Szekernyés János

Biográfusai, méltatói egybehangzó véleménye és következtetései szerint a Budapesten született Teller Ede (1908–2003) életében, ha nem is meghatározó, de rendkívül fontos szerepet játszottak azok a hetek és hónapok, amelyeket kisgyermekként a Bánságban, a Temes-parti városban töltött. Emlékezetébe mélyen beleivódtak, tartósan rögzültek azok az élmények, benyomások és tapasztalatok, amelyeket az első világháború felbolydult, zaklatott időszakában Krassó-Szörény vármegye központjában, a több nemzetiség lakta Lugoson anyai nagyszüleinél szerzett vakációi, vendégeskedései során. Nyilatkozataiban, életrajzi vallomásaiban, visszatekintő feljegyzéseiben nem mulasztotta el gyermekkori nyarai kedvelt színhelyeire, legszebb, legemlékezetesebb pillanataira, eseményeire hivatkozni; viszonylag sűrűn ejtett szót a síkság és a hegyek találkozásánál épült takaros kisvárosról, amelyet a tiszta vizű Temes folyó tagolt két részre. Életrajzírói meggyőződése, határozott állítása szerint Teller Ede tulajdonképpen „Lugoson eszmélt a világra”.

Lugosi látkép a Temessel

Édesanyja, Deutsch Ilona volt lugosi illetőségű. A 19. század utolsó évtizedében létesült gyapjúfonoda tulajdonosának, Deutsch Ignácnak a húszesztendős leánya egy budapesti társaságban ismerkedett meg 1904 elején Teller Miksával, a jó nevű harminckét éves felvidéki ügyvéddel. Pár hónap múlva, 1904. május 29-én a fiatalok házasságot kötöttek, mégpedig az 1842-ben felépített lugosi zsinagógában, amelybe 1903-ban szerelték be a korszerű új orgonát. Az ifjú házasok alkatilag erősen különböztek, elütöttek egymástól. A jogot végzett, termetes Teller Miksa a racionalizmus, a józanság, a célszerűség és a gyakorlatiasság elkötelezettje, míg a törékeny, sovány és apró növésű Deutsch Ilona művészetszerető, a zenéért és költészetért rajongó szerény, visszahúzódó teremtés volt. Teller Miksának a magyar volt az anyanyelve, míg Deutsch Ilona otthoni környezetben is szívesebben beszélt németül. Tudott ugyanakkor franciául, olaszul és spanyolul is.

Teller Miksa

A lugosi zsidó hitközség elnöke a 20. század hajnalán Fényes József volt, főrabbiként pedig a magas, sztentori hangú Hevesi (Handler) Simon (1868–1943) szolgált, akit „minden idők talán legnagyobb magyar rabbi szónokaként” tartanak számon az egyháztörténészek. Az 1905 szeptemberéig a Temes-parti városban áldásos tevékenységet kibontakoztató Hevesi Simon – aki több mint négy évtizeden át homiletikát és vallásbölcseletet tanított Budapesten az Országos Rabbiképző Intézetben, és hosszabb ideig társszerkesztője volt a Magyar Zsidó Szemlének és a Hacofeh című héber nyelvű tudományos folyóiratnak – Lugoson a hitélet fellendítésén, megszilárdításán buzgólkodott. Többek között megkövetelte, hogy a fiatalok is rendszeresen járjanak a zsinagógába, és szigorúan betartsák a zsidó hagyományokat. Történt aztán, hogy a Jom Kipur előtti szigorú böjttől Deutsch Ignác mindössze 150 cm magas, gyenge fizikumú lánya elájult a Templom utcai zsinagógában. Németh Phöbuszné Herzog Ida vette elsőként észre Deutsch Ilonka rosszullétét, öntudatvesztését, s haladéktalanul áttámogatta a zsinagógával majdnem szemközt fekvő otthonába. Az eszméletét visszanyerő lány megismerkedett gyámolítója gyermekével, Németh Ilkával, akivel nyomban életre szóló barátságot kötött. A két barátnő sülve-főve együtt volt. Ha valamilyen ok miatt pár napig nem találkozhattak, nem beszélgethettek, hosszú levelekben számoltak be egymásnak a legfrissebb fejleményekről. Különösen a zenéről írtak sokszor és sokat egymásnak.

Mindkét lány a zenepedagógusként, karmesterként és komponistaként jeleskedő Wilhelm Schwachtól (1850–1921), a Lugosi Dal- és Zeneegylet kórusának és szimfonikus zenekarának dirigensétől tanult zongorázni és énekelni. Németh Ilka és Deutsch Ilonka is példás beleérzéssel, fegyelmezett pontossággal és ígéretes tehetséggel énekelt és zongorázott, de felcseperedésük után már vonakodtak közönség elé lépni. Feltételezhetően hiányzott belőlük a kellő önbizalom, magabiztosság és szereplési vágy. Családi és szűk baráti körben ellenben szívesen és gyakorta muzsikáltak. Házasságkötésük, kényszerű szétválásuk sem vetett véget a Lugoson maradt Németh Ilka és a Budapestre költözött Deutsch Ilonka meghitt, őszinte barátságának. Sűrűn leveleztek, s évente látogatták, felkeresték egymást. Mindkettőjük férje az ügyvédi mesterséget gyakorolta. Németh Ilka dr. Neumann Ödönhöz, az új lugosi megyei közkórház felépítését kezdeményező és szorgalmazó főorvos, dr. Neumann Fülöp fiához ment feleségül, s a Templom utca 11. szám alá költözött. A két barátnő a házasságkötésüket követő esztendőben, 1905 novemberében hozta világra első leánygyermekét: Teller Emmát, illetve Neumann Máriát (1905–2003). Mindkét újszülött felnőttként matuzsálemi kort ért meg. Teller Emmi a budapesti származású Kiez János fizikus, New York-i egyetemi tanár felesége lett, a Temesvárott matematikát oktató Neumann Mária, [Bolyai-kutató, A semmiből egy új világot teremtettem című könyv egyik szerzője] nem alapított családot.

Az újabb gyermek mindkét famíliában fiú lett: Neumann József (1907–1995) 1907. május 27-én a Temes-parti városban, Teller Ede pedig pár hónapos késéssel, 1908. január 15-én Budapesten született. Tehetős, középosztálybeli családban nőtt fel és nevelkedett a későbbi világhírű tudós. A család nyaranta magyarországi vagy külföldi üdülőhelyekre utazott, ugyanakkor Lugoson is sűrűn időztek, pihentek. A Budapesten élő Teller család és a Lugoson maradt Neumann família között megmaradt és állandósult a kapcsolat. Rendszeresen váltottak leveleket s látogatták, meghatározott időszakonként kölcsönösen fölkeresték egymást. A nyári hónapok egy részét Tellerék minden esztendőben Lugoson töltötték, míg az iskolai „kisvakációk” idején Neumannék vendégeskedtek Telleréknél Budapesten.

Lugos

Teller Miksa és Deutsch Ilona második gyermeke, Teller Ede, a családban meghonosult kétnyelvűség miatt viszonylag későn, csak hároméves kora után kezdett el beszélni. Anyai nagyapja, Deutsch Ignác bizalmasan figyelmeztette a szülőket, hogy nézzenek szembe azzal a szomorú ténnyel, hogy szellemi fejlődésében korlátozott, visszamaradt gyermeket kell felnevelniük. A kisfiú gátlásai azonban negyedik életéve betöltése előtt feloldódtak, és egyik napról a másikra elkezdett tagolt, szabatos mondatokban, helyesen és folyékonyan beszélni. A matematika iránti kivételes, az átlagot messze meghaladó érzéke, fogékonysága és talentuma nagyon korán megmutatkozott. Hírneves tudósként Teller Ede egyszer határozottan kijelentette: sikereit annak köszönhette, hogy a magyar nyelv vált az anyanyelvévé, máskülönben „csak egy középszintű középiskolai tanár” lett volna belőle.

Vallomásaiból, életrajzi feljegyzéseiből s mindenekelőtt 2002-ben magyarul is kiadott Huszadik századi utazás tudományban és politikában című könyvéből tudjuk, hogy Teller Ede szorongásos gyermek volt. Képzelgések, aggodalmak és félelmek gyötörték. Hosszabb időn át krónikusan rettegett. Nyomasztotta már annak a puszta tudata és lehetősége is, hogy viselkedésével, kijelentéseivel akaratlanul megsért valakit. A sötétségtől egyenesen irtózott: rémeket látott. Hétéves koráig a szüleinek éjjel mindig égve kellett hagyniuk egy lámpát a hálószobájában. Elalvás előtt legtöbbször azzal foglalta el magát, kötötte le agyát és képzeletét, hogy fejben számolt. Hatéves korától tudta, hány perc van egy órában, hány másodperc van egy percben, hány óra van egy napban, hány nap van egy évben, s ismételten igyekezett kiszámítani, hány másodpercet összegez, ölel fel száz esztendő. Minden kísérlete, nekigyürkőzése más-más eredménnyel zárult, ami a számolást még izgalmasabbá és érdekesebbé varázsolta. Teller Ede természetesen jól tudta, hogy normális körülmények között az eredménynek ugyanannak kell lennie. Mindenképpen nagy biztonságban érezte magát a számok csodálatos világában.

Kisfiúként csupáncsak Deutsch nagypapájának beszélt egyszer szorongásos félelmeiről. Nagyapja válasza mélyen a lelkébe vésődött: „Fiam, fejed van, szíved van, ne félj az élettől!” Több ilyen, nagyapjától hallott életbölcsesség, tanács raktározódott el Teller Ede emlékezetének mélyrétegeibe. „Szükséges a harmónia az érzések között, és az érzés és az egész között. Szükséges, hogy egész ember legyek. Ez egyedül az ész alapján nem megy. Nagyon világos, hogy az embernek két pólusa van, hogy a régi szimbólumokat alkalmazzam: az agya és a szíve. Ez valami, amit még a nagyapámtól hallottam” – szögezte le egyik visszaemlékezésében a világhírű fizikus. Neumann Mária mesélte, hogy zsenge gyermekkoruktól nagyon sokat beszéltek Teller Edével a matematikáról. A Lugoson felcseperedő és nevelkedő kislány nagyon büszke volt arra, hogy többet tudott matematikából, mint édesanyja legjobb barátnőjének a fia, aki Budapesten az egyik legjobb iskolában, a Kármán Mór által alapított Trefort utcai Mintagimnáziumban tanult. Magyarország fővárosában a Margitszigeten sétálva Neumann Mária és Teller Ede egy alkalommal a patologikus függvényekről folytatott ádáz vitát. A fővárosi színházak előadásaira is eljártak. Márkus Emília volt a kedvencük, s főként azokat a darabokat nézték meg, amelyekben az ünnepelt színésznő játszott. Télen a budai hegyekben kalandoztak Teller Miksa gondos felügyelete mellett, aki valósággal rajongott a hegyekért.

Az ötéves Teller Ede 1913 nyarán szüleivel az osztrák Dolomitokban fekvő, Innsbruck melletti Toblachban üdült. Az egyik napon lovaskocsival kirándultak a Drei Zinnen hegyre. Több órán át döcögtek az úton, néhányszor le is kellett szállniuk, mivel a lovak nem bírták a terhet a meredekebb emelkedőkön. A vakációzó Teller családot meglátogatták a lugosi nagyszülők, méghozzá egy bérelt automobilon, amellyel aztán ugyanazt az utat a Drei Zinnenre harminc perc alatt tették meg leszállás és gyaloglás nélkül. „Azt hiszem, akkor kezdődött tiszteletem a technika vívmányai iránt” – jegyezte meg Teller Ede Huszadik századi utazás tudományban és politikában című könyvében. Tehát a műszaki haladáshoz kapcsolódó „első mélyreható élményével” is Deutsch Ignácék ajándékozták meg a későbbi tudóst.

„A Temes északi partján állt nagyszüleim háza, velük szemben a másik oldalon, a város főterén a görög ortodox [görög katolikus – Sz. I.  megj.] templom. Jól emlékszem a házra, a kis kútra az udvaron, ahonnan a vizet hoztuk. Legkedvesebb emlékeim mégis a második emeleti erkélyhez fűződnek: onnan csodás látványt nyújtott a mindennapos jövés-menés, a főtéri piac nyüzsgése” – idézte Lugosról őrzött gyermekkori emlékeit Teller Ede. Legtöbbször nem Deutsch Ignácéknál szállt meg a Budapestről dajkával, nevelőnővel és házicseléddel felkerekedett s lugosi vakációzásra érkezett Teller família, hanem Deutsch Ilona nővérének, Dobó Margitnak a tágas lakásában vertek pár hétre tanyát. Molett, nevetős, örökösen vidám, temperamentumos asszony volt Dobó Margit, mintha nem is azonos tőről fakadt volna szikár, vékonydongájú, komor, betegesen aggodalmaskodó s gyermekféltő lánytestvérével.

Dobó Margitnak két fia volt: István egy évvel volt fiatalabb Teller Edénél, míg György két évvel később, 1911-ben született. Teller Ede testvéreinek érezte és tekintette unokaöccseit, a Dobó gyerekeket, akiknek a családi helyzete, a neveltetése sok vonatkozásban hasonlított az övéhez. Dobó Margit valósággal bálványozta kedvencét, István fiát, akinek rosszalkodásait elnézte és megbocsátotta. Györgyöt ugyanakkor mellőzte, kiközösítette. A szeretetnélküliség érzete megkeseredetté, ingerlékennyé, egyre „tüskésebbé” tette az érzékeny fiút, aki bizonyos idő után már senkinek a társaságában sem érezte jól magát.

Tizennégy éves korában az elkényeztetett Dobó István, „a mama kedvence”, egy vándorkereskedőtől pisztolyt vásárolt, és öngyilkos lett. Teller Ede nem tudta megérteni megrázó tettét, de különösebben nem csodálkozott tragikus cselekedetén.

Dobó György (1911–1985) a két világháború közötti évtizedekben költőként aratott visszhangos nemzetközi sikereket, majd pedig az 1930-as években Párizsban letelepedve George Devereux névvel az antropológia és az etnopszichiátria világhírű művelőjévé és teoretikusává vált. Róheim Géza tanítványának vallotta magát, s közvetlenül kapcsolódott a pszichoanalízis budapesti iskolájához. Kevesen tudják és tartják számon, hogy az új elméleteket felállító és kidolgozó antropológus az atomfizikus Teller Ede unokaöccse és gyermekkori játszótársa volt. Anyai ágon hasonló géneket örökölhettek.

Dobó György költő, antropológus, pszichoanalitikus, Teller Ede unokatestvére (Agnes Savillával)

Lugosi nyaralásai idején a többi gyerekkel – főleg a Dobó és Neumann testvérekkel – Teller Ede eljárt Karl Márton uszodájába a Temes partjára, ahol napfürdőzni is lehetett a fövenyen. A Temes jobb partján üzemelő strandot „csodálatos helynek” tartották a lugosiak.  Erősen bosszantotta is a lugosi zsidó iskola tanári karát, hogy a tanintézet épületéből szabad kilátás nyílt az uszodára, amely látványosságaival erősen vonzotta és csábította a tanulókat.  Lugoson Teller Ede eljárogatott Neisel tornatanár foglalkozásaira is. Világhírű fizikusként többször is nosztalgiával idézte fel a lugosi labdázások, társasjátékok, a szőlőhegyi és a Temes-parti kirándulások varázslatos, felejthetetlen emlékét. Nővérével együtt Lugoson tanult meg úszni. Míg a többi gyerek felszabadultan játszadozott, lubickolt és fejest ugrott a vízbe, a Teller gyerekek derekára édesanyjuk egy-egy zsinórt kötött, s a pórázok végét a parton állva vagy ülve állandóan a kezében tartotta. Lugos-szerte jól ismerték aggodalmaskodó természetét. Minden alkalommal személyesen kísérte el gyermekeit a Temes partjára, betegesen féltette és óvta őket a folyóban rejlő esetleges veszélyektől. Az édesapja iránti mélységes, ragaszkodó szeretetét Deutsch Ilona átvitte a fiára. A túlzott anyai gondoskodás, az örökös aggályoskodás azonban feszélyezte és erősen zavarta a hét–nyolc éves kisfiút. Társai előtt restellte, szégyellte a nyomasztó dédelgetést, az állandó szülői vagy nevelőnői felügyeletet, felvigyázást. Nem tombolhatta ki igazából magát, nem feledkezhetett bele a játékba, s ezért félszeg, magába forduló, koraérett, humortalan serdülővé cseperedett. A vele egykorúak közül jó néhányan épp ezért nem rokonszenveztek vele, beképzeltnek, tudálékosnak, fennhéjázónak tartották.

„Krassó-Szörény vármegye székhelye a fejlődés útjára különösen akkor került, amikor Issekutz Aurél mint a vármegye alispánja a maga fáradhatatlan ügybuzgalmát Lugos javára is gyümölcsöztette, amikor többek között az ország egyik legszebb és legtökéletesebben felszerelt megyei közkórházát e városban létesítette, amikor ennek közigazgatásába fiatal erőket állítva, ezt korszerűvé tette” – írta Jakabffy Elemér Krassó-Szörény vármegye története, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre című könyvében.

Jakabffy Elemér kisebbségpolitikus, a Magyar Kisebbség alapító szerkesztője

A Bánság egyik legdinamikusabban fejlődő városaként tartották számon Lugost. 1910-ben Lugos lakosságának immár 35 százaléka, pontosan 6875 személy deklarálta magát magyarnak, 31–31 százalékot tett ki a németek, illetve a románok részaránya. A magyarság lélekszámának látványos megugrását több tényező idézte elő: sok hivatalnokot alkalmaztak az állami és vármegyei közintézmények, nagyarányúvá vált a magyarosodás, erősödött az asszimiláció folyamata, s éreztette jótékony eredményeit a kormány telepítési politikája is.

Az átlagosnál élénkebb és színvonalasabb zenei és színházi élet folyt a Temes-parti városban. Lugos a 20. század első évtizedében a Polgár Károly igazgatta Délvidéki Színikerület társulatának volt az állomáshelye. 1905-ben szerződött az együttes „operette buffo komikusává” és mindenesévé a pályakezdő Kabos Gyula. Több szerepben is színpadra lépett a Temes-parti színház deszkáin. A műsorrendben két-három naponként váltakoztak, követték egymást az „újdonságok”. A Krassó-Szörényi Lapok kritikusa 1908. március 21-én közölt cikkében kiemelte a fiatal Kabos Gyula játékát: „Nácit, a pincért oly remek mimikával adta, hogy a közönség nem tudta abbahagyni a nevetést.”

Krassó-Szörény vármegye és székhelye prosperálását, lendületes fejlődését lefékezte, visszavetette, majd teljesen kioltotta az első világháború kitörése, a hadiállapot elhúzódása, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlása, szétesése. Magyarország más településeihez és tájegységeihez viszonyítva az életkörülmények itt mégiscsak elviselhetőbbek voltak. A vármegye területe nem vált hadszíntérré.

A közigazgatás és a lakosság terhei tovább fokozódtak az őszirózsás forradalom kitörését, illetve a  Bánság szerb, majd francia megszállását követően. A drágaság, amely a világháború éveiben állandóan növekedett, 1919 májusában érte el a tetőpontját. Lugoson 1918. november 1-jén értesültek a Budapesten történtekről, a Károlyi-forradalom kitöréséről, s a következő nap délutánján a Temes-parti városban is megalakult a Nemzeti Tanács. 

A kiváló kisebbségpolitikus Jakabffy Elemér (1881–1963) cikkeiben, visszaemlékezéseiben és tanulmányaiban többször is felvázolta az 1918 őszén és az 1919-ben Lugoson és Krassó-Szörény vármegyében bekövetkezett katonai, politikai és közigazgatási események kronológiáját. Külön kötetekben adta ki Lugoson A Magyar államhatalom utolsó hónapjai Krassó-Szörény vármegyében, Emlékeim a dualizmus temetéséről, valamint 1940-ben Krassó-Szörény vármegye története, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre című értekezéseit, visszaemlékezéseit. A megszálló szerbek és franciák a románok bevonulásáig Lugoson megtartották a magyar közigazgatást, garantálták a személy- és vagyonbiztonságot, ugyanakkor meggátolták az egymást követő budapesti forradalmi kormányok intézkedéseinek, határozatainak életbeléptetését. Budapestről, a proletárdiktatúra kikiáltásáról érkezett hírek „a megyeházán és általában a magyarság körében nagy lehangoltságot okoztak”, de káros hatásukat egyáltalán nem éreztették.

Teller Miksa és felesége 1919 tavaszán úgy döntött, hogy gyermekeiket a nevelőnőjük, Hess Magda kíséretében a felbolydult, sokat nélkülöző, „összekuszált” Budapestről leküldik a biztonságosabbnak, jobban ellátottnak vélt Lugosra a nagyszülőkhöz. Sikerült is a demarkációs vonalakon, az idegen hadseregek által megszállt területeken áthaladva leutazniuk a Temes-parti városba, ahol aztán „mindenféle komplikáció következtében majdnem egy évig” laktak. A megszálló csapatok parancsnokai rendeletileg korlátozták ugyanis az utazást. A világháború végén Temesvárról Arad, Szeged, Radna, Lugos és Karánsebes irányába vasúton egyáltalán nem lehetett utazni, míg „a többi vonalakra csak igen komoly okokból állíttattak ki” úti okmányok. A Teller gyerekek a helyzet normalizálódásáig Lugoson rekedtek. Míg a meleg idő tartott, pajtásaikkal – a korábbi évekhez hasonlóan – lejártak fürödni a Temesre. Deutsch Ilonának – aki korán felfigyelt fia kiváló zenei képességeire és az irodalom iránti erőteljes vonzalmára – az volt az álma és leghőbb vágya, hogy gyermeke híres koncertzongoristává váljon. Messzemenően gondoskodott zenei képzéséről, s szigorúan ragaszkodott ahhoz, hogy fia Lugoson járjon zongoraórákra. Megtanulta – miként mondta – az ujjait használni.

„A muzsika nem jelentett sokat. De ott volt egy tanárom, aki magyar volt, és a románok elcsapták. Zongorázni tanított. Ha Lugoson maradtunk volna, akkor, azt hiszem, zenész lettem volna. Sajnos, vagy talán nem sajnos, ez abbamaradt, mikor visszajöttem Magyarországra. Ott már csak az ujjaimat használtam, a fülemet és a zongorázó eszemet alig. A matematika azonban folytatódott” – idézte idős korában lugosi emlékeit Teller Ede, aki a későbbiekben mindig hálásan emlékezett meg arról, hogy a szülei már kisgyerek korától kezdve mennyire megkülönböztetett gondot fordítottak tehetsége kibontakoztatására. Teller Lugoson kiválóan megtanult zongorázni, s a zene a későbbiekben is fontos szerepet játszott az életében. Teller Ede zongoratanára Willer József (1884–1972) ismert kisebbségpolitikus volt, aki a kolozsvári egyetem jogi karának elvégzése után, 1908-ban került Lugosra. Hosszú éveken át vezette az Országos Magyar Párt bukaresti irodáját, s társszerkesztője volt a Lugoson kiadott Magyar Kisebbségnek. Az impériumváltozáskor a románok felmentették városi hivatalnoki állásából. Régi „hobbijából”, a muzsikából próbált megélni. Felesége, Ianovici Ella a hegedűsjelölteket oktatta, míg ő a zongoristákkal és az énekesekkel foglalkozott. Teller Edét ígéretes tehetségű növendékei közé sorolta.

Teller Ede fiatalon

„Ez idő tájt Willer József teremtett Lugoson szokatlanul élénk és nagyvárosi nívójú zenei életet” – írta önéletrajzi visszatekintésében, az Elillant években Szántó György. „Az új rezsim elbocsátotta városi főjegyzői állásából valami feljelentés folytán, amely egy szomszéd lakásból kihallgatott irredenta beszélgetéssel vádolta meg Willert. Így ő teljesen a zenének szentelhette magát, és már működésének kerete is a nagy stílust mutatta, egy igazi európai kultúrájú, kivételes tehetséggel megáldott férfiú elgondolásait. Zenetörténeti előadásokat rendezett, de nem szóval, hanem zenével. A legrégebbi olaszoktól kezdve a legújabb franciákig, oroszokig, a német romantikusokon át. Zenekari művek, énekkarok, triók, kvartettek, a kamarazene minden fajtája, hegedűkoncertek, szonáták, mindez nagyszerű áttekintéssel és előkelő ízléssel összeállítva és betanítva. Az új államrendbe való beilleszkedés idején nagy lelki jótétemény volt ez az egész város számára, feloldotta a feszültségeket, megszépítette kultúrával a politikai realitásokat.” A Teller gyerekek is eljártak a Willer József tartotta zenetörténeti előadásokra.

Teller Ede nővérével és nevelőnőjükkel csak a trianoni békediktátum után hagyhatta el Lugost, térhetett vissza Budapestre a szüleihez. Tellerék továbbra is kapcsolatban maradtak a lugosi rokonsággal, valamint a Neumann családdal. Neumann Mária 1924–27-ben Budapesten folytatta Kolozsvárott elkezdett egyetemi tanulmányait. Gyakran találkozott a gimnazista Teller Edével is. „Ahogy telt az idő, egyre világosabb lett, hogy Ede a fizikában kiváló igazán. Nekem mindig nehezemre esett a fizikai jelenségek matematikai modellezése. Emlékszem, már egyetemista koromban az Appel-féle mechanikai példatárat forgattuk, s a segítségét kértem, hogy miként kell ezeket a feladatokat megoldani. Akkoriban ő már Schütz Micivel járt, a későbbi feleségével.

Teller Ede és felesége, Mici

Nagyszerű kirándulásokon vettünk részt akkortájt Péter Rózsa matematikus szervezésében, aki a végtelennel kapcsolatos kutatásokban alkotott kiemelkedőt” – idézte Teller Edéhez fűződő személyes emlékeit Mandics Györgynek adott egyik interjújában Neumann Mária, Németh Ilka lánya, aki több évtizeden át geometriát tanított a temesvári tudományegyetem matematika–fizika karán.

Péter Rózsa matematikus

Miután a Bánságot beolvasztották Romániába, az egyetemi tanulmányait Németországban végző Teller Ede nem kereste fel többé Lugost. Pár év múltán szeretett nagyapja, Deutsch Ignác is elhunyt…

Teller Ede

Lugoson szerzett élményeit, emlékeit a világhírű atomfizikus élete végéig hűségesen megőrizte s gyakran fölidézte. Lugos városa is méltán büszkélkedhet azzal, hogy hozzájárult a későbbi kiváló tudós, Teller Ede élményvilágának és ismeretkörének gyarapításához.