A zene visszahozta az emlékeket a sérült agyba
Amee Baird brit és Séverine Samson francia kutatók bár kisszámú beteget vontak be vizsgálatukba, ők kísérelték meg először, hogy zenével hívják elő a múlt személyes emlékeit szerzett agysérüléses betegeknél. Baird és Samson az amerikai slágerlista, a Billboard Hot 100 népszerű dalait játszotta öt ilyen betegnek, kontrollcsoportként pedig öt egészséges embernek. Olyan dalokat választottak ki számukra, amelyek a beteg életében ötéves korától kezdve jelen voltak. A kutatás résztvevőinek le kellett írniuk, mennyire ismerik az adott dalt, szeretik-e azt és milyen emlékeket hívnak elő belőlük.
A szakemberek azt találták, hogy a zene által keltett személyes emlékek gyakorisága szinte azonos volt a két csoportnál: az agysérülteknél 38-71 százalék, a kontrollcsoportnál 48-71 százalék. Az öt beteg közül csupán egynél nem hívott elő a zenehallgatás személyes emléket. Ugyanakkor a szerzett agysérült betegek egyikénél idéződtek vissza a leggyakrabban önéletrajzi emlékek.
A zene segítségével visszaidézett emlékek többsége minden résztvevőnél egy személyhez, emberekhez vagy életszakaszhoz kötődött és pozitív emlék volt. Azokat a dalokat, amelyek előhozták az emlékeket, sokkal ismertebbnek, sokkal kedveltebbnek tartották.
"A zene sokkal hatékonyabbnak bizonyult a személyes emlékek felélesztésében, mint a személyes szóbeli interjúk során történt emlékezet-felidézés", mondják a kutatók.
További zenével kapcsolatos írások:
Vas József Pál: Daluk az örökkévalóságnak szól. Mi a Beatles–muzsika titka?
A zene mágiája segít a sztrókos páciensek felépülésében