Intelligensebb-e a polip a maga "9 agyával"?

„Igen is, nem is”, mondja Anne-Sophie Darmaillacq etológus (Caen-i Egyetem), a lábasfejűek, a polipokat is tartalmazó puhatestű-osztály szakértője. Hogy miért nem? Mert valójában „a polipnak csak egy olyan agya van, amely megfelel a miénknek: a ’központi agy’, amely 220 millió összeköttetést foglal magában, s a fej egy porcos rekeszében helyezkedik el.” 

Fotó: Daniel Zupanc / Tiergarten Schönbrunn

Az állat ezen kívül nyolc további idegi struktúrával rendelkezik. Ezek a nyolc kar tövénél találhatók, egymással összekötve. Egyenként 50 millió idegsejtből állnak, és nincsenek olyan magasabb rendű kognitív funkcióik, mint az emlékezet vagy a döntés. Csak egyszerű, tapadókorong-receptorokból érkező érzékleti információkat kezelnek, mint a környező tárgyak íze, szaga vagy textúrája; és csak reflexmozdulatokat indítanak el, például amikor egy rák belecsíp az egyik karjukba. 

Anne-Sophie Darmaillacq

Autonóm idegdúcok

Ezek az idegstruktúrák inkább a mi gerincagyunk megfelelői, amelynek szintén a reflexmozdulatokban van szerepe. Vagyis mint ilyenek, semmivel sem emelik a polip kognitív képességeit.

Ugyanakkor mégis állíthatjuk, hogy a polip 8 kari idegdúca fokozza az intelligenciáját, ugyanis ezek "megszűrik a tapadókorongokból jövő információt, és ezzel felszabadítják az agyat, amitől például éberségi szintje fokozódik.”

Mire gondol a kutakodó polip?

A látvány mindig zavarba ejtő. „Amikor megzavarjuk a tengerben, lehet, hogy éppen egy rák elfogyasztásán dolgozik két karjával, és egy harmadikkal minket lök vissza. Nekünk két kar összehangolása sem egyszerű, képzeljük el, milyen lehet nyolc kart koordinálni” – mondja Ludovic Dickel, a lábasfejűek kognitív neuroetológiájának a szakértője (Caen-i Egyetem, Franciaország). 

És amikor a polip mindent egyszerre csinál, olyankor mire gondol? Hát… valami másra. A polip a mi evolúciónktól függetlenül alakult ki az utóbbi 540 millió évben. Lágy, szinte végtelen szabadságfokú test, amely az állatvilágban egészen sajátos intelligenciát fejlesztett ki, ugyanis delokalizálja az információ-feldolgozást.

„A nagy, összetett idegrendszerek evolúciójában külön leágazást képeznek a lábasfejűek, ami az elme biológiai masinériáját illeti” – hangsúlyozza a tudományfilozófus Peter Godfrey Smith, e ravaszságra, invencióra, innovációra képes „elméről” írt tanulmányában. E három szívű, kék vérű állat perifériás idegrendszere egészen különleges szervezésű: 500 millió idegsejtjének csak a harmada szolgálja a központi agy működtetését. A központi agyat két nagy látólebeny alkotja, továbbá több magas szintű, a mi hippokampuszunkhoz hasonló struktúrájú központ. A fennmaradó kétharmad egy olyan idegrendszert szolgál ki, amely a polip karjainak a hegyéig terjed. A karok önállóak, saját mozgató struktúrával, érzékelő-mozgató receptorokkal: levágva is több mint egy óráig reagálnak a környezetükre. E perifériás idegrendszerben több millió tapintási, kémiai és a saját testrészek helyzetét érzékelő rost vesz részt. És a karok rendelkeznek önmaguk kémiai felismerésének képességével is, ez gátolja meg az összegabalyodást. Igen sok szenzoros információ érkezik hozzá 200-300 korongja, bőre és izmai útján. 

Különleges evolúciós előny 

Ludovic Dickel: „Ezért van delokalizálva a rendszer. Rendelkezésére áll egy előzetes osztályozás. Ha mindent központi agyával kellene intéznie, akkor ennek az agynak nagyobbnak kellene lennie még a mi agyunknál is.”

Tehát képes a központi agy erőforrásainak mozgósítása nélkül is felkutatni környezetét. „Amikor a központi agy kiadja a ’szondázni a környezetet’ általános parancsot, a karok zavartalanul folytatják saját feltáró tevékenységüket, és csak a lényeges információkat küldik fel az agynak” – mondja a polipok szakértője, Binyamin Hochner neurobiológus (Jeruzsálemi Egyetem). Az olyan globális mozgási programok, mint haladni, elkapni, úszni stb. kissé arra a programra emlékeztetnek, amelyet agyunk olyankor futtat, amikor gépiesen megyünk az utcán: nem foglalkozunk a konkrét lábmozdulatokkal. Csakhogy a polip esetében ezt úgy kell elképzelni, mintha karunkat a megragadni kívánt tárgy felé dobnánk, és aztán rábíznánk a jó mozdulatokat. 

Forrás: Wikimedia Commons

Ahogy szívünk anélkül ver, hogy figyelnénk rá, bizonyos, hogy e perifériás vezérlés a polip központi agyában sem „tudatos”. Már csak azért sem, mert hiányzik belőle a „szomatotópia”, a saját test pontról pontra való elképzelésének a képessége.

Binyamin Hochner szerint „amikor a polip magasabb rendű mozgási központjait – a bazális lebenyeket – ingereljük, nem következik be valamely testrész specifikus mozgása, hanem az egész test mozogni kezd. Nem találtunk semmilyen zónát, amely egyetlen kart vagy testrészt mozgatna.”

Binyamin Hochner

Oleg Szimakov molekuláris biológus (Okinawai Tudományos és Műszaki Intézet, Japán) csodálatosnak tartja ezt a megoldást. „Számunkra nehéz elképzelni, valójában mit jelent ennyire önálló karokkal rendelkezni, viszont tagadhatatlan evolúciós előny a memóriának és a mozgási központok tanulásának a szétválasztása.”

Ahogy Ludovic Dickel mondja: „a polipoknak marad idejük a gondolkodásra. Némi filozofálásra.”

Ford., szerk.: Jakabffy Éva

Forrás: https://www.timesofisrael.com