2014. sze 19.

Módosult időélmények 2. rész - űrutazás, hallucinogének, balesetek, halálközeli élmények

írta: Janguli
Módosult időélmények 2. rész - űrutazás, hallucinogének, balesetek, halálközeli élmények

___tudattágulás.gif

Belső óránk pontatlanságait külső órák használatával leplezzük. De mi történik, ha nincsenek időjelzőink? Vagy ha vannak ugyan, de mégsem tudunk hinni a szemünknek: egyetlen perc telt volna csak el? Egy örökkévalóságnak tűnt! 

Ha olyan kísérletben vennénk részt, amelyben néhány hétig nem láthatnánk a nappalok és éjszakák váltakozását, és órák sem állnának rendelkezésünkre, vajon tudnánk-e, hány nap telt már el? A kísérletek tanúsága szerint nem. Külső támpontok nélkül az időérzék nagymértékben összezavarodik. A tesztalanyok rendre alulbecsülik az eltelt időt: például két hét után úgy vélik, csak 8-10 nap telt el. Mi a magyarázat? Tudjuk, hogy a fény-sötétség jelzéseitől elválasztva a napok hossza megnyúlik, a legtöbb embernél 25 órára vagy ennél is többre. De ettől még a 14 napból 13 lenne, nem mondjuk 9. Valószínű, hogy maga az időérzékelés is megváltozik: az idő mintegy összezsugorodik az izoláció hetei alatt.

Egyéb esetekben az ingerszegénység, a változatlan látvány és a hangháttér monotóniája jelent kihívást az időérzék számára. Ha egy űrhajósnak nincs különösebb feladata, szembesülhet ezzel. Ilyenkor még a rövid távú időérzék is labilissá válik, akkor is, ha ebben az űrhajósok előzetesen már szereztek gyakorlatot.

Magának a súlytalanság állapotának is hasonló a hatása. Amikor először megtapasztalják, ez általában kellemes élmény, sokaknál szinte eufórikus, és számukra az észlelt idő jellegzetesen lerövidül. 25-40 másodperc 15-20 másodpercnek tűnik, néha pedig csak pár pillanatnak. Vannak viszont néhányan, akik a súlytalanságtól pánikba esnek, ők ellenkezőleg, jóval hosszabbnak becsülik az így eltöltött időt. 

Össze-vissza járó órák?

A pontos emberek intelligensebbek is, állítják svéd kutatók. Persze, mondhatjuk, hiszen a svédek különösen nagyra tartják a pontosságot. Azért többről van szó. Hatékonyabb figyelmi folyamatok és agyi zajszűrők: ezek kedveznek a pontosságnak és az IQ-nak is. A jó időérzék a jó koncentrációs képességen alapulhat.

Vannak azonban, akik éppen hogy túl jól koncentrálnak egyvalamire, olyannyira, hogy hajlamosak minden másról megfeledkezni. A környezetükről, magukról, és az időről is. A pontosság nem erényük. Ha kedvenc tevékenységeikbe mélyedhetnek, elszalad velük az idő, talán azt sem tudják, hová tűnt. ___csikszentmihalyi_mihaly1.jpg

Ezt nevezik áramlatnak (flow) Csíkszentmihályi Mihály kortárs amerikai magyar pszichológus munkái nyomán: szerencsés elnevezés, mivel magára az időélményre is utal.

Mi kedvez a flow-nak? A kihívást jelentő feladatok, amelyek lekötik érdeklődésünket, és amelyeket nem pusztán az eredményekért, hanem önmagukért is szívesen végzünk. Számít az újdonság is. Amikor agyunkat új ingerek kötik le, vagy új képességeket kell elsajátítanunk, legkevésbé sem törődünk az idővel, következésképp az elszáll.

Ha viszont kínlódunk, mert a helyzet túlontúl is egyszerű, átlátható számunkra, vagy épp mert túl nehéz, aligha kerülünk áramlatba. Az unalom, csakúgy, mint a szenvedés, lelassítja az idő múlását.

Belső óránk tehát szeszélyesen jár, hangulataink szerint lassulva és gyorsulva, ám van benne rendszer. Ha ezt a rendszert kiismerjük, magunk is pontosabbá válhatunk az időbecslés terén. A pontosság pedig, ugye, összefügg az intelligenciával… 

Veszélyes áramlatok 

Kihívások, újdonság, flow: csupa pozitív fogalom, de nem mindig szociálisan pozitív tevékenységnél jelentkeznek. A szélhámos akkor kerül áramlatba, amikor átverhet valakit. A játékszenvedélyes leginkább akkor, ha nagy tétekkel játszhat.

A videojátékokat is úgy tervezik, hogy azok fokozatosan növekvő kihívást jelentsenek, így a játékosokat egyre mélyebben bevonják. Az egyik lélektani trükk, amelyet alkalmazhatnak, éppen az időérzékeléssel kapcsolatos. Ugyanis nemcsak a hangulat határozza meg az észlelt idő hosszát, hanem fordítva is: ha az emberekkel elhitetik, hogy az idő csak úgy repül velük, ettől ők jobban érzik magukat. Hogy ezt a benyomást keltsék, a videojátékon elegendő, ha az időt mutató számlálót gyorsabbra állítják egy normális óránál. Ennek hatása olyan, mintha a játékos megfeledkezett volna az időről, s belefeledkezett volna a játékba.

___dosztojevszkij-játékos_1.jpgAkik valóban játékfüggők, azoknál persze ilyen manipulációkra semmi szükség. Az ő időérzékük, mint serdülők esetében kimutatták, eleve torzul a játék alatt. Ha több órán át játszanak, sokkal inkább alábecsülik az eltelt időt, mint a nem függők. Este van, játszom egy kicsit, gondolják, de egyre inkább belemerülnek a virtuális világba, mígnem meglepve veszik észre, hogy rájuk virradt. Az ilyen tökéletes áramlatba kerülés veszélye óriási. Az illetőt egy idő után semmi más nem érdekli, az emberi kapcsolatok éppúgy közömbössé válnak, mint saját létfenntartási szükségletei, például a pihenés. Ebből adódnak azután az olyan katasztrofális esetek, amelyekben játékfüggők napokon át, a végkimerülésig játszanak.

A modern technika nyújtotta, gyorsan váltakozó, intenzív ingerekre agyunk nincs előhuzalozva, így nem csoda, ha ezek felborítják időérzékünket. A bevonódás talán a videojátékoknál a legerősebb, de igen sokan vesztik el a fonalat, már ami az időt illeti, internetezés vagy tévézés közben is. Nem ártana egy-két hétig megfigyelnünk, hány órát tervezünk eltölteni a képernyők előtt, és végül mennyi lesz ebből. Vegyük észre, mikor csúszik ki kezünkből a saját időnk. Híreket böngészünk, de vajon mennyire fontosak ezek, nem beszélve a kommentekről és a kapcsolódó hírekről? Van-e értelme, hogy minden csatornán megnézzük ugyanazt a pár sztárt vagy politikust? Nem beszélve az igazán addiktív műsorokról, mint a sorozatok vagy a realityk. Ha tudatosítjuk, hogy saját kedvenceink mennyi időt rabolnak el tőlünk, talán jobban sikerül majd mértéket tartanunk. 

Az óramutató lelassulhat… 

Mi a helyzet a szerfüggőkkel? Ők is áramlatba kerülnek, ha hozzájutnak az anyaghoz, ha pedig nem, akkor vánszorog velük az idő? A második fele elég kézenfekvő, és dohányosoknál már igazolták is. Az első fele viszont már bonyolultabb kérdés.

A szerek ugyanis számos idegi hírvivő szintjét befolyásolhatják az agyban, amelyek szinte mind kapcsolatban állnak belső időmérésünkkel. Leginkább a dopamin, amely egyben az agyi jutalmazó és motivációs pályák legismertebb hírvivője. Magasabb dopaminszint mellett agyunk begyorsul, éberebbek vagyunk, az idő pedig kicsit lelassul. Extrém magas dopaminnál pedig, amilyet az amfetamin vagy a kokain idéz elő, rendkívüli módon felpörgünk, miközben minden és mindenki lassúnak tűnhet körülöttünk. Maga az idő is.

Ez rendkívül paradox állapot. Hiszen eddig mást se mondtunk, mint hogy az idő felgyorsul, ha jól érezzük magunkat, és lelassul, ha szenvedünk vagy unatkozunk. Aki azonban serkentőszereket vesz be, pozitív érzéseket él át, mégis lassú az ideje. Hogy lehet ez?

A vajúdó asszonyok életük leghosszabb perceit élik meg éppúgy, mint azok, akik egy sorsdöntő vizsgálat vagy vizsga eredményére várnak. Az unalmas előadások alatti idő is csigalassúsággal telik. Hasonló eseteket mindannyian ismerünk.

___Kizökkent idő-Hendricks-carnival_1.jpgAz, hogy a lassuló idő eufória, vagy boldogság állapotában is ránk köszönhet, jó hír ugyan, de zavarba is hoz. Mondhatjuk metaforikusan, hogy ilyenkor az idő nem vontatottan telik, hanem kitágul. Ennek feltétele azonban, hogy valamely módosult tudatállapotban legyünk.

Egyik ilyen az álom. Kimutatták, hogy az álomtalan mélyalvás idejét az alanyok pontosabban becsülik meg, mint az álmodással töltött időt. Hosszú történeteket álmodhatunk, amelyek több órásnak is tűnhetnek, miközben csak néhány percig álmodtunk. Néhányan hasonlóról számolnak be hipnózis vagy meditáció esetén is.

Mivel a pszichoaktív szerek szintén módosult tudatállapotot idéznek elő, ezek hatására is gyakori az időtágulás érzése, amelyet általában pozitív érzés kísér.

Marihuána fogyasztásakor, Roger Pertwee, a skóciai Aberdeen Egyetem kutatója szerint, egy perc akár egy órának is tűnhet. Ezt kísérletek is alátámasztják: ha ilyenkor az embereket megkérik, hogy bizonyos idő után jelezzenek, ezt rendszerint hamarabb teszik a kívántnál.

A rágcsálók is rendelkeznek időérzékkel, például jól megkülönböztetik a 2 másodperces jelzést attól, amely 8 másodpercig tart. A Georgiai Egyetem athéni kutatója, Jonathon Crystal kísérlete szerint azonban időérzéküket teljesen összezavarja a marihuána. Crystal ezt annak tulajdonítja, hogy a fűtől alábbhagy a megfelelő időérzékhez szükséges koncentrált figyelem. Ha még a másodperceket sem becsüljük meg jól, hétköznapi tevékenységeinkben is végzetes hibákat követhetünk el. Ezért veszélyes füvezés után járművet vezetni, de akár varrógépet hajtani is. Elkalandozásainkat észre sem vesszük, a tárgyak bosszúja azonban utolér. 

…sőt meg is állhat. 

Láttuk, milyen gyakoriak az időérzék-csalódások: jóval gyakoribbak, mint amennyire felfigyelünk. A tudatot a fentieknél is mélyebben megváltoztató szerek vagy tapasztalatok hatására viszont az időélmény oly erősen módosulhat, hogy akár meg is kérdőjelezhetjük hétköznapi időfogalmunkat.

Ópium-álomban, ahogy már Thomas de Quincey angol író is beszámolt róla, mind a tér, mind az idő végtelenül tágasnak tűnhet, és mintha rálátás nyílna a gyermekkor legapróbb eseményeinek részleteire is.

A hallucinogének időérzékünket teljesen a feje tetejére állíthatják. E szerek közül jó néhány, köztük az LSD és a meszkalin is, egy másik fontos agyi hírvivő, a szerotonin érzékelőit befolyásolja. Hatásukra az óra különös eszközzé válhat: amit mutat, az teljesen más, mint amit az észlelő átél. Például az idő visszafelé is pöröghet, az események elveszíthetik egymásutániságukat, s az „utazó” egyfajta időtlenséget is tapasztalhat.

A pszichiátriában egy ideig divatban volt a hallucinogénekkel való kísérletezés, és ennek egyik úttörője Humphry Osmond angliai pszichiáter volt. ___humphry-osmond.jpgA legérdekesebb meszkalin-leírást egyik kísérleti alanyától olvashatjuk, aki nem más, mint a híres amerikai író, Aldous Huxley. Olvasva Osmond tanulmányát a szkizofrénia és a pszichedelikus szerek hatása közti hasonlóságokról, az író önként jelentkezett, hogy kipróbálja a drogot.

1953-ban, egy májusi reggelen, ahogy 12 évvel később Osmond leírta, ezüstösen fehér meszkalin kristályt cseppentett egy pohár vízbe, és azt Huxley-nak adta.

Huxley Az észlelés kapuiban beszámol az idő- és térélmény teljes megváltozásáról: a tér iránti érdeklődés csökken, az idő iránti pedig gyakorlatilag a nullára zuhan. Az időből, úgy tűnik, rengeteg áll rendelkezésre.

___aldous-huxley-doors-of-perception-384x400.jpgRengeteg, de hogy pontosan mennyi, az teljességgel közömbös volt. Természetesen meg tudtam volna nézni az órámat, de tudtam, hogy az órám egy másik univerzumban van. A tényleges tapasztalatom azelőtt és abban a pillanatban is egy végtelen időtartamról szólt. 

Kétidejűség 

Osmond 1955 szeptemberében egy politikus barátját, Christopher Mayhew angliai parlamenti képviselőt is megkínálta meszkalinnal. Mayhew belső utazása, legalábbis ami az időélményt illeti, döbbenetesen egybeesik Huxley-éval. Ő is úgy érzi, egy másik univerzumban van. Egy másik időben és térben, mint Osmond.

Kérdésre elmondja, hogy számára az az idő, amelyben Osmond tartózkodik, mintha nagyon-nagyon gyorsan telne. Osmond szerencsére tovább kérdez, vajon a kísérlet milyen hosszúnak tűnik. Mayhew válasza: attól függ, melyik időben.

___christopher-m.jpgAmikor elmém a te szinteden van, akkor úgy tűnik, hogy meglehetősen rövid volt. De amikor elmém nem a te szinteden van, úgy tűnik, olyan lassan halad, hogy nem értem, miért is bírod türelemmel, hogy itt maradj. Azért aggódom, mert számomra úgy tűnik, rengeteg idő telt el.

Mayhew úgy észleli, a film időtlen idők óta forog, de a kettős időtudatot végig fenntartja.

Voltak pillanatok, amikor kiléptem a te idődből és teredből, és azok a pillanatok nagyon sokáig tartottak.

Nem tudom, mit gondolok majd erről később. Nem tudom, mit gondoljak most, mert nem tudom, mi az a „most”. És azt se tudom, jelent-e valamit számodra az a kérdés, hogy van-e most, vagy nincs.

Ebben a pillanatban átlépek az egyik időből a másikba, és vissza. Annak nem nagyon vagyok tudatában, hogy a térben mozognék, de annak nagyon, hogy az időben. Hogy a dolgoknak nincs egymásutániságuk, hogy nincs abszolút idő, abszolút tér, hanem ezt mind mi kényszerítjük a külvilágra. Az a dolgom, hogy áthidaljam a távolságot aközött az idő között, amelyben hozzád beszélek, és az én-idő között, amely egész más, és lehet előtte is, utána is. És valójában semmilyen viszonyban nincs a te időddel.

Láttam egy sor dolgot megtörténni, de nem egymásutániságban. Nem volt bennük semmilyen időrendiség. És, amennyire tudom, amit most mondok, alighanem már előtte is mondtam.

Egy 30 évvel későbbi felvételen Mayhew elmeséli: a kísérlet csúcspontján érzése szerint szabályos időközönként, úgy ötpercenként kétszer kiesett a tudatából a környezete. Néhány napig a szeptemberi délutánra egyáltalán nem is úgy emlékezett, mint amelyet a dolgozószobájában töltött, s amelyet olykor ilyen „kirándulások” szakítottak meg, hanem mint számtalan évig tartó, tökéletes mennyei boldogságra, amelynek számára nem volt vége, s amelyet rövid, a dolgozószobában töltött szakaszok szakítottak meg.

Ez nem percekig tartott, vagy órákig, hanem évekig, s ezalatt egy olyan átható, ragyogó, tiszta fénynek voltam a tudatában, amely olyan volt, mint valami láthatatlan naphó. 

„Lepergett előttem az életem” 

Időtlenség érzése, mennyei boldogság és fényélmény: ezek a biológiai szempontból elvileg teljesen más jellegű halálközeli állapotban is gyakori jelenségek.

Amikor viszont az életveszély egy váratlan baleset révén alakul ki, a tudatáramlás rendkívüli felgyorsulása hozza magával az idő lelassulásának, vagy megszűnésének érzését.

Súlyos életveszéllyel járó hegymászó baleseteket először a svájci alpinista Albert Heim gyűjtött össze, aki maga is átélt ilyet. A beszámolók egybecsengenek: zuhanáskor egyetlen másodperc akár 4-5 percnek vagy többnek is tűnhet.

___zuhanás (800x450).jpg

A legkülönösebb a gondolkodás rendkívüli világossága. Heim néhány másodpercig tartó zuhanása alatt számtalan lehetőséget végiggondolt, s ezek mind megragadtak emlékezetében. Hogy mennyire meredek a sziklafal; hogy nem mindegy, van-e a sziklafal tövénél is hó; hogy ha a hóperemre esik, még van esélye a túlélésre, de kövekre esni ilyen sebesség mellett a biztos halállal egyenlő. És még nincs vége: azt is átgondolta, hogy leérkezve, ha nem veszíti el eszméletét, azonnal elő kell vennie ánizsesszenciás fioláját, és néhány cseppet a szájába juttatnia; ezért a fiolát erősen kezébe szorította. De ez még messze nem minden! A fentiek után, de még a zuhanás alatt, egész élete lepergett előtte. A képek sorát mintha színpadon látta volna, bizonyos távolságban, saját főszereplésével. Azután látta, hogy szabadon zuhan és lent hómező vár rá; majd tompa puffanást hallott: a zuhanás véget ért.

___mind-expansion-228x300.jpgHalálközeli élmények túlélői nem ritkán fogalmazzák meg: „nincs idő”. A hallgató ezt nemigen érti, és inkább metaforikus túlzásnak gondolja. Ám ha valaki úgy érzi, pillanatok törtrészében újraélhető egy élet, a maga egészében és részleteiben is, annak számára az időtlenség lényegében logikus következtetés.

A képzelet egyik legkülönlegesebb remekművében, az életút panorámaszerű kivetítésében az idő mintegy belső térré válik. Immár a téridő Einsteintől kölcsönzött, és elménknek oly nehezen megragadható fogalma pszichológiai realitásként köszön vissza. 

Jakabffy Éva

 

Szólj hozzá

szerotonin balesetek szerencsejáték dopamin téridő meszkalin halálközeli élmények hké videojátékok Aldous Huxley időérzékelés Humphrey Osmond időtorzulás