2012. jan 27.

Matt Ridley: Az erény eredete - Somogyi Péter agy-díjas kutató előszava / Matt Ridley: The Origins of Virtue, Preface of Brain Prize winner Peter Somogyi

írta: Janguli
Matt Ridley: Az erény eredete - Somogyi Péter agy-díjas kutató előszava / Matt Ridley: The Origins of Virtue, Preface of Brain Prize winner Peter Somogyi

Dr. Somogyi Péter, agykutató professzor, az oxfordi MRC Anatomical Neuropharmacology Unitigazgatója, az MTA és első magyarként a Royal Society of London tagja. A híres Szentágothai-iskola egyik legkiemelkedőbb kutatója. A 2011-ben alapított Brain Prize első díjazottja, Freund Tamással és Buzsáki Györggyel együtt. Ezt tekintik az agykutatók Nobel-díjának. 

*

Előszó

Valami mozdult a homályban. A növényzet elfedte, nem látták tisztán, mindketten megálltak, s figyeltek. Egyikük hirtelen előbbre mozdult, de megtorpant, s hátranézett, követi-e a másik. Féltek, de egymás jeleiből érezték, nem maradhatnak itt úgy, hogy nem tudják, mit takarnak a növények, ki kell deríteniük! Kettejüknek talán több esélyük lesz, hogy túléljenek, haladtak hát tovább az ismeretlen veszély felé, úgy, hogy hol egyikük, hol másikuk vezetett… Nem magyar szabadságharcosok, jugoszláv partizánok vagy amerikai tengerészgyalogosok nyomulnak előre az ellenséges vonalak mögött, hanem két tüskés pikó – 4 cm körüli halacska – indul felderítő útra, egymást jelenlétükkel támogatva, hogy kiderítsék, csuka leskelődik-e az otthonukul szolgáló csermelyben. Ösztönösen vizsgálják a ragadozó helyét, hisz a csuka lesből támad; ha tudják, hol van, kisebb az esélye annak, hogy a gyomrában végezzék, s ketten többet látnak. Az is valószínű, hogy ők mindezt nem tudják; evolúciójuk során a kevésbé érdeklődő pikók a csukák nemzedékeit táplálták, míg a felderítő portya a kíváncsiak ivadékainak számát növelte. De miért nem marad le az egyik jobban, vagy fordul vissza, hogy inkább a másikat egye meg a ragadozó, ha valóban az mozdult a homályban? Hiszen ez még jobban növelhetné ivadékainak számát.

A fenti dilemma az emberi harcostársak agyában is megfordulhat, s számos megtörtént vagy elképzelt példa bizonyítja, hogy a hűség vagy árulás dilemmája végigkíséri írott történelmünket. Hasonló döntésekkel néztek szembe őseink évmilliókkal korábban is. Hogyan maradhat fenn hát a látszólagos erényesség akár a pikók automatikus viselkedésében, akár a mi átgondolt és átérzett világunkban?

Matt Ridley könyvéből megtudjuk, hogy egyes pikók bizony lemaradnak, ami társukat is visszafordulásra kényszeríti, s mivel az egy helyen élő pikók jól ismerik egymást, ugyanaz az egyed azzal szeret felderítő portyára indulni, aki már előzőleg is ‘hűségesen’ támogatta. A látszólagos hűség elismert közösségi tőkévé válik, s növeli az egyed génjeinek szaporodási esélyét.

Van-e köze a pikók beprogramozott világának – és az azt hordozó agyuknak – a mi tanult, a kultúra és társadalom intézményei által oly sokrétűen formalizált tudatos erkölcsi rendszerünkhöz? Persze köztünk sem minden egyén van tudatában saját erkölcsi rendszerének; az emberek sokasága éppen úgy automatizmusok alapján dönt, mint a pikók. Opportunistán önző vagy alapjában véve erényes lények vagyunk-e? Akármik is vagyunk, mennyire alakíthatja környezetünk tudatos vagy automatikus döntéseinket befolyásoló erkölcsi rendszerünket? Ha tudnánk a választ ezekre az évezredes kérdésekre, azoknak magyarázatot kellene adniuk egyéni és közösségi viselkedésünkre, helyi és állami szervezeteink működésére, vagy működésük hiányára, s a szellemi és anyagi javak elosztására, összességében, az emberiség jövőjére. Matt Ridley a matematika, a biológia, a pszichológia, az antropológia, a gazdaságtan és a szociológia elméleteit felhasználva, izgalmas példákkal és briliáns eszmefuttatásokkal vizsgálja, milyen tényezők befolyásolják döntéseinket, vagy magyarázzák az élővilág működését. Gátlásoktól mentesen von párhuzamot az ember és más állatok viselkedése között, magatartásunkra a biológia forradalmának eredményeit alkalmazva. Levezeti, hogy a gének szükségszerűen önző szaporodása hogyan magyarázza, az evolúció során miért maradhatott fenn és válhatott uralkodóvá a látszólagos ‘önfeláldozás’ és ‘erényesség’ a logikusan előnyösebb ‘csalás’ és ‘árulás’ mechanizmusaival szemben.

A könyvet elolvasva bízhatunk benne, hogy a helyi közösségek egymást ismerő és elismerő, s a kölcsönösséget nyilvánvalóvá tévő rendszerében érvényre jutnak olyan szempontok, amelyek előnyt biztosítanak azoknak, akik az elismerés reményében ‘önző’ módon értékelik – és együtt gondolkoznak azokkal, akik hasonlóan értékelik – a közösség jövőjét szolgáló egyént. Az erényesen tevékenykedő egyén tetteivel ‘hirdeti’ természetét, s ezzel vonzza a hasonló módon tevékenykedőket, akikkel együtt saját jövőjét is biztosítja. Ugyanebben a szellemben, csak a helyi közösségekre támaszkodó állami vagy nemzetközi bürokráciák tudják korlátozni a mások kárára harácsolókat, az ellentétet szítókat, a rejtett vagy nyilvános érdekcsoportok előnyére háttérből manipulálókat. Ehhez azonban minden közösségben – akár országos viszonylatban is – ismernünk kell az egyének viselkedését, döntéseik történetét (emlékezzünk a pikókra!), s ehhez a valós helyzetet tükröző, manipulálatlan információra van szükség. A mai közösségek egymástól s a médiából kapják az információt, az utóbbit meg sem tudják kerülni. Kérdés tehát, megbízhatnak-e olyan információban, melyet a közösségektől elszakadt, nyilvánvaló, vagy ismeretlen érdekcsoportok tulajdonában lévő, azoknak hasznot és befolyást hozó szervezetek szolgáltatnak. Matt Ridley könyvében nem találunk olyan példát, amelyben az ilyenfajta információ erősítette volna a közösséget. Pedig a könyv alaptétele: bizalom nélkül nincs hosszú távon működő közösség. A bizalom az a tőke, mely az emberi kölcsönhatásokat olajozza. A bizalom felépítéséhez hosszú és buktatókkal teli út vezet, egyének között csakúgy, mint közösségek között; elvesztése viszont pillanatok kérdése. 

A könyvön végigvonul a magyar származású úttörő matematikus, Neumann János által megalkotott játékelmélet egyik jól ismert példája, a fogolydilemma. http://mernokleszek.hu/upload/images/photos/000/000/173/Neumann_az_IAS_el_tt_550.original.JPG?1315851278

Két gyanúsítottnak külön-külön felajánlják, hogy ha elárulja gyanúsított társát, csökkentik büntetését, viszont az elárult a bizonyíték révén hosszabb büntetést kap; de ha egyikük sem árulja el a másikat, akkor mindketten legfeljebb közepes büntetést kapnak. Mivel egyikük sem tudhatja, vajon a másik tartja-e a száját, s nem is tudják egymást hűségükről biztosítani, egyénenként logikus, hogy a legbiztosabb, ha beárulják a másikat. Ez viszont a bizalom hiányában mindkettejüknek a hosszabb büntetést eredményezi. Elkerülhetetlen a bukás, ha nincs együttműködés, amely viszont bizalom nélkül lehetetlen! Nagyon sok döntésünk, mely társainkat és közösségi szempontokat is magában foglal, hasonló értékelést kíván, melyet Ridley szerint agyunk a velünk született igazságérzetet használva mérlegel. A bukás elkerülésére viszont bizalmat kell teremtenünk, akár közös természeti kincsek fenntartható használatáról, akár évszázados etnikai viszályról van szó. Ridley a közösségeinkben működő bizalom-teremtő mechanizmusokat kutatja.

Különösen nagy hasznát veszi a közösségi kölcsönhatások tehetséges értékelésének az, aki a családon, vagy törzsön (párton) túl szélesebb koalíciót próbál építeni, pl. több törzs vagy nemzet összefogásával. Ennek leglátványosabb esetei a háborúk, de nagyszabású összefogások sok más kölcsönösen előnyösnek látszó feladatra, vagy éppen a háborúk elkerülésére is létrejönnek, gondoljunk csak az Európai Unióra. De miért működnének együtt nagyobb emberi közösségek ahelyett, hogy kihasználva az alkalmat, becsapják partnereiket és elárulva azokat, a maguk hasznát érvényesítsék? Történelmünk tele van olyan esetekkel, amelyekben éppen ez utóbbi történt. Még nem volt olyan hódító a Kárpát-medencében, akinek ne lett volna kiszolgálója a helyi közösségben a többség rovására és saját rövid távú előnyére! De látszólagos személyes sikerük ellenére mégsem ezek az egyének nyerték el a közösség elismerését, mégsem ezeket állítjuk példaképül gyermekeink elé, s többségünk – legalábbis nyíltan és nyilvánosan – hasonló helyzetben nem ezeket követi. A csalás és árulás előnye történelmi távlatban megbukik a nyilvánosságon, s a könyv nagyszerűen segíti ennek megértését.

Bár agyunkat s gondolkodásunkat az evolúció során önző gének építették, a közösségi ösztön evolúciója kitermelte az együttműködésben és bizalomban lévő előnyöket. Mégis, a rövid távon gondolkozó ‘racionális őrült’, magára hagyva, törvényszerűen megpróbálja saját hasznára, s mások kárára kihasználni a körülményeket, ha erre lehetősége nyílik. Mint a felderítő társát cserbenhagyó pikó, ezzel veszélyezteti, hogy hosszú távon mások együttműködjenek vele, s egy fordított helyzetben magára maradva, vagy a többség ellene irányuló tettei következtében, nagy valószínűséggel elbukik. Hányszor kellett már ‘kiválóságainkról’ elnevezett utcatáblákat lecserélni?

Ma már mindenki tud róla, hogy az emberiség egésze előtt álló legnagyobb feladat az életfeltételeinket – és pszichikai épségünket – biztosító környezet megőrzése a Földön. A probléma megértése nem vezet kapzsiságunk mérséklésére, hisz biológiai evolúciónk során nem voltunk abban a helyzetben, hogy dúskáljunk a javakban, s nem is alakultak ki biológiai mechanizmusaink túlzott fogyasztásunk korlátozására. Lásd a technológiailag fejlett világ utcáin pihegő elhízott egyéneket; a sok üléses és lóerős luxusautókat, melyek abszurd módon mindössze egy 60-100 kilós embert mozdítanak egyik helyről a másikra; a villákat, melyek legtöbb szobájában nem lakik senki stb. Ezek a jelenségek racionálisan értékelve nevetségesek kellene, hogy legyenek, de éppen ellenkezőleg, embertársaink többsége nemcsak hogy nem tartja annak, hanem élete céljává teszi ezek elérését. Közösségi intézményrendszerünk, a belőlünk hasznot húzó szervezetekkel és cégekkel szorosan együttműködve, nagy sikerrel hiteti el velünk, hogy a fogyasztás a cél, amiért élünk. Fogyasztásunk társaink előtt való demonstrálása válik célunkká, és sokan azt tartják sikeresnek, aki minél több, legtöbbször használatlan javat halmozott fel. Miért vagyunk ennyire fogékonyak a természetünket kihasználó propaganda elfogadására? A választ csak önmagunk megismerése révén tudjuk megadni, s ezt segíti Ridley könyve. Azt könnyű belátni, hogy a tengerszint-emelkedés vagy a szakszerűtlen öntözés hogyan csökkenti a termőterületet, s hogy kevesebb élelemmel kevesebb ember tartható el.

Azt már nehezebb felfogni, hogy a túlfogyasztás hogyan járul hozzá mások nyomorához, s min múlik a már meglévő élelem elpocsékolása, míg milliók éheznek. Miért fogadjuk el, hogy sokszor a legszegényebb területekről áramlanak a javak a gazdagok felé, ahol az emberek egymást túllicitálva igyekeznek további, felesleges, ám rendkívül sok természeti erőforrást igénylő státusszimbólumot birtokolni?

Ridley megvizsgálja, hogyan dönt az ember, amikor a természeti javak birtoklására vagy kisajátítására nyílik lehetőség, különösen amikor azokra másoknak is fáj a foga. Döntéseink lesújtó eredményeit mindnyájan ismerjük: a terméketlen bozóttá változtatott esőerdők, a kiirtott állatok és növények hosszú sora, vagy – közelebb otthonunkhoz – a degradált földekké vált hajdani mocsarak és gazdag folyami ártéri erdők tanúskodnak kapzsiságunkról. Semmiféle belső korlátunk nincs, hogy az utolsó szálig el ne pusztítsunk valamely természeti kincset, amennyiben nem tudunk vele hosszú távon gazdálkodni. Félünk, hogy ha mi nem használjuk fel a pénzzé vagy hatalommá tehető adottságokat, akkor azokat más fogja felhasználni.

Ha Ridley-nek igaza van, és még a legnemesebbnek tartott erényeinket is az önzés, önmagunk közösségi értékének növelése vezérli, mi reményünk lehet, hogy megoldjuk óriási feladatainkat, mint például környezetünk elpusztításának lassítását, mely az egész emberiség együttműködését igényli?

Mint sokan mások, Ridley-hez hasonlóan Madách Imre is foglalkozott az önzés, együttműködés és jövő mindent átölelő megértésével. Míg Ridley a biológiai evolúcióból vezeti le természetünket, Madách a hit alapjáról indulva, majd sok bukás után ahhoz visszatérve talál reményt jövőnkre, de végső soron ő is bízik természetünkben. Az Ember Tragédiája eszkimó jelenetében az ember panaszkodik:

"Szomszédaimat, igaz, Agyonverém már mind, de hasztalan, Mindég kerülnek újak; s oly kevés a fóka-faj...”

látszólag ismét bizonyítékot szolgáltatva gyarlóságunkra, s Ádám borzadtan menekül. Ha Madáchnak rendelkezésére állt volna az igazi eszkimók közösségi életének ismerete, azaz a tudományosan pontos információ, akár le is zárhatta volna végül is bizakodó jövőképét, Istenhez való visszatérés nélkül. Eszkimójának ugyanis semmi reménye sem lett volna életben maradni, ha energiáját szomszédainak agyonverésére vesztegeti (lásd bukott törzsek, pártok, melyek mások elnyomásával igyekeznek jövőjüket biztosítani), ahelyett, hogy azokkal együttműködve, és beosztva s megosztva a maradék fókákat, próbálta volna átvészelni a szűkös időket. Éppen az eszkimó és a hozzá hasonló, korlátozott erőforrásokra támaszkodó közösségek – akárcsak eltűnőben lévő nyelvrokonaink, a hantik és manysik – szolgáltatják a legnyilvánvalóbb példákat arra, hogy a természetünk alapját képező kölcsönösség, annak nyilvánvalóvá tétele, a bizalom kiépítése és érvényre jutása (emlékezzünk a pikókra) hogyan szabályozzák és biztosítják a közösség fennmaradását. Az, hogy ezek az ipari és informatikai társadalomban is érvényesüljenek – a személyes anyagi javak korlátlan felhalmozásának lehetősége mellett is –, azon múlik, megértjük-e önmagunkat, s megtaláljuk-e a csatornákat az együttműködés, a kölcsönösség és bizalom mint közösségi szelekciós tényezők kialakítására. Ridley könyve mindenkihez szól, akiben felmerülnek múltunk, jelenünk és jövőnk sorsdöntő kérdései; diákok, politikusok, művészek, tudósok, tanárok, vállalkozók és még sokan mások szállhatnak vitába Ridley nézeteivel, s gondolataival gazdagodva értékelhetik át önmaguk s környezetük életét.

A könyvből reményt meríthetünk, hogy igenis, természetünk alapot ad a kiútra az önzésünk teremtette zsákutcákból. Ridley szerint az erényesség ösztön, melyet nem kell küzdelmesen elsajátítanunk, hisz agyunk elő van készítve befogadására. Ahelyett, hogy intézményeinket úgy fejlesztjük, hogy korlátozzák az önzést, úgy kell őket alakítanunk, hogy kihozzák belőlünk az erényességet. Záró sorai szerint: „Azért kell szorgalmaznunk az egyenlők közti társadalmi és anyagi cserét, mert ez táplálja a bizalmat, és a bizalom képezi az erény alapját.” 

Somogyi Péter     

Oxford

Matt Ridley könyve itt megrendelhető.

Szólj hozzá

önzés tüskés pikó fogolydilemma neumann jános matt ridley somogyi peter oxford matt ridley az erény eredete somogyi péter somogyi péter agykutató