2014. sze 03.

Brainman - a savant-szindróma

írta: Janguli
Brainman - a savant-szindróma

savant-Brainman.jpgIPM 2013. augusztus

A savant tehetség kibontakozása szinte természetfelettinek tűnik, eredete viszont sokkal inkább a természetet ért sérülés, trauma és a képességek nagy részének hiánya avagy elvesztése.

Daniel Tammet vagyok, autista savant – kezdi előadását a TED.com-on a dokumentumfilmek hőse, többszörös bestseller-író és számolóművész. Furcsa érzés támad a nézőben, aki nem így képzel el egy autistát. Sokkal inkább úgy, hogy ha beszél is, azt gépiesen, maga elé nézve teszi, semmiképpen nem könnyedén, humorral és a közönséget megszólítva. Persze sokfélék lehetnek az autisták, de hát nem elsősorban az teszi-e őket autistává, hogy képtelenek másokra hangolódni, és a nyelvet kölcsönös kommunikációra használni? Tammet ellenben éppen így, a kommunikáció útján tanul meg villámgyorsan nyelveket. Dokumentumfilmje szerint egy hét alatt sajátította el az izlandi nyelvet, amelyben pedig olyan rettegett szavak szerepelnek, mint az orðflokkagreiningu vagy a byrjunarörðugleikar.  Ugyanezt a bravúrt néhány évvel később a némettel is megismételte. Módszerének alapja a gyerekkönyvek és egyéb érdekes lektűrök olvasásán túl a végeérhetetlen társalgás egy anyanyelvű beszélővel. Az autisták agyát hamar lefárasztja mások beszédének és testbeszédének kódolása, főként pedig a hosszú mondatok és az érzelmi árnyalatok megértése. Mi sem valószínűtlenebb esetükben, mint hogy emberek révén jussanak közel bármihez, mondjuk egy idegen nyelvhez.

Tammet olyan, mint a hazug paradoxona, vagyis az az állítás, hogy ’én most hazudok’. Hiszen ha igaz, hogy hazudok, akkor tényleg hazudok, de akkor mégis csak igazat mondok, tehát nem hazudok. Tammet mintha azt mondaná: ’autista savant vagyok, de ez hazugság. Viszont ha valóban hazugság lenne, akkor sokkal jobban színlelném, hogy autista vagyok. Sokkal több autisztikus allűr lenne a viselkedésemben. Tehát mégsem valószínű, hogy hazudok.’ Az a számos néző, aki szeret mindenkiben profitéhes szélhámost látni, így Tammetben is, talán nem gondolta ezt végig. A legegyszerűbb valakit csalónak bélyegezni. Sokkal nehezebb viszont, hogy felfogjuk: a paradoxon magából az állapotból is adódhat. A savant létmódból.

Az első paradoxon nyilvánvaló, és már az eredeti elnevezésben is tükröződik: idiot savant. Ezt a Down-kór leírásáról ismert Langdon Down londoni pszichiáter alkotta meg 1897-ben. Az Earlswood Asylum igazgató orvosaként évtizedek során számos különleges képességű, ám fogyatékos gyerekkel volt dolga, akik mindannyian fiúk voltak. Feledhetetlen annak az emlékezőművésznek az esete, aki egyszer felolvasott A Római Birodalom történetéből, és az egyik sorban hibát vétett. Tovább olvasva, néhány sorral lejjebb észrevette előbbi kihagyását, visszatért és korrigálta magát. Mikor azután fejből idézte azt az oldalt, a fentiek szó szerint megismétlődtek: hibázott, tovább ’olvasott’, visszaugrott, javított. Ez valószínűleg emlékezetének mechanikus jellegét mutatja: talán amit megjegyzett, annak el sem jutott a tartalmáig. De az is lehet, hogy mindent értett, csak kényszeresen ismételte, amit és ahogy egyszer elsajátított. Ugyanis kényszerességeket, rögzüléseket mégoly intelligens autistáknál is találhatunk, akik a megértés magas fokán állnak.

Bármilyen találóan hangzik is az idiot savant név, amely kifejezi a fogyatékosság és zsenialitás különös és ritka találkozását egyazon emberben, mégsem tartható. A savantok többsége nem idióta, noha 50-70 körüli IQ-jával értelmi fogyatékosnak számít. Ez arra utal, hogy a savant képességeknek valójában a kedvezőtlen körülmények kedveznek. A tipikus konstelláció: visszamaradt nyelvi és kommunikációs fejlődés hátterén megjelenő, igen behatárolt zsenialitás, leggyakrabban a zenében, a rajzban vagy a számolásban.

Gépeszűek

Behatárolt, viszont annál pontosabb. Down egyik savantjának mintha atomóra ketyegett volna a fejében: bármikor megmondta az időt. Illetve ha nem, akkor állítólag kicsit meg kellett rázogatni, mint egy régi órát, és akkor magához tért.

savant-kim-peek-extraordinary-people-savant.jpgA négyszeres Oscart nyert Rain Man néhány éve elhunyt modellje, Kim Peek, ’a két lábon járó Google’ az általa olvasottak 98 százalékát vissza tudta mondani, noha mindössze 8-10 másodpercet időzött egy-egy oldalon, ráadásul egyik szemével a könyv egyik, másikkal a másik lapját pásztázta végig. Fejéből sosem hullottak ki az év- és irányítószámok, de megfért benne Amerika egész úthálózata is.

savant-Jedediah_Buxton_4.jpgJedediah Buxton 18. századi napszámos valóságos computer-aggyal rendelkezett. Amikor megkérdezték tőle, mennyibe kerülne egy 140 lábú ló megpatkolása, ha az első patkó 1 farthingba kerülne, majd az ár minden egyes patkónál megduplázódna, ő a majdnem pontos 725 958 096 074 907 868 531 656 993 638 851 106 font, 2 schilling, 8 penny árat számolta ki. Amikor azt kérték tőle, emelje ezt négyzetre, a számítást több mint két hónapon át végezte fejben, mígnem előállt a 78 jegyű végeredménnyel. Mindeközben élte megszokott hétköznapjait, végezte munkáját. A számítás nem terhelte le túlzottan idegrendszerét, szinte magától futott le és tudatába csak a végeredmény került. Buxton, noha apja tanító, nagyapja lelkész volt, írni-olvasni sem tanult meg, és egy tízéves gyermeknél is kevesebb ismeretre tett szert. Csak a számokban élt, 13 másodperc alatt megválaszolta például, hogy hányszor fordul körbe egy hat yard kerületű kocsikerék a York és London közti 204 mérföldes úton. Számon tartotta továbbá az összes pint sört is, amelyre meghívták, nem is akárkik: a helyi nemesség képviselői, polgármester, lelkész. A pinteken kívül csakis a királyi családdal kapcsolatos hírek tudták elvonni a számoktól. 1754 tavaszán 150 mérföldet gyalogolt falujától Londonig, csak hogy egy szemvillanásra láthassa a királyt. De hiába, mert az éppen Kensingtonban pihent. Ha már Londonban járt, felkérték Buxtont egy bemutatóra a Royal Society előtt. Majd elvitték színházba, a III. Richárdra. Az egészből nem jegyzett meg semmit, csak azt mondta meg - mint kiderült, pontosan -, hogy hány szót ejtett ki a főszereplő.

A savantok képességei általában az észlelésen és emlékezeten alapulnak, nem ez a helyzet azonban a számolózsenikkel. Memóriájuk a közepes és a rossz között váltakozik. Henri Mondeux tanára 1853-ban írta: a növendék a számoláson kívül semmit sem tudott megtanulni. A tények, dátumok és helyek úgy vonultak el az agya előtt, mintha tükör lenne, anélkül, hogy bármifajta mélyebb nyomot hagytak volna benne.

A lényeg tehát nem minden esetben az emlékezet, hanem a kivételes pontosság. Mi, emberek törekszünk erre, de hamar saját korlátainkba ütközünk. Hány óra lehet? Úgy negyed kettő körül. A válasz azonban fél kettő lesz egy izgalmas film nézése közben, viszont csak egy óra, ha gyötrelmes feladattal küszködünk, mondjuk évszámokat kell memorizálnunk. Legtöbbünk ráadásul néhány nap múltán kezdheti elölről, a száraz adathalmazt úgy veti ki magából idegrendszerünk, akár egy idegen testet. Hacsak nem kötünk a számokhoz élénk képeket vagy érzelmeket. Ilyesmiken alapulnak a mnemotechnikák, amelyek segítségével, állítja a tudományos újságíró Joshua Foer, egy szitafejű ember is emlékezőművésszé képezheti magát. Így tett ő is, és lett feledékeny halandóból memóriabajnok, aki 52 kártyát tud megjegyezni 1 perc 40 másodperc alatt. Einsteinnel a Holdra című könyvében nemcsak saját titkát fedi fel, hanem a nagy riválisét, Daniel Tammetét is leleplezi. Szerinte Tammetnek, akivel többször is találkozott, régebben nem voltak ilyen különleges képességei. Akkoriban memóriabajnokságokon indult, melyeket nem nyert meg, és a résztvevőkben nem keltette autista ember benyomását.

Színes számok – színlelt számok?

savant-danieltammet2.jpgValódi savantokból nincs túl sok, a világon mintegy százat tartanak számon, bár ennél jóval többen rendelkeznek savant-szerű, kiugró képességekkel: az autisták közül minden tízedik. De szinte egyikük sem tud semmit mondani arról, mi zajlik a fejében. Az egyetlen kivétel, saját állítása és sokak hite szerint, Tammet volna, akinek kifejezett ambíciója, hogy saját különleges elméjét láttassa az emberekkel, méghozzá működés közben.

10,000-ig minden számot képes vagyok vizualizálni – mondja. Mindnek megvan a maga színe, alakja és textúrája. Amikor Tammet végrehajt egy műveletet, egyáltalán nem számol: a megoldás színes alakzatok tájképeként egyszer csak felbukkan elméjében. Ezen alakzatok nem statikusak. Telve vannak színekkel, textúrákkal. Bizonyos értelemben telve vannak élettel. Amikor két számot összeszorzok, megjelenik két alakzat, ezek elkezdenek változni, majd elenyésznek. Eközben feltűnik egy új alakzat. És ez maga az eredmény. Ez mentális képalkotás. Ez gondolkodás nélküli matematika.

Hogyan fejlődhetett Tammet elméje ilyenné? Édesanyja elbeszélése szerint már gyermekként megszállottan számolt. Ő maga így ír:

A számok voltak a barátaim. És ők soha nem változtak. Így aztán megbízhattam bennük. A számok azóta is önálló karakterrel bírnak számára: a 9 nagy és sötétkék, az 5 olyan, mint a mennydörgés, a 87 pedig hóesés. Vannak számok, amelyek hangosak, mások csendesek; egyesek csúfak, mások viszont sugárzóan szépek. Miként a Pí, az egyik legszebb dolog a világon, amelynek tizedes jegyeiből 2004-ben ő tudta a legtöbbet felsorolni, szám szerint 22514-et, több mint 5 óra alatt.

savant-Daniel-Tammet-extraordinary-people-savant.bmpTammet savantnak és szinesztéziásnak mondja magát, és ebből eredezteti számokkal kapcsolatos bravúrjait. A szinesztéziások agyában különleges összeköttetések láthatók, leggyakrabban a betűk és a színek, vagy a számok és a színek idegi képviseletei között. Ezért például egy szám akaratlanul is felidéz bennük meghatározott érzeteket, és mindig ugyanolyanokat. San diegói agykutatók tesztelték Tammet szinesztéziáját: vajon különböző időpontokban ugyanolyan színű és alakú gyurmafigurát formáz meg adott számra? Az eredmények meggyőzőnek tűnnek. Másfelől kételkedhetünk: lehet, hogy csak memóriájára támaszkodott. Amely Foer szerint egyáltalán nem veleszületett, hanem éppúgy szerzett, mint őnála. Alapja nem más, mint a mnemotechnikák gyakorlása. A társítások nem spontának, mint a szinesztéziásoknál, hanem nagyon is tudatosak. Foer szerint ne higgyünk Tammet különlegességében, sokkal inkább abban, hogy szinte bármelyikünk memóriakapacitása beláthatatlan mértékig növelhető.

Színlelt szinesztézia, becsapott tudósok? Akár így van, akár nem, a zavar oka a savant szindróma ritkasága és okainak rejtélyessége. Már abban sincs egyezés különféle idegtudósok, neurológusok között, hogy a savant képességek maguktól, minden erőfeszítés nélkül alakulnak-e ki, vagy egy extrém mértékű fixálódás révén, állandó gyakorlással. Douwe Draaisma (Groningeni Egyetem) pszichológus az utóbbi véleményen van. A savantok fele autista, akikre eleve jellemző a rögzült érdeklődés egy szűk terület iránt. A savantok különlegessége nem is annyira hihetetlennek tűnő mutatványaikban áll, sokkal inkább abban, miért érdeklődnek sokszor olyan érdektelen dolgok iránt, mint például a naptárak vagy a fejszámolás. Draaisma szerint azért, mert igen sivár belső világban élnek, érzelmek és kapcsolatok nélkül. Hát mi más maradna nekik, mint a végtelenségig memorizálni, számolgatni, megszállottan, mindig elölről.

Nemsenkilény

savant-Fajcsák_Henriett.jpgEz az érvelés persze nem sokat ér, legfeljebb azt mutatja meg, hogyan vélekedünk szokásosan az autistákról. Az autizmus mindig is létezett a történelemben, felkeltve a félelmeket az elvarázsolt, cserélt gyermektől, az idegentől. savant-Seth_f__henriett_kep.jpgMa már sok tehetséges autista tárulkozik fel önéletrajzban vagy művészi alkotásban, mint például a savantnak nyilvánított kortárs költő-író-festő Fajcsák Henrietta. Híres drámai monológjának címében ez szerepel: Nemsenkilény. Donna Williams könyvén pedig ez áll: Léttelenül. Az autista nők jóval kevesebben vannak, mint a férfiak, de talán jobban képesek kifejezni, hogy lelkiállapotok széles skáláját élik meg, miközben kívülről mintha nem is éreznének, sőt nem is léteznének. Még ha hasonló érzéseik is volnának, mint más embereknek, akkor sem derülne ki, mert nem épült ki az érzelmi kommunikáció hídja. Nem tudják kifejezni a magukét és kódolni a másokét. Vagy ha tudják, kicsit úgy, mint a diszlexiások a hangokat: ha azok lassú ütemben vagy felerősítve érkeznek el hozzájuk. Az autizmus lényegében sokkal inkább szociális diszlexia, mint elzárkózás. Az arcok, arckifejezések sokáig kifürkészhetetlenek az autisták számára. Ám eközben más entitásoknak kezd el ’arcuk’ lenni. Sőt, érzelmi színezetük, karakterük, személyiségük. Erről beszélt Tammet, akinek a fejében a számok életre keltek.

savant-Tony DeBlois.jpgHasonló életteliség mutatkozik a két éves kora óta zongorázó vak Tony DeBlois jazz-előadásaiban. Az autista savantok leggyakrabban zenészek, elsősorban zongoravirtuózok. Tehetségük talány: elképesztő zenei memória, vagy valami jóval több? Oliver Sacks híres neurológus a ’jóval több’ híve, általában véve is: a savant képességek mögött nem megszállott gyakorlást lát, mint egyes tudóstársai, hanem minőségileg más agyműködést, és olyan tálentumot, amely többnyire gyermekkorban jelentkezik, mindjárt teljesen kész formában. Szó sincs a gyakorlás fontosságáról, ellenkezőleg: a savant erőfeszítés nélkül, automatikusan ragad meg zenei motívumokat, transzponál zeneműveket más hangnemekbe; állatokat, városrészleteket ábrázol perspektivikusan, vagy artistamutatványokat utánoz könnyedén. Sacks igazságát, hogy a savantizmus teljesen más, mint a tehetség egyéb formái, a korai megjelenés támasztja alá leginkább. A savantok olyasmire képesek, ami az ő korukban szokatlan, vagy szinte lehetetlennek tűnik.

savant-nadia-chicken.jpgAz autista Nadja, akiről szóló 1977-es monográfia kapcsán először irányult komolyabb figyelem a savantokra, 3,5 éves korában már perspektivikus rajzokat készített, elsősorban lovakról és lovagló emberekről, kakasokról és más állatokról. Nyoma sem volt nála a rajzfejlődés szokásos fázisainak: rögtön élethűen ábrázolta az alakot, ráadásul sokszor mozgás közben.

savant1-nadia.jpgNadja ma már nem alkot. Szótlan gyermekkorából kinőve, az iskolában nyelvi és kommunikációs készségekre tett szert, viszont rajzaiból fokozatosan minden perspektíva és részletgazdagság eltűnt. Sőt, 20 éves kora után készült művei már az egykor rajzból felmentett felnőttekéire emlékeztetnek.

Jóval szerencsésebben alakult Tony DeBlois tehetsége: rögtönöz, szívesen játszik másokkal együtt, többek között barátnőjével. Szinte néma kisfiúból - anyjának leleményes, jutalmazáson alapuló pedagógiája révén - mára lelkes társasági lénnyé fejlődött. Legfőbb barátai azért továbbra is a zenei hangok, melyeken keresztül érzelmi kifejező ereje rendkívüli árnyaltsággal nyilvánul meg. Akik jól ismerik, sem biztosak benne: vajon megéli mindazt az érzelmet, amelyet ily módon megszólaltat? Vagy utánzás az egész?

A savant képességek velejeként a pontosságot jelöltük meg. Kétségtelen, hogy a pontos reprodukciót szinte minden esetben megtaláljuk. De sokszor ennél messze többet is. Zenészeket, grafikusokat, akik nemcsak pontosan visszaadják, amit hallanak vagy látnak, hanem megragadják egy-egy szerző stílusának lényegét, és ebből kiindulva improvizálnak. Hogy ennek mi a titka, nem tudjuk. Sőt még azt sem, mi a legtitokzatosabb: DeBlois és Tammet, akik mintha kinőtték volna autizmusukat? Vagy a jobb félteke, amely ha átveszi az uralmat, esetleg ránk szabadítja az addig bennünk szunnyadó savantot? Ki tudja: agyunk mélyén ott rejtőznek-e a másodpercre pontos órák, csupán leolvasásra váró öröknaptárak, perspektivikus lovak vagy saját szorzatuk alakjában összeolvadó számok akvarelljei. Kiderül a folytatásból.

Jakabffy Éva

Autizmussal kapcsolatos további cikkeim:

Pillantás az autizmus világába

A savantok igézete

Szólj hozzá

zene memória agy autizmus agykutatás savant jakabffy éva Daniel Tammet Tony DeBlois