2012. nov 22.

Somogyi Péter agy-díjas oxfordi kutató kapta a Semmelweis Egyetem legrangosabb kitüntetését

írta: Janguli
Somogyi Péter agy-díjas oxfordi kutató kapta a Semmelweis Egyetem legrangosabb kitüntetését

 

Világhírű, iskolateremtő agykutató, az Oxfordi Egyetem Anatómiai Neurofarmakológia Intézetének igazgatója, Somogyi Péter neurobiológus akadémikus kapja idén a Semmelweis Egyetem (Budapest) legmagasabb rangú kitüntetését, a Semmelweis Budapest Awardot, amelyet 2010. óta adnak át. A ceremónia a Magyar Tudomány Ünnepének kiemelt eseménye, ezért helyszíne az MTA. A díjat az egyetem Szenátusa  alapította.

Somogyi Péter évtizedek óta a magasabb rendű idegfunkciók úttörő kutatója, a gondolkodást, az emlékezést, az agy információ feldolgozó képességét vizsgálja. Elsőként dolgozta ki az agykérgi idegsejthálózat leírásának módszerét, beleértve az idegsejtek különféle típusainak azonosítását, azok térbeli és időbeli együttműködését. Jelenleg az agyban lezajló események és a viselkedés közti időbeni kapcsolatot vizsgálja. Az általa bevezetett módszerek világszerte széles körben elterjedtek.

Szél-Ágoston-Somogyi-pPter

A díjátadó ünnepségen Szél Ágoston, a SE rektora kiemelte: a díjat olyan nemzetközileg elismert eredményeket felmutató külföldi, orvosbiológiai kutatásokat végző tudós kaphatja, akinek teljesítménye méltó az intézmény névadójának szellemiségéhez, akinek kutatásai az emberiség javát szolgálják és új utat mutatnak az élő szervezet megismeréséhez. Az első kitüntetett 2010-ben Jeremy K. Nicholson londoni professzor, a metabonomika módszerének kidolgozója volt. 2011-ben a világ egyik legismertebb tudománypolitikusa, a magyar származású kémikus, az MRI elméleti alapjainak kidolgozója, Sir George Radda kapta a díjat.

 

Somogyi Péter a díjjal járó tízezer eurót felajánlotta a Semmelweis Egyetemnek a kivételes tehetségű fiatal kutatók támogatására szolgáló alapítvány létrehozására. 

A tudós bejelentette: a Harvard Egyetem magyar származású professzora, Stephen W. Kuffler (1913-1980) nevét viselő alapítványt heten hozták létre, köztük 3 Nobel-díjas. Magyarországról Vizi E. Szilveszter, az MTA korábbi elnöke csatlakozott a kezdeményezéshez.

 

 

A nagylelkűség eredetéről bővebben Somogyi professzor úr egyik kedvenc könyvében olvashat: 

Matt Ridley: Az erény eredete - az emberi ösztönök és a társadalmi együttműködés (Akadémiai Kiadó, 2011) - Somogyi Péter híres előszavával

És ezekben a cikkekben: 

Hosszú gének, nagy lelkek

Párválasztási X-faktor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idegsejtek összerendezett működésével kapcsolatos kutatásairól Somogyi Péter az MTI-nek elmondta, hogy ha minden idegsejt külön "beszélne", egymást zavarnák, kioltanák a jelek. "Ez nem így van, ritmusokat látunk, vagyis valami összehangolja, időben szinkronizálja az idegsejtek aktivitását. Ebben vesznek részt azok a gamma-amino-vajsavat (GABA) ingerületátvivő anyagként használó sejtek, amelyekkel 30 éve foglalkozom." 

"Ami munkásságomból kiderült, minden idegsejtet egyszerre sok elkülönülő forrásból származó GABA-t felszabadító sejt befolyásolja. A hippokampusz kis területén 21 ilyen forrás van, 21 féle sejt. Egyetlen idegsejtre, amely 'hallgatja' a 21 féle GABA-t, mindegyik fajtából több hat, és mint egy szimfonikus zenekar hangszerei, egymáshoz hangolják működésüket. Ennek eredményeként az információt eltároló sejt egy sejtegyüttesben csak bizonyos időszakokban szólalhat meg, akkor, amikor társai, amelyek ugyanannak az információnak a kódolásában részt vesznek, szintén aktívak. Tehát a GABA-t felszabadító sejtek egy bizonyos időablakra szűkítik a kódoló sejtek aktivitását. Ráadásul többféle mintát kell előállítaniuk. Úgy kell elképzelni a működésüket, mint egy időgépet. Ebben próbáljuk megfejteni minden egyes sejt szerepét. Ezen a problémán ma a világban legkevesebb tízezer neurobiológus dolgozik".

 


Freund Tamás (KOKI, Budapest) az MTI-nek kiemelte, Somogyi Péter talán egyik legnagyobb felfedezése, hogy bizonyította: a különböző gátlósejtek, amelyek az idegsejtek működését megszervezik, funkcionális egységekbe rendezik, nemcsak térbeli specifitással rendelkeznek, hanem még időben is specializálódtak. A különféle gátlósejtek az agyi tevékenység hullámainak különböző fázisaiban mutatnak szelektív aktivitást, felosztják maguk között a munkát nemcsak térben, hanem időben is. Ennek alapján született meg az időhálózat hipotézis (Chronocircuit hipotesis), amely az agykérgi működés alapvetően új elmélete.

 

Néhány, az idegi és viselkedéses plaszticitást szabályozó főbb sejten belüli szignalizációs útvonal 

Forrás: http://www.nature.com/nrd/journal/

 

Rövid pályarajz

 

Somogyi Péter professzor egyik korai felfedezése nyitotta meg az utat egy új, a skizofrénia gyógyítására alkalmas készítmény kifejlesztése előtt. Később egy receptortípus lokalizálása alapján - tanítványával, Nusser Zoltán professzorral (KOKI) - megállapították, hogyan hatnak arra bizonyos drogok, altatók vagy az alkohol. Ezzel komoly fejlesztési folyamatokat indítottak el.

Somogyi Péter munkássága emberek millióit érintő idegrendszeri betegségek gyógyítását segíti elő az epilepsziától a Parkinson-kóron át a szorongásig.

Idegtudományi kutatásait az akkori SOTE Kórbonctani Intézetében (Budapest) Benedeczky István keze alatt, később az Anatómiai Intézetében Szentágothai János munkacsoportjában folytatta. Büszke arra, hogy Szentágothai példáját követve több olyan tanítványa is volt, aki azóta világhírű neurobiológus lett. Fáradhatatlanul segíti a tehetséges magyar fiatal kutatókat abban, hogy megfelelő külföldi továbbképzést kapjanak. Rendszeresen jön Magyarországra; és immár nyolcadik éve hirdeti meg ösztöndíj pályázatát magyar középiskolásoknak, amelynek nyertese nyári tanulmányúton vehet részt oxfordi intézetében.

Somogyi Péter főbb felfedezéseiről bővebben itt olvashat

Somogyi Péter neurobiológus, a Royal Society (Királyi Természettudományos Társaság) első magyar rendes tagja

 

Somogyi Péter munkásságával kapcsolatos további írások:

 

Matt Ridley: Az erény eredete (The Origins of Virtue) - Somogyi Péter agy-díjas kutató előszava (Preface of Peter Somogyi)

 

The Brain-Prize 2011.

 

____royal-society-marble-hall.jpg
Royal Society, Marble Hall
 
Szólj hozzá

együttműködés mta szkizofrénia agykutatás somogyi peter neurobiologus somogyi peter oxford agykutató the brain prize 2011 the brain prize tamas freund gyorgy buzsaki matt ridley az erény eredete somogyi péter szentágothai jános somogyi péter agykutató University of Oxford