltettem. Érdekességként megemlítem, akkoriban még politikai lektor is volt, mert a szöveges, gyakorlati példákat át kellett nézni, nehogy valami információt szerezzenek a hírszerzők. A könyv sikerét jelzi a múlt évben megjelent 20. kiadása.

– Ma is sok vita van arról, hogy milyen a jó tankönyv. Ön mit gondol erről?

– Általános iskolában nem a színes ábrákkal kell megfogni a gyerekeket, hanem a tartalommal. Most inkább az előbbin van a hangsúly, pedig ha érdekesek a feladatok, az jobban elkapja a diákokat. Én mindig is a tanítóképzőben tanultakból táplálkoztam, ott sajátítottam el, hogyan kell logikusan, világosan, tömören és jó táblaképpel tanítani, mert az is nagyon fontos. De az előadás is nagyon számít, egy kicsit színésznek is kell lenni. Én ezt a részét nagyon szerettem, mindig energikusabban jöttem ki az előadás után, mint ahogy bementem.

– A napokban egy taxiban beszéltem arról, hogy önnel találkozok, és még a sofőr is ismerte a nevét, forgatta korábban a könyvét. Mi volt a legfontosabb visszajelzése?

– A legnagyobb siker, hogy a hallgatóim közül sokan szép pályát futottak be, a Miskolci Egyetemen volt olyan időszak, amikor a rektor, a dékán és a két rektorhelyettes is egykori tanítványaim voltak. Ők akadémikusok lettek, én nem. Én csak művelem a szakmát. Amikor Charles Simonyi, magyar származású üzletember az űrben járt, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum diákjai rádiókapcsolatot létesíthettek vele. Az egyik kérdés arról szólt, hogy melyik könyv volt rá nagy hatással a pályája elején, és ő az én Matematika könyvemet említette.

– Végül az irodalomtól sem szakadt el teljesen, még erotikus regényt is írt, ami nem egy tipikus matematikusi feladat. Hogy történt?

– A vejem kiadójában én is olvastam a kéziratokat, és a kezembe akadt egy külföldi író nagyon népszerű erotikus regénye. Mondtam a vejemnek, hogy két hét alatt ilyet vagy ennél jobbat is lehet írni, de nem hitte el, ezért fogadtunk. Szőlőmetszés közben felidéztem a 1945–47-es kollégiumi élményeimet. Akkoriban olyanokkal laktam, akik korábban katonaként szolgáltak, és elég merész stílusban beszéltek az élményeikről, ebből táplálkoztam. Végül álnéven jelent meg három erotikus regényem, mert annyi anyag gyűlt össze. A sors fintora, hogy még most, a könyvhéten is volt egy hölgy, aki az egyik erotikus kötetemet dedikáltatta.

– Mindenre szinte dátumra pontosan emlékszik. Minek köszönheti ezt a szellemi frissességet?
– Dolgozni kell, nincs más titok. Az agy is olyan, mint az izom, edzésben kell tartani. Nagyon sokat jógáztam fiatalabb koromban, az agyam is mindig jobban forgott utána. Atletizáltam és szertornáztam is, de annak véget vetett, amikor Baját megszállták az oroszok, és a tornateremben alakítottak ki ideiglenes szállást a sérülteknek. Ma már inkább a kertben, a szőlőben dolgozom, minden évben csinálok bort és dióbort is, amit saját recept szerint készítek.   

Készítette: F. Szabó Kata, Vasárnapi Hírek