Egy iráni angol kisfiúra, Jamie Tehranira óriási benyomást tettek a mesék, különösen a Piroska és a Farkas, amelynek két változatát is ismerte. Elgondolkodtatták a hasonlóságok és az eltérések, ahogy Darwint a Galápagos-szigetek madarai esetében. Később Tehrani megörült, amikor ráébredt a törvényszerűségekre, és úgy vélte, ez az út vezet majd el saját múltunkhoz. És hogy a valóságról alkotott képünket a mesék segítségével tehetjük majd teljesebbé.

Jamie Tehrani

E ponton találkozik a genetika a memetikával, már ha a módszer átvihető egyikről a másikra. Ez egyelőre kétséges, de az ötlet igen innovatív. A kutatásról szóló BBC-híreket pedig váratlanul széles körű figyelem övezi. Miért?

Kultúránkból talán semmit nem érzünk annyira a sajátunknak, mint a meséket. Ott találhatók az elménk mélyén, és csaknem olyan régóta ismerjük őket, mint saját magunkat. Mindig velünk voltak. Akkor találkoztunk velük, amikor életünk nagy részében álmodtunk, és megismertük világunk, főként pedig nyelvünk szabályait.

A mesék azért oly fontosak a legtöbb gyereknek, és azért maradtak fenn évezredeken át, mert a bennük megidézett archaikus félelmek és vágyak erejével hatnak. A mesefigurákat a gyerek nem mindig tudatosan azonosítja valakivel vagy éppen önmagával. Sokszor csupán annyit érez, hogy egyikük-másikuk rendkívüli mértékben lenyűgözi:

„Első szerelmem Piroska volt. Úgy éreztem, ha feleségül vehetném, az maga volna az üdvösség.” Charles Dickensnek ez a vallomása a Piroska és a farkasról elárulja, hogy gyermekkorában őt éppúgy megigézték a mesék, mint gyermekek millióit évszázadok óta; és bizonyára alkotói képzeletét is formálták.

Carl Larsson: Piroska és a farkas, 1881.

De vajon túléli-e Piroska a nagymamájánál tett látogatást? Attól függ, hol nőttünk fel. Némely európai változatban a kislányt felfalja a farkas, más mesékben megmenekül. A világ távolabbi részein az áldozat nem kislány, hanem kecske, a gonosz pedig farkas helyett tigris. Vajon mindezek a változatok egyetlen ősi meséből erednek? Vagy a világ különböző részein élő szülők egymástól függetlenül találták ki a gyermekeket felfaló szörnyek nyilvánvalóan „remek” ötletét, hogy leszármazottaikat ezzel riogassák elalvás előtt?

A legismertebb európai verzióban a farkas felfal egy idős hölgyet, majd utánozza őt: ruháiba bújik, ágyába fekszik, így várja az unokát. A feszültség nő, ahogy a lány egy sor megfigyelést tesz: Nagymama, mekkora füleid vannak! Mekkorák a fogaid! – Míg végül a farkas megeszi őt.

De ha valaki a Közép-Keleten nőtt fel, A farkas és a gyermekek című mesét hallhatta. Ebben a farkas, ahelyett, hogy nagymamának öltözne, kecskemamának adja ki magát, hogy megehesse annak gidáit. Talán ez a mese volna a Piroska és a farkas őse?

Jamie Tehrani gyerekként a népmese több változatát is hallotta, és nem hagyta nyugodni ez a kérdés. „Apám iráni, anyám brit, és Dubaiban nőttem fel”, meséli Tehrani, aki ma a Durhami Egyetem (UK) antropológusa. Megtudta, hogy az antropológusok már közel két évszázada keresik a Piroska-mese eredetét. A vezető hipotézis szerint a mese Kínából jött át Európába a Selyemúton 6-800 évvel ezelőtt. Más elméletek szerint viszont az összes hasonló történet egymástól függetlenül bukkant fel és fejlődött. Hasonlóságuk oka, hogy a világ mindenütt tele van a gyerekekre veszélyes ragadozókkal. A vitát mindeddig nem sikerült eldönteni.

Ugyanakkor a kutatók a mese rengeteg mai változatát gyűjtötték össze. Ezek az adatok tették lehetővé Tehrani számára a filogenetikai elemzést. E statisztikai módszert eredetileg a fajták közti viszonylatok feltérképezésére használják. Tehrani a mese 58, angol fordításban létező változatából indult ki, melyek 33 kultúrából származnak. Aztán, ahogy az evolúcióbiológus összehasonlítja az élő szervezetek fizikai vonásait, s ebből meghatározza hasonlóságuk fokát, úgy Tehrani is ezt tette a történetekkel. 72 ponton vetette össze őket: ki volt a gonosz, milyen trükköt vetett be, mi a mese vége stb. Az elemzésből a mesék egyfajta „családfája” állt elő, amely megmutatja a legvalószínűbb kapcsolatokat. Ha a történet valóban Kínából származik, akkor a kínai változatnak kell a fa aljára kerülnie úgy, hogy az összes többi sztori ebből a törzsből ágazzon el.

De az evolúciós elemzés nem támasztotta alá a Piroska és a farkas kínai eredetét. Ehelyett úgy tűnik, a népmese csaknem 2000 évvel ezelőtt jött létre, valahol Európa és a Közép-Kelet között, majd Európából juthatott el Kínába. Az afrikai változatok valószínűleg a Farkas és a gyerekek című Közép-keleti meséből fejlődtek ki. Ez a történet pedig régebbi lehet, mint a Piroska és a farkas, noha ennek egyik változata a Grimm Testvéreknek köszönhetően jóval népszerűbb lett.

A Grimm testvérek

Tehraniék becslése alapján A szépség és a szörnyeteg, valamint a gonosz törpéről szóló Tűzmanó 4000 év körüliek lehetnek.

Walter Crane: A Szépség és a Szörny, 1871

A kovács és az ördög című népmese, amelyben a kovácsmester eladja lelkét az Ördögnek, hogy természetfeletti képességekre tegyen szert, 6000 éve, vagyis a Bronzkorban születhetett! Ez a történet arról szól, hogy a kovács szerződést köt egy rosszindulatú, természetfeletti lénnyel: az Ördöggel, a Halállal vagy egy szellemmel, és eladja a lelkét neki, hogy cserébe bármit össze tudjon forrasztani. Majd e képessége segítségével a gonoszt egy mozdíthatatlan dologhoz, mondjuk egy fához rögzíti, és így kimenti magát az alkuból. Ez az alapmotívum Indiától Skandináviáig az egész indoeurópai világban fellelhető.

Tehrani szerint az a legkülönösebb, hogy az ősi mesék anélkül maradtak fenn és terjedtek el oly sokfelé, hogy lejegyzésre kerültek volna. „Amikor ezeket először mesélték, nem létezett még sem angol, sem francia, sem olasz nyelv, csak ezek valamely közös elődje. Ezen a kihalt indoeurópai nyelven mondhatták el őket”.

Jakabffy Éva