A jövőre irányuló felfokozott optimizmus sokakat lelkesít, ami érthető. De azok sincsenek kevesen, akiket egyáltalán nem hoz lázba. Mert túl távoli számukra, vagy mert nem is hisznek benne. Esetleg egyszerűen azért, mert nem akarnak szembenézni a ténnyel: a valóság, és benne ők maguk lehetnének még jobbak. Sőt, sokkal jobbak.

Ha felajánlanák nekik, hogy saját javított kiadásaikká váljanak, azt elsősorban kritikának vennék. Ennek oka a saját személyiség kultusza és az abba vetett hit, hogy el kell fogadnunk, sőt szeretnünk kell önmagunkat. Még azt is szeretnünk kell önmagunkban, amit amúgy eszünk ágában sem volna szeretni, ha történetesen magunkon kívül fedeznénk fel.

Legtöbben sokkal inkább vagyunk önmagunk, mint egy kiválóbb, ámde másik ember. És mindenfajta átváltozás azzal fenyeget, hogy ezt a jól megszokott önmagunkat elveszítjük. Ha egy gyógyszer, pláne géntechnológia vagy neurorobot képességeink feljavításával kecsegtetne, mi hálából attól szoronganánk, hogy többé nem leszünk önmagunk, hanem kimérákká vagy kiborgokká válunk. Ami a kiborgot illeti, sok transzhumanista is így gondolja, de ők ezt messze nem bánják. Némelyiküket még az a lehetőség is vonzza, hogy elméjük gépi hordozón éljen túl, miután a biológiai hordozó felmondta a szolgálatot.

Egy gép lelkeként élni tovább? Talán úgy gondoljuk, ilyen jövőképet az fest magának, aki már most is szimbiózisban él gépeivel, vagy eleve olyan, mint egy gép.

Készüljünk fel a hibrid gondolkodásra!

Létezik-e Isten? – Még nem – állítja Ray Kurzweil, a Google technológiai igazgatója. Ray már 5 évesen feltaláló akart lenni. Ekkori, elektromos alkatrészekből és játékokból épített műve ugyan még nem volt életképes, de a 8 éves korában alkotott robotszínháza már működött. 11 évesen került kapcsolatba számítógépekkel, amikor New Yorkban még csak egy tucat volt belőlük. Tizenévesen zenét komponáló programot írt. Későbbi leghíresebb szabadalmai közé tartozik a vakok számára készült szövegfelolvasó gép; a szöveg-beszéd szintetizátor; egy olyan elektronikus hangszer, amely képes a zongora és más szimfonikus hangszerek hangjainak létrehozására, valamint a beszédfelismerő rendszer. 2012-től a Google alkalmazza teljes munkaidőben. A társalapító Larry Page mindössze egyetlen mondatos munkaköri leírásban állapodott meg Kurzweillel: tegye lehetővé a Google számára a természetes nyelv megértését. Kurzweil lucidus álmodó, vagyis az emberek azon kisebbségéhez tartozik, akik képesek irányítani álmaikat, és azokat akár kreativitásuk szolgálatába állítani.

Ray Kurzweil

Rendkívüli tehetségével sokan kiegyeznének, de ő jócskán szeretné még túlszárnyalni önmagát. Ehhez szerinte olyan gépekre lenne szükség, amelyek először is elérnék a legintelligensebb ember szintjét. Hogy ez mikor történik meg? Kurzweil régóta jósolja, hogy hamarosan; és hogy ekkortól intelligenciánk fokozatosan nem biológiai alapokra helyeződik át, összeolvad a gépekkel és sok milliószor hatékonyabb lesz a jelenleginél. 2030-ra pedig az emberi elme feltölthető lesz egy számítógépre. Már ha szüksége lesz rá. Ugyanis, állítja Kurzweil, ha majd egyszer okos nanobotok, vagyis nanoméretű robotok toldozzák-foldozzák elhaló sejtjeinket, testünk bármeddig karbantartható lesz. Több transzhumanistával együtt csak egy aggodalma lehet: hogy ő maga nem éri meg a nanobotok feltalálását és bevezetését a humán gyógyászatba.

Milyen életmódot folytat, akinek szélsőséges optimizmusa kicsit távolabbi jövőre irányul a számára ideálisnál? Kurzweil bevallja: 35 éves koráig nem sokat törődött az egészségével. Ekkor azonban glükóz intoleranciát állapítottak meg nála, amely a II-es típusú cukorbetegség korai stádiuma. Megismerkedett Terry Grossman orvos (Grossman Wellness Központ, Denver, Colorado) élet-meghosszabbító programjával. Ez a táplálékkiegészítők százai mellett intravénás kezeléseket, de például vörösbor-fogyasztást is magában foglal. Kurzweilnek állítólag több mint 200 kiegészítő, napi 8-10 pohár lúgos víz és 10 csésze zöld tea segítségével sikerült normalizálnia vércukor-, koleszterin-, homocisztein- és triglicerid-értékeit. Később a kiegészítők számát lecsökkentette 150-re. Jelenleg Kurzweil és Grossman közös honlapot tartanak fenn életmódjuk és szereik reklámozására.

Miközben egyes kutatók azt vitatják, az emberi élet hosszának felső határa 115-120 év-e, vagy valamivel több, Kurzweil bízik a tudomány exponenciális fejlődésében, és hogy ez hamarosan beláthatatlan eredményekhez vezet. S a beláthatatlanság ránk nézve akár halhatatlanságot is jelenthet. Az ebben bízó transzhumanisták, köztük Kurzweil nyíltan vállalják, hogy nem kívánnak kimaradni ebből. Amennyiben mégsem érnék meg utópiájuk megvalósulását, úgy rendelkeznek, hogy haláluk esetén azonnal le kell fagyasztani testüket. E módszert nevezik krionikának (a görög kryos, hideg szóból). Akik így távoznak az élők sorából, azt remélik, hogy a jövő tudósai majd fel tudják és fel is akarják támasztani őket. Kurzweil nemcsak önmagára, hanem apjára, Fredric Kurzweil zenészre is gondol, akinek korai halála mélyen megrázta. Minél tökéletesebb apa-klónt szeretne elkészíttetni, s ehhez Fredric DNS-én kívül annak feljegyzéseit és fotóit, valamint saját emlékeit is felhasználná.

Az öregség betegség?

Az ókori rómaiak közmondásként emlegették Seneca után: Senectus insanabilis morbus est, vagyis: az öregség gyógyíthatatlan betegség. Ma ennél sokkal elterjedtebb az ellenkezőjét hirdetni: az öregség nem betegség. Lehet filozofálni azon, hogy betegség-e az, ha nagyobb valószínűséggel leszünk betegek. Szó szerint véve nem az. De egyes tudósok másként érvelnek. Aubrey de Grey gerontológus (Cambridge) a fertőző kórokat hozza fel példaként: ezek ellen azért hozunk létre vakcinákat és gyógyszereket, mert rengeteg áldozatot szednek. Az öregségnek azonban szintén számtalan élőlény esik áldozatul. Hogy is ne kellene akkor gyógyítanunk? De Grey ezért létrehozta a Matuzsálem Alapítványt (Springfield, Virginia), és megalapította a több millió dolláros Matuzsálem Egér Díjat. Úgy gondolta, ha sikerülne középkorú egerek élettartamát jelentős mértékben növelni, az ösztönözné a további, az élet meghosszabbítását célzó kísérleteket. Ő maga olyan enzimek kutatásával foglalkozik, amelyek képesek megtisztítani a sejteket a káros anyagoktól.

Aubrey de Grey

„A legtöbb ember számára természetesnek tűnik, hogy az öregedés elkerülhetetlen folyamat – mondta de Grey egy interjúban. – Ilyenkor mindig meg kell magyaráznom, hogy tévednek.” De Grey 50 százalék esélyt lát arra, hogy a következő 25 évben az öregedést éppúgy orvosi ellenőrzés alá vonjuk, mint a fertőző betegségeket. „Eljön az idő, amikor az emberek rendszeres karbantartás céljából járnak majd orvoshoz. Gén- és őssejt-terápiát, az immunrendszer serkentését és számos fejlett biotechnológiai módszert vesznek igénybe, hogy jó formában tartsák magukat.”

Az öregedés megfékezésének egyik kulcsa tehát az immunrendszer stimulálása. Mit tehetünk már most, hogy immunitásunkat fokozzuk? A leginkább alátámasztott módszer az időszakos kalóriamegvonás, például ha minden másnap, vagy 5 napból 2 napon át igen kevés, körülbelül 600 kalóriát veszünk magunkhoz. Ilyenkor a szervezet megszabadul elhasználódott immunsejtjeitől, s helyükbe újak termelődnek. De kimutathatóan immunerősítők a passzív és aktív pihenési formák. Továbbá maga az optimizmus, az ilyen életszemléletű emberek immunrendszere ugyanis harcra készebb, mint a pesszimistáké. Ez lehet az egyik oka annak, hogy több kutatás kimutatta: az optimisták ritkábban betegszenek meg, mint a pesszimisták, és tovább is élnek. Ami ez utóbbit illeti, más kutatások épp hogy a pesszimistákat hozták ki hosszabb életűnek, mert ők úgymond óvatosabbak. Hogy lehet ez? A kulcs talán a vizsgált életkorban keresendő. A fiatal korban mért optimizmus általában kedvező hatású az egészségre és a majdani élethosszra. Ha a kutatás alanyai idősebbek, már megjelenhet a pesszimizmus előnye is: az e típushoz tartozók nem képesek olyan önfeledten veszélyeztetni testi épségüket és egészségüket, mint számos optimista.

Jövősokk

Míg egyesek azonnal szívesen váltanának a teljesen ismeretlen transzhumán létformára, mások számára már azok a változások is megterhelők, amelyek humán létünkben zajlanak. A Jövősokk kifejezést 1970-ben használta először Alvin Toffler (2016-ban elhunyt) társadalomtudós, futurológus. E címmel megjelent bestsellere szerint a túl rövid idő alatti túl sok változás sokkolja a modern embert. Az új keletű társadalmi problémák nagy része e sokknak, az információs túlterhelés okozta stressznek a tünete.

Belátható: agyunk nincs felkészülve a modern technológiákra. Ráadásul azok nemcsak stresszelik, hanem függővé is teszik, ahogy ezt például Janszky József agykutató (PTE) újabban bizonyította. A „meghekkelt” agyban az internet- vagy okostelefon-függőknél bekövetkező változások hasonlóak a drogosoknál látottakhoz: a jutalmazó központ, az accumbens mag térfogata megnő, a viselkedéskontrollért felelős orbitofrontális kéregé viszont csökken.

Reménytelen helyzet? A jelent tekintve eléggé. A jövőre nézve azonban már lehetünk optimistábbak. Lehet ugyan, hogy a mai technológiák zavart okoznak az idegrendszerben, de a későbbiek mindezt kiküszöbölhetik. Ahogy a kutatók egyre mélyebben értik a függőségek kialakulásának biokémiáját, annak esélye is fokozódik, hogy létrehozzák a függőségek ellenszerét. Vagy éppen olyan alkalmazásokat, amelyek elejét veszik az alkalmazásoktól való függőségünknek. A legtöbb gyártó természetesen ellenérdekelt ebben, mégis, már megszülettek az első appok, amelyek segítenek leszedni minket a túlzott nethasználatról.

Ki volt az első transzhumanista?

Talán Nietzsche, aki a Zarathustrában meghirdette az emberfeletti embert? Vagy Teilhard de Chardin, aki szerint az evolúció egy isteni, végső állapot, egy globális tudat felé tart? Ha azt nézzük, ki használta először a transzhumanizmus szót, Julian Huxley evolúcióbiológus 1957-es, azonos című tanulmányára bukkanunk. A Szép új világ írójának, Aldous Huxley-nak a bátyja főként arról elmélkedett, hogy az embernek újfajta környezetet kellene kialakítania, és önmaga fölé kellene nőnie. A csúcstechnológiákkal Huxley nemcsak a betegeket gyógyítaná, de az egészségeseket is „felturbózná”.

A transzhumanizmus, mint mozgalom az 1980-as évek második felében indult. Az eszmerendszer kulcsszavai: futurológia, bio- és nanotechnológia, halhatatlanság, mesterséges intelligencia, a világűr kolonizációja, szabad akarat és önevolúció. A transzhumanisták szerint az evolúció nem ért véget a Homo sapiensszel, hanem még komplexebb élőlények felé tart, de már nem a természetes szelekció szeszélyei szerint, hanem magának a Homo sapiensnek a felfedezései révén. A transzhumán, és különösen a biológián túllépő poszthumán létformák ma még elképzelhetetlen fizikai és szellemi képességekkel rendelkeznek majd; ahogy Anders Sandberg svéd idegtudós, transzhumanista szerző (Oxfordi Egyetem) fogalmaz: önmagukat programozó és alakító, határokat nem ismerő individuumok lesznek.

Neurooptimizmus

Egyelőre nem sok tapasztalatunk lehet e határtalanságról. Határaink kiterjesztését ugyan megéljük: a korábbi időkhöz képest elképzelhetetlen gyorsasággal juthatunk el bárhová a Földön, és juthatunk hozzá bárhol a legkülönfélébb információkhoz. Ám testünk és agyunk nagyjából a régi maradt. Memóriánk pedig lehet, hogy már nem is a régi. Kimutatható: arra emlékszünk jobban, amiről tudjuk, hogy többé nem lesz alkalmunk látni vagy olvasni. Mióta bármiről azonnal készíthetünk fotót, hang- vagy videofelvételt, ilyesmi gyakorlatilag nincs. Tudnunk kell viszont, hogyan kódoljuk, csoportosítsuk, hierarchizáljuk dokumentumainkat; hogyan tehetjük a lényeges információt mindig elérhetővé, és hogyan takarítsuk el a fölösleges, vagy zavaró tartalmakat.

Hasonló elveken alapulnak agyunk memóriafolyamatai is. Ám csökkenő hatásfokkal. Az agyban ugyanis minden olyan terület zsugorodik, és minden olyan működés alábbhagy, amelyet nem használunk. De nem fölösleges-e számunkra bármiféle tárolt tudás, vagy akár tárolt emlék? Pillanatok alatt rákereshetünk. Sokan tökéletesen ennek jegyében élnek: egy brit felmérés kimutatta, hogy az emberek nem kis része telefonján nézi meg közeli hozzátartozói születésnapját is.

Az idegtudósok szerint azonban nem jó ennyire tehermentesített aggyal élni. Ha szinte semmi nincs a fejünkben, hogyan támadhatnának eredeti asszociációink? Nincs mit, mivel összekötnünk. A tárgyi tudás, sőt a memoriterek nem ellenlábasai a kreativitásnak, hanem szükséges feltételei.

Vissza a hagyományos, memorizáláson alapuló tanítási módszerekhez? Vagy éppen előre az agyi memóriafolyamatokat tökéletesítő technológiákhoz? Utóbbiak már léteznek, ha még nem is a köztudatban vagy pláne közhasználatban. Ilyen implantátumon dolgozik két évtizede Theodore Berger agykutató biomérnök (Dél-Kaliforniai Egyetem, Los Angeles). Ez a chip az emléknyomok hosszú távú bevésésében kulcsszerepet játszó agyi terület, a hippokampusz elektromos jeleit utánozza. A tudós az implantátumot előbb patkányokon és majmokon tesztelte, akiknek memóriáját sikerült általa megjavítania. Első emberi alanyai epilepsziás betegek voltak, de Berger elsősorban az Alzheimer-kórban szenvedők memóriáját szeretné visszahozni a hippokampuszba ültetett chippel. Ahogy mondja, az első szuperemberek azok lesznek, akik hátrányból indultak. Egyszer azonban az agychip bárki számára megvásárolható termék lehet, aki fel akarja frissíteni megkopott emlékezőképességét, vagy arra vágyik, hogy egy egész könyvtárat hordozzon a fejében.

S hogy hol a határ, ha egyszer a tudósok képesek lesznek az emberi agyműködés utánzására? Lehet, hogy ezerszer gyorsabban tanulhatunk majd; választhatunk, mely emlékeket őrizzük meg, és melyektől szabaduljunk, vagy közvetlen kapcsolatba léphetünk egy mesterséges intelligenciával. Sőt, a telepátia is megvalósulhat, hiszen a beültetett implantátumok által az agyak hullámai összeköthetőek lesznek az MI-kkel, amelyeken keresztül akár információt is cserélhetnek.

Jelenleg két amerikai MI-kutató szándékozik implantátumot beültettetni az agyába. Ám az eljárás az Egyesült Államokban egyelőre tiltott, ezért a műtéteket Kelet-Európában, illetve Hondurasban végzik el. A műtétek ösztönzője az amerikai elnökválasztáson is indult sci-fi szerző és újságíró, az 1973-ban született Zoltan Istvan.

Aki az örök élettel kampányolt

A világ talán legelszántabb transzhumanistája magyar származású, eredeti neve Zoltan Istvan Gyurko. A mozgalom általa került be a politikába, amikor megalapította a Transzhumanista Pártot. Istvan az öregedés és a halál legyőzésének programjával járta be országát. Érkezése afféle performansznak is beillett, mivel extrém közlekedési eszközt választott hozzá: egy tetején koszorúval díszített, koporsó alakú buszt, amelyet „halhatatlanságnak” nevezett el.

Egyébként mindig is olyasmik vonzották, amik humán szemmel extremitásnak tekinthetők. Némi filozófiai és vallástudományi képzés után nem kutatónak vagy oktatónak állt, hanem már 21 évesen teljesen egymaga elindult, hogy a föld körül vitorlázzon. Később a National Geographic igen sikeres tudósítójaként száznál is több országban járt, s nem riadt vissza a háborús helyszínektől sem: a kasmíri kultúra rejtett arcáról készült beszámolójáért díjat is kapott. Ennél is ismertebbé tette az általa kitalált új extrém, vagy inkább bizarr sport, a vulkándeszkázás, melynek során egy gyengén működő, épp csak pöfékelő vulkán lejtőjén, a vulkáni hamun csúszott le snowboarddal. Később a délkelet-ázsiai illegális vadkereskedelem ellen küzdött, mint a WildAid környezetvédelmi csoport igazgatója. Végül Amerikába visszatérve alapította meg pártját azzal a szándékkal, hogy a transzhumanista eszmét bevigye a politikai élet fősodrába. Megválasztása esetén támogatta volna az öregedés ellen küzdő tudósokat, és eltörölte volna az adókat, mivel a munkák nagy részét úgyis hamarosan robotok veszik át.

A transzhumanista eszme egyik legfőbb kritikusa a világhírű amerikai filozófus és politikai közgazdász, Yosihiro Francis Fukuyama, többek között a Poszthumán jövendőnk szerzője, aki tart attól, hogy megváltoztassuk az „ember” meghatározását: ez ugyanis megkérdőjelezné az emberi méltóságot és jogokat. Istvan belátja, hogy a transzhumán korban le kell majd mondanunk egy s másról, ami ma ember-létünkhöz tartozik. Ugyanakkor szerinte megtarthatjuk mindazt, ami bennünk, emberekben a legjobb, csakhogy már az új létforma részeként. Így az emberi méltóság nem vész el, csak átalakul transzhumán méltósággá. Az emberi „lelket” sem öli ki belőlünk a technológia, ahogy attól sokan tartanak; hiszen a technológia csupán eszköz, s tőlünk függ, miként élünk, vagy élünk-e egyáltalán vele.

Jakabffy Éva