Lovász László:

„Az én példám is azt bizonyítja: valakinek észre kell vennie, hogy egy gyerek tehetséges, az igazi pedagógus pedig ott kezdődik, aki aztán igazgatja is felfedezett tanítványa útját. Gimnazistaként fontos élményem volt, hogy a szívesen forgatott Középiskolai Matematikai Lapok egyik számában egyszer elolvastam Erdős Pál cikkét egy megoldatlan – geometriai jellegű – problémáról, és MEGÉRTETTEM! Erdős Pál, aki nagyon szerette a fiatalokat, később el is jött a gimnáziumunkba.

Ő aztán sok értelemben volt jelen az életemben, hiszen az egész életemet végigkísérő fő kutatási témámmal az ő inspirációjára kezdtem el foglalkozni, sok közös dolgozatot írtunk, konferenciákon vettünk részt, sőt, néha nálunk is lakott, ha úgy alakult a programja. Erdős Pálnak a teljes nyíltság volt az elve, mert szerinte úgy fejlődik a tudomány, ha mind a problémák, mind az eredmények mielőbb nyilvánosságra kerülnek, nem őrizgeti ki-ki önmagának! Ezt vallom én is.” 

Szemerédi Endre:

„Elképesztően jól kérdezett. Nagyon sok terület azért fejlődött, mert ő kérdéseket tett fel. Ilyen érzéke senkinek sem volt, ez egészen biztos. Azon lehet vitatkozni, hogy ki a legnagyobb matematikus, de hogy ki érezte a leginkább, melyek azok a fontos problémák, amelyeken dolgozni kell, az mindenképpen ő volt.”

T. Sós Vera:

„Ha dolgoztunk egy problémán, de abbahagytuk, és legközelebb két év múlva találkoztunk, emlékezett rá, hogy pontosan hol tartottunk. Ami fantasztikus, mert közben legalább ötven emberrel dolgozott együtt."

Pósa Lajos:

„A gyerekeket, felnőtteket, és most inkább a gyerekekről beszélek, minden fontoskodás, minden kivagyiság nélkül teljesen egyenrangú partnernek tekintette. Ez a lényéből fakadt, nem szerep volt, egyszerűen így érezte.” 

Erdős Pál és Terence Tao 1985-ben

 Katona Gyula:

„Az ajánlólevelei nem értek semmit sem, mert mindenkiről nagyon jókat írt és gondolt.”

 Bollobás Béla

(1996-ban, Erdős halála után írta a Nature-be):

„’A matematika Mozartja’ – ki volna méltó e hasonlatra? Erdős Pálra méltán illik ez az elnevezés. Századunk egyik legragyogóbb elméje volt; alig húszéves, amikor a nagy berlini matematikus, Issai Schur „a budapesti varázslónak” nevezte el, mások a „nyugati Ramanujan” vagy „napjaink Eulere” néven illették. Erdős, aki emberként is kiváló volt, olyan szenvedéllyel és odaadással élt tudományáért, ami még a tudósok közt is ritkaság. Publikációi mintegy 1500 cikk, csaknem 500 társszerzővel, szinte egy nagyságrenddel múlják felül még a legtermékenyebb kortársakét is.

Zsenialitása talán a számelméletben és a kombinatorikában tündökölt a legfényesebben. Gyakorlatilag ő teremtette meg a valószínűségi számelméletet, a végtelen számosságok partíció-kalkulusát, az extremális gráfok és a véletlen gráfok elméletét.

Erdős 1913. március 26-án Budapesten született magyar zsidó családban. Szülei matematikatanárok voltak, és amíg 1930-ban be nem került a budapesti egyetemre, jobbára otthon tanult. Másodéves hallgató korában már olyan eredményeket mutatott föl, melyek nemzetközi elismerést vívtak ki számára. Meghívást kapott Manchesterbe a Louis Mordell vezette kiváló matematikus csoportba. Németországba készült, de a fasizmus előretörése megelőzte. Tréfásan megjegyezte, hogy a hagyományos zsidó pohárköszöntőt meg kellene változtatni ’Jövőre Göttingenben!’-re.

Sosem volt állandó állása, de soha nem is pályázott ilyenre. Még ha volt is egyéves kutatói megbízása, ami igen ritkán esett meg, sűrűn látogatta máshol élő barátait, hogy közösen dolgozzanak. Új fedél, új bizonyítás – ez volt Erdős legendás mottója, és valóban, húszas éveitől kezdve nemigen fordult elő, hogy hét egymást követő éjszakát ugyanabban az ágyban töltött volna.

Erdős problémafelvetőként volt a legnagyobb. Az egész matematika történetében e téren nincs hozzá fogható. Több száz izgalmas problémát hagyott maga után, melyeket könnyű megfogalmazni, de amelyekről általában kiderült, hogy hajszálpontosan a dolgok lényegére irányultak. Az 50-es évektől a felvetett problémák megoldására pénzdíjakat tűzött ki, melyeknek összege tükrözte a feladat általa vélt nehézségét. Egy Erdős-probléma megoldása azonban mindig több dicsőséget hozott, mint anyagi sikert. Egész életében lelkesen segítette a matematikusokat, főleg a fiatalokat. (Kedvence a rendkívüli tehetségű Pósa Lajos volt.) Több tucatnyi olyan matematikus van a világon, aki gyakorlatilag neki köszönheti karrierjét.

Én magam még 15 éves sem voltam, amikor megismertetett a kombinatorikával, s ezzel meghatározta egész életutamat. A tulajdon csak nyűg – tartotta Erdős, s mindvégig nagyon szerényen élt. Nem áhítozott akadémiai kitüntetésekre, és kissé kívül maradt a matematikai intézményrendszereken.

Erdős Pál úgy élt, ahogyan akart: bizonyításaival és sejtéseivel nagyban elősegítette a matematika fejlődését. Hetvenes éveiben járva is ontotta az izgalmas eredményeket és halála napjáig rendkívül termékeny tudós maradt.

Staar Gyula:

„Erdős Pállal többször volt alkalmam és szerencsém beszélgetni. Ő gyakran mondogatta, a Jóistennek van egy transzfinit könyve, amely tartalmazza a legjobb, legszebb bizonyításokat. Azután egy-egy kiválasztottnak megengedi, hogy bepillantson ebbe a könyvbe. Ekkor születnek a nagy és a szép eredmények, amelyek ’egyenesen a Könyvből valók’ – ahogyan azt Pali bácsi mondotta volt.”

Pach János:  

„Ember ennyit nem használt a magyar tudomány imázsának. Egyértelműen Erdősnek köszönhető, hogy a diszkrét matematikát ma magyar tudománynak tartják: Szemerédi Endre, Lovász László, Bollobás Béla, Hajnal András és még vagy tucatnyi magyar matematikus tartozik a világélvonalba.”

„Ha valaki belépett az MTA Matematikai Kutatóintézetének Reáltanoda utcai épületébe, könnyen megállapíthatta, mikor van Budapesten. Ilyenkor az igazgató ajtaja mindig tárva-nyitva állt, elfoglalta az igazgatói szobát, állandóan telefonált, sürögtek-forogtak körülötte az emberek, és ő, mint egy szimultánt játszó sakkozó, mindenkivel váltott egy-egy mondatot, mindenkivel más-más problémáról, de mindig pontosan tudta, melyik párbeszéd, gondolat hol tart éppen.”

(Az Erdős Pál születésének 100. évfordulójára rendezett MTA-s óriáskonferencián, előadásának végén Pach egy képet mutatott, amely a Balaton partján, nyári napsütésben készült. Hajnal András matematikus fürdőnadrágban fekszik a strandon, tűző napon, előtte papír, Erdős eközben nyugágyon ülve töpreng az árnyékban, hosszú nadrágban, ballonkabátba burkolózva. Így dolgoztak Hajnallal.)

Babai László:

„Erdősnek matematikus kollégáival való szolidaritása legalább annyira legendába illő, mint közös publikációinak nyomvonala, amely Brown-mozgásának pályáját jelzi. Olyan ember, akinek nincsenek földi javai, mégis mindig megtalálta a módját, hogy segítsen szűkölködő kollégáin, vagy akár a teljesen idegeneken is. Az 1984-ben elnyert 50 000 dolláros Wolf-díjából, a legnagyobb pénzdíjból, amit valaha is kapott, mindössze 720 dollárt tartott meg magának. 30 000 dollárral édesanyja emlékére posztdoktori ösztöndíjat alapított a hadai Technionban (Műszaki Egyetemen), a maradékot pedig szükséget szenvedő rokonai és kollégái között osztotta szét.

Erdős 70. születésnapja alkalmából jegyezte meg Ernst Straus: „Erdős Pál méltatása nem lenne teljes nagylelkűségének és embertársai iránti gondoskodásának, valamint az emberi jogokhoz való mindenek feletti ragaszkodásának megemlítése nélkül. Pénze és kapcsolatai mindig rendelkezésre álltak a tehetséges fiatalok, valamint minden rendű és rangú matematikusok számára. Rendkívüli személyes áldozatokra is hajlandó volt, mintsem hogy belenyugodjon saját vagy mások jogainak akár csak viszonylag jelentéktelen megsértésébe.” 

Ronald Graham:

„Képes volt eggyel nehezebb feladatot adni annál, mint amit eddig csináltál. Megválaszolhatatlan kérdéseket bárki fel tud tenni, ő viszont olyan feladatokat talált ki, amelyek megválaszolása után többet tudunk a világról.” 

Simonovits Miklós:

„Erdős számtalan különböző témával tudott egyszerre foglalkozni (ilyet másnál még nem láttam). Hárman, négyen, néha öten körbeültük, hol egyikőnktől kérdezett valamit, hol a másikunknak mondott el egy bizonyítást, néha többünknek, de mindig pontosan tudta, melyikünktől mit kérdezzen.”

„Vannak induktív és deduktív gondolkodású matematikusok. Erdős, Turán és a ma élő legtöbb magyar matematikus az induktív matematizálást követi: mégha kitűz is egy távolabbi, nagyobb célt, gyakran először annak a legegyszerűbb alesetét támadja meg, próbálja bebizonyítani. Ha azt elintézte, megy az általánosabb felé. Ezzel szemben áll a deduktív módszer, ahol a legáltalánosabbat próbáljuk először elintézni, majd abból vezetni le a kisebb, fontosabb tételeket. Az utóbbinak az egyik alága az, amit bourbakizmusnak nevezünk. …

Erdősre tehát az volt a jellemző, hogy feltett egy apró matematikai kérdést, s ha azt megoldotta, rögtön feltett egy következőt, majd egyre újabbakat, és ezekkel hihetetlen magasságokig ért el.”

„Erdősnek sajátos humora és sajátos nyelvezete volt, amely részben kifejezte a véleményét, de nem mindig. A hölgyeket uraknak nevezte, a gyerekeket epszilonoknak, a zenét lármának. Az utóbbiból arra is következtethetnénk, hogy nem szerette a zenét, de ez nem így volt. Volt egy hosszabb periódusa, amikor barátai rendszeresen – mondjuk hetente egyszer – meghívták vacsorára, és amikor megérkezett, aránylag hamar rátért a matematikára. Emellett persze sokat beszélt politikáról, orvostudományról, történelemről és még sok minden másról. Míg egyik oldalról elterjedt róla az a hibás legenda, hogy csak a matematika érdekli, engem nagyon gyakran lepett meg a humán dolgokban való jártasságával is. Meglepett, amikor a barátom lánya a japán irodalomról írt szakdolgozatot, erről én semmit nem tudtam, de Erdős igen tájékozottnak bizonyult a témában. Ha feleségemmel beszélgetett, aki gyógyszervegyész, Erdős a gyógyszerekről kérdezte. Minden érdekelte.

Mint írtam, abból, hogy a zenét lármának nevezte, egyesek arra következtettek, hogy nem szerette. A valóság a fordítottja. Egy idő után mindig megkért bennünket, hogy tegyünk fel valami komolyzenét, Bachot, Mozartot, Beethovent, vagy akár Pachelbelt is.”

„Erdős 1996 szeptemberében Varsóban megtartotta legutolsó előadását, és három nappal később meghalt. Ez majdnem az, amit megálmodott magának: megtartani az utolsó előadást, letenni a krétát, és meghalni. (De hol van ma már a kréta?)” 

Erdős Pál:

„Anyám egyszer azt mondta: 'Még te is, Pál, egyszerre csak egy helyen lehetsz.' Talán, ha egyszer elköltözöm ebből a világból, képes leszek egy időben több helyen lenni. Talán majd együtt dolgozhatok Arkhimédésszel és Eukleidésszel.” 

„Bizonyos szempontból a matematika az egyetlen határtalan emberi cselekvés. Elképzelhető, hogy az emberiség előbb vagy utóbb mindent megismer a fizikában vagy a biológiában, a matematika azonban végtelen, ezért kimeríthetetlen. Már maguk a számok is végtelenek. Ezért van az, hogy igazából csak a matematika érdekel.”

„Olyan ez, mint megkérdezni, miért szép Beethoven IX. szimfóniája. Ha magadtól nem jössz rá, más nem tudja elmagyarázni. Tudom, hogy a számok gyönyörűek. Ha nem azok, semmi sem az.”

„Valamelyik francia szocialista azt mondta, hogy a magántulajdon lopás. Én azt mondom, nyűg.”