2017. okt 20.

A nappalok és éjszakák hatása az életünkre

írta: Janguli
A nappalok és éjszakák hatása az életünkre

Orvosi Nobel-díj 2017.

1003-nobel-medal-760x445-658x385.jpgA 2017. évi orvosi Nobel-díjat Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young, a svédországi Karolinska Intézet kutatói nyerték a cirkadián ritmust szabályozó molekuláris mechanizmus felfedezéséért.

A cirkadián ritmus nagyjából 24 órás, és az élőlény saját belső időmérő rendszere vezérli. De jelentős hatással vannak rá a külső, úgynevezett szinkronizáló ingerkeltők is, például a napfény. Ezek a ritmusok teszik lehetővé, hogy az élőlények számítsanak a környezeti körülmények szabályos váltakozásaira, és fel tudjanak készülni rájuk. Élettani szempontból az alváshoz szorosan kapcsolódó korábbi megfigyelések alapján, napjainkban a kutatások fókuszában áll a jelenség. A biológiai órák kutatása a 20. század második felében indult, mára tudjuk, hogy a molekuláris cirkadián óra már egyetlen sejtben is működőképes.

 
circadian-rhythm-disorders-health-consequences-and-treatments-3.jpg

Ugyanakkor, az állati sejtek egymással kommunikálva képesek szinkronizált elektromos jelzéseket kibocsátani. Ezek az agy belső elválasztású mirigyeire hatást gyakorolhatnak, melyek így periodikusan hormonokat bocsátanak ki. Ezeknek a hormonoknak a receptorai a testben elszórva többfelé megtalálhatóak, és szinkronizálják az egyes szervek saját periférikus óráit. Ezért lehetséges, hogy a szem által észlelt, időre vonatkozó információ az agyban lévő órához utazik, és azon keresztül a test többi része is szinkronba kerül. Ezen az úton hozza összhangba a belső biológiai óránk pl. az alvás-ébrenlét, a testhőmérséklet, a szomjúság- és éhségérzet időzítését is.

A cirkadián ritmus kötődik a világosság és sötétség váltakozásához. A hosszabb időre teljes sötétségben tartott állatok, vagy emberek előbb-utóbb szabadon futó ritmusra térnek át. Minden eltelt „nappal” az alvási ciklus eltolódik előre vagy hátra, attól függően hogy az endogén periódusidő rövidebb vagy hosszabb 24 óránál.

Érdekes, hogy a teljesen vak föld alatti emlősök (pl. földikutya)  képesek fenntartani endogén óráikat a külső stimulusok nyilvánvaló hiányában is. A „szabadon futó” élőlények, ha egyébként egy hosszabb alvási periódus jellemző rájuk, ez a tulajdonságuk a külső stimulusoktól elszigetelve is megmarad. Ami változik, hogy az alvás-ébrenlét ritmusa nem lesz szinkronban a földi 24 órás nappal-éjszaka ciklussal – így fáziseltérésbe kerülhet más cirkadián vagy ultradián ritmusokkal, mint a testhőmérséklet változása vagy az emésztési ciklus. Az űrhajósoknál is megfigyelték a megváltozott körülmények káros hatásait, a felszállás előtt pedig már az 1990-es évektől a karanténba vonult asztronautákat meghatározott időpontokban és ideig erős fényhatásnak kitéve igyekeztek a kilövéshez, illetve az űrhajón végzett tevékenységekhez optimalizálni cirkadián ritmusukat. Az újabb űrhajók világításának tervezésénél is figyelembe veszik a cirkadián ritmust, a földi nappal-éjszaka ciklust imitáló rendszereket építve be, ami jó hatással van az asztronauták állapotára.

michael-rosbash-michael-w_-young-and-jeffrey-c_-hall-nobel-prize-in-physiology-or-medicine.jpgAz idei Nobel-díjasok Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young képesek voltak bepillantani a biológiai óránkba és megmagyarázni belső működését. A Nobel-bizottság értékelése szerint a három kutató  felismerték azokat a mechanizmusokat, amelyek megmagyarázzák hogyan változnak a növényeknek, az állatoknak és az embereknek a biológiai ritmusa, hogy szinkronban legyenek a Föld mozgásával.

(Forrás: napialvas.hu)

Szólj hozzá