IPM 2008.

A mai idegtudomány fényében

Az „évszázad emberének” agyáról immár elmondható, hogy mitikus tárggyá, fétissé vált. A mítosz egyik forrása, hogy az agy mintegy két évtizedre teljesen eltűnt – míg nyomára nem bukkant egy újságíró. A másik forrás, hogy sokan azt hiszik: ez az agy magában rejti Einstein zsenijének titkát. Köztük tudósok is, akiknek végül sikerült megkaparintaniuk az agyat. Így Einstein agya a tudományé lett – hűen egykori gazdájához, és annak utolsó, bár nem egyértelműen megfogalmazott kívánságához.

Minden 1955. április 18-án, hétfőn kezdődik. Miközben 29 államfő és a nemzeti felszabadítási mozgalmak 30 képviselője azon van, hogy a Bandung nevű kis jávai városban antikolonialista jelszavakkal újra feltalálják a világot, a Csendes-óceán másik oldalán, egy Princeton-i kórházi szobában, New Jersey államban Albert Einstein éjjel 1 óra 15 perckor eltávozik ebből a világból, amelyet ő is „újra feltalált” – a maga forradalmi egyenleteivel. A férfi, aki szinte soha nem viselt zoknit, és nyelvet öltött a newtoni térre és időre, 76 éves korában meghal, miután németül néhány szót mormol. Utolsó kívánságának megfelelően – mivelhogy irtózott attól, hogy sírja zarándokhely legyen, ez ellentétes lett volna diszkrét voltával –, barátja és végrendeletének végrehajtója, a közgazdász Otto Nathan, semmilyen gyászszertartást nem szervez. Einstein testét 16 óra 30 perckor, a legszigorúbb intimitásban hamvasztják el a New Jersey-beli Trentonban. Így végződik a 20. század, sőt akár minden idők leghíresebb tudósának földi tartózkodása. Illetve majdnem. Mert ugyanekkorra legnagyszerűbb szerve már formalinban úszik. Még senki sem sejti, de az 50 évvel korábban keletkezett három felfedezés (antológia a fotonokról, relativitás, Brown-mozgás) mögött álló zselés anyag a mai idők egyik leginkább mediatizált – és egyben a legtöbbet utaztatott – relikviája lesz.

Aki elrabolta Einstein agyát

Einstein boncolásakor a dolgok nem teljesen előírásszerűen történnek. A halál okának kiderítésére a boncolással megbízott főorvos, dr. Thomas Stoltz Harvey kora délelőtt kezd munkába. Harvey Kentucky-beli kvéker család leszármazottja, a Yale-en diplomázott, nős, három fiú apja; a testület szellemének megfelelően visszafogott természetű. Évente kb. száz boncolást végez. Rutin. Ám amikor belekezd annak az évnek a 33-ik boncolásába, büszkeséggel vegyes alázat szorítja mellét; később így nyilatkozik: „Az a rendkívüli szerencsém, hogy a megfelelő személy voltam a megfelelő helyen.”

Otto Nathan jelenlétében felvágja a mellkast és a hasat, megtapogatja a szívet és kiveszi a mellkasból. Miután megállapítja, hogy a verőér belső falai koleszterin-plakkokkal vannak tele, kiszivattyúzza a 3,5 liter vért, amely szétömlik a peritoneális üregben. Semmi kétség, Einstein a hasi aorta megszakadásától halt meg. Harvey ezután kiveszi a tüdőket, melyeket egy volt dohányoshoz képest meglepően rózsaszínűeknek talál; majd a veséket, a beleket, stb. A munkának itt kellene végződnie. De Harvey nekilát a koponyának. Nem tudja, hogy Einsteint el kell hamvasztani, ezért ügyel arra, hogy ne borotválja le a legendás fehér sörényt, megkönnyítendő a balzsamozók dolgát; és feltárja az agyat, mielőtt rendkívül elővigyázatosan kiveszi csontburkából.

Einstein agyáról készült fotó

Einsten a halála előtt néhány nappal megírta életrajzírójának, Carl Seelignek, hogy szeretné testét a tudomány számára felajánlani. Pontos utasítást azonban nem fogalmazott meg, tartva attól, hogy ez túl teátrális gesztus volna. Így aztán agyának eltávolítása egyedül Harvey ötlete volt, aki évekkel később ezt mondta: „Én csak annyit tudtam, hogy engedélyünk van a boncolásra, és úgy gondoltam, hogy az agyat fogjuk tanulmányozni”.

Agytömeg és intelligencia

Harvey megméri az agyat: 1,23 kilogramm – ez épp hogy még megfelel egy ilyen „nagy” fejnek. Majd üvegekbe teszi, hogy 10 százalékos formalin-oldatban lebegjen. Einstein halálának idején még élt az a fantazma, hogy egy zseni hatalmas homlokkal rendelkezik. Még hitték, hogy egy személy IQ-ja és agymérete közvetlenül összefügg egymással. Sőt, még a 90-es évek elején is komoly hívei voltak az elméletnek: Philip Rushton amerikai kutató például az amerikai hadsereg archívumából előszedett antropometriai adatokkal támasztotta azt alá. A másik hiedelem az volt, hogy a gyengébb nem képviselőinek agya kisebb a férfiakénál, és ez is bizonyítja szellemi alacsonyabb rendűségüket. E közhely egyébként az idegtudományt megalapító 19. századi francia anatómus, Paul Broca öröksége. Őt elsősorban a beszédközpont helyének meghatározásáról ismerjük, de foglalkozott a két nem agytömegének összehasonlításával is, és azt találta, hogy a férfiak agya 181 grammal nehezebb.Mi az igaz mindebből? Dr. Michael A. McDaniel, a Virginia állambeli Commonwealth Egyetem munkatársa több mint 1500 ember, és mintegy húsz korábbi tanulmány adatainak elemzése alapján arra az eredményre jutott, hogy a nagyobb agy statisztikailag szignifikáns, de ezen belül gyenge együttjárást mutat a jobb értelmi képességekkel. Ez azt jelenti, hogy bőven lehetnek ellenpéldák. Mi az igaz mindebből?

Dr. Michael A. McDaniel, a Virginia állambeli Commonwealth Egyetem munkatársa több mint 1500 ember, és mintegy húsz korábbi tanulmány adatainak elemzése alapján arra az eredményre jutott, hogy a nagyobb agy statisztikailag szignifikáns, de ezen belül gyenge együttjárást mutat a jobb értelmi képességekkel. Ez azt jelenti, hogy bőven lehetnek ellenpéldák.

Sokat emlegetik, hogy Ivan Turgenyev (1. portré) agytömege 2012 gramm volt, Anatole France-é (2. portré) ennek alig több, mint a fele, 1017 gramm – mégis mindketten rendkívül intelligensek voltak. És az ellenpéldák közt találjuk Einstein viszonylag szerény tömegű agyát is.

A boncmester őrzi kincsét

Hans Albert Einstein, a fizikus első fia (3. portré) a boncolás másnapján a New York Timesból tudta meg, hogy kivették apja agyát. Ezen megbotránkozva, felhívta és leszidta dr. Harvey-t. Emez bocsánatot kért, és jóhiszeműségét magyarázta. Azt mondta, hogy a boncoláshoz hozzátartozik az agy kivétele, és bizonyos esetekben megőrzése. Ő csak a munkáját végezte; és fogadkozott, hogy csak tudományos céljai voltak. Ha egy ilyen agyat tanulmányozunk, ettől jobban megértjük az intelligencia idegi-anatómiai alapjait, és az elhunyt zseniális ötleteinek titkaira is rájövünk. Harvey megígérte, hogy egy ilyen nagyszerű darab soha nem lesz publicitás tárgya a tudós körökön kívül. Hans Albert – miután valamennyire megnyugtatják, habár meg nem győzik – megadja utólagos hozzájárulását.

A dolgok azonban csak ekkor kezdenek igazán elmérgesedni; Harveyra erős nyomás nehezedik. Ennek hatására sajtókonferenciát hirdet április 25-ére, hogy megadja, milyen kutatási programot kellene elvégezni ezen az értékes relikvián. Ezt azonban lemondja, mivel Otto Nathan felháborodik e konferencia túlzott nyilvánosságán. Eközben az amerikai hadsereg is elkezdi követelni a zsákmányt; de Harvey kategorikusan elutasítja őket. Szó sem lehet róla, hogy kincséről lemondjon. Ő egyébként már elkezdett sertepertélni Einstein agya körül, amely két hét alatt vesztett 135 grammot, és állaga egyre inkább mozzarellára emlékeztetett. Az összes lehetséges szögből lefényképezi, lefesteti egy művésszel, és felvágja az agyféltekéket 240 darab, kb. 10 köbcentiméteres blokkra; ezeknek feljegyzi az elhelyezkedését a kliséken, és átlátszó celloidinban tartja – amely lehetővé teszi a mikroszkópos vizsgálatokat.

Zseniális elme, átlagos agy?

Telnek-múlnak a hónapok, évek, különböző amerikai laborokban végeznek elemzéseket, de ezek csalódásokat okoznak: Einstein agya reménytelenül normális. Tudni kell azonban, hogy ekkor az idegtudományok még csak a kezdeti tapogatózás fázisában járnak, annak ellenére, hogy 1962-ben megindult az NRP (Neuroscience Research Program), az első ide vonatkozó interdiszciplináris program a Massachusetts Institut of Technology-nál, és hogy kezd kirajzolódni a jövendő molekuláris biológia, genetika, fizikai, matematikai modellezés.

A neurobiológusok még úgy határozzák meg magukat, mint a 15. század felfedezői, akik valahányszor behelyeznek egy elektródát egy agyba, mindig ismeretlen területekre jutnak. Noha nem teljesen terra incognita, Woody Allen második kedvenc szerve nagyjából fekete doboz marad, és totális rejtély mindaz a mechanizmus, amelyen a memória, az észlelés, a motiváció, a mozgás, a cselekvés megtervezése, az intuíció és a következtetés alapul.

20 év csend

Amikor Nathan érdeklődik, történt-e előrelépés, Harvey lehűti. Türelem… A média felőli nyomás kezd visszaütni. A Harvey házaspár elválik, és Harvey doktor, akinek szakmai pályafutása ebben a pillanatban romokban hever, bizarr körülmények közt hagyja ott a Princeton-i kórházban betöltött állását 1960-ban. Hivatalosan csak 1975-ben mond fel –, de persze nem felejti el dobozokba rejtve magával vinni trófeáját. 20 éven keresztül senki nem beszél róla. Ugyan Otto Nathan időnként ír neki, de Harvey kitérő válaszokat ad. Kétszer újranősül, kórboncnok a Malboro Psychiatric Hospital-ban, majd New Jersey-ből Kansasba költözik.

Egy fiatal újságíró a New Jersey Monthly-nál, Steven Levy – mára számos díjat elnyert, s a Newsweek magazin fő technológiai szerkesztője –, aki Einstein agyáról akar írni, elindul a felkutatására, és Wichitában találja meg, 1978. tavaszán. A 66 éves Harvey beleegyezik, hogy fogadja, de nem nagy lelkesedéssel.

„Eleinte semmit nem akart elmondani, de végül elismerte, hogy nála van az agy – írja Levy a honlapján. Némi hallgatás után félénk hangján azt mondta nekem, hogy az agy ott van abban a helységben, ahol ülünk. Ki is keresett egy dobozt, amelyre az volt írva: „Costa Cider”, és kivett belőle két nagy üveget, amelyben a világot megváltoztató agy maradványai voltak találhatók. Bocsássanak meg, de ez majdnem egy vallásos élmény volt.”

Levy cikke – My search for Einstein’s brain – 1978. augusztusában jelenik meg, s a média egyből ráveti magát Wichitára, ostrom alá veszi dr. Harvey házát, irodáját.

A Science magazin fél oldalt szentel az ügynek: Brain that rocked physics rests in cider box. Az egész világból érkeznek levelek dr. Harvey-nak, amelyekben arra kérlelik őt, hogy legalább részben váljon meg kincsétől. A doktor ismét csomagol, elköltözik Westonba, Kansas Citytől északnyugatra, egy 1300 lelkes Missouri-i faluba. Az ottani lakosok azonban hamar tudomást szereznek általános orvosuk kis titkáról, amelyet ő nagy óvatosan megmutat a helyi iskolásoknak. 1981. december 30-án Otto Nathan angyali türelemmel, x-edszer emlékezteti ígéretére, hogy publikálja Einstein agyára vonatkozó munkáinak eredményeit. 1982. áprilisának elején Harvey megint úgy válaszol, ahogy szokott: nemsokára. Nathan postafordultával megírja neki, hogy most már tényleg kapcsoljon nagyobb sebességre.

Jakabffy Éva

A folytatás itt olvasható