2017. máj 04.

Lássuk a látót!

írta: Janguli
Lássuk a látót!

Minden Darwinra és Einsteinre, aki elsőként fedez fel új mintázatokat a természetben, millió olyan ember jut, aki nem létező összefüggéseket lát bele a világba. Melyeket ráadásul esze ágában sincs ellenőrizni. Az intuitív bizonyosság nem igényli az adatok és a statisztika támogatását, csak meghökkentő meséket.

A szkeptikusok zöme egyöntetűen állítja: telepátiára, előérzetekre, érzékeken túli észlelésre még senki nem szolgáltatott olyan bizonyítékot, amely kételyeiket eloszlatná. Ha ilyet látnának, máris hinnének az adott parajelenségben.

Mindennek fonákját fogalmazza meg Mérő László matematikus, pszichológus (ELTE PPK). Ő hisz abban, hogy például a telepátiát több módszertanilag kifogástalan kísérlet is alátámasztja, köztük egy magyar pszichofizikusé, Vassy Zoltáné. Magában a telepátiában mégsem hisz.

mero-laszlo.pngMérő László pszichológus, matematikus

Tudom, de nem hiszem. Mivel vagyunk így? Olyan elméletekkel, amelyeket a tudomány igazol ugyan, de tapasztalatainknak ellentmondanak, mint hogy az elemi részecskék egyszerre lehetnek két helyen. Mérő többször is részt vett parapszichológiai kísérletekben, de olyankor a pszi-erők valahogy nem működtek. Sőt, negatív hatás mutatkozott: az alanyok rosszabbul teljesítettek, mint az véletlen találgatás esetén várható.

A parafenoménok és látók gyakran hivatkoznak arra, hogy hitetlen jelenlétében „nem jön az erő”. A csalók e kedvelt kibúvója azonban elvileg igaz is lehetne. Léteznek ugyanis képességek, amelyek olykor remekül működnek, máskor alig. Egy kísérlet szerint sokkal több kreatív gondolatunk támad, ha hallgatóink csillogó szemmel néznek ránk, mint ha csak faarccal ülnek. Az ötleteléshez el kell lazulnunk. Ugyanez igaz Vassy Zoltán szerint a telepatikus vagy érzékeken túli észlelésre is. Az alany feszült lesz attól, hogy kétkedő kísérletvezető, vagy kissé cinikus megfigyelő előtt kell bizonyítania. Végül megerősíti a szkeptikusok várakozását: elbukik. Ahogy rendre ez történik az életben sikeresen működő médiumokkal, jósokkal és látókkal is. Kontrollált kísérletekben szinte egyiknek sem sikerül helytállnia.

Lássuk a látót!

Ha felkeresünk egy auraelemzőt, tenyérjóst vagy kártyavetőt, a legvalószínűbb benyomásunk az lesz, hogy esetünkben ez a képesség nem működik. A látó olykor látványosan mellétalál, tetejébe azt szuggerálja, hogy valahogy mégis csak igaza van. Talán rossz csillagállás idején kerestük fel? Nem vagyunk megfelelő alanyok?

Sokkal valószínűbb, hogy látónk a nem túl tehetséges többséghez tartozik. A leghíresebb látók előtt ugyanis nem lehet titkunk. Úgy látják életünk eseményeit és szereplőit, mintha csak film peregne előttük. S amikor kimondják elhallgatott gondolatainkat – hátborzongató.

Az egyik ilyen rendkívüli személy, aki Mr. D-ként ismert, 1943-ban született Észak-Angliában. Mr. D. percek alatt belátást nyert bárki lelkének legmélyére. De nemcsak ebben volt különleges. Hanem abban is, hogy módszerét kész volt leleplezni és a tudomány javára bocsátani.

Találkozott hát egy fiatal parapszichológia-kutatóval, a később híres szerzővé vált Richard Wiseman-nel a Hertfordshire-i Egyetemről. Hozta magával kártyáit és kristálygömbjét, s néhány kíváncsi jelentkezővel a tudós színe előtt kezdődhetett a mutatvány, amelyről Mr. D. kérésére felvétel is készült.

richard_wiseman_paranormalis_parafenomen_jos_lato.jpgRichard Wiseman

Mr. D. előzőleg semmit nem tud a Lisa nevű hölgyről. Kezét kéri, tenyérvonalaiból olvas, Lisa szinte azonnal mosolyogva bólogatni kezd. Néhány perc, és Mr. D. teríti a Tarot-lapjait. Beszél Lisa bátyjáról, s minden szava talál. Majd felfordítja a következő lapot, és magabiztosan kijelenti: Lisának nemrég ért véget egy hosszú kapcsolata. Emez szóhoz sem jut a meglepetéstől. Utólag a Mr. D. által mondottakat 100 százalékosan pontosnak ítéli. A többi jelentkező is hasonlóan le van nyűgözve a látó természetfeletti képességeitől.

Ahogy visszanézik a felvételeket, Mr. D. sorra rántja le a leplet az általa alkalmazott technikákról, melyeket együttesen „hideg olvasásnak” is szoktak nevezni.

A Wobegon-hatás, avagy a hízelgés haszna

Minnesota állam közepén található egy város, amely a 19. századi földmérők tévedése miatt nem szerepel a térképeken: Lake Wobegon. Itt a nők mind erőteljesek, a férfiak jóvágásúak, a gyermekek pedig rendkívüliek.

wobegon_hatas.jpgWobegon városa persze képzeletbeli: egy amerikai író és humorista, Garrison Keillor alkotta meg az 1980-as évek közepén. De Wobegon valóságos is. Az egész világ Wobegon, ahol mindenkinek a külseje és képességei meghaladják az átlagot – saját képzeletükben. Ezt nevezi a pszichológia egocentrikus elfogultságnak. Az emberek többsége szebbnek, intelligensebbnek tartja magát az átlagnál, és szinte bármilyen pozitív vonásra hajlamos rávágni: igen, ilyen vagyok. Együtt érző, toleráns, igazságos, felelősségteljes, igényes, eredeti, szerencsés. A profi hideg olvasó, amikor arról beszél, milyen csodálatosak is vagyunk, tipikus ego-illúzióinkat használja ki. Mr. D. szintén teleszórta szeánszait hízelgésekkel. Ekkor beindult a Wobegon-hatás, és az alany már fel sem foghatta, hogyan lát bele Mr. D. ilyen mélyen az ő különleges személyiségébe. De tényleg olyan különleges?

Horoszkópiák

„Szükségét érzed annak, hogy az emberek kedveljenek és csodáljanak, de te magad hajlamos vagy az önkritikára.”

„Számottevő kihasználatlan képességgel rendelkezel, melyeket még nem fordítottál előnyödre.”

„Büszke vagy független gondolkodásodra, és nem fogadod el mások kijelentéseit kielégítő bizonyíték nélkül; nem tartod azonban bölcs dolognak önmagad túl őszinte felfedését.”

Első látásra nem túl különös mondatok. Mégis mágikusak. Megmutatják, mennyire egyformán vagyunk egyediek. Ha ugyanis horoszkópunk elemzéseként olvasunk ilyen és hasonló állításokat, hajlamosak vagyunk azt gondolni: hm, egészen találó.

„Minden percben születik egy balek” – jelentette ki P. T. Barnum cirkuszigazgató. Róla nevezték el a fenti típusú mondatokat Barnum-állításoknak. De vajon baleknak születni kell?

barnum.gifA Toulouse-i Egyetem kísérlete szerint úgy tűnik, igen. E kísérletben minden résztvevő kapott egy személyre szóló horoszkóp-kifejtést. Valójában mindannyian ugyanazt a 10 Barnum-állítást olvashatták. S ahogy várható volt, többé-kevésbé találónak érezték azokat. Egyeseket azonban ez sem győzött meg a csillagok jellemre gyakorolt hatásáról.

Miben különböznek a hiszékenyek a szkeptikusoktól? Talán a tudatlan emberek bármit könnyebben elhisznek? Kézenfekvő lenne, de nincs így. A Toulouse-i kutatók viszont a gondolkodási stílust is felmérték, ún. Kognitív Reflexió Teszttel: ez azt méri, intuitívek vagyunk-e, vagy inkább reflektívek. Vegyük a következő feladványt.

Ha a baseball labda és ütő együtt 1,10 dollárba kerül, és az ütő 1 dollárral drágább a labdánál, akkor mennyibe kerül a labda? 10 centbe – vágják rá az intuitívak. 10 centbe – gondolják a reflektívek –, vagy mégsem? És utánaszámolnak. Nem hisznek az eszüknek.

Látatlanban nem látnak

A hideg olvasók csak bemelegítésként használnak általános állításokat. Ilyenkor végigmennek a fő személyiségdimenziókon, majd a gyakori problémákon, amelyekkel fel szokták keresni őket: egészség, párkapcsolat, család, karrier, anyagiak, utazás. Mr. D., miközben sorra emelte fel a Tarot-kártyákat, az összes vonatkozást megemlítette, titokban figyelve kliense rezdüléseit. Látta, mire nem reagál, mikor bólogat vagy mosolyog, és hol komorodik el hirtelen. Ezt jól megjegyezte, de továbbment, majd néhány perc múlva felemelt egy kártyát: csak ekkor mondta ki, mi az, ami kliensét a lelke mélyén foglalkoztatja.

Valójában egész underground iparág szerveződik a hideg olvasás köré. Számos könyvet, DVD-t adnak ki, tréningeket szerveznek azzal a céllal, hogy a beavatottak megtévesszék kiszemelt áldozataikat.

Ha nincs lehetőségük hideg olvasásra, mert elválasztják őket a klienstől, semmivé válik az a magas találati arány, amellyel a látófenomének általában dicsekedhetnek.

Hendrik Boerenkamp és Sybo Schouten pszichológusok (Utrechti Egyetem) 12 elismert holland látót vizsgáltak 5 éven át. Időről időre felkeresték őket ismeretlen emberek fotójával, hogy jellemezzék őket. Ugyanezt megismételték egy kontroll csoporttal, melynek tagjai nem voltak látók. Több ezer leírás gyűlt össze, s ezek elemzése azt mutatta: a látók nem múlták felül a kontroll alanyokat. A holland kísérlet eredménytelensége nem kivétel, hanem szabály: nagyon úgy tűnik, lélek- és jövőbelátás valójában nem létezik. Legalábbis idegenekre nézve. Ettől még bármelyikünk megérezheti, ha egy hozzá közeli személyt, vagy önmagát veszély fenyegeti. És ha saját halálának víziója egy sokak számára fontos embert lep meg, majd válik hamarosan valóra, kételkedni kezdünk a jóslatok iránti kételyeinkben.

Az elnök halála

Kutatók szerint olykor a természetfeletti magyarázat tűnik természetesnek. Ez a helyzet a rendkívül valószínűtlen egybeeséseknél, különösen, ha azok sokkolóak, és egy híres emberrel történnek. Az ilyenek életébe amúgy is jobban belelátjuk az eleve elrendelt sorsot és végzetet.

Abraham Lincoln 56 évesen, 1865 márciusában, valamivel második elnökké választása után egy este igen sokáig maradt fenn, mert fontos jelentéseket várt a frontról. 10 nappal később Ward Hill Lamonnak, aki barátja és olykor testőre is volt, a következőket mesélte el:

„A fáradtságtól hirtelen elaludtam, és hamarosan álmodni kezdtem. Úgy tűnt, halálos csönd vesz körül. Aztán fojtott zokogást hallottam: mintha sokan siratnának valakit. Gondoltam, felkelek és lemegyek a földszintre. Ott a csöndet ismét megtörte a fájdalmas zokogás, de gyászolók nem voltak láthatók. Szobáról szobára bolyongtam; sehol egy teremtett lélek; közben a gyász hangjai végig kísértek. Minden szobában fényt láttam, és az összes tárgy ismerős volt; de hol lehettek azok az emberek, akiknek a gyásztól mintha szívük szakadt volna meg? Zavart voltam és rémült. Mit jelenthet ez az egész? Eltökélve, hogy a rejtélyes és sokkoló helyzetnek utána járok, tovább haladtam, mígnem elértem a Keleti Szobához, s beléptem. Felkavaró látvány fogadott. Egy ravatal állt előttem, rajta halotti lepelben egy holttest feküdt. Körülötte katonák álltak őrt; emberek sokasága gyászosan nézte a holttestet, akinek arca le volt fedve; mások keservesen sírtak. ’Ki halt meg a Fehér Házban?’ – kérdeztem az egyik katonát. ’Az elnök’, felelte, ’egy merénylő ölte meg’. Ekkor a tömegből olyan hangosan törtek fel a fájdalom hangjai, hogy ez felébresztett álmomból. Azon az éjjelen nem aludtam többet; és noha csak egy álom volt, azóta is különösképpen zavar”.

lincoln_merenylet2.jpgLincoln barátja és felesége, aki szintén ott volt az álom elmesélésekor, aggódni kezdtek, de az elnöknek sikerült némileg megnyugtatni őket: nem a saját halálát látta. Ha a hallgatója történetesen Carl Gustav Jung lett volna (aki akkor még meg sem született), őt nem szerelhette volna le ilyen könnyedén. Lincolnéhoz képest jóval enyhébb álmok után is komolyan figyelmeztette pácienseit a veszélyre.

Egy felelősségteljes beosztású, ötven körüli hegymászó férfi, aki általában csipkelődő megjegyzésekkel illette a pszichológiai álomértelmezéseket, most maga kérte Jungot, hogy fejtse meg álmát. Emberünk álmában hegyet mászott, teljesen egyedül. A kezdet nagyon fáradságos volt, de minél feljebb jutott, annál nagyobb késztetést érzett, hogy elérje a csúcsot. Amikor viszont feljutott a csúcsra, onnan könnyedén és boldogan kilépett az űrbe. Ennyi volt az álma. Jung figyelmeztetésén, hogy nem kellene a sorsot ennyire kihívnia maga ellen, csak nevetett. Fél év sem telt el, egy hegycsúcsról lejövet a halálba zuhant.

Bár letaglózta, nem tekintette figyelmeztetésnek álmát a sikerei csúcsán járó Lincoln sem. Akit az álom elmesélése után 3 nappal a Ford színház páholyában lőtt agyon régi, titkos gyűlölője. A merénylő a komédiában játszó egyik parádés, amúgy Lincoln által is kedvelt színész, John Wilkes Booth volt.

lincoln_merenylet.jpegA mai, tudományos álomelméletek alapján nem Jungnak kellene igazat adnunk, hanem a hegymászónak és Lincolnnak: tegyék csak továbbra is a dolgukat, és ha mégis beteljesülne baljóslatú álmuk, az csak a véletlen műve. Életünk során álmok óriási tömegét álmodjuk – a nagy számok törvénye miatt ezekből néhány akár kísértetiesen megfelelhet egy közeljövőbeli eseménynek.

Csakhogy a halál nem akármilyen esemény, vethetjük ellen. De a szkeptikusokat ezzel sem hozzuk zavarba. Richard Wiseman Lincoln álmát analizálva arra jut, hogy az nem is volt olyan rendkívüli, mint elsőre tűnik. Miért?

Wiseman azokra az adatokra utal, amelyek szerint álmaink 80 százaléka negatív, és igen sok közülük félelmeinket tükrözi. Lincolnnak pedig, aki amúgy is hajlott az elmúlással kapcsolatos sötét gondolatokra, minden oka megvolt, hogy merénylettől tartson. Már beiktatása előtt azt tanácsolták neki: ne utazzon át Baltimore-on, mert ott meg akarják ölni. Majd hivatali ideje alatt is több halálos fenyegetést kapott. Emlékezetes eset volt, amikor egy ügyetlen merénylőnek csupán Lincoln emblematikus cilinderét sikerült lelőnie a fejéről.

Mindezek tükrében vajon kevésbé látjuk az elnök álmát a jövő baljós előképének? Nem biztos. A paranormalitás illúziója, egyes észlelési illúziókhoz hasonlóan, egyszer és mindenkorra velünk maradhat.

Jakabffy Éva

Szólj hozzá

álmok pszichológia szkeptikusok intuíció agykutatás parapszichológia telepátia álomfejtés jósálom paranormális jelenségek Mérő László Richard Wiseman agykutatás eredményei paranormális jelenségek magyarázata Richard Wiseman paranormalitás Wobegon-hatás Barnum-hatás Lincoln álma Lincoln halála jósálmok