2015. jan 01.

Janus két arca - a januári fogadalmak pszichológiája

írta: Janguli
Janus két arca - a januári fogadalmak pszichológiája

Merünk-e még újévi fogadalmakat tenni? Vagy megdől a több ezer évre, a római időkre visszamenő rítus? A fogadalmak 88 százalékának szertefoszlása az emberi akarat rendkívüli törékenységét tükrözi. De ha majd igazán akarjuk, másként lesz, hitetjük el magunkkal. Óriásit tévedünk. Amint elkezdjük kifejteni, akaraterőnk hamarosan önmagát falja fel. Mit tegyünk, hogy következő évünk már ne ott végződjön, ahol kezdődött; hogy végre ne az Uroboroshoz, a saját farkába harapó kígyóhoz legyen hasonlatos?janus-vatican.JPG

Minden kezdet könnyű

Az újévi fogadalmak nem éppen új keletűek. A rómaiak Janus istennek fogadkoztak, s ők jelölték ki Kr. e. 153-ban Janus hónapját, januárt az év kezdetének. Január 1. önkényes, ember alkotta időhatár, szemben például a napfordulókkal, mégis világszerte, milliókban ébreszti fel a Nap újjászületését, a Karácsonyt követően a személyes újjászületés ősképét. A kezdet és vég kétarcú istene, Janus egyszerre tekint a múltba és látja a jövőt; az évváltás pedig szinte ellenállhatatlanul hívja elő a késztetést, hogy a megelőző 364 nap által felmorzsolt akaraterejű óembert levessük és hátrahagyjuk, mint egy elnyűtt holmit, s a jövendőbeli ragyogó, új ember szokásait pontokba szedjük.

Janus hava mifelénk, akárcsak a névadó istenség, kétarcú, csakhogy a sorrend megfordul: előbb a jövőbe tekintünk, belevetítve mindazt, ami a múltból kimaradt; majd fokozatosan visszacsúszunk a múltba. Az újévi fogadalommal valójában csak megújítottuk szerződésünket a körülöttünk ólálkodó, cinikus Luciferrel, aki bármikor sikerrel fogadhat bukásunkra.

Merthogy a Cardiff Egyetem tudósai egy kétes képletre alapozva, jéghidegen közlik velünk, hogy várhatóan megszegett fogadalmakkal s leszegett fejjel éljük meg január harmadik hetét. Ugyanis arra jutottak, hogy ez a hét, de leginkább ennek hétfője az év legkedélytelenebb napja, a nevezetes Blue Day.

janus5.jpgFogadalmaink jellemzően a mértékletesség körül forognak; csak egy ügyben nem jut eszébe senkinek a takarékosság, és ez az akaraterő!

Mert a bűvös dátum mintha felruházna minket is a janusi képességekkel, sőt többel, s mintha mindannyian kapnánk egy végtelen akarat-kvótát. Listánkon csupa racionális cél sorjázik, mélységesen elrejtve teljesülésük irracionális voltát. Miként lehet, hogy aminek az év túlnyomó részében a gondolatát is kerüljük, ami mint kötelesség, nem éppen izgalmas, az január néhány napján át egyenesen lázba hoz minket? Ráadásul úgy érezzük, felfokozott állapotunk egész évben velünk marad. S miért tűnik a közmondásosan nehéz kezdet kifejezetten könnyűnek e komor téli napokon? Mert milliókkal válunk eggyé a fogadalom rítusában. És mert az időhatár feloldoz minket a múltunk alól. A kezdet könnyű, ha igazán mindent, de mindent egyszerre kezdhetünk újra. De épp emiatt válik hamarosan leküzdhetetlenül nehézzé.

Akaratvesztő utakon

Vajon ki vagy mi a felelős fogadalmaink illékonyságáért?

janus1.jpg

Saját jelöltünk természetesen önmagunk. Úgy véljük, ismét kiakaszthatjuk magunkra az akaratgyenge jellem táblát. De a nemes önmarcangolás ez ügyben nem sokat ér. Sőt, oda vezet, hogy újra próbálkozzunk, szakasztott ugyanúgy, mint az előző, meg az azelőtti újévben, mondván, csak jobban kellett volna akarnunk. Mintha az akarat olyasmi volna, amit korlátok nélkül állíthatnánk elő… ha akarnánk. Hiszünk egy akaratban, valahogy úgy, mint az énben, a lélekben, a szerelemben, melyek megfoghatatlannak, anyagtalannak tűnnek.

Az akarat azonban Roy F. Baumeister pszichológus (Florida Egyetem) kísérletei szerint úgy működik, mintha nagyon is anyagi volna. Nem a lélekhez tartozó erény, hanem az idegrendszerhez tartozó funkció, roppant véges kapacitással. A tudomány elveszi ugyan idealista illúziónkat az akaratról, de cserébe ügyvédünkké szegődik, s felment minket az önvád alól.

De akkor ki, vagy mi okozza akaratunk törékenységét? Amikor a kutatók nyomozni kezdenek a fő bűnös után, a diéta tűnik az első számú gyanúsítottnak. Tömegek fogadkoznak testtömegük drasztikus csökkentésére, s nem is sejtik, hogy ez az egyik tényező, amely miatt a kutatók szinte fogadnának kudarcukra.

A diéta-paradoxon

Az agy cukorral üzemel, az akaraterő mögött álló idegi képlet a figyelmet irányító, morális, magunkat és agyunk többi részét kontrollálni próbáló elülső homloklebeny pedig különösen energiaigényes. Ez az agyrész felelős mindazért, ami bennünk a legemelkedettebb, nélküle nem válhatunk sikeres aszkétákká. Az elülső homloklebeny mégis álszent, mert ő maga épphogy nem aszkétikus: cukorfogyasztása talán más agyterületekénél is nagyobb. Alvást is bőségesen kíván. Amikor éjszakázunk, elsők között kapcsol alacsonyabb fokozatra. Magasztos elveket követ, de titokban az agy mélyéről érkező energiákból táplálkozik. A közömbös adatokat például nehézkesen jegyzi meg; de amire ősi, motivációs központjaink ráütik a szeretet avagy gyűlölet pecsétjét, arról erőfeszítés nélkül raktároz el mindent.

Amikor fogadalmainkat megfogalmazzuk, a homloklebeny szerencsés esetben feltöltődött az ünnepek energiáival, az édes élettel, s azt hiszi, mindig így lesz, mint most, üzemanyag bővében. Ínyencségek közt készül az ínségre, azonban hamar kifogy fő energiaforrásából, a cukorból, hiszen ez szinte minden diéta közös, első számú ellensége. Így azonban egyre kevesebb energiája marad magára a diéta betartatására.

Nem elég a korábbi vizsgálatok által igazolt erős cukorfüggőségünk, nem elég, hogy az édességek sokakban a legkedvesebb emlékekhez társulnak, mint a nevezetes madeleine Proust hőse számára. A sóvárgás tetejébe még az akarat is megcsappan.

A megoldás mégsem az, hogy áztassuk agyunkat folyamatosan glükóz-szirupban, hátha akkor akaraterőnk is visszatér. A cukorbevitel csak rövid időre emeli meg a vércukor-szintet, utána jön a zuhanás, amikor úgy érezzük, semmi más nem segíthet, mint az újabb édesség-adag. Jobb, ha az agy és a test számára a cukrot olyan természetes táplálékokból nyerjük ki, amelyeknek szénhidrátjai lassan bomlanak le cukrokká, s nem is addiktívak. Ki hallott már barnarizs-, vagy zabkása-függőségről, esetleg valakiről, akinek a cékláról kellett lejönnie?

Többügyűség
janus3.gif

Amúgy nem csoda, hogy akaratunk agyi képviselete, az elülső homloklebeny különösen nagy energiafaló. Számos más feladatot is ellát: például elhelyez minket az időben, dönt, tervez és kritizál, egyeseknél még filozofál is. Amikor szellemi igénybevételnek vagyunk kitéve, a sikeres összpontosítás ára, hogy homloklebenyünk minden másról megfeledkezik. Ilyenkor kísérletek szerint alig tudunk ellenállni az édességeknek. Még a legegyszerűbb memorizálási feladat is, ahogy Baba Shiv (Stanford Egyetem) kimutatta, hajlamossá tesz arra, hogy a süteményt válasszuk a gyümölcssaláta helyett: méghozzá minél több a megjegyezni valónk, annál könnyebb minket megkísérteni.

Elképzelhetjük akkor, hogyan tesz keresztbe a téli vizsgaidőszak a januári fogadalmaknak! A megfigyelések azt mutatják, hogy - legalábbis a kollégiumokban - a vizsgák előtt állók még az öltözködés vagy tisztálkodás terén is elkezdenek civilizálatlan jegyeket mutatni. Akkor is, ha amúgy nem tanulnak éjjel-nappal, sőt, egyáltalán nem készülnek, hanem bárok mélyén igyekeznek a vizsgákat és a professzorokat mentálisan lekicsinyíteni és eltávolítani maguktól. Ez a hárítási manőver éppúgy nem kis homloklebenyi teljesítmény, mint a rafinált puskázási rendszerek kidolgozása.

Amennyiben tehát elménket leterhelő időszaknak nézünk elébe, ne várjunk magunktól mintaszerű életmódot. Richard Wiseman (Hertfordshire Egyetem) bűvészből lett pszichológus, szerencse- és humorkutató, akitől a lesújtó 88 százalékos bukás számadata származik, azt a tanácsot adja: ne ejtsük fogadalmainkat egy-egy elhajlás miatt. Különösen a nőkre jellemző, hogy ha becsúszik egy hiba, hagyják elúszni az egészet. A januári fogadalmakat ne vegyük úgy, mintha kőtáblába vésve kaptuk volna őket, s kihágásainkért mindjárt megkövezés járna. 

Az önkontroll kontrollja

Az sem ajánlatos, hogy fogadalmaink úgy sorjázzanak, akár azok a bizonyos parancsolatok. Ha Bridget Jones módjára egyszerre kötelezzük el magunkat tucatnyi változtatás mellett, hozzá hasonlóan valószínűleg egy kontrollvesztett időszak után próbálunk átlendülni a másik végletbe. A fogadalmat követően mindent egyszerre kívánunk elkezdeni, de ez olyan extra idegi energiát igényel, amely néhány nap vagy hét alatt lenullázza az akarat mögött álló neurális izmot, a homloklebenyt. Főleg ha eddig nemigen fogtuk munkára, s ezért hasonlatos az edzetlen izomhoz. Akaraterőnk januári üzemmódban való felhasználása nemhogy erősítené, hanem gyengíti azt. Végül a januárt megtépázott akaraterővel hagyjuk magunk mögött.

janus6.jpg

Az akarat-túledzők kezdetben csalóka, reményteli képet mutatnak. Átalakul a testük és sokszor az életük is: egészségesebbnek érzik magukat, képesek ellazulni, energikusabbak és hódítóbbak, mint valaha. Ám azt a bizonyos rejtélyes, első kattanást, a változtasd meg életed belső parancsát, amely őket az edzőterembe, az uszodába vagy a bioboltba vitte, az esetek óriási többségében követi a visszakattanás. Sajnos, senki nem tudja megjósolni, mikor kerül erre sor, megtörténik, és ismét a régi ember áll előttünk. Mintha az, aki edzett, kontrollálta étkezését, fogyott zsírban és épült izomban, egy másik személyiség lett volna. Az óember egy időre átadta neki a helyét, de csendben várakozott a háttérben, mikor lopakodhat vissza. Mivel tudta, hogy a maga gyengéivel együtt is ő az erősebb, hagyta az új embert, hadd próbálkozzék.

Akaraterőnk bámulatos teljesítményekre képes – amíg akarjuk. De nem tudjuk, hogyan ébresszük fel akár másokban, akár magunkban az akarat akarását. Felmérések szerint az emberek túlnyomó többsége úgy ítéli meg, hogy az önkontroll nem éppen erőssége. Egyetemesen többet várunk magunktól, mint ami aztán teljesül, és ezt a szakadékot próbáljuk évről évre áthidalni újévi fogadalmainkkal. Kiderül azonban, hogy e fogadalmak szinte csak arra jók, hogy ismételten csalódhassunk akaraterőnkben.

Milliók kelnek fel január elsején másnaposan és reménytelien, fogadalmaik egyesítik a végleteket: spártai életmód a jövő év minden napján, miközben a bacchusi életörömökre is több időt tudnak majd szakítani. Elképzelik, ahogy reggelente kirobbannak az ágyból, majd e kezdősebességet csak tovább fokozva, irány az uszoda, szauna, majd felfrissülve kezdődhet a munka, megfékezhetetlen kreatív ötletáramlással; nyelvtanulás a hazafelé vezető úton, jóga stretching lefekvés előtt, s mindehhez az energiát egy jégsaláta biztosítja. A fogadalmi lista olyan, mint egy pazar költségvetés, amelyből éppen csak a fedezet hiányzik. Elképzelt ideális avatárunk napirendje elsőre kivitelezhetőnek tűnik: az úszás a nap más időzónáját foglalja el, mint a nyelvtanulás, és a jóga sem a munkaidőből vesz el. Az igénybevétel egyenletesen oszlik meg az izmok és az agy, a jobb és a bal félteke között. Akkor mi vezet el a Blue Day kiábrándultságáig, amikor a listára már rá sem merünk nézni? Az agyunkban lakó karmester, avagy hadvezér kimerülése. A belső vezérnek az év többi részében, amikor nap mint nap azt tesszük, amit szoktunk, nem sok dolga akad, lévén szokásaink szinte automatikusak. Amikor viszont új szokásokat akarunk felvenni, extra energiára van szükség, nem is csak a hajnali fagyos sötétség elviseléséhez vagy a lélekölő munkafázisok gemifikálásához, hanem a figyelemhez, körültekintéshez, amelyet újévi listánk összes eleme megkíván magának. Azt hisszük, úszószemüvegünk hűségesen vár az uszonyok és egyéb vízi alkalmatosságok között, de nincs pántja. A lelkesen megvásárolt olasz nyelvi szoftver két szinttel meghaladja tudásunkat: küzdjünk meg a kezdeti frusztrációval, vagy kullogjunk vissza egy alapszintű csomagért? Vagy mégis inkább perfekt angolságunkat tartsuk szinten? Lehet, hogy nem is egyedül kellene tanulnunk?

A fogadalmaink támasztotta nehézségekről fogalmunk sem volt, de egyelőre elszántságunk töretlen, és végül átléphetünk tökéletes avatárunk tökéletes életébe. S tényleg élvezzük is. Azt hisszük, hamarosan már a hóban járunk mezítláb, mint az akaraterő bajnokai, netán életünkben először a 40 napos böjtünket tervezgetjük. Mígnem egyszer arra eszmélünk, hogy kezünk egy tál drazséba merül alá, miközben a teljesen redundáns hírháttér műsorok közt szörfölünk, és még február sincsen.

Hogy e bosszantó körből kilépjünk, a tudomány új meglátásainak tükrében az akaratot eddzük fokozatosan, és olykor pihentessük is, éppúgy, mint izmainkat. 

Gépesített akarat

Galton mondta a 19. században: A legszükségesebb tennivalók gyakran a legkevésbé élvezetesek. Ezt tetézi, hogy általában nem, vagy csak a távoli jövőben hoznak elismerést. Az emberi agy pedig azonnali visszajelzést kíván. Különösen azoknál, akik hozzászoktak, hogy amit csak megkívánnak, azt meg is egyék, s ezzel a lehető leggyorsabban jussanak örömhöz. De vajon átváltható-e ez az öröm egy másik fajtájára, amelyet fejlődésünk láttán érzünk? Olykor igen - hát még ha a technika is besegít.

Egy Tim Davis nevű férfi elérte a 144 kilogrammot, amikor úgy döntött, mindent bevet a súlycsökkentésért. Vett egy FitBit aktivitásmérőt, egy Wi-Fi csatlakozós mérleget, s letöltötte telefonjára a Lose It! alkalmazást. Figyelemmel kísérte továbbá pulzusának, vérnyomásának és hangulatának változásait, valamint a beszedett gyógyszereit is. Mintegy 15 alkalmazást és eszközt használt, és ahogy elmeséli, épp ez segített neki 29 kilogramm leadásában egy év alatt. 

fitbit_flex_activity_monitor_3a_1.jpgFitbit

Nagy tervek, apró szokások

Ha azt szeretnénk, hogy az újévi fogadkozás több legyen emelkedett, de haszontalan rítusnál, legyünk a lehető legszerényebbek. Ebben segíthet a TinyHabits nevű alkalmazás, amelyet B. J. Fogg híres stanfordi professzor alkotott. Először is, újévkor összpontosítsunk csupán egyetlen célra, a számunkra legfőbbre. Elhatároztuk, hogy fittek leszünk? Ez túl általános, legyünk konkrétabbak. Mondjuk, napi másfél óra edzőterem? Fogg szerint semmiképp ne kezdjük így! Túlfárasztanánk vele akaraterőnket. Inkább döntsük el, hogy minden nap két percen át gumikötelezünk. Ez nevetségesen kis szokásnak hat, de éppen ezért nem igényel túl sok idegmunkát. Így is beletelik több tucat napba, amíg a szokás valóban rögzül. Eleinte segíthetnek az emlékeztetők. Még jobb, ha egy régi szokásunkhoz társítjuk az újat, hogy semmiképp ne feledkezhessünk meg róla. A legfőbb kulcs tehát: tudjuk, hogy mi után következik! Fogg szerint, ha már elkezdjük a miniedzést, könnyedén elvégezzük többi gyakorlatunkat is. A bébi szokás természetes módon növi ki magát felnőtt, teljes viselkedéssé. 

De vajon a 100 kilométert lefutók, vagy ellentéteik, akik órákon, napokon át képesek egy helyben állni, egyszóval az akaraterő bajnokai is ilyen miniatűr szokásokból építkeznek? Egyéni akaraterő-edzési módszereikről, elleshető trükkjeikről olvashatunk a folytatásban, s arról, hogy az akaratukkal biológiai korlátokat ledöntő, rekordokat megdöntő héroszok olykor milyen meglepő akaratgyengeségről tesznek tanúságot. 

Jakabffy Éva

Szólj hozzá

tudomány agy akarat agykutatás akaraterő életmód váltás önkontroll újévi fogadalmak homloklebeny jakabffy éva akarat pszichológia akaraterő fejlesztése gyenge akaraterő akaraterő edzése akaraterő hiánya kitartás akaraterő akaraterő növelése januári fogadalmak elülső homloklebeny homloklebeny szerepe homloklebeny feladata Baumeister akarat agykutatás eredményei