Vas József Pál könyve mind formájában, mind tartalmában meglepő, unikális. Szerzője sem elmeorvosként, sem íróként nem ismer félelmet és korlátokat. Szabad ember, szabad gondolkodó - ez tükröződik minden sorában; és mint ilyen, bizonyára erősen megosztja majd olvasói véleményét.

Vas József Pál műve annak való, aki szereti a közérthető, mégis mélyre hatoló esettanulmányokat. Akit érdekelnek a lélek még fel nem fedezett dimenziói, köztük legkorábbi benyomásaink, és hogy ezeket miként őrzi meg az emlékezetünk. Hogyan idézhetjük fel akár legelső tapasztalatainkat? Milyen formában hozza elő a hipnózis például a magzati és születés körüli emlékeket?

Az vegye kézbe a könyvet, akit érdekel, hogy 36 éves gyógyítás hátterén miként ötvözi a szerző széles körű kulturális ismereteit, zenei élményeit, és azt, ahogy hipnotizálás közben a lehető legközvetlenebbül tapasztalja meg a másik embert. Milyen módon lehet közel kerülni akár a szkizofrén betegek látszólag idegen és szorongató belső világhoz is?

A könyv lapjai mögött egy hősi eposz is rejlik: a hős pedig maga az elmeorvos szerző, aki pályája derekán, tapasztalt szakemberként visszatért az iskolapadba, mert meggyőződése szerint a hatékonyabb gyógyításhoz arra volt szüksége, hogy elsajátítsa a hipnózist. Itt viszont már "tanulóként" merész újításon törte a fejét: elhatározta, hogy a legsúlyosabb betegeit is hipnotizálni fogja. A könyvből kiderül, hogy a magyar pszichiátria berkeiben eleinte mekkora ellenállással fogadták ezt az ötletet. Megütközést keltett, hogy már kezdetben egyik borderline betegét hipnotizálta. Ennél a betegcsoportnál ugyanis - csakúgy mint a skizofréneknél - ellenjavalltnak számított a hipnózis, mivel úgy tartották, nemhogy gyógyítaná őket, hanem még súlyosbítaná is az állapotukat. Azóta ez a felfogás, köszönhetően a szerzőnek is, idejét múlttá vált. Az eredmények azt mutatják, hogy a borderline betegek esetében a hipnózis rendkívül hatékony terápiás eszköz lehet. A könyvben szereplő esettanulmányok látványos gyógyulásokat mutatnak be. Ami a skizofréneket illeti, sajnos nem ilyen kedvező a helyzet. Ahogy a szerző az egyik esettanulmányt bevezeti: "ez nem győzelmi jelentés". Bizony, nem az. De azt sem lehet mondani, hogy "tévelygés", ahogy a könyv címe sugallná. Hiszen világosan kiderül, hogy még a skizofrénia akut szakaszában is - amikor a beteg hallucinál, amikor a terapeutát akár saját üldözőjének hiszi - érdemes bevetni a hipnózis-kezelést. Ehhez azonban speciális módszerekre, rendkívüli felkészültségre és főleg beleérző képességre van szükség.

Mindezeken túl vallomás és kitárulkozás is ez a mű. Az elmélkedő esszéket és esettanulmányokat lírai betétek, "capricciók", naplórészletek színesítik és teszik igazán hitelessé. A személyes, szubjektív hangvétel kedvelői éppúgy élvezettel forgathatják e könyv lapjait, mint azok, akik elsősorban új és inspiráló gondolatokra vágynak.

Az "Egy elmeorvos tévelygései"-nek befogadásához az olvasónak nem kell szakembernek lennie. Nem kell értenie a szakzsargont. A könyv közérthető nyelven íródott, remek stílusban - csupán nyitottságra van szükség hozzá. Nyissuk ki tehát, és gazdagodjunk általa!

Jakabffy Éva

A könyv - átdolgozva - mostantól folytatásokban olvasható a hipnózis blogon!