2014. feb 24.

Hatalomkór

írta: Janguli
Hatalomkór

 

IPM 2010. március


Ha próbára akarod tenni egy ember jellemét, adj neki hatalmat!

Abraham Lincoln

Ha körülnézünk a világban, számos problémánk legalább részben a hatalommal való visszaélésnek köszönhető. Mugabe-tól Lukasenkáig, Chavez-tól Kim Dzsong Il-ig nyilvánvaló: van valami mélyen mérgező és veszélyes a hatalomban, főként ha azt az illető totálisnak érzi. Új kutatások szerint már a hatalom megízlelése is úgy zilálja szét az agyat, akár a kábítószerek vagy a homloklebenyt károsító betegségek.

A közvélekedés szerint nem éppen az erény megtestesülései jutnak el a legfelsőbb pozíciókba, hanem törtető, másokon átgázoló és kétszínű személyek. Ha az eszmetörténetből is merítünk, eszünkbe juthat Platón, aki Államában a filozófusokra bízná az irányítást. Képtelenségnek tűnő utópia? Akkor, átlapozva jó néhány évszázadot, megkaphatjuk a lehető legföldönjáróbb tanácsokat Niccolò Machiavellitől, akire a reneszánsz Itáliában egymással vetélkedő uralkodók és más befolyásos férfiak egyaránt hallgattak. Például Lorenzo de Medici. A Fejedelem című könyv egy neki szóló episztolával kezdődik. De a Mediciek korabeli riválisai, a Borgiák is Machiavelli tenyeréből ettek. machiavelli.jpg

Hírhedtté vált könyvét ugyanakkor betiltotta a katolikus egyház, mert abban a szerző az uralkodás művészetét teljesen elválasztotta az etikától. Nem azt mondta persze, hogy aki hatalmat akar, az tiporjon el mindenkit, de azt igen, hogy olykor az emberáldozat is elkerülhetetlen. Azt sem mondta, amit sokan jelmondatának vélnek, hogy a cél szentesíti az eszközt; sőt az is lehet, hogy ez a kitétel, meglepő módon, egy jezsuita szent embertől ered. Talán ilyen értelemben Machiavelli nem is volt machiavellista? Viszont, legalábbis a hatalom terén, híve volt a színlelésnek: jó, ha a nép az uralkodót becsületesnek, ájtatosnak és lelkiismeretesnek látja.

De milyeneknek látjuk mi korunk vezetőit? Épp olyanoknak, mint akik valamit láttatni akarnak: főként azt, hogy szenvedélyesen törődnek velünk. Közben persze belülről csupán a hatalomvágy izzítja őket. Ez az idea hatja át a hatalommal kapcsolatos gondolkodásunkat, ez csapódik le a Fejedelem mai reinkarnációjában, A hatalom 48 törvénye című bestsellerben. Utóbbi azonban már nem csak uralkodóknak szól, hanem bárkinek, aki etikán túl, törvényen innen szívesen átejtene másokat egy kis fölényért cserébe. A hatalmi játszma nyertesei a velejükig színészek, a szociális kaméleonok, a moral insanityk. A modern pszichológia nyelvén: önmonitorozók, akik viselkedésüket, sőt személyiségüket úgy igazítják a helyzet kívánalmaihoz, mintha saját maguk rendezői volnának.

Kié a hatalom?

Valóban ilyen lenne a hatalom embereinek, a homo politicusoknak a működési módja? Színlelt alázat a felettesekkel, taktikus félelemkeltés az alárendeltekkel szemben; jutalmazás és büntetés önkényes váltogatása, amelynek semmi köze az érdemekhez és hibázásokhoz. Hol vérengző, hol elbűvölő ábrázatát magára öltve, az ilyen vezér eléri, hogy folyamatosan kegyeit keressék, akár rítusokkal és áldozatokkal, mint egy szeszélyes természeti erőnek vagy istenségnek: így épül ki fokozatosan a személyi kultusz. A lebegtetett félelem és irracionalitás e légkörében a nép feladja kontrollját, elhallgattatja kritikai gondolkodását, és hipnotizáltan követi az uralkodót.

Ha e machiavellista modell érvényes, akkor a hatalom világa kizárólag az antiszociális egyéneké. A platóni filozófus-államférfiak és mindazok, akik a legnagyobb jót akarják a népnek, hamar egy valós vagy képletes máglyán végzik, mivel nem hajlandók alakoskodni, érdekszövetségeket kiépíteni és riválisaikat hamis híresztelésekkel ellehetetleníteni. Az együttérzés útjában áll a felemelkedésnek, vallotta Machiavelli.

Ám egy meglepő fordulatnak köszönhetően lehet, hogy az eszmék hatalmi harcában a machiavellizmus immár vesztésre áll, és valójában csupa rendes ember tölti be a magas pozíciókat! Nem kevesebbet állít ennél Dacher Keltner pszichológus a Kaliforniai Egyetemről (Berkeley). És kísérletei valóban alátámasztják, hogy akiket vezetőnek választottunk, azok a mi jótevőink. Legalábbis valaha azok voltak.

Dacher Keltner.jpgKeltner a Kaliforniai Egyetem gólyái közt vizsgálódott, kik azok, akiket társaik a legtöbbre tartanak. A campus hálószobájában összegyűlt hallgatók mindegyike kapott tőle egy-egy ajándék pizzát, s mellé egy kérdőívet, amelyen a többiekről kellett véleményt alkotnia. Keltner az év végén visszatért, újabb pizzákkal és kérdőívekkel. Kiderült, hogy az intrikusoknak és manipulátoroknak kifejezetten rossz a sajtójuk. Akkor kik lettek a vezéregyéniségek?  Őszinte, nyílt és barátságos társaik.

Keltner egy kutatótársával, Cameron Andersonnal kedvesnővérek közt is tesztelte elképzelését. Egy skálán a machiavellista vonásokat mérték fel, amilyen például az egymás elleni áskálódás, pletykák terjesztése. A magas pontszámúakat a többi nővér hamar felismerte és kiközösítette. Végül rosszabb hírük lett, mint ha egyéb normaszegésen, például szerelmi afféron kapták volna őket.

Mindezek nem egyedi eredmények, és nem is csupán az ifjúkori, illetve vallási idealizmus visszatükröződései. Más kutatók ugyanezt kapták katonaságoknál, vállalatoknál, sőt a politikában is. Azok jutnak előre, akik társaik érdekében cselekszenek, nem pedig ellenük. A jók tehát elnyerik jutalmukat. Övék a hatalom.

A hatalom-paradoxon

De ne engedjünk mindjárt Machiavelliből, sem A hatalom 48-ából! Ha más vizsgálatokra is rápillantunk, máris tarkább a kép. Olyan csoportokban, ahol nincs vezető, a többiek a nárcisztikus személyiségekre bíznák az irányítást. Ahol pedig van vezető, azok kínosan magas százaléka, úgy egynegyede rendelkezik pszichopata vonásokkal! Mindkét karakterre jellemző, hogy könyörtelenül törnek előre és közömbösek a másoknak okozott szenvedés iránt. Érdekvezéreltek, de lelkifurdalás nélkül mutatják magukat értékkövetőknek, olyanoknak, akik életüket és vérüket adnák a csoportért. Kívülről pont úgy festenek tehát, mint Dacher Keltner kutatásaiban a társaik által nagyra becsült gólyák és kedvesnővérek. Vajon az utóbbiak moralitása is csak látszat?

Keltner mélységesen hisz abban, hogy nem. Egyik fő műve: Jónak születtünk (Born to be Good). Csak e modern Rousseau szerint ártatlanságunkat nem a magántulajdon és a társadalom rontja meg, hanem a hatalom – amennyiben szert teszünk rá.

A hatalom paradoxonaként elhíresült Keltneri tétel a következő: mindaz a pozitív vonás, amelyért a közösség valakit hatalommal ruház fel, épp a hatalom révén válik semmivé.

Bővebben: azoknak adjuk a hatalmat, akik nagy lendülettel és lelkesedéssel tevékenykednek értünk, akik azonosulnak a csoport céljaival, határozottan, de erőszak nélkül, empatikusan irányítanak. Ám amint hatalmuk körvonalazódik, e szupermorális lényekben alattomos változások veszik kezdetüket. Addig mélyen alvó freudi ösztönénjük feléled, félresöpri a korábban jó szolgálatot tett felettes ént: immár nem lesz rád szükség. Úgy is lehet mondani, a hatalom birtokosában egy másik személyiség lép színre, ahogy azt élete utolsó interjújában Ranschburg Jenő mondta:

jekyll-hyde-2.jpgNem tudni előre, kiből mit hoz ki a hatalom, nem tudni, melyik Dr. Jekyllből lesz Mr. Hyde. Az arra hajlamosak elveszítik kapcsolatukat a külvilággal, túlzottan kockázatvállalóak lesznek, egocentrikussá válnak, még az ülésük és a járásuk is megváltozik. Nem hallgatnak az ellenvéleményre, sőt, minél nagyobb kórus követel valamit, annál inkább megkötik magukat. A közvetlen munkatársak kiválasztásánál a simulékonyság, a talpnyalás lesz a fő szempont. Megmámorosodnak, még a fiziológiai tüneteik is olyanok, mint azokéi, akik alkoholt vagy drogot fogyasztanak.

A függőségek agyi hátterének kutatója, Katona István (KOKI) szerint a jutalom legveszélyesebb fajtája, amely ezért pillanatok alatt súlyos addikcióhoz vezethet, a nagy, egyben váratlan jutalom. Különösen egy elhúzódó, ínséges vagy györtrelmes időszak után. A hatalom kontextusában: egy család, vállalat vagy nép felett évtizedeken át basáskodó, környezetét kiszipolyozó, ellenvéleményt nem tűrő stb. személy távozik. Az addig semmi mozgástérrel nem rendelkező „ellenzék” egy rátermett figurája felé hirtelen óriási várakozások irányulnak. Immár minden hatalom az övé. De ugyanaz marad-e ő, aki volt?

Olyan, mintha azt kérdeznénk, ugyanaz marad-e, aki kipróbál egy jó adag kokaint anélkül, hogy tudná, veszélyes kemény drogot fogyaszt. Mint ahogy ez Freuddal is megtörtént: ő először a depresszió elleni csodaszert üdvözölte a fehér porban. Csakhogy akkor még nem vette észre: a hatás átmeneti, és az eléréséhez egyre nagyobb adag kell. Fellép a hozzászokás. A gyorsan jött eufória pedig akkora, hogy a sóvárgás örökre beég az agy áramköreibe.

Hasonló a helyzet a hatalommal. Vagy rokonával, a hírnévvel. A biztonsági őrből 24 óra alatt lett reality-ikon, vagy az árvaházban növekedett koreai megasztár még a nézőket is oly módon hangolják át, ami egyfajta függőségre hasonlít.

Közismert, hogy nem egyformán vagyunk hajlamosak az addikciókra. Katona István szerint azok tudnak józanabbak maradni, akiknél a homloklebeny jól kiépített idegpályákon keresztül szabályozza az agy mélyebben található jutalmazó köreit. Igen ám, de vannak állapotok, amelyek frontális támadást intéznek a frontális lebeny ellen! Ilyen sajnos a hatalom.

A hatalom bolondjai

A nagyközönség sokszor értetlenül figyeli a nagymenők botrányait. Ilyen volt például Mark Hurd elnök-vezérigazgató Jodie Fisherrel folytatott viszonya, amelynek költségeit nem a saját, hanem a Hewlett-Packard cég pénzéből fedezte és más címeken számolta el. Éppen ő, akit oly megbízható és hatékony főnöknek ismertek!

De nem kellene mindig elölről meglepődni.  A prostitúció igénybe vételétől a korrupciós vádakig, legyen szó politikusokról, vállalati vezetőkről vagy világklasszis atlétákról, úgy tűnik, a főhírek tele vannak valamelyikük legutóbbi túlkapásával, írja a Wall Street Journalben Jonah Lehrer, a Hogyan döntünk? című népszerű könyv szerzője. És nem csak egyedi esetekről van szó. A kutatások rendre azt találták, hogy az erőszakos és helytelen viselkedések nagy részét a legbefolyásosabbak hajtják végre.

Amint az embereknek hatalmat adsz, elkezdenek úgy viselkedni, akár az őrültek, mondja Keltner. A hatás szerinte meglepően következetes: Mintha kinyitották volna a koponyájukat, és kivették volna agyukból azt a részt, amely a moralitásért és a megfelelő társas viselkedésért felel. Így hasonlítani kezdenek az elülső homloklebenyi sérültekhez: ha valaki beszél hozzájuk, nem néznek rá, viszont a szavába vágnak és sértegetik; kertelés nélkül tesznek ajánlatokat, azzal sem törődve, ha teljesen ellehetetlenítik kezdő kolléganőjüket. Keltner külön kísérletet és videót szentelt annak, hogyan esznek: Sütiszörny módra nyitott szájjal, hogy még az előke is elkélne öltönyeikre.

Katasztrofális döntések

A hatalom-kór a döntéshozást is megtámadja, és ez a legsúlyosabb következménye. Hiszen éppen azok, akiket felhatalmazunk rá, hogy sorsunkról döntsenek, a legkevésbé alkalmasak rá!

A döntéshozáshoz is elengedhetetlen volna az elülső homloklebeny, amely jobb napjainkon pillanatok alatt összegzi egész életutunk, ősök és ismerősök memoárjait, meg amit a történelemből felfogtunk. Ezekből kivonatol számunkra egy lehetséges jövőt. Néha olyan, mintha valami belülről figyelmeztetne: drog + autó + éjszaka = végzetes baleset. Kell ehhez az egyszerű képlethez külön agyrész? A hírességek híreit elnézve (is) úgy tűnik, sajnos kell.

A hatalom elhallgattatja a tényfeltáró agyrészt: marad a vágyvezérelt gondolkodás. Ha kísérleti személyekkel főnökök és beosztottak szerepét játszatják el, utána máris megmutatkozik a különbség. A döntési feladat: megvegyek-e egy mobiltelefont? Ehhez adnak egy csomó reklámanyagot, értelmeseket és ostobákat egyaránt. A főnökök hamar eldöntik, kell-e nekik a készülék, utána átfutják a prospektusokat, de csak azt olvassák ki belőlük, ami megfelel előzetes döntésüknek. Az érvek minőségét nem mérlegelik. Ezt az elmebeli fényűzést meghagyják a beosztottaknak.

Látjuk ebből azt is, hogy a hatalom hamar a hatalmába kerít. Bármelyikünkkel megeshet, hogy észrevesszük: hatalomra tettünk szert. És akkor agyunk elkezdi becsapni magát arra nézve, milyen kiváló is a gondolkodásunk.

Holott a vezető pozícióban lévők ítélőképessége épp hogy felületessé válik. Hamar beskatulyáznak valakit a kora, neme, bőrszíne, foglalkozása vagy egyéb sztereotípia alapján, és onnantól nem sokat bánják, hogy milyen egyéni vonásokkal bír. Pláne, hogy mit érez. Keltner egyik kísérlete szerint ezt teszi a gazdagság is. Aki tehetősnek képzeli magát, máris rosszabbul kezdi olvasni mások érzéseit. A hatalom és a pénz oda vezet, hogy az illetőnek kevésbé kell törődnie másokkal, mondja Keltner. Ezért többé nem éli át az olyan alapvető társadalmi problémákat, mint a szegénység.

Vezéreink sokszor kínos kijelentéseket is tesznek. A 2009-es Mexikói-öbölbeli fúrótorony katasztrófa után a British Petroleum (BP) vezetője a mexikóiakat „kis embereknek” nevezte, amit aztán sokszor felróttak neki, mondván, lenézi őket. Kutatók azonban állítják, nem pusztán erről van szó. Egyszerűen a hatalomban lévők magukat magasabbnak, másokat alacsonyabbnak látják.

Az igazi baj persze nem ez. Hanem hogy a BP irányítói az olajkútnál alábecsülték egy esetleges súlyos baleset kockázatát. Nathanael Fast (Dél-Kaliforniai Egyetem) szerint ez azt illusztrálja, ahogy a hatalomból eredő önhittség helyrehozhatatlan döntésekhez vezet.

A hatalom elixír, önbecsülés-növelő drog, mondja Adam Galinsky (Northwestern Egyetem). Ha túl biztosnak érezzük magunkat, tegyük fel a kérdést: nem azért vélekedek-e így, mert hatalmamban áll azt tenni, ami csak eszembe jut?

Hatalmi rövidlátás

Gondoljunk vissza egy eseményre, amikor hatalmunk teljében voltunk. Vagy gondoljunk olyan időkre, amikor teljesen ki voltunk szolgáltatva másoknak. Ez a két indítás gyökeres változásokat idéz elő magatartásunkban, amit akár ki is használhatunk. Ha jól akarjuk érezni magunkat, vessük be az elsőt. Ha normálisak akarunk lenni, jöhet a második, csak hogy érezzük: vannak korlátaink. De játszhatunk is. Próbáljuk ki egyik vagy másik instrukciót, aztán rajzoljunk a homlokunkra egy nagy E betűt, mielőtt tovább olvasnánk.

Adam Galinsky híres kísérletének alanyait nagy mértékben befolyásolta, hogy a hatalom, vagy az alávetettség érzését idézték fel bennük. A hatalom-csoporthoz tartozók a többieknél háromszor gyakrabban rajzolták az E betűt úgy, hogy saját szemszögükből legyen olvasható, a külső szemlélő csak egy tükörképet látott. Úgymond nem törődtek mások nézőpontjával.

A hatalmi rontás tényét masszív kísérleti adatok igazolják tehát. Dacher Keltner és a többiek úgy vélik, ebből az is levonható, hogy a hatalomra jutás előtt uraink és parancsolóink az együttműködés mintaképei voltak. A Keltner-féle vizsgálódás azonban igen szoros közösségekben folyt. A diákok is, és a kedvesnővérek is együtt laktak. Ez kedvez az átláthatóságnak, ami viszont nem enged a zsarnokságnak.

Más volt a helyzet olyan kísérletekben, ahol újonnan jöttek össze az alanyok, és választottak vezetőt. E felszínes ismeretség esetén azok a nyerők, akik feltűnőek, lehengerlőek és úgy tesznek, mintha mindenhez jobban értenének. Egyszóval a nárcisztikusok.

e.jpg

A machiavellista hatalomgyakorlás tehát, ahogy sejtettük, tovább él. Amennyiben nincs elég felület arra, hogy emberek kiismerjék egymást, a lehető legnagyobb csalókat, akik tökéletesen megjátsszák az erényt, simán megválasztják vezetőnek. Ha pedig a színjáték hatásos, e könyörtelen diktátorok akár évtizedeken át találnak fanatikus követőket. Mielőtt megbuknának.

A hatalom megtartásának művészei azonban mégsem ők, hanem azok a kivételek, akik továbbra is visszafogottak képesek maradni, hasonlóan Machiavelli  Fejedelmének címzettjéhez.

Giorgio Vasari Portrat of Lorenzo de Medici.jpgA dinasztiaalapító Lorenzo de Medici szerény öltözékben, ló helyett öszvérháton járt Firenze utcáin. Mindig tisztelettudóan hajlongott a városi tanács tagjai előtt, azt sugallva, nagyobb a hatalmuk, mint az övé. A háttérből gond nélkül rángathatta a zsinórokat, mert nem kínált felületet az ellenfelek legerősebb fegyverének: az irigységnek. Ahogyan ügyességét el tudta rejteni, a legnagyobb ügyesség jele volt, mondta róla François de la Rochefoucauld filozófus. Ha sikerünket mégsem tudjuk titkolni, tulajdonítsuk a szerencsének! Aki saját sikerében sütkérezik, úgy hívja elő az irigységet, mint fény az éji lepkét. Minél inkább ragyogunk, annál sötétebbnek tűnnek mások. Aki okosan bánik hatalmával, tudja: a valódi fölény szempontjából mindegy, mennyire tesszük azt kirakatba.

Jakabffy Éva 

 

Szólj hozzá

agy hatalom impulzivitás döntéshozás jakabffy éva Lorenzo de Medici Machiavelli Machiavelli Fejedelem Dacher Keltner hatalomkór