A parazitológusok egy ideje foglalkoznak azzal, hogyan lehet kihasználni a rovarok bizonyos személyek iránti preferenciáját. Olyan szert keresnek, amely megvédene az annyi betegséget terjesztő parazitáktól. Mindenki tapasztalhatta nyári estéken: asztalszomszédja tele van csípésekkel, ő viszont szinte sértetlen marad. Ezt az „igazságtalanságot” immár igazolták, s az utóbbi tíz év során érdekes kísérletek folytak vele kapcsolatban.

A kulcs nem a vér összetételében, hanem a test illataiban rejlik. A kilélegzett széndioxiddal együtt ezeket használják a vérszívó rovarok a gazdaszervezet azonosítására. A vonzó anyagok közt szerepel a tejsav, az ammónia, az aceton, az oktanol, továbbá egyes, a vizeletben és a verejtékben levő anyagok. Mindezek az anyagcsere melléktermékei, amelyek alapján a rovarok emberi jelenlétre lesznek figyelmesek.

2008-ban végeztek egy kísérletet az Aedes aegyptivel (a sárgaláz kórokozójának terjesztőjével), s a kutatóknak először sikerült azonosítani olyan anyagokat, amelyek egyes emberek „népszerűtlenségét” okozták. Öt anyagot (aldehideket és ketonokat) sikerült náluk az átlagnál nagyobb mennyiségben kimutatni. Hipotézisük szerint ezen anyagok mintegy szag-maszkot képeznek, gátolva, hogy a szúnyogok a többi, általuk kedvelt illatanyagot megérezzék.

Vajon itt olyan sajátos védelemről van szó, amely az evolúció során alakult ki egyes személyeknél? Ezt egyelőre annak dacára sem tudjuk, hogy bizonyítékot nyert: a mindenkire jellemző testszag genetikai alapú.

*

További szúnyog cikk:

Szúnyogriogatás (Jakabffy Éva, IPM, 2010. július)