Buzsáki György

Andy Warhol szerint, akinek az Art Institute of Chicagóban rendezett kiállítása ottani mértékkel mérve macskaugrásnyira volt csak az idegtudósok legnagyobb találkozójának, a Society for Neuroscience /SfN/ konferenciájának színhelyétől, mindenki elérhet 15 perc hírnevet.  Buzsáki György, a New York-i Egyetem idegtudományi professzora (Biggs Professor of Neuroscience) az MTA és az Amerikai Tudományos Akadémia /NAS/ tagja, az első Agy-díj kitüntetettje, a mostani SfN konferencia egyik kiemelt előadója azonban nem a 15 perc hírnevűek táborába tartozik, és pontosan tudja, miért kellene megismerjék mind többen a kutatások, köztük saját kutatásaik eredményét is.

„The Brain from Inside Out” (Az agy belülről kifelé) címmel most jelent meg harmadik könyve, mely előadásának témájául is szolgált.
– Miért érzed szükségét annak, hogy könyveket írj? Nem hiszem, hogy a pénzért, és azt sem hiszem, hogy a nagyobb "népszerűségért".

– Mint te is jól rátapintottál, a tudományos előadások és cikkek általában egy maroknyi csapatnak szólnak. Viszont a tudomány ereje a mások által való megértésben van. Egy-egy komoly gondolatot vagy kritikus megfigyelést és főleg azok jelentőséget sokszor nehéz röviden leírni, különösen úgy, hogy a kívülállók is megérthessék. Ilyenkor általában metaforákhoz fordulunk, csakhogy ez nem megértés, csak hasonlat. A könyvforma lehetőséget ad egy olyan gondolat kibontásához és elmagyarázásához, amire egy pár oldalas esszé nem elég.

A könyvben két fő témát tárgyalok. Az első annak a vizsgálata, hogy hogyan jutottunk egy kicsit zsákutcába. Ezt nevezem „boxologynak”. A filozófiától és pszichológiától örököltünk egy csomó fogalmat és azoknak keresünk otthont és mechanizmusokat az agyban (például: hippokampusz – emlékezet; emóció – amygdala; döntéshozás – prefrontális lebeny, stb.). Ez oda vezetett, hogy pl. a prefrontális lebenybe legalább 200 fogalom került, s ezek nem kis része egymásnak ellentmond. Ezt hívom kívülről befelé való megközelítésnek. Könyvemben elmagyarázom, hogy ezzel a megközelítéssel (itt a híres és domináns  Hubel-Wiesel paradigmára gondolok) miért nem lehet pl. a látást megérteni.

Valahogy elfelejtettük azt, hogy ezeket a fogalmakat elődeink több száz évvel ezelőtt találtak ki, és az idegtudomány degradálódott kitalált fogalmak agyi mechanizmusainak kutatására. Egy másik alternatíva az, amit a könyvem proponál, hogy az agyat tekintsük az elsődleges kutatási célpontnak, és abból próbáljunk következtetést levonni a funkciókat illetően. A második gondolat az elsőre épül. Nevezetesen, hogy az agy 'célja' nem az igazság keresése, az igaz világ megismerése, hanem hordozójának, a testnek a segítése a túlélésben és boldogulásban. Vagyis az agy nem egy üres tábla (tabula rasa), hanem egy önszervező mechanizmuson alapuló struktúra. Az agy dinamikája és bonyolultsága nem a tanulás és a tapasztalat következménye. Einstein agya, a tied és az enyém nagyjából ugyanolyan dinamikával és összeköttetésekkel rendelkezik. Az agy minden külső behatás nélkül képes milliárdnyi mintázatot generálni. Ez az alapvető tulajdonsága. Ezen sok-sok már meglevő (pre-existing vagy preconfigured) mintázat közül néhány a tapasztalat révén értelmet (értsd: az organizmus számáara hasznosságot) szerez. Röviden: a tanulás nem 'beírás', mint ahogy tudóstársaim többsége vallja (és szinte az egész „AI deep learning" csapat modellezi), hanem egy 'párosítás funkció" (matching).

Mint bizonyára érzed is, egy ilyen rövid összefoglalás mindjárt ellenérzést vált ki, mert nem ehhez szoktunk hozzá. Ezért is kell pár száz oldal, hogy lassan próbáljam rávezetni az olvasót, hogy ez nem ostobaság, hanem szinte triviális a jelen agytudományi ismereteink szerint.

– A konferencián láttam új könyvednek egy példányát, bele is olvasgattam, de azt írták ki, nem kapható.

– Ugyanis az első napon minden példány elfogyott!

Telt ház (7000 ember) Buzsáki György előadásán, amelyet 2019. október 20-án tartott az Idegtudományi Társaság 50. éves találkozóján Chicagóban

 – Mit jelent számodra egy SfN Special Lecture?

– Rengeteget. Tudományunk mércéje az, hogy hány más kollégánk veszi komolyan munkáinkat. Kik azok, akik a mi munkáinkat idézik, és arra építhetnek. Az, hogy 7000 ember tömörült ebbe a nagy hangárba (a rendezők szerint ez volt a legnagyobb közönség az SfN történetében), hogy egy órán keresztül hallgassák, mit is szeretnék nekik mondani, ez rendkívüli megtiszteltetés. Gondolj csak bele, hogy mennyi minden jobb dolgot tudnának csinálni, mint hogy részt vesznek egy ilyen nagy ülésen. Az, hogy az emberek idejüket 'rám' szánták és talán még valami hasznos gondolattal is hagyták el a termet, számomra jóleső érzés volt. De ha csak elgondolkodtak azon, hogy „hm, ez szokatlan megközelítése a tudományterületünknek”, nekem már az is elég.

– Tulajdonképp paradigmaváltást javasolsz az agykutatásban?

– Így is lehet nagyképűen mondani. De én nem javaslok senkinek semmit, csak a magam részéről beláttam, hogy van egy jobb alternatíva, amit mi, és már egy ideje mások is követünk. A paradigmaváltást nem lehet 'javasolni'. A manifesztumokra senki nem figyel oda. Csak amikor olyan új megfigyelések jönnek ki, amelyet a korábbi megközelítéssel nem lehetett elérni, akkor az emberek elkezdenek gondolkodni az új megközelítés hasznosságán. Ezt én az új generációtól várom.

– Azzal a sebességgel szemben, mellyel az agy döntéseket hoz, milyen eljárás/módszer lehet alkalmas arra, hogy hipotézisedet bizonyítsa?

– Az agyi folyamatok az elektronikai eszközök nyújtotta lehetőségekhez képest lassúak, viszont az agy, Neumann kifejezését használva, nagy logikai mélységgel bír, így gyorsabban tud ítéleteket hozni. Könyvem második fele erről szól.

Az agy egy kisebb része gyorsan, és az esetek többségében megfelelően reagál minden helyzetben. E rész számára nincsen semmi újdonság. Nem lehet olyan dolgot mutatni senkinek, amire azt mondaná: ilyen nincs. Valamihez mindig hasonlítunk egy 'új' dolgot. Az agy számára valami akkor válik újdonsággá, mikor az új aspektus felismerése valamilyen következménnyel jár az organizmus számára. Ilyenkor kell beindítanunk az agy fennmaradó kapacitását. Az ismert és ismeretlen egy széles eloszlás bal és jobb oldali végződése, nem pedig két diszkrét mechanizmus. Egyik a másik feltétele. Ez a ferde eloszlások következménye. Gondolj a társadalomban levő döntéshozásokra! Egy kis csapat mindig sokkal nagyobb befolyással rendelkezik, mint a többség: ez a ferde eloszlás. (A könyv 12. fejezete)

– Cajalról nem tudom, milyen viszonyban volt a filozófiával, de már akkor állította, hogy az idegsejtek nem folytonosak, csak határosak egymással (neuron hipotézis), mikor még mikroszkópjával ezt nem láthatta. . .

– Itt nem a filozofálgatás a lényeg, hanem amikor valami nem írható úgy le, mint ahogy azt a létező megközelítés (teória) diktálná, és újra és újra falba ütközünk a magyarázatokkal, akkor az ember elkezd gondolkodni, hogy van-e más kiút. Én ezt a kiutat keresem és próbálom a könyvemben leírni úgy, hogy még szórakoztató is legyen.

Mert a gondolkodás és a megértés igazán élvezetes dolgok.

Forrás: Koki.hu