Hogyan terjedhet el valakiről, hogy parafenomén? Úgy, hogy tud valamit. Ami nem feltétlenül paranormális. Hogyan terjedhetett el széles körben az a hiedelem, hogy léteznek paranormális képességek? Úgy, hogy az agy is tud valamit. Például megtéveszti önmagát. A zseniális illuzionisták pedig úgy játszanak a hiszékeny emberi agyon, mint virtuóz zenészek a hangszerükön.

A paraván mögött

Oz, a nagy varázsló tudja, hogy megtéveszti Smaragdváros egész népét. De Smaragdváros maga is álom, a főhős Dorothy álmában létesül, hogy ott bolyongjon benne, amíg le nem leplezi Oz titkát. És maga az álom, meg az álmodó Dorothy is csak mese. Varázslat, álom, mese hármasságánál mi sem korbácsolja fel jobban a gyermeki fantáziát. Színtiszta kábulat, az örök pipacsmezők csábítása? Az. De közben mélységes lélektani valóság is. A hősnő házát hurrikán taszigálja, olyan erővel, hogy félő: az menten összedől. Az életveszély tudatosulása helyett Dorothy azonnal átlépi az ébrenlét-álom határt. A valóságból nem marad több, mint a kutyája, a háza és a forgószél, amely egyre sebesebben repíti egy másik világ felé.

Dorothy a pipacsmezőn

Melyik gyerek ne vágyna néha egy szebb, csillogóbb és kalandokkal telibb, alternatív valóságba? De arra már kevésbé, hogy onnan ne tudjon hazatalálni szerető szüleihez.

Oz paravánja

Testen kívül

Életveszély, elviselhetetlen fájdalom vagy rettegés hatására az ember hirtelen kiűzethet fizikai testéből és világából. Általában ezt egyáltalán nem bánja. A testen kívüli test fájdalommentes és könnyű, a világon túli világ pedig fénylő és befogadó, s mindez megnehezíti a visszatérést. Fantáziálásra hajlamos embereknél valószínűbb, hogy krízis idején elszakadnak testüktől; élményeik mégsem hasonlítanak a tipikus fantazmagóriákra. Sőt olyan sablonosak, egyben valószerűek, hogy első látásra úgy tűnhet: szó sincs egyéni képzelődésről. A testen kívüli tapasztalatok mintha egyazon másik világban zajlanának.

A testelhagyást az 1800-as évek végén az ezoterikusok „asztrális kivetítésnek” nevezték, azon elképzelés alapján, hogy az élőlények a fizikain kívül asztráltesttel is rendelkeznek. Egyes tanok e kettőn felül további testeket is megkülönböztetnek, pl. az életerőt hordozó étertestet, vagy a gondolatok formáiból és színeiből alakuló mentáltestet. Az asztrális kivetítés praktikáit azonban nem a 19. század spiritiszta mozgalmai kapták fel először. Hasonlóról lehetett szó jóval korábban, a boszorkányszombatok esetén is, amelyeken a résztvevők fizikai valójukban nem voltak jelen.

Francisco Goya: Boszorkányszombat, 1789

Ma világszerte az emberek kb. 10 százaléka élte már meg teste elhagyását. Egyesek közülük, mint Susan Blackmore parapszichológia kutató, író puszta hallucinációnak tekintik ezt. Mások, például a transzperszonális irányzat hívei, a spirituális vagy terápiás lehetőséget látják benne, akárcsak a pszichedelikus szerek alkalmazásában, melyek szintén előidézhetnek testen kívüli élményt.

Francisco Goya: Boszorkányok a levegőben, 1798

„Lebegés”, a saját test szemlélése a mennyezetről, távoli tájak feletti repülés – a testébe zárt 90 százalék számára mindez alig elképzelhető. Ezért sokszor gyanús is. Vajon az illető csak érdekessé akarja tenni magát egy ilyen mesével? Vagy álmodta az egészet? Be volt drogozva? Esetleg egy kicsit eltér a normálistól?

Újabb kutatások szerint, aki testen kívüli utazásról számol be, nem feltétlen hazudik ugyan, de nem is mond igazat. Semmi őbelőle nem hagyta el a fizikai testét: sem a lelke, sem a testének asztrális kópiája. Az átélő számára ez sokszor hihetetlennek tűnik. Ha egyszer tisztán és élénken látta önmagát, a körülötte lévő tárgyakat és embereket, pont úgy, mint mikor a fizikai szemeivel lát, csak éppen felülről? A kutatók többsége úgy véli: illúzióról van szó. Amely néha olyan tökéletes, hogy az átélő hisz a szemeinek – holott azokat otthagyta a testén!

A testelhagyás élménye ősi ábrándokat éleszt újra: repülésről, természetfeletti képességekről, halhatatlanságról. De miért hoz létre az agy efféle káprázatot? Netán, hogy teljesítse kívánságainkat?

A szakértők szerint inkább csak zavarában. Olaf Blanke agykutató (Kognitív Idegtudományi Laboratórium, Svájci Szövetségi Technológiai Intézet), aki 2005 óta foglalkozik a kérdéssel, úgy találta: „testelhagyáskor” hibás feldolgozás történik az agy egyik testérzékelésért felelős területén. Ez a halánték- és a fali lebenyek közti átmenet, ahol a testtel kapcsolatos látási, tapintási, mozgásérzékelési stb. információk kerülnek összeegyeztetésre. Amennyiben ez nem sikerül, testünket nem ugyanabban a helyzetben látjuk, mint ahogy érezzük, s az agy létrehozza a test „eltolt” modelljét.

Kísérteties kísérletek

Éhes vagy bosszúszomjas szellemek, akik éjjelente házunk népét riogatják: ha róluk is kiderülne, hogy agyunk gyártja őket, azt már szívesebben vennénk. Ha nem is kergetnek „lenni vagy nem lenni” dilemmákba, mint Hamletet meggyilkolt apjának szelleme, olykor elhitetik, hogy képtelenek szabadulni a múltjuktól, ami miatt aztán mi sem szabadulhatunk tőlük.

Aki leghatékonyabban exorcizálhatja ezeket a kísérteteket, nem valamiféle médium, hanem ugyanaz az Olaf Blanke, aki szerint a szellemek ugyanott lépnek ki a fejünkből, ahol virtuális másunk elhagyja testünket: a halánték- és fali lebenyek határán.

Blanke először egy 22 éves epilepsziás lányt vizsgált agyműtétre való előkészítés közben. Ilyenkor az agyba elektródákat vezetnek, hogy pontosan betájolják a beszédközpontot és a többi olyan területet, amelynek épségben kell maradnia az operáció során. Amikor a halánték- és fali lebenyek közti átmenetet érte inger, a lány fantomszerű árnyalakot érzékelt szorosan maga mellett, aki pontosan követte a mozdulatait.

Későbbi kutatásai során Blanke olyan embereket vizsgált, akik kísérteteket láttak, s az ő agyukban ez a terület fokozottan aktívnak bizonyult.

Ha azt kérdeznék, hogyan hozzunk létre bárkiben kísérteties érzéseket elektródák nélkül, mi jutna eszünkbe? A Pendragon-legenda, a Disney- vagy Drakula-land kísértetkastélyai; házak, amelyekben meggyilkoltak valakit; vagy éjszakai erdők és temetők. Nem gondolnánk, hogy a kutató laboratóriuma is megteszi, meg egy olyan kísérlet, amelyben semmi misztikum nincsen.

Olaf Blanke és kutatótársa, Giulio Rognini alanyainak szemét bekötik, fülükbe dugó kerül. Kezüket egy robotra csatlakoztatják, amelyet mozgatnak. Eközben egy másik robot karja a hátukat érintve utánozza kézmozdulataikat. Amíg a robot pontosan egyszerre mozog az alannyal, minden rendben. Elég azonban néhány milliszekundumnyi késés, hogy az alanyok úgy érezzék: van ott valaki, aki megérintette őket. Egyesek arról számoltak be, hogy az illető mintha játszott volna velük. Mások a robot-kísértet jelenlétét olyan hátborzongatónak találták, hogy kiszálltak a kísérletből! Úgymond megijedtek saját mozdulat-árnyékuktól.

Amikor agyunk nehezen tudja megszervezni a bejövő információkat, könnyen meggyőzhető arról, hogy követ minket valaki – akár egy láthatatlan lény. De néha jóval kevesebb is elég.

Ha azt halljuk, hogy egy hely kísértetjárta, máris megnő az esélyünk a különleges élményekre. Renaud Evrard (Lorraine Egyetem) klinikai pszichológus, a „kivételes élmények” specialistáit tömörítő Circee hálózat két alapítójának egyike a nagy magasság, a kimerültség és az egyedüllét hatására hívja fel a figyelmet. Ezek együtt magyarázhatják, hogy hegymászók olykor úgy érzik: valaki kíséri őket.

A félelem frekvenciája

A Silent Hill szirénje, az Átok kísértetnőjének krákogása vagy akár az éjszakai erdő hangjai rémisztőek. De még ezeknél is borzongást keltőbb lehet egy ártalmatlannak látszó gép.

A Coventery Egyetem orvosi műszereket tervező mérnöke, Vic Tundy túlórázik, munkatársai már szétszéledtek. Egyszer csak arra lesz figyelmes, hogy figyelik. A szemben lévő szellem rémületes, igyekszik hát másfelé nézni. Kávézik, távozik, a kifáradásra fogja az egészet. Másnap reggel kipihenten lát neki feladatainak. Ám a kísértet ismét szemmel tartja! Félelme most már átadja helyét a tudósi kíváncsiságnak. Talán szén-dioxid szabadult a levegőbe? De mindent rendben talál. Majd észreveszi, hogy a penge, amellyel fóliáit vágja, szokatlan módon rezeg. Kizárásos alapon arra jut: hanghullámoktól. De semmit nem hall. Végül rájön, hogy hallásküszöb alatti, ún. infrahangok keltik a rezgéseket, melyek saját műszeréből jönnek. E hallhatatlan hangok okozzák kísérteties érzéseit.

Később a NASA kutatói kimutatják, hogy a 18 Hz-es rezgések hatására a szemgolyó vibrálni kezd, amiből könnyen víziók keletkezhetnek. A legtöbb ember által nyomasztónak talált kísértetfrekvenciával magunk is tehetünk egy próbát:

A szellemirtó bűvész

Térjünk vissza a kísérteties Nagy-Britanniába, ahol az utóbbi évtizedekben a kísértetet látók aránya 7-ről 25 százalékra nőtt! Itt él a legtöbb kísértetkutató is, köztük Richard Wiseman, a Hertfordshire-i Egyetem pszichológusa. Wiseman eredeti foglalkozása bűvész, s mint ilyen, könnyedén leplezi le a csalást. Akkor is, ha az elme önmagát csapja be.

Wiseman nem laborban állít elő kísérteteket, hanem ott próbálja tetten érni őket, ahol előfordulnak. Rendelkezésére áll a saját maga által készített szellem-térkép, mely szerint Yorkshire grófság a legkísértetiesebb terület; és több száz jelentkező, akik önként vonulnak be híres kísértetkastélyokba. Az angliai Hampton Court-palotában VIII. Henrik feleségének, a kivégzett Howard Katalinnak a szelleme kísért. A résztvevőknél jegyzettömb, amelybe minden szokatlant fel kell írniuk: léptek zaja, kopogás, hideg fuvallat, jelenlét érzése.

Hampton Court palota

Úgy tűnik, a kísértetek ott vannak a helyükön. A nyugtalanító jelek a hírhedt György-teremben és a Haunted Galleryben sűrűsödnek. Ha ennyien tapasztalják, nemde mégis csak van ott valaki? Wiseman szerint inkább valami. Az érintés érzetét például a huzat, a szellemek jelenlétének érzését pedig az elektromágneses mezők minimális ingadozása idézheti elő.

Egy másik kutató szerint az emberek tudatmódosító szer hatása alá kerülnek a kísértettanyákon. De hogyan, ha egyszer semmiféle drogot nem fogyasztottak? A levegőből – állítja Shane Rogers (Clarkson Egyetem, Potsdam, New York állam).

Rogers a kísértethistóriák megszállottjaként ásta bele magát a szellemjárta helyekkel kapcsolatos kutatásokba. Ezek alapján jutott arra, hogy lehet valami a levegőben. Kollégáival szellemjárta házakat kerestek fel New York államban, s megvizsgálták a lakóterek levegőminőségét. Rogers szerint az elhanyagolt épületekben elszaporodnak a Stachybotris nemhez tartozó gombák; a kísértetek észlelésével kapcsolatos élmények pedig hasonlóak azokhoz a neurológiai tünetekhez, amelyekről a mérgező penészgombáknak kitett személyek számolnak be. Az érdekes feltevés egyelőre bizonyítás alatt áll.

Az egymillió dolláros paranormális kihívás

A varázsló eltöri pálcáját. Illetve a kanalát – miután jócskán behajlította. James Randi teszi ezt egy felvételen, miután leleplezte saját trükkjét, amellyel kanalat hajlít, persze azért, hogy ezzel leleplezze Uri Gellert is.

James Randi Wiseman tengerentúli rokona: bűvész, parapszichológia-kutató, vezető szkeptikus. Azt mondja, bűvészként két dolgot tud: hogyan csapja be az embereket, és hogyan csapják be az emberek önmagukat.

De a legjobban talán azt tudja, hogyan tartsa fenn a figyelmet. Trükkökkel fűszerezett beszédek, melyeken saját varázserejével leplezi le a csalókat; előadások a NASA-nál, a Fehér Házban, a televízióban, s nem utolsósorban nálunk is. 1992-es budapesti vendégszereplése nyomán Szentágothai János agykutató, akadémikus vezetésével még abban az évben megalakult a Tényeket Tisztelők Társasága, az első hazai szkeptikus szervezet. Randi a nem olyan távoli múltban is üzent a magyaroknak: egy szkeptikus konferenciánkon videoüzenetben szidta az amerikai médiát, ahol az ismeretterjesztő műsorokból is ömlik az áltudomány.

Az RTL-es Dr. Tóth amerikai megfelelője, a hírhedt médiasztár dr. Oz egyik kedvenc célpontja Randinak és az ő alapítványának, a James Randi Educational Foundationnak. Az alapítvány egyik tevékenysége az ún. Pigasus-díj kiosztása. A Pigasus a malac és a mesebeli, szárnyas Pegazus keresztezéséből létrejött kiméra. A díjat az kapja, aki olyasmit próbál bizonyítani, amit nem lehet. Ami, úgymond, majd akkor történik meg, ha a malacok repülnek (angol közmondás, magyar megfelelője: „majd ha piros hó esik”).

James Randi a Pigasus plüss változatával

Az alapítvány többször is dr. Oznak ítélte a Pigasus-díjat. 2009-ben az energiaterápiák terjesztéséért, majd rögtön 2010-ben azért, mert műsorában az imádkozással való gyógyításról és a halottakkal való kommunikációról beszélt. 2012-ben azért, mert áltudományos, paranormális praktikákat népszerűsít. Szerencsére a magyar változat teljesen mentes volt az Oz-féle parasztvakítástól.

A szélhámos dr. Oz

A főszkeptikus ugyanakkor nem jelenti ki, hogy paranormális hatások márpedig nincsenek, csupán azt, hogy eddig nem sikerült meggyőző bizonyítékot találni rájuk. Hogy ezt ösztönözze, Randi egy évtizeddel ezelőtt alapítványával együtt egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki végre kétségtelen bizonyítékot szolgáltat. Randi útjai során számos jelentkezőt tesztelt, akik többsége őszintén hitt saját természetfeletti képességeiben, például hogy faág segítségével megtalálja a földalatti vízereket. De még ezt az egyszerű próbát is elbukták. Egy kivételével azonban továbbra sem adták fel hitüket.

Pigasus szobor. A díjat azok kapják, akik olyasmit próbálnak tudományosan bizonyítani, ami csak „akkor fog megtörténni, ha a malacok repülnek” 

Ahogy a japán vízgururól, Masaru Emotóról is úgy tűnik, komolyan gondolja állításait. Elmondása szerint a vízzel végzett kutatásai során döbbenetes felfedezésre jutott: a víz érzékeli szavainkat, gondolatainkat vagy épp a zenét, s attól függően kristályosodik szépen vagy csúnyán, hogy jó vagy rossz hatások érik. Emoto az ENSZ-ben meghirdette a Béke Projektet: beszéljünk szépen a vízhez, s akkor minden éhínség, háború, betegség eltűnik. Fagyasztási kísérleteit tudósok is megismételték, de ők nem találtak különbséget mondjuk a „szeretlek, babám” és a „hülye bunkó” feliratú palackok vizeiből nyert kristályok között. Emoto készséggel beismeri, hogy ő nem tudós, és szubjektíven válogatja ki a kristályokról készült képeket. Már jó ideje, hogy James Randi neki is felajánlotta az egymillió dollárt, ha valakinek sikerül eredményeit kettős vak próbával megismételnie – azóta sem kapta meg. Vajon hogy reagáltak a vízmemóriában hívők arra, hogy mesterüket nevetségessé tették? Sehogy. Ahogy annak idején Uri Geller híveit sem tántorította el Randi róla írt könyve. Geller jókora összegű kártérítést követelt és kapott tőle, közönségének rajongása pedig még fokozódott is.

Masaru Emoto, a "vízguru"

Ki a sikeres parafenomén? Egyfelől trükközését tagadó mentalista, tudatos csaló. Másfelől médium, látó, gyógyító, aki gyakran nemcsak elhiteti, hogy különleges képességekkel bír, hanem maga is hisz benne. Hívőt és hitegetőt ugyanaz védi meg az igazságtól: az ún. megerősítési torzítás. Agyunk gyors előzetes feldolgozást végez a bejövő információn, és azt, ami megfelel illúzióinak, egy életre bevési a hosszú távú memóriába. És ami nem illik a képbe? Van egyáltalán ilyen? Alig emlékszünk rá.

James Randi egy Flynn nevű médium tesztelésével demonstrálja a felejtés erejét. Flynn híd az emberi világ és a szellemvilág között. Magyarán halottlátó. A médium és egyik ügyfele beleegyeznek, hogy ülésükről hangfelvétel készüljön. Majd Randi arra kéri az ügyfelet, hogy értékelje a találkozót. Az ügyfél elégedettségének ad hangot. De van-e oka erre?

A felvételről kiderül: Flynn 37 nevet sorolt fel, ebből 9 volt ismerős az ügyfélnek. Ő viszont csak egy tucat név elhangzására emlékezett. Flynn az N és L betűket hallotta a szellemvilágból, az ügyfél pedig nem ismert olyan embereket, akiknek a neve ezekkel kezdődött volna. Ez a fiaskó teljesen törlődött az elméjéből. Sőt, amikor Randi a hangfelvétel ide vonatkozó részét felolvasta az ügyfélnek, utóbbi azzal vádolta Randit, hogy mindezt kiragadta a szövegkörnyezetből. Az ügyfélben tehát még ekkor sem tudatosult, mennyire rosszul emlékszik a beszélgetésre.

Létezik egy kevésbé ismert kognitív torzítás is: az apofénia. Akikre jellemző, azok hajlamosak kapcsolatba hozni össze nem függő dolgokat, jelentőséget tulajdonítani véletlen egybeeséseknek. Előérzet, telepátia: hogyan kelti az agy ezek illúzióját? S hogyan nem – a szkeptikusoknál? A következőkben kiderítjük.

Jakabffy Éva