2016. sze 03.

A legújabb magyar agykutatás a kutyák beszédértéséről (videóval)

írta: Janguli
A legújabb magyar agykutatás a kutyák beszédértéséről (videóval)

Az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport a világon elsőként vizsgálta, hogy a kutyák agya hogyan dolgozza fel az emberi beszédet.

Magyar kutatók a világon elsőként vizsgálták, hogy a kutyák agya hogyan dolgozza fel az emberi beszédet. Eredményeik azt mutatják, hogy a kutyának az is számít, amit mondunk, és az is, ahogyan mondjuk. A Science hasábjain megjelenő, Neural mechanisms for lexical processing in dogs című tanulmány szerint a kutyák, csakúgy mint az emberek, a bal agyféltekéjük segítségével dolgozzák fel a szavak jelentését, míg az intonáció értelmezésére egy jobb féltekei területet használnak. A dicséret aktiválja a kutyák jutalomközpontját, de csak akkor, ha a szavak jelentése és intonációja egyaránt dicsérő.

kutya_etologia_beszed_2.pngMindez arra utal, hogy a szavak feldolgozását támogató neurális mechanizmusok már sokkal korábban kialakultak az evolúció során, mint azt eddig gondoltuk, és nem csak az emberi agyra jellemzőek. Vagyis egy beszédingerekben gazdag környezetben, mint amilyenben a kutyák is élnek, a szójelentés reprezentációi megjelenhetnek az agyban, még egy beszédre képtelen, nem főemlős faj esetében is.

„A beszédfeldolgozás során az emberi agy területei között létezik egy jól ismert munkamegosztás. A szavak jelentésének feldolgozása elsősorban a bal agyfélteke dolga, míg az intonáció értelmezése inkább a jobb féltekéhez köthető. Az emberi agy nemcsak arra képes, hogy elkülönítse, mit mondunk és hogyan, de integrálni is tudja a két típusú információt, melyek együtt adják a beszéd értelmét. Eredményeink azt mutatják, hogy a kutyák is képesek minderre, ráadásul nagyon hasonló agyi mechanizmusokat használnak” – mondta Andics Attila agykutató, a kutatás vezetője, az ELTE Etológia Tanszékének és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoportjának munkatársa.

„Tizenhárom családi kutyát tanítottunk meg arra, hogy teljesen mozdulatlanul feküdjenek egy fMRI készülékben. Az fMRI teszt egy olyan nem invazív, fájdalommentes eljárás, melyben a kutatásba bevont kutyák nagy örömmel vesznek részt” – mondta Gácsi Márta etológus, a tréningmódszer kifejlesztője, a tanulmány társszerzője. „Megmértük a kutyák agyi aktivitását, miközben a kiképzőjük beszédét hallgatták” – magyarázta Gábor Anna PhD hallgató, a kutatás társszerzője.

„A kutyák dicsérő szavakat hallgattak dicsérő és semleges hangsúllyal, illetve számukra jelentés nélküli kötőszavakat, szintén dicsérő és semleges hangsúllyal. Azt vizsgáltuk, hogy mely agyterületek különítik el a jelentéssel bíró szavakat a jelentés nélküliektől, illetve a dicsérő intonációt a nem dicsérőtől.”

Az agyi aktivitások elemzése során kiderült, hogy a kutyák is elsősorban a bal agyféltekéjüket használják a számukra értelmes szavak feldolgozására, míg a számukra értelmetlen szavak esetén nincs ilyen különbség. Ez a bal féltekei dominancia a gyengébb és erősebb agyi aktivitásoknál is megfigyelhető, és teljesen független az intonációtól. Az is kiderült, hogy a dicsérő és semleges hangsúly megkülönböztetéséért egy jobb agyféltekei terület a felelős. Ez ugyanaz a hallókérgi régió, melyről a kutatócsoport már korábban kimutatta, hogy szerepe van nem nyelvi, érzelmi töltetet hordozó hangok értelmezésében, ami azt is jelzi, hogy az intonáció feldolgozása nem beszédspecifikus.

Andics és munkatársai azt is megfigyelték, hogy a szóbeli dicséret aktiválta a kutyák jutalomközpontját – azt az agyterületet, ami az embernél az örömszerző ingerekre reagál; az evésre, a szexre, egy simogatásra, vagy akár a szép zenére is. „Ez azt mutatja, hogy a kutyák számára a kedves szóbeli dicséret is jutalmazó lehet. Érdekes módon azonban a jutalomközpont csak akkor volt aktív, ha a kutyák dicsérő jelentésű szavakat hallottak dicsérő intonációval, ha csak a szójelentés vagy csak az intonáció volt dicsérő, akkor nem.

Vagyis a kutyák nemcsak, hogy el tudják különíteni azt, amit mondunk, attól, ahogyan mondjuk, de arra is képesek, hogy a kettőt kombinálva társítsanak jelentést a hallottakhoz. Ez a jelenség is nagyon hasonló ahhoz, ahogy az emberi agy működik” – mondta Andics Attila.

Ez a kutatás az első lépés afelé, hogy megértsük, hogyan értelmezik a kutyák az emberi beszédet, az eredmények pedig abban is segíthetnek, hogy a kutya és az ember közti kommunikáció és együttműködés még hatékonyabbá váljon.

kutya_etologia_beszed_4.pngA kutatás fontos tanulsággal szolgál az emberre vonatkozóan is. „Eredményeink új megvilágításba helyezik elképzeléseinket arról, hogy hogyan jelenhettek meg a szavak a nyelvi evolúció során. Lehet, hogy kizárólag az emberek használnak szavakat, de ez nem azért van, mert csak a mi agyunk képes feldolgozni őket, hanem mert a szó emberi találmány” – magyarázza Andics.

Forrás: https://www.elte.hu

 

Szólj hozzá

kommunikáció kutya agy evolúció fmri nyelvi evolúció kutyaetológia kutya evolúció nyelvi képességek nyelv evolúciója