IPM 2014. június

Az összeesküvés-elméletek alkotóit és hívőit paranoiásoknak gondoljuk, akik megszállottan kutatnak az agyrémüket igazoló újabb és újabb tények után. A jelenség azonban messze túlmutat a beteg elméken, s szinte bárki józan eszét kikezdheti. Bárkiét, aki fél.

Vagy aki szenved, aki szerencsétlenségek sorozatát éli át, akit súlyos veszteségek sújtanak. Ezek hamar beindítják az agy alarm-reakcióját. Az amygdala, ez a mandula alakú ősi agyterület riadóztat: harcoljunk, vagy védekezzünk. De ki ellen?

Ez nem mindig egyértelmű. Leonard Mlodinow elméleti fizikus (Kaliforniai Műszaki Egyetem) szerint életünket nagyobb mértékben befolyásolják a véletlenek, mint a szabályszerűségek, de ezt nem szívesen ismerjük el. A véletlenek ugyanis irányíthatatlanok, mi pedig szeretnénk kézben tartani az eseményeket. Vagy legalább átlátni, kik azok, akik kézben tartják.

Amikor úgy érezzük, kicsúszik lábunk alól a talaj, érzelmi agyunk hiperaktivitása áthangolja homloklebenyünket is, amely archaikusabb gondolkodásmódra vált. Racionális megfontolásaink közé olyan különös asszociációk keverednek, amilyenek máskor, nyugodt állapotunkban eszünkbe sem jutnának: haragosunk átka, a Szaturnusz átvonulása, egy a könyvek közül kiugrott váza és még számos furcsa esemény, amelyek most hirtelen a helyükre kerültek. Égi és földi jelekben találunk fogódzót.

Kutatások szerint a kisebbségekhez tartozók gyakrabban komplottisták, talán mert léthelyzetüket folyamatosan bizonytalannak érzik. Olykor azonban az ősbizalom, a világ kiszámíthatóságába vetett hit szinte egyetemesen megrendül. Ilyen hatásúak a sokkoló hírek, például egy-egy rajongásig szeretett híresség hirtelen halála.

A magyarok is előszeretettel kételkednek nagyjaik természetes halálában vagy pláne öngyilkosságában. Zrínyi Miklóssal tényleg egy vadkan végzett? Vajon megmérgezték-e V. Lászlót, vagy Mátyás királyt? A legnagyobb magyar és legnagyobb költőnk öngyilkossága is nehezen feldolgozható. Bár legtöbbször nincs bizonyíték az összeesküvésre, az ellenkezőjére sincs. Összeesküvések mindig is léteztek, pláne a hierarchia felsőbb szintjein. Ha pontosan tudunk Nagy Sándor megmérgezéséről vagy a Ferenc Ferdinánd elleni szövetkezésről, miért ne képzelhetnénk el ezek alapján a többit is? És főleg, miért ne tarthatnánk attól, hogy közvetlen környezetünkben is összeesküvők szervezkednek? Nem árt, ha vannak, akik gyanakvó szemüket a hatalomra vetik. S ehhez ugyanazt a ragadozó-detektort használják, amelyet szavannalakó őseik.

A szavanna könyve

Az összeesküvés-elméletek evolúciónkban gyökereznek? Elsőre meghökkentő feltevés. De a kutatók állítják: elménket a természetes szelekció élezte ki arra, hogy ártalmatlannak tűnő jelenségekben is felismerje a lehetséges veszélyt. Mára jócskán csökkent az esélye annak, hogy ellenség keze vagy ragadozó végezzen velünk. Őseinknek azonban naponta készenlétben kellett állniuk, hogy a végzetes találkozásokat elkerüljék. A túlerőben lévő ellenséges törzs vagy az éhes nőstényoroszlán közeledését sokszor csak apró jelek tudatták velük, melyek korántsem mindig voltak egyértelműek.

Ha a Rorschach-teszt ábráit nézegetjük, legtöbbször állatokat és embereket látunk bennük, ahogy a felhőkben is. Elődeinkkel bizonyára gyakran előfordult, hogy egy ártalmatlan fatörzs árnyékába az oroszlán nyugtalanító sziluettjét látták bele. Ilyenkor az amygdala hamarabb jelez, mint hogy a veszély tudatosulna, vagyis gondolkodás nélkül lehet dönteni reménytelen erőviszonyok esetén az azonnali menekülésről. Az adrenalin stresszhormon éberebbé és gyorsabbá tesz.

Aki ma minden zörejre felriad, minden gázleolvasóban betörőt gyanít, azt súlyosan szorongónak tartjuk; aki a pókoktól retteg, azt arachnofóbiásnak, aki a domináns emberektől, azt szociális fóbiásnak. E félelmek azonban távoli múltunkban gyökereznek, amikor elősegíthették az óvatosak túlélését.

Én istenem, minek élek, ha a semmitől is félek / Száraz levél megzörrenik, bennem a vér meghidegszik – szól a dal. Pedig könnyen lehet, hogy épp azért él az illető, mert ősei okosan tovaosontak, ha megrezzent a bokor.

Hosszú és veszélyekkel teli őstörténetünk során alakulhatott ki tehát alapértelmezett reakciónk: vegyünk észre minden lehetséges mintázatot, és lássunk beléjük nagymacskákat, kígyókat, pókokat, ellenséges törzsfőnököket. Az élet ugyan nem lesz stresszmentes, de ha a stresszt lemozogjuk, mert elfutunk vagy felmászunk a fára, akkor nem károsítja úgy az egészséget, mint ha a modern rettegés-drogokat a képernyőkön keresztül, azokra mozdulatlanul meredve vesszük magunkhoz.

A Nagy Terv

A mai ember számára az irdatlan információmennyiség alig feldolgozható, a gazdasági folyamatok és intézmények átláthatatlanok. Mindez talán nem is foglalkoztatja túlságosan, amíg élete zökkenőmentes pályán halad. Hanem ha pénzügyi válság sújtja, szembesül azzal, hogy nem érti igazán annak okait. Még gyakoribb, hogy nem is szembesül ezzel, mert egy "kiváló szakértő" egy internetes anyagban mindent remekül megmagyaráz. Így már egyszerű: a gazdasági válságot kidolgozott terv alapján idézték elő a bankok, hogy gyarmati sorba taszítsanak egyes országokat, ezzel növelve a bankrendszer befolyását. Magyarországon 2009-ben a lakosság fele hitt a gazdasági válság szándékos kirobbantásában.

Nyugtalanító magyarázat? A szociológusok szerint paradox módon épp hogy megnyugtató lehet. Letaglóz ugyan, hogy ilyen gonoszok uralta világban élünk, de cserébe leleplezhetjük a felelősöket és átláthatunk a Nagy Terven. Ettől úgy érezhetjük, titkoknak vagyunk a birtokában, és mások előtt a jól értesült, sőt beavatott szerepében tetszeleghetünk. Legyen szó bármiféle bajról, csődről, járványról, az emberek nemigen akarják elhinni, hogy ezekben senki nem hibás. Ezért fogadják el nehezen a gazdasági válság hivatalos magyarázatát, amely szerint a bankok túl sokat hiteleztek, az emberek túl sok kölcsönt vettek föl, a kormányok nem szabályozták jól a területet, a hitelminősítő intézetek pedig rosszul ítélték meg a kockázatokat. Így túlzottan eloszlik a felelősség.

A fa, a szél vagy az intézmények nem szándékkal rendelkező lények, a ragadozók és emberi ragadozók viszont nagyon is. E sémát nemcsak egyedi eseményekre alkalmazzuk. Sorsunk alakulását legritkább esetben tulajdonítjuk a véletleneknek. Ennek így kellett lennie – mondjuk, különösen kudarc után. S innen már egyetlen lépéssel ott vagyunk az életünket vezérlő láthatatlan tervnél, a ránk vigyázó őrangyalnál, Jóistennél vagy Lord Ganésánál.

A világ keletkezésének fizikai magyarázatai sem felelnek meg minden mögött szándékosságot feltételező hajlamainknak. Sok tudós elme is beleszédül a semmi elképzelésébe, s még abszurdabb az, hogy a semmiből egyszer csak valami lett. A Mindenhatóba, vagy az Intelligens Tervezőbe vetett hit megspórolja e gyötrő fejtörést, s főleg, sokkal megnyugtatóbb tudat, hogy világunk természetfeletti intelligencia és jóság irányítása alatt áll, mint hogy irántunk teljesen közömbös természeti folyamatok tartanak hatalmukban. Valójában egy személynek könnyebben tulajdonítunk teremtő, fenntartó és pusztító hatalmat, mint a személytelen univerzumnak, noha ilyen hatalommal bíró lényhez még csak hasonlót sem láttunk.

Dr. Jeszenszky Ferenc fizikus

Világunk a Kilenc Ismeretlen kezében?

A hatalom túlértékelése jellemző az összeesküvés-elméletekre is. E hasonlóságok miatt a kutatók párhuzamot vonnak a vallásokba és az összeesküvésekbe vetett hit között. Ezzel együtt a vallásos emberek kevésbé nyitottak az összeesküvés-elméletekre, mint az átlag! A magyarázat: egészen máshol keresik a hatalmat. A vallásosak az emberfeletti és -alatti világban, az összeesküvés-hívek az emberek között. A legfőbb hatalomról is egész másként vélekednek: a vallásosak túlnyomó többsége végtelenül jónak tartja, s hozzá képest a gonosz másodhegedűs. Az összeesküvés-elméletekben viszont szinte mindig a rosszak viszik a prímet.

Utóbbinak megvan a maga egyszerű lélektani igazság-magva. Akik egyszer hatalomhoz jutnak, azoknak evolúciós érdekeik azt diktálják: tegyenek meg mindent a hatalom megtartásáért, vagy szedjék meg magukat, amíg csak lehet, hogy utódaiknak a legjobb indítást adhassák. Persze tegyék ezt titokban, miközben látszólag a közérdekért fáradoznak. Mivel a hatalom természete ilyen, az emberek végül is joggal gyanakvóak azokkal szemben, akik birtokolják: miért is ne kívánnának maguknak teljhatalmat?

Az összeesküvés-hívők e mély lélektani tudása azonban épp ilyen mély nem-tudással párosul. Azt tudják, mennyire korlátlan a hatalomvágy, de azt nem, mennyire korlátozott a hatalom gyakorlásának képessége. Annyit azért sejtenek: egyetlen ember, legyen az mégoly ravasz is, aligha mozgathat minden szálat. Mivel a világméretű összeesküvés-elméletek kiötlői inkább valószerűségre törnek, a jóval kézenfekvőbb konspirációt választják a hatalom letéteményeséül. De még így is tévednek.

A közgazdasági Nobel-díjas pszichológus, Daniel Kahneman (Princeton Egyetem) saját maga és mások példáján is kimutatta: a tervek a lehető legritkábban valósulnak meg úgy, ahogy kigondolták őket. A kis léptékűek, a rövid távúak még talán. De minél átfogóbb tervről van szó, annál ritkább, hogy az a cselekvők szándékainak megfelelően alakul. A társadalom makro-folyamatai még a legnagyobb hatalommal bíró csoportok számára is irányíthatatlanok, hát még maga a történelem menete.

A feltételezett Kilenc Ismeretlen, ez az Asóka uralkodásától datált indiai csoport az egyik leggrandiózusabb összeesküvés-elmélet tárgya, de abban különleges, hogy kifejezetten pozitív szándékkal ruházzák fel őket. És magas szintű természettudományos ismeretekkel, amelyeket olykor kiszivárogtatva beleszólnak a történelem alakulásába. Az eltávozottak helyére mindig választanak új tagot, és mind a kilencen állandóan újraírják a hozzájuk tartozó tudományterület könyvét.

Asóka (i. e. 304 – i. e. 232), az indiai Maurja-dinasztia harmadik császára

A társadalomtudósok szerint sajnos mindez nem lehet több mítosznál. Ennél jobb hír, hogy a gonosz világuralmi törekvések, ha léteznek is, szintén megvalósíthatatlanok. Ahhoz a világ történései túl bonyolultak s túl sok bennük a váratlan elem.

Minél kisebb léptékű azonban az összeesküvés-elmélet, annál inkább lehetséges, hogy igaz. Ráadásul egyre több adalék szól amellett, hogy a hivatalos tájékoztatás félrevezethet, a tudósok manipulálhatják eredményeiket, a gyógyszerek mellékhatásaira pedig jóval később derül fény, mint hogy azokról a gyártók tudomást szereztek. A kirívó esetek egész területeket tehetnek hiteltelenné, s a bizalom meginog. A kiindulópont sokszor kézenfekvő, a végkövetkeztetés azonban túlzó és bizarr is lehet: például egy elmélet szerint az AIDS-járványt az idézte elő, hogy a Pentagon (vagy KGB, CIA) titkos biológiai fegyvereket állított elő, s a vírus elszabadult.

Ha elmarad a világvége

A tehetséggel megalkotott összeesküvés-elmélet szuggesztív, és akár tömegeket is mesmerizálhat. Miért? Mert folytonosan táplálják újabb és újabb adalékokkal. Ha pedig egyszer az emberek horogra akadtak, csak azt hallják meg, ami megerősíti előzetes gyanújukat. Ezt nevezik megerősítési torzításnak, amelyet szintén Daniel Kahneman mutatott ki. Ettől kezdve a rendszer minden újabb tényt magához vonz a fejekben, mint mágnes a vasreszeléket. Sőt az ellenbizonyítékokat is!

Brendan Nyhan (Dartmouth Egyetem) és Jason Reifler (Exter Egyetem) kimutatták: a radikális nézetek vallóit a cáfolatok épphogy megerősítik elvakultságukban. Amikor a fegyvertartás betiltását ellenzőknek megadtak egy gyilkosságokkal kapcsolatos számsort, egyszerűen képtelenek voltak levonni belőlük a következtetést. S minél jobbak voltak matematikai képességeik, annál inkább csődöt mondtak - csak hogy ne kelljen szembesülniük a nézeteiket megbolygató adatokkal. Más kutatások szerint, ha különféle információkat kapunk kézhez, csak azokat vesszük figyelembe, amelyek megerősítenek elképzeléseinkben. Ilyenkor homloklebenyünk gőzerővel dolgozik, de nem az olvasottak mérlegelésén, hanem azon, hogy kiszűrje a felesleges adatokat, vagyis azokat, amelyek előítéleteinket cáfolnák.

Ennél is hatékonyabbak a fanatikusok, például a világvége-hívők. A cáfolatot nemhogy figyelmen kívül hagyják, hanem még meg is támogatják vele hitük erődítményét. Leon Festinger, a 20. század emblematikus szociálpszichológusa az ötvenes évek elején néhány kollégájával együtt beépült a Keresők nevű szektába. Ez a társaság pontosan meghatározta a dátumot, amikor a földönkívüliek a Föld pusztulása előtt magukkal viszik az igaz hívőket. A pszichológusok arra voltak kíváncsiak, hogyan reagál majd a szekta az elmélet csődjére. Azt tapasztalták, hogy a világvége elmaradása után még elkötelezettebbek lettek: a világ úgymond kapott egy utolsó esélyt, mert ők, a hívők oly hatékonyan imádkoztak, hogy bocsánatot nyertek.

Az összeesküvés-rendszer hasonlóan kikezdhetetlen. Ha ugyanis olyasmi történik, ami cáfolná az elméletet, máris kész a magyarázat: olyan profi az összeesküvés, hogy félrevezető tényeket állít elő. Tehát a bizonyíték hiánya is bizonyíték.

Konteósok

Peter Brugger és Christine Mohr (Bristoli Egyetem) kimutatta, hogy a dopaminszintet növelő L-Dopa adása után másképp reagálunk a bizonytalan dolgokra, gyorsabban vélünk felismerni mintázatokat ott is, ahol semmi nincs. Minden apró esemény ugyanarra utal? Ezt nevezik apoféniának, amikor is egymással össze nem függő jelenségeket hozunk kapcsolatba. Ez magyarázza a legtöbb összeesküvés-elmélet terjedését, mivel öngerjesztő folyamatról van szó: minél többet foglalkozunk a gyanús mintázatokkal, annál gyakrabban fedezzük fel azokat magunk körül. A szabadkőműves szimbólumokra vadászó konspirációs teoretikusok (konteósok) mindenütt látják a Mindent látó szemet, nem kell hozzá több egy szimpla háromszögnél.

Viren Swami, a kognitív tudományok kutatója (Westminster Egyetem) a britek körében kimutatta: adott összeesküvés-elméletben való hit kedvez annak, hogy további összeesküvés-elméletekben is higgyen az illető. Azt hinni, hogy az Apolló űrhajók holdra szállása merő hamisítás, hajlamosít arra, hogy elhiggyük: az amerikai kormány előre tudott a 9/11-es merényletről.

 Bizarr kombinációk

A magyar facebookos összeesküvés-birodalom népszerű oldalain a nacionalista, globalizációellenes politikai elméletek keverednek New Age-es, ezoterikus és alternatív gyógyászati elemekkel. A fúziót a komplott-elméletek alapelve teszi lehetővé: ne higgyünk a hivatalos forrásnak, és legyünk bizalmatlanok a rendszerrel szemben! Ez aztán kiterjed a politikán túl a tudományra és a technológiára is.

De mi a helyzet, ha egyik elmélet kizárja a másikat? Sokan ezzel sem törődnek. Oszama Bin Laden életben van, állítja az első teória; már halott volt, mikor az amerikaiak megtalálták, állítja a második. Némelyek egyszerre hiszik mindkettőt, mivel a lényeg, hogy az elmélet eltérjen a hivatalos tájékoztatástól.

Két amerikai jogászprofesszor, Cass Robert Sunstein (Chicagoi Egyetem) és Adrian Vermeule (Harvard Egyetem), látva, mennyire erős az elme természetes hajlama az összeesküvés-elméletek befogadására, radikális következtetésre jutott. Minthogy sem az oktatás, sem a kellően megalapozott információk terjesztése, sem a racionális bizonyítékok nem hatnak arra, aki az összeesküvések létezéséről meg van győződve, egyetlen megoldás marad: az ilyen elméletekre szakosodott miliőbe való beszivárgás. A komplottisták ugyanis csak a hozzájuk hasonlóakra hallgatnak, s csak azt hallják meg, ami őket igazolja. Ha úgy teszünk, mintha közülük valók lennénk, s elnyerjük bizalmukat, „belülről” még talán megkérdőjeleztethetjük érvrendszerüket és következtetéseiket. Csak ez képes meggyengíteni az összeesküvés auráját. Más szóval: összeesküvés az összeesküvés ellen.

Jakabffy Éva