2014. okt 26.

A Magyar Tudomány Ünnepe 2014. - Jövőképet adó tudósok

írta: Janguli
A Magyar Tudomány Ünnepe 2014. - Jövőképet adó tudósok

Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek 

Űrcsillagászat, genetika, vizuális informatika és agykutatás is szerepel a novemberben országszerte több mint kétszáz rendezvényt kínáló, az idén Messze látó tudomány alcímet viselő Magyar Tudomány Ünnepe programjában.

A tudomány a jövő alakításának meghatározó eszköze. Eredményeivel hozzájárul a jövőbeli kilátások értelmezéséhez. Különösen nagy jelentősége van ennek olyan időszakban, amikor az emberiség mélyreható változásokkal szembesül, amikor a hiteles tudomány perspektívát, megbízható válaszokat, jövőképet ígérhet.

szechenyi-istvan-grof-5300a3e4c5aa5b1e5401876f.jpgA Magyar Tudomány Ünnepéről az MTA már 1997 óta megemlékezik. Hivatalosan 2003-ban nyilvánította ünnepnek az Országgyűlés november 3-át: 1825-ben ezen a napon ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapításására. Ez tette lehetővé azután az MTA megalapítását.

A magyar tudomány ünnepén az ország számos városában, sőt a határokon túl is, többhetes rendezvénysorozaton vehetnek részt az érdeklődök. Az előadások, bemutatók, filmvetítések, tudományos fórumok egy-egy vezérgondolat jegyében zajlanak. A Magyar Tudomány Ünnepe idén a messze látó tudományról szól. Azokról a kutatásokról, amelyek révén a tudomány művelői felelős válaszokat adhatnak a jövőnek.

Az MTÜ eseményei idén öt kérdéskörnek szentelnek kiemelt figyelmet: a globális kihívást jelentő demográfiai folyamatoknak, a társadalmi egyenlőtlenségek dimenzióinak, a fenntartható fejlődés feltételeinek, az új technológiáknak és hatásaiknak, valamint az értékteremtő tudás szerepének a testi, lelki egészség, illetve jóllét megteremtésében.

Csépe_Valéria.jpgA programsorozat november 3-án kezdődik Lovász László, az MTA elnöke megnyitójával, valamint a 2014. évi Eötvös József-koszorúk és az MTA tudományos díjainak átadásával. Ezt követően Csépe Valéria akadémikus A hangok hatalma - a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy című előadását halhatja a közönség.

Az MTÜ nyitóelőadását november 3-án 10 órakor az MTA Székház Dísztermében Csépe Valéria pszichológus, akadémikus tartja. Címe: A hangok hatalma - a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy. Az előadás a következő kérdéseket járja körül: Miként befolyásolja a megismerő folyamatok és az agy fejlődését a beszédet és a zenét közvetítő emberi környezet? Milyen tudományos ismeretekkel rendelkezünk az emberi agy, a képességek, a tudás és a készségek fejlődéséről, illetve ezek kölcsönhatásairól? Miként válik a kisgyermek érzékennyé anyanyelvének hangjaira? Miben más és miben azonos a zenei kifejezőkészség és a beszéd fejlődése? Hatnak-e ezek egymásra, s ha igen, milyen módon?

A Magyar Tudomány Ünnepe nyilvános, regisztrációhoz kötött előadásai között megtalálható Kiss L. László, az MTA legfiatalabb tagjának november 13-i előadása, aki az űrcsillagászat kulisszatitkaiba avatja be hallgatóit és a GPS-technológia mellett számos olyan megoldást ismertet, amelyet a kutatásaik során először a világegyetemet fürkésző tudósok alkalmaztak, évek, évtizedek távlatában viszont megjelentek a hétköznapokban is, és új eszközök, eljárások kifejlesztéséhez és további, a jövőt formáló felfedezésekhez járultak hozzá. 

Egy előadás, két előadó - november 27-én Falus András immunológus, molekuláris biológus, az MTA rendes tagja, valamint Palkovics László kertészmérnök, az MTA doktora a részecskék világába kalauzolja a hallgatókat, és számos kérdést felvetve beszél genetikáról, valamint az élelmiszer-termelést veszélyeztető növényi vírusokról. 

A tudomány megrendelői című konferencián - november 7-én - a gyógyszeripar, az információtechnológia, az energiaipar, a járműgyártás, valamint a kutatásokban is alkalmazható csúcstechnológiai berendezések gyártásának jövőjéről osztják meg gondolataikat sikeres vállalatvezetők. 

Az InnoDiákok Fórumán, november 26-án a kutatói pályára készülő, tehetséges középiskolások és egyetemisták adnak ízelítőt első tudományos eredményeikből. A fiatalok mentoraik közreműködésével számolnak be az akadémiai kutatóintézetekben szerzett tapasztalataikról. 

A Kutatóhelyek tárt kapukkal rendezvényein november 17. és 21. között a nyelvi kisebbségek helyzetétől a Budapesti Kutatóreaktor bemutatásán át a 21. század energiagazdálkodási feladataiig számos tudományterület legfrissebb kutatási eredményeivel ismerkedhetünk meg. 

A Magyar Tudomány Ünnepén ismét várják az érdeklődőket az MTA kutatóhálózatának intézményei, előadásokon, interaktív laborbemutatókon ismertetve az akadémiai kutatók szerteágazó tudományos tevékenységét.

*

Csépe Valériával készült interjú itt olvasható.

látható-hangok-zene-családi-napközi (800x600).jpgA beszéd- és zenei hangok feldolgozásáról, a korai zenetanulás jelentőségéről szól a Vidám zenészek - Látható Hangok Program című cikk.

 

Kiss L. László egyik korábbi előadása, a Földönkívüli földek, itt látható.

Szólj hozzá

zene magyar tudomány ünnepe MTA Csépe Valéria Látható Hangok