Az első rész itt olvasható.

Staar Gyula: 2006. augusztus 23-án röppent világgá a hír, hogy a Nemzetközi Matematikai Unió (IMU) Madridban megtartott 25. kongresszusán 2007 januárjától a szervezet elnökévé választottak. Szívből gratulálok, olyan megnyugtató ez, hogy felőled mindig jó hírek érkeznek. (A madridi IMU kongresszusról itt látható videó, Lovász László a 22. perctől kezdve szerepel).

Lovász László: Köszönöm. Pontosításként azért elmondom, hogy Santiago de Compostelában választottak meg, a Madridtól elég messze fekvő, nagyon szép, régi városkában. Az IMU a kongresszus előtti napokban ott tartotta a közgyűlését. Ott párszázan voltak, Madridban, a kongresszuson négyezren.

S.Gy.: Hogyan választ elnököt egy ilyen nagy világszervezet?

L.L.: A közgyűlésre az IMU minden tagszervezete képviselőt küld. A szervezet tagjai az egyes országok matematikai társulatai, hazánkat a Bolyai János Matematikai Társulat képviseli. A közgyűlésen a küldöttek újraválasztják a vezetőséget, pénzügyekről, a következő kongresszus helyszínéről és több más, működésünket érintő kérdésről döntenek. 

S.Gy.: Milyen szervezet a Nemzetközi Matematikai Unió? Mik a célkitűzései, ténykedésének főbb irányai?

L.L.: Egyik fő feladata, hogy megszervezze a négyévente megrendezett nagy matematikus kongresszust. Fontos díjakat ad ki: a Fields- és a Nevanlinna-érmeket, a Gauss-díjat, képviselőket delegál az Abel-díj bizottságba. Vannak programjai, melyek a fejlődő országokat igyekeznek segíteni. Megpróbáljuk elérni, hogy az ottani fiatalok eljuthassanak különböző kutatóhelyekre, s megfordítva, a matematikusok elmenjenek fejlődő országokba több hónapos kurzust tartani. 

Nagy és megoldandó probléma az elektronikus publikáció kérdése is, ahol részben technikai részben jogi akadályokon kell átvergődnünk.

S.Gy.: Beavatnál a megoldandó kérdésekbe?

L.L.: Több szálon elindult egy folyamat, melyet retrodigitalizációnak neveznek. Igyekszünk régebbi matematikai irodalmat elektronikus formára átalakítani, és ily módon elérhetővé tenni. Ezeket a cikkeket segédeszközökkel látjuk el, például a hivatkozásaikat is előhívhatóvá tesszük. A mai matematikai irodalom nagy része már elektronikusan hozzáférhető. 

S.Gy.: Nem vitatható, szép törekvés a matematikusok társadalmának szellemi vagyonát egységes, jól áttekinthető, mindenki számára hozzáférhető rendszerbe foglalni.

L.L.: Ez a cél, nem a haszonszerzés. ... A mi Combinatorica folyóiratunkat a Springer adja ki a Bolyai János Matematikai Társulattal közösen. Bár jók a személyes kapcsolataink a kiadóval, mégis nagyon sokat kellett velük vitatkozni, asztalt verni, hogy ne emeljék a folyóirat árát a csillagos égbe.

S.Gy.: Megértették?

L.L.: A Springer megértette. Más kiadók nem értették meg, emiatt nagy bajban vannak a tudományos folyóirat-készítő műhelyek. Éppen most mondott le az egyik ilyen folyóirat szerkesztősége. Ez nagyjából a lap halálát jelenti. Egy tudományos folyóirat bevezetéséért nagyon sokat kell dolgozni, annak hosszú felfutása van. Meg kell nyerni a szerzők, az olvasók bizalmát, ki kell építeni egy lektori kört, ami nem könnyű feladat. A folyóiratnak több rétegű szellemi tábort kell maga köré szerveznie, hiszen anélkül működésképtelen.

S.Gy.: Magyar előadókat is meg szoktak hívni?

L.L.: Amennyire emlékszem, minden kongresszusnak volt magyar előadója, ezt a hozzánk hasonló méretű országok nemigen mondhatják el magukról. Madridban most Ruzsa Imre, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet matematikusa volt meghívott előadó, rajta kívül még három magyarnak adatott meg ez a lehetőség. Ők azonban már idehaza dolgoznak.

S.Gy.: Tudtommal te is tartottál már plenáris előadást.

L.L.: Egyszer plenárisat, korábban pedig szekcióelőadást tartottam. 

S.Gy.: A plenáris előadásodat azután magyar nyelven a Természet Világa tette közkinccsé. (az előadás itt olvasható)

L.L.: Igen, a Matematika különszámotokban jelentettétek meg. A kongresszus előadásait úgy válogatják össze, hogy bizonyos értelemben a matematika egésze napirendre kerüljön. Vannak tömegeket megmozgató előadások; ilyen volt például Andrew Wiles-é, aki bebizonyította a Fermat-sejtést. A hatalmas teremben egy tűt sem lehetett leejteni akkor. Sokakat vonzanak a Fields-érem nyerteseinek az előadásai is…

S.Gy.: A Fields-érmek átadásait pedig időnként előre nem látható események színezik. Annak idején az orosz Margouliszt a Nagy Testvér nem engedte ki  Helsinkibe, hogy átvegye a díjat, most pedig honfitársa, az egyik idei kitüntetett, Perelman már szabad akaratából nem ment el átvenni a díjat.

L.L.: Ez más ügy. Arról van szó, hogy Grigorij Perelman Szentpéterváron többek, elsősorban az amerikai Hamilton munkájára alapozva megoldotta a Poincaré-sejtést. Bizonyítását csak az internetre tette ki. Ez, persze, csak formális probléma, ezen kívül azonban dolgozatában nem közölt minden részletet. Emiatt azután többen elkezdtek azon munkálkodni, hogy a bizonyítás hiányos részeit kiegészítsék. Voltak, akik ezt tisztes alázattal tették. Azonban a New Yorker már arról közölt cikket, hogy kínai matematikusok azt állítják, valójában ők fejezték be a bizonyítást. Ezen a végtelenségig lehetne vitatkozni.

S.Gy.: Végül kiderült, hogy miért nem ment el a díját átvenni?

L.L.: Nem tudjuk. Vele kapcsolatban nem ez az első ilyen eset. Az Európai Matematikai Társulat budapesti kongresszusára sem jött el átvenni a fiatal matematikusok díját. Akkor a díjbizottság elnöke voltam, s az a magyarázat terjedt el, hogy egyik munkájában ő maga fedezett fel valamilyen hiányosságot, ami nagyon zavarta. Ez azonban nem számított volna, hiszen sok más kiváló munkája volt, a díjat többszörösen megérdemelte. Mások szerint azzal magyarázta távolléteit, hogy a díjak átvételével a külvilág előtt a matematika képviselőjévé válna, ezt pedig nem vállalja.

 S.Gy.: Különös fiú, maradjunk ennyiben. Azt most mindenesetre elérte a távolmaradásával, hogy a média róla beszélt, a három további díjazottról mit sem tudunk.

L.L.: Ami nagyon szomorú, hiszen Andrej Okounkov, Terence Tao és Wendelin Werner Fields-érmesek is kiváló matematikusok, méltánytalanul kerültek ki a reflektorfényből. Ráadásul az Ausztráliában született kínai származású Tao tartotta a kongresszus megnyitó plenáris előadását. Ebben Szemerédi Endre tételéről beszélt, melyet a hetvenes években bizonyított, s melynek igazi jelentőségét csak napjainkban kezdik felismerni. Tao a Szemerédi-tételt választotta előadása fő témájának, azt elemezte, továbbfejlesztéséről beszélt. Ő már a második olyan Fields-érmes, aki a Szemerédi-tétellel foglalkozik. Azért ez mond valamit!

S.Gy.: Fura fintora a sorsnak, hogy Szemerédi Endre viszont nem kapott Fields-érmet. Vajon miért? 

L.L.: Más volt a divat akkoriban. Szemerédi új, nagy eredménye akkoriban azért nem tűnt fel, mert nem létezett mögötte tömeg, mely azon dolgozott. Később azonban kulcseredménnyé vált, mert elindított egy folyamatot. Egyébként ez elég gyakori jelenség a tudományban. Ugyanakkor azok a teljesítmények, melyek kikerekítenek, lezárnak egy területet, megszületésük idejében nagy elismerést válthatnak ki, mert a közösségben fontos az a téma. Az igazi nagy mérföldkövek persze így is, úgy is örökéletűek maradnak. (Szemerédi Endre tv-interjú itt látható).

S.Gy.: Tudom, veszélyes téged ilyesmiről faggatni, nem szívesen válaszolsz hasonló kérdésekre. Mégis kíváncsi vagyok, amikor a matematikusok elnököt választottak, szerinted miért éppen rád gondoltak?

 L.L.: Nem tudom, lehet ez véletlen. 

S.Gy.: Na tessék, ugye megmondtam! Sajnos nincs annyi helyem, hogy mind-mind elsoroljam azokat a tényeket, szempontokat, melyek miatt Lovász László neve előtérbe kerülhetett.

L.L.: Jó, jó, talán kerestek valakit, aki bár elméleti kutatást végez, az alkalmazott kutatásokat végző matematikusokkal is szót ért.

 S.Gy.: A személyes kvalitásokon túl az is fontos lehetett, hogy az a tudományterület, melyet művelsz, az elmúlt évtizedekben nagyon feljövőben van.

 L.L.: Ez is igaz. A diszkrét matematika, az algoritmusok elmélete ma olyan terület, melyre ma egészen más szemmel néznek, mint mondjuk 25 évvel ezelőtt. De hidd el, van abban nagy adag véletlen, hogy az 50-100 olyan matematikus közül, aki hozzám hasonlóan elláthatná az elnöki feladatot, éppen rám esett a választásuk. 

S.Gy.: Elnökké választásodat a személyes értékeiden kívül segíthette-e a magyar matematika még mindig elég jó nemzetközi megítélése?

L.L.: Valamilyen értelemben biztosan. Nagyon nehéz olyan országból az élre kerülni, ahol nincs matematikus közösség, amire támaszkodni lehet, amiből kinőhetnek a tehetségek. Ehhez nem kell feltétlenül Amerika méretű országnak lenni. Az IMU előző elnöke angol volt, előtte brazil matematikus irányította a szervezetet.

S.Gy.: Milyen kérdésekre figyelsz majd különösképpen elnökséged elkövetkező négy évében?

L.L.: Említettem már a fejlődő országok támogatását. Meg kellene találnunk ennek a leghatékonyabb módját. Az előző elnökünkhöz hasonlóan én is nagyon fontosnak tartom, hogy a matematikát közelebb vigyük a nagyközönséghez. A matematika népszerűsítése széles sávon, különböző szinteken történhet, a focimeccsektől a Természet Világáig.

Nagyon sok matematikus dolgozik az iparban, a bankokban, a tőzsdén, a biztosítóknál… Mások a feladataik, más problémákkal szembesülnek, mint a kutató matematikusok. Valószínűleg mindkét tábornak előnyös lenne, ha több szállal kötődnénk egymáshoz, ha ez a réteg is megjelenne a kongresszusainkon.

Súlyos kérdés a matematika oktatása. Világszerte mindenütt mindig mindenki siránkozik, amikor a matematikaoktatás helyzetéről van szó. ... A mi időnkben, ha valaki bejutott az egyetemre, abból hivatásos tudóst, orvost, jogászt, tanárt igyekeztek képezni. Az egyetemet, főiskolát végzettek többsége ma már néhány évenként pályát változtat. Értelmetlen valakit úgy képezni, hogy belőle kizárólag matematikatanár lehessen. Szándékosan említettem olyan pályát, ahonnan nagy az elvándorlás. Ők talán jobban jártak volna, ha a matematika egyes fejezetei, vagy a matematikatanítás módszertanának bizonyos részletei helyett, mondjuk, kis közgazdaságtant, némi jogot, több nyelvet tanultak volna az egyetemen. Tehát a többség számára, azt hiszem, hasznosabb az általánosabb képzés.

S.Gy.: Mi lesz a kiemelkedő képességűekkel, akik bírnák, sőt, jót tenne nekik a nagyobb terhelés? Akikből professzionális kutatók válhatnának?

L.L.: Nálunk, a matematikusszakon az alapvető kurzusokat emelt szinten is meghirdetjük. A hallgatóknak van egy kb. 30 fős csoportja, akiket mélyen érdekel a matematika, kutatók akarnak lenni.

S.Gy.: Lovász László pályaíve évtizedek óta folyamatosan emelkedik, mára a magyarországi matematika emblematikus alakjává váltál. Miként érint ez Téged? Nem zavar a munkádban, esetleg mindezt figyelmen kívül hagyod?

L.L.: Nem lehet nem törődni ezzel. Feleségem, Kati és a barátaim arra ösztönöznek és igyekeznek is segíteni abban, hogy úgy szervezzem az életemet, hogy maradjon időm a kutatásra. Természetesen annyi időm, mint az elmúlt 6-7 évben volt, már nem lesz. Olyan helyen voltam főállású kutató, ahol nem kellett anyagi gondokkal küszködnünk. Ha kellett egy számítógép, akkor szóltam és hoztak, ha szükségem volt egy könyvre, megrendelték. Nem kellett OTKA-pályázatot írni, EU-pénzekért folyamodni. Mindezt úgy könyvelem el magamnak, hogy volt egy hét éves kutatói szabadságom a Microsoftnál, most pedig elérkezett az ideje annak, hogy visszatérjek az életbe.

S.Gy.: Amennyiben az egyetem jelenti az életet.

L.L.: Mindenesetre közelebb áll a hétköznapjainkhoz, mint a Microsoft. Szeretnék dolgozni azért, hogy az ELTE-n a matematikusképzés olyan színvonalon maradjon, olyan érdekes, pezsgő matematikai élet legyen, mint amikor én ide jártam. Többször elmondtam már, milyen szerencsésnek tartom magam, hogy a Fazekasba, utána pedig  az ELTE-re járhattam. Ilyen képzést a világnak nagyon kevés helyén kaphattam volna. Amikor az egyetemre kerültem, minket még olyan óriások tanítottak, mint Turán Pál, Hajós György, Rényi Alfréd, Péter Rózsa…

S.Gy.: Úgy érzem, szeretnél most valamit törleszteni abból az adósságból, amivel nekik is tartozol.

L.L.: Így is fogalmazhatunk.

Sok évet töltöttem külföldön, ennek számos előnye volt, személyes, kutatási, minden egyéb. Néha elgondolkozom azon, mi lett volna, ha 1956-ban Turán is, Hajós is, Rényi is elment volna innen. Az én életemet biztosan nagyon hátrányosan befolyásolta volna.

S.Gy.: A Nemzetközi Matematikai Uniónak ma nem lenne egy Lovász László nevű magyar matematikus az elnöke.

L.L.: Valószínűleg nem, de ez lett volna a kisebbik baj.