Kettős, pontosabban hármas évforduló apropóján rendezték meg a Zenetudományi Intézet (ZTI) nagyszabású kiállítását, amely olyan komplex és átfogó tárlat lett, hogy tulajdonképpen a teljes magyar zene- és hangszertörténet megismerhető belőle. Persze az eseményeket egy kissé árnyalja egy szomorú aktualitás is: a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az intézet elköltöztetését tervezi a várbéli műemlék épületből, ráadásul nagy a bizonytalanság a hatalmas eszmei értékű gyűjtemények sorsát illetően is.

Az intézet dolgozói ugyanis úgy látják, a IX. kerületbe tervezett új ingatlan paraméterei nem alkalmasak arra, hogy az intézmény integritása megmaradjon és hogy ezeket a sokszor letétként elhelyezett hagyatékokat, archívumokat ott megfelelő körülmények között elhelyezhessék. Mint arról tegnap beszámoltunk, Vásárhelyi Gábor Bartók-jogörökös a letétet illetően ezekre a bizonytalanságokra hivatkozva a nyár elején szerződést bontott az MTA-val, és a tulajdonában lévő Bartók-anyag kiürítését már meg is kezdte a Bartók Archívumból, így a Zenetudományi Intézet elveszítheti a világ egyik legértékesebb archívumát.

A kiállítás megnyitóján világosan érezhető volt ez a feszültség: míg Lovász László, az MTA elnöke egyértelműen állást foglalt a költözés mellett, az összes többi felszólaló – beleértve a ZTI főigazgatóját, Richter Pált, Batta Andrást, a komolyzenei ügyekkel foglalkozó kormánymegbízottat, valamint Nagy Gábor Tamást, az I. kerület polgármesterét – azt sugallta: az Erdődy–Hatvany-palotában van méltó helyen az intézmény, és a költözés szakmailag nem támogatható. Az ügy pikantériája: az intézet a kiállítással többek között azt is ünnepli, hogy éppen 30 éve adta át az állam a Táncsics utcai műemlék épületet a zenekutatás céljaira. Azt, hogy ez valóban méltó helye az intézménynek, Áder János is kiemelte Gróh Gáspár, a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának igazgatója által felolvasott levelében. A köztársasági elnök egyébként fővédnöke a jubileumi kiállításnak.

Tallián Tibor, a ZTI korábbi főigazgatója, jelenleg tudományos tanácsadója arra is felhívta a figyelmet, hogy igazgatósága alatt hatalmas összegeket költött - az MTA Vizi E. Szilveszter elnöksége idején - az épület felújítására és átalakítására. Utóbbit teljes mértékben az intézeti munkához, a kutatás ideális feltételeihez és az archívumok megfelelő elhelyezéséhez igazítva. Tallián Tibor utalt arra, hogy amennyiben az intézetnek költöznie kell, ez a hatalmas befektetett munka és pénzösszeg kárba vész. Tallián emlékeztetett arra is, hogy bár idén hivatalosan csak kettős jubileumot emlegetnek, az intézmény alapításának 40. és az Erdődy–Hatvany-palotába való költözés 30. évfordulóját, valójában van egy nem kevésbé jelentős harmadik is: éppen 80 éve, 1934. szeptember 1-jén kezdte meg a Magyar Tudományos Akadémián a népzenekutatói munkát Bartók Béla.

Különleges Dohnányi-hagyaték

A Zenetudományi Intézeten belül egyébként is hangsúlyos a népzenekutatás, maga az intézmény az 1953-ban alapított népzenei kutatócsoport és az 1961-ben létrehozott Bartók Archívum összevonásából jött létre 1974-ben. Bartóknak köszönhetően azonban nem is negyven, hanem nyolcvan év zenetudományi munkásságáról kell beszélnünk, és tulajdonképpen a kiállítás is ezt támasztja alá.

A 40/30 címet viselő kiállítás egyik különlegessége a nemrég Floridából a ZTI-hez került Dohnányi-hagyaték nyilvánosság elé tárása, amelyet Kusz Veronika Dohnányi-szakértő állított össze nemcsak a művészt és a szakmai pályát, de az embert és az 1944-es kényszerű emigráció nehézségeit is bemutatva. Persze a tárlat nem Dohnányival kezdődik, belépve az első terembe először az épület történetével ismerkedhet a látogató, majd ízelítőt kap az intézet gyűjteményeiből, például régi graduálék lapjaiból vagy éppen Erkel-kéziratokból, illetve egy olvasósarokban kezébe veheti az intézmény kiadványait.

A tárlat egyik terme Bartók folklórgyűjtéseit mutatja be, amely tulajdonképpen a magyar zenetudomány hivatalos kezdetét jelenti, a másik szobában pedig azt is megláthatjuk, milyen különböző technikai berendezésekkel gyűjtötték a népzenét és a néptáncot az elmúlt száz év során. Jelentős a hangszergyűjtemény is, amelynek legértékesebb, felújított és működőképes darabjait is megszemlélhetjük, a Sáránszky-hegedűműhely pedig – Földesi Lajos nagyvonalú felajánlásának köszönhetően – első ízben mutatja be a hazai hegedűkészítés hagyományait Pilát Páltól napjainkig, amikor a mesterműhelyek és a manufaktúrák újra reneszánszukat élik. Ezek olyan ritka pillanatok, amikor az átlagember is szemtől szemben állhat azokkal a felbecsülhetetlen értékű tárgyakkal és kottákkal, amelyekkel általában csak az engedélyekkel rendelkező kutatók kerülnek testközelbe.

A kiállítást szemlélve még a laikusok számára is bizonyítást nyer: hazánk kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet a zenekutatás terén, olyan felfedezések láttak ugyanis napvilágot az elmúlt nyolcvan év során, amelyek nem kis szerepet játszottak abban, hogy Magyarország zenei nagyhatalommá vált.

Beszélhetnénk a magyar gregoriánum dallamainak felfedezéséről, amelynek köszönhető többek között a nemzetközi gregorián-előadói gyakorlatot meghatározó Schola Hungarica létrejötte, vagy az egész magyar katolikus templomi énekgyakorlat teljes átalakulása.

Hasonlóan jelentős a folklórgyűjtés, beleértve a népzene és a néptánc adatmentését, amelynek csak egyik következménye a táncházmozgalom, amely mára az egész társadalomra hatással van, de már jóval annak létrejötte előtt alapjaiban írta át a hazai ének-zene oktatás irányvonalát, zenei képzésünk pedig közismerten nem kis szerepet játszott abban, hogy annyi kiváló művészt adtunk az elmúlt évtizedekben a világnak.

Forrás: Kiss Eszter Veronika