2018. jan 01.

Halhatatlan optimizmus

írta: Janguli
Halhatatlan optimizmus

Az optimizmus hajlamos elszabadulni. Miért? Mert magára az optimizmusra is optimistán tekint, majd az optimizmussal kapcsolatos optimizmusra, és így tovább. E visszacsatolás-sorozat eredményeként jön létre a magát mindenhatónak hirdető pozitív gondolkodás. Az építmény megdönthetetlennek tűnik: ha pozitív gondolataink nem öltenek testet, akkor nem voltak eléggé pozitívak. Vagy nem gondoltuk őket elégszer, elég részletesen, elég élénken. Az irreális optimizmusnak olykor a tudomány is zöld jelzést adott. Csakhogy a pesszimizmusnak is! Hogyan lehetséges ez?

optimista.jpgA töretlen optimizmussal azt kommunikáljuk mások és magunk felé, hogy erősek vagyunk. Erősebbek a bennünket akadályozni próbáló körülményeknél és embereknél. A személyes optimizmus olyan tapasztalaton alapulhat, hogy a dolgok számunkra jobban alakulnak a szokásosnál. Ezt aztán tulajdoníthatjuk a szerencsés sorsunknak, a gondviselésnek vagy magunknak. Az optimisták hisznek saját kiválasztott vagy kiemelkedő voltukban. Látják ugyanis, mi minden megeshet egy átlagos vagy balszerencsés ember életében. Olvassák a betegség- és válási statisztikákat. De az ő törvényeik egészen mások. Nyilatkozzanak bármilyen szerényen magukról, ezzel azt fejezik ki, hogy ilyen különleges ember létükre ráadásul még szerények is. Azaz még kiválóbbak, mint a többi különleges, ám nagyképű ember.

A mélyen gyökerező személyes optimizmus nehezen törhető meg. Az ilyen embert sikertelenségek sora sem képes meggyőzni arról, hogy kudarcot vallott. Ha nem megy, megpróbálja újra. Megpróbálja másként. Vagy megpróbál valami mást. És ha semmi sehogy nem megy? Akkor majd egyszer menni fog. Majd eljön az ő ideje. Az optimista minden idegszálával e szebb jövőn csüng, erre készül. Semmi nem kerüli el figyelmét, ami közelebb viheti céljaihoz. Olyan életstílust sajátít el, olyan ruhákkal, kiegészítőkkel, kütyükkel menőzik, amelyek egy magasabb pozícióhoz vagy jobb anyagi helyzethez illenének, mint a sajátja. Sőt akkor is így tesz, legalább gondolatban, ha egyáltalán nem áll jól. Őt nem a segély foglalkoztatja, vagy hogy miként kapcsoltassa vissza a gázt a lakásában, hanem hogy milyen vállalkozásba kezd majd, ha valahonnan sikerül kapnia némi tőkeinjekciót. S hogy sikerül-e? A született optimisták talán ebben a legjobbak: talpra állni, újrakezdeni a semmiből, nekivágni az ismeretlennek.

gazszerelo_optimizmus.jpg

Katasztrofális optimizmus

Némely kutatás, de ennél jóval több életmód-guru állítja: az optimisták sikeresebbek a realistáknál és a pesszimistáknál. Ez átlagban igaz is lehet, de nem tükrözi vissza az optimizmus többesélyes voltát. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a legoptimistábbak a legsikeresebbek is egyben. Attól, hogy különlegesen optimistának születtünk, még nem váltottunk bérletet az állandó sikerre. Sokkal inkább jelenti azt, hogy másoknál magasabbra tesszük a lécet. Az a lehetőség, hogy a lécet le is verhetjük, nem foglalkoztat, mert tudatunkban nincs más, mint az előrevetített siker ragyogó képei. És ez jó pár kudarc után sem változik túl sokat.

A szélsőséges optimisták e kudarccal szembeni immunitása azonban nem tartja távol tőlük a kudarcokat. Sőt, mivel életvitelük maga a kockázat, hatalmasakat bukhatnak. Mindezt azonban, hacsak a bukás nem jelenti az életük végét is egyben, elfedik a későbbi diadalok.

A vérbeli optimistát nem hátráltatja meg a hatalom, a túlerő, a fenyegetés. Amit tesz, sokszor elképesztő merészségnek tűnik. Ugyanez igaz, ha az optimista történetesen nem egy személy, hanem csoport, mint 1956. október 23-án a magyar felkelők. Az eseményekről készült felvételeken látjuk a szétlőtt házak, tankok és felborult villamosok közt a fiatal felkelők elszánt és extatikus arcát. A felkelés egy csepp tömény optimizmus állítólagos pesszimizmusunk tengerében.

piros-a-ver-a-pesti-utcan-magyar-irok-1956-ban.jpgMinél közelebbről kísértik reményeink a lehetetlent, annál inkább képesek felvillanyozni. E transzállapotban, főként, ha az tömeges, szinte sebezhetetlennek érezzük magunkat. Legyen szó a legnemesebb célért vívott felkelésről, avagy a legaljasabb lerohanásról, ilyen transz nélkül az emberek aligha indulnának harcba. Kísérletek szerint azok, akik hajlamosak háborút indítani, szentül hisznek a gyors győzelemben, de ez a várakozásuk az esetek többségében nem teljesül. A háború végül jóval tovább tart és több áldozatot kíván, mint képzelték.

Ikerpárok derűre-borúra

Egyikük mindig optimista, a másik pesszimista, sőt súlyos depressziós epizódjai is voltak. Hogy két testvér ennyire egymás ellentéte legyen, az elég gyakori. De mi a helyzet a külsőleg szinte egyforma egypetéjű ikerpárokkal? Mivel génjeik is azonosak, azt feltételezhetnénk, hogy személyiségük is legalább hasonló egymáshoz. A fenti leírás azonban két olyan nőről készült, akik egypetéjű ikerpár tagjai.

Mitől lettek ennyire mások? Ezt vizsgálja náluk, és más hasonló egypetéjű ikreknél Tim Spector (Szent Tamás kórház, London). Kiderítette, hogy az eltérés oka csupán néhány gén, amelyek az egyik ikernél bekapcsolódtak, a másiknál kikapcsolt állapotban maradtak. Az ilyen, ún. epigenetikai változásokat az életmód és az életesemények váltják ki. Annál az ikernél, akivel jobban elbánt a sors, Tim Spector 5 gén terén talált eltérést a hippokampusz nevű agyrészben. Ez a terület a memórianyomok beégetése mellett kulcsfontosságú szerepet játszik a stresszválasz szabályozásában is. Egy vagy több súlyos trauma drámaian befolyásolhatja azt, ahogy a kisebb-nagyobb megpróbáltatásokra reagálunk. Erősen traumatizált emberek váratlan módon tragédiát csinálhatnak olyasmikből, mint hogy vendégeik egy-két órát késnek, bankkártyájukat elnyeli az automata, vagy nincs wifijük. Kiborulásuk mind nagyságában, mind időtartamában eltúlzottnak tűnik. A gyakori stresszállapot arra a következtetésre vezeti őket, hogy az életben folyton nehézségek adódnak, és ez a jövőben sem lesz másként. Így válnak pesszimistává.

ikrek_optimista_pesszimista.jpg

Az ikerpár tagjai közti eltérés az agyi aktivitási mintázatban is feltűnő. A derűlátó ikernél a bal oldali homloklebeny aktívabb a jobb oldalinál, a borúlátó ikernél épp fordítva. S az agyi egyoldalúságnak, legyen az bármilyen is, komoly következményei lehetnek.

Az optimista agy trükkje

A HappyNews.com, a GoodNewsNetwork vagy a PozitivNap.hu kellemes híreket kínál a szokásos rossz hírek helyett, nehogy eluralkodjon olvasóin a pesszimizmus. De vajon szükség van-e erre? Ha optimisták vagyunk, akkor nem túlzottan. Ugyanis akkor agyunk nem is dolgozza fel a negatív híreket.

Hogyan? Hisz a rémhírek azonnal megnövelik éberségünket, akaratlanul is odafigyelünk rájuk, foglalkoztatnak, továbbadjuk őket. Csakhogy e bajok mindegyike másokat sújt, és nem érezzük úgy, hogy minket is utolérhet. Ezt támasztja alá, hogy a krachok, végzetes balesetek és diagnózisok valószínűségét a legtöbbünk rendkívül alábecsüli a saját életében. Ha szembesítenek a statisztikákkal, valós esélyeinkkel, becslésünkben akkor sem következik be mérvadó változás. A privát optimizmus, amely személyes jövőnkről szól, hihetetlenül ellenálló.

Nem szoktunk meghalni – mondta az örök optimista nagypapám jóval túl a 90-en, élete végéhez közeledve. De ezzel csak frappánsan összefoglalta a hozzá hasonlók világszemléletét: látnivaló ugyan, hogy mások meghalnak, de ez cseppet sem vonatkozik ránk.

kuke_1946_beketargyalas.jpgId. Jakabffy Imre nagyapám (nyitott táskával), 1946-ban, a párizsi béketárgyaláson

Miért maradnak egyesek rendületlenül optimisták, még akkor is, amikor nyilvánvaló bizonyítékokkal szembesülnek, például még akkor is reménykednek kedvenc csapatuk győzelmében, amikor az már tíz meccset elveszített? Ezt a kérdést teszi fel Tali Sharot, a kognitív idegtudomány professzornője (College Egyetem, London). Egy kísérletben az embereknek rájuk nézve lehangoló statisztikákat mutatott. Minél optimistábbak voltak az alanyok az események kimenetelét illetően, annál kevésbé jött működésbe agyuk negatív információkat feldolgozó része, a jobb alsó homloklebenyi tekervény. Nem is vették figyelembe a rossz statisztikákat. Mikor azonban rájuk nézve jó hírt kaptak, a bal oldalon ugyanez a terület kiugró aktivitást mutatott, s ennek megfelelően becsléseiket is nagy mértékben megváltoztatták, természetesen kedvező irányba. Vagyis csak a pozitív információkból voltak hajlandóak tanulni.

optimista2.jpgMindez rávilágít arra, miért mond csődöt számtalan ember esetében bármiféle, elrettentésen alapuló kampány a káros szenvedélyek, a mértéktelen cukorfogyasztás vagy a mozgásszegény életmód ellen. Egyszerűen el sem jutnak hozzájuk ezek az üzenetek.

Akiket a bátorítás elbátortalanít

Kutatások szerint mégis érdemes meghagynunk az emberek optimista hitét, mivel az sok területen javítja teljesítményüket. Csakhogy ugyanez a helyzet a pesszimizmussal is! Pontosabban, azzal a pesszimizmus-fajtával, amely nem merül ki a sötét jövő előrevetítésében s az emiatti szorongásban, hanem felkészülésre sarkall. Ezt nevezik védekező pesszimizmusnak. Szemben a pesszimistákról alkotott általános képpel, a védekező pesszimisták nem feltétlenül savanyú emberek. Sokszor kifejezett örömüket lelik abban, hogy számba veszik, mi mindent rontottak el a múltban, és hogyan ne kövessék el ugyanezeket a hibákat. Persze ez azért nem csak játék. Remek b- és c-terveiket jó adag szorongás ihleti. Azok is csak kívülről tűnnek komikusnak, akiknek fő hobbija, hogy természeti katasztrófákra készülnek: óriási élelmiszer-készlet felhalmozásával, menekülési útvonalak és bunkerek kiépítésével.

Kutatások szerint a pesszimistát sem jó kiábrándítani hiedelmeiből. Lehet, hogy agya rendszeresen túlbecsüli a rossz dolgok valószínűségét, lehet, hogy szorong, de ő ilyen belső klíma mellett hozza a legjobb formáját. Ha például egy fejszámolós feladat előtt túlzottan megnyugtatják, mondván, ebben ő mindig kiemelkedő volt, ettől ugyan csökken a szorongása, de a teljesítménye is, méghozzá 25 százalékkal. Optimistáknál a dicséret hatása ellentétes, ők még jobbak lesznek tőle. 

Miért gyakoribbak a pesszimista filozófusok?

Charles Pépin kortárs francia filozófus szerint voltak ugyan optimista filozófusok, mint Leibniz, Marx vagy Comte, de őket több gúny érte, mint a többieket, ha nem éppen maga a történelem űzött csúfot belőlük. Ismeretes Voltaire Candide-jának metsző iróniája Leibniz optimizmusát illetően: a „minden a legjobb a lehető legjobb világban” szlogen egyre groteszkebbül hat, ahogy halmozódnak a világ bajai. A 19. században Marxnak és Comte-nak is nagyszabású optimista víziói voltak: egyikük szerint a történelem, másikuk szerint a tudomány szabadíthatja meg hamarosan az emberiséget a szenvedéseitől. A 20. század elvégezte ezek nevetségessé tételét.

voltaire121.jpg

Voltaire

Mindezekkel szemben beszélhetünk a pesszimizmus géniuszáról. Hobbesnál „az ember embernek farkasa” remek lecke politikai filozófiából. Nietzschénél vagy Sartre-nál az a gondolat, hogy létezésünknek nincs értelme, rajzolja ki az öröm vagy a teljes szabadság gondolatának útját. Amikor Cioran azt írja: „egyedüli kellemetlenség az, hogy megszülettünk”, arra tanít minket, hogy élvezzük ezt a tisztánlátást. Úgy tűnhet, e tisztánlátás jobban megfér a pesszimizmussal, mint az optimizmussal. Talán ugyanez a választóvonal lelhető fel a filozófia és a monoteista vallás közt. A filozófia ambíciója, hogy arról gondolkozzon, ami van, annak minden erőszakával, igazságtalanságával együtt, ezzel szemben a monoteista vallásnak inkább becsvágya a vigasztalás egy másik világ ígéretével. Valójában a filozófia nem annyira pesszimista, mint tisztánlátó. Pesszimistának akkor tűnhet, ha nem vagyunk hozzászokva a valósággal való szembenézéshez, pláne ha a vallás illúziókat kelt bennünk a valóságról.

A gond, a nyugtalanság vagy a tisztánlátás nem okvetlenül jelent pesszimizmust, legfeljebb azok számára, akik nem néznek szembe a realitással, és eltakarják arcukat.

Titok-e a Titok?

Martin Seligman amerikai pszichológus, a pozitív pszichológiai irányzat megalkotója a kilencvenes évek közepén fedezte fel a tanult optimizmust, s kezdett ilyen irányú tréningeket tartani. Seligman az optimizmus passzív és aktív formáját különbözteti meg. A passzív optimista abban hisz, hogy a jövő kedvező fordulatokat tartogat számára, de nem sok mindent tesz ezek előidézésére. Az aktív, cselekvő optimista felméri, melyek a szükséges lépések a vágyott jövő felé. Mások által reménytelennek ítélt helyzetből is próbálja a legjobbat kihozni. A Seligman által javasolt optimizmusfejlesztő gyakorlatokban még nincs semmi misztikum. A hangsúly a rendszerességre esik, például naponta 20 percen át írjuk le, milyen lehetőségeink vannak a jövőben valamilyen pozitív dolog elérésére, milyen ajtók állnak nyitva előttünk.

Az 1990-es évek óta egész coaching iparág épült a tanult optimizmusra. Divatossá váltak az olyan tréningek, mint a három hónapos „boldogság átalakítás”, vagy a háromnapos optimizmus-tanfolyam ideális környezetben, mondjuk egy Új Dél Wales-i tengerparton zajló jó hangulat-szafarin.

Számtalan olyan könyvet vehetünk, mint Jeffrey Gitomer: Az IGEN! attitűd kis aranykönyve. Ezekből úgymond megtanulhatjuk a mentális gyakorlatokat, hogy szürke kilátásainkat rózsaszínűre programozzuk át: például „igenléseket”, amelyekben egyre ismételjük a kiváló jóslatokat; „vizualizációkat”, amikor a fürdőszobatükörre ragasztjuk a kívánt kocsi vagy hajó képét; „érveléseket”, amelyekben minden szóba jöhető negatív gondolatot megcáfolunk.

igen.jpg

2006-ban A titok volt az egyik bestseller, amely azt ígérte, mindenünk meglehet, amit akarunk, csak használjuk mentális erőinket annak „magunkhoz vonzására”. A szerző szerint valamire gondolni annyi, mint azt elő is idézni.

E mágikus optimizmus azonban már igen messze jutott mindattól, amit a pozitív pszichológia meghirdetett. Az irányzat kritikájaként Seligman hangsúlyozza: amit hiszünk, az csupán hit, és legyen bár igaz vagy hamis, magától nem fog bevonzani semmit. 

Más kritikák szerint kifejezetten ártalmas lehet a kötelező optimizmus és vele a negatív gondolatok kényszeres kerülése. Szorongó emberek, ha erőltetik a pozitív gondolkodást, ettől csak még feszültebbé válnak.

További kutatások egyenesen azt állítják, a pozitív jövőképek senkinek sem válnak hasznára, sőt, rontják a teljesítményt. Az agy részben úgy veszi, hogy amiről sokat álmodozunk, az valóság, s ezért nem adja ki az utasítást arra, hogy erőfeszítéseket tegyünk célunkért. Jóval eredményesebb, ha a cél képzetének felvillantása után az oda vezető utat vetítjük magunk elé. 

Gyakoribbak az optimista kutyák

A Sydney Egyetem kutatói kísérletük során egy csoport kutyának megtanították, hogy két különböző, egymástól két oktávra eső hanghoz az általuk kedvelt tejet, illetve a nem annyira kedvelt vizet társítsák. Miután a kutyák megtanulták, hogy csak a tejet jelző hangra reagáljanak, olyan hangokat kezdtek lejátszani nekik, amelyek a két tanult hang közé estek. A kutyák többsége e köztes hangokra is válaszolt. A kutatók szerint ők az optimisták, mivel inkább jó dolgokra számítanak. A rendkívül optimista kutyák még akkor is reagáltak, amikor a hang közelebb esett a vizet jelző hanghoz.

tanja_brandt_farkaskutya_bagollyal_utazos.jpg
Útban Bavariából hazafelé, az első hó, Tanja Brandt fotója

A kutatás alapján az optimista személyiségű kutya több jó, és kevesebb rossz dologra számít. Ezért hajlandó kockázatot vállalni. Ha nem jár sikerrel, újra próbálkozik, kisebb akadályoztatásoktól pedig nem zavartatja magát. A pesszimista kutya ellenkezőleg, több rosszra számít, mint jóra, és ez óvatossá teszi. Nem szívesen vállal kockázatot. Ha a dolgok nem mennek jól, hamar feladja, mert a kudarc stresszeli. Nem boldogtalan, inkább megelégszik a status quo-val, új dolgok kipróbálásához bátorításra van szüksége.

A kutatás vezetője, Melissa Starling szerint felfedezésük segíthet az idomároknak annak eldöntésében, milyen munkákra a legalkalmasabbak egyes kutyák. Érdemes minél előbb tesztelni a kutyákat optimizmus szempontjából. A kockázatkerülő pesszimista kutyából ugyanis jobb vakvezető válhat, a kitartó optimista kutya viszont a drogok vagy robbanóanyagok kiszimatolásában lehet sikeresebb.

Jakabffy Éva

Szólj hozzá

kutya agy ikrek optimizmus pesszimizmus agykutatás jakabffy éva kutyák érzelmei kutyák viselkedése Martin Seligman ikerkutatás