A népvándorlások a népesség nagy méreteket öltő helyváltoztatásai, melyek a különböző korokban területről területre növelték, illetve csökkentették a népsűrűséget.

Népvándorlások Eurázsiában

A klasszikus népvándorlás kora Európában körülbelül a 4-8. század közötti korszak, a késő ókorból a kora középkorba való átmenet időszaka. A népvándorlás folyamata mindenekelőtt a gótok, a vandálok és a frankok mozgását foglalta magába, számos más germán és szláv nép, valamint az alánok, avarok, onogurok stb. mellett. A népek elvándorlását kiválthatta a hun betörés, amely a török népek Közép-Ázsiából kiinduló terjeszkedésével állt kapcsolatban, de okozhatta a túlnépesedés vagy a korabeli éghajlatváltozás is.

A 8. századtól a 10. századig újabb hullámokban érkeztek többek között a magyarok, később különböző török népek, velük egy időben pedig Skandináviából indult ki a viking terjeszkedés, fenyegetve a nemrég létrejött Frank Birodalom rendjét Nyugat- és Közép-Európában.

A kora középkor népességmozgásaihoz számos - részben megcáfolt - elképzelés kapcsolódik. Ilyen többek között az, hogy a népvándorlásokat a katonai elit vállalkozásaként vagy hódításokként magyarázzák, míg a leggyakoribb tévedés a nomadizálás és a népvándorlások között keresett összefüggés (aminek a germán vagy a szláv résztvevők életmódja ellentmond). Alább a népvándorlásoknak a következő válfajait különíthetjük el:

• Megemlítendő, hogy bizonyos népességváltozások akár több száz évig is elhúzódó mikromigrációs folyamatok voltak, nem pedig felülről vezérelt területváltoztatások. Ide sorolható a keleti germán (gót, gepida, herul) terjeszkedés.
• Ismert, hogy a Rajna és a Felső-Duna közé eső tizedesföldek (agri decumates) területét a 3. század során az alemannok vették birtokukba. Utóbbi esetben a fegyveres hódítás a népességcserével függött össze, jóval a hun támadások által kiváltott menekülés előtt.
• A frankok Galliába költözése a rómaiak tudatos politikájára vallott.

A 19. század végi kivándorlásokat Amerikába a földéhség okozta. A 20. század második felében lezajló népvándorlások, előbb kelet-nyugat, illetve nyugat-keleti, majd vidék-városi és végül dél-északi irányúak. A politikai okok mellett a gazdasági meggondolások bizonyultak a legfontosabbaknak.

Geopolitikai nézőpontból ezt a növekedést általában kedvezőnek tekintik, szemben a csökkenéssel, amelyet gyakran hátránynak vélnek. Ezekkel kapcsolatban két további olyan elemet is tekintetbe kell vennünk, amely hatást gyakorol a népesség mozgásaira, és meghatározza, hogy az növekszik-e, változatlan marad, vagy éppen csökken. Az egyik az adott terület születési és halálozási arányszámainak egymáshoz való viszonya, a másik műszaki fejlettségi szintje, gazdaságának jellege – ezek döntő hatással vannak a lélekszámra és az életszínvonalra. A fenti három fogalmat mindig szem előtt kell tartanunk, hogy egy-egy népesség nagy méreteket öltő helyváltoztatásaira a legjobb magyarázatot nyújtsuk.

Problémafelvetés

1 – A népvándorlási mozgalmak a kivándorlók számára létfontosságúaknak tűnnek, ugyanakkor valóságos, de körvonalazatlan félelmeket keltenek azokban az országokban, ahová irányulnak.

2 - A népvándorlások a társadalmi-gazdasági és politikai egyensúly megbomlásával magyarázhatók. Az emberek azért költöznek, mert különféle, taszító, kifelé irányuló és vonzó, befelé irányuló erők hatnak rájuk – legyenek ezek akár politikaiak, akár társadalmiak, gazdaságiak vagy a környezettel kapcsolatosak. Ezen erők a népességek folyamatos áttelepüléséhez vezetnek. Tehát egy, a népvándorlásokat bemutató térkép úgy is olvasható, mint a társadalmi-gazdasági-politikai egyensúlyhiányok térképe. S a valóságban a hatályos jogszabályok nem sokat számítanak: ha az említett erők elégségesek, a vándorlás – akár törvényesen, akár törvénytelenül – bekövetkezik.

3 – Az itt javasolt elemzés tárgya, hogy e lakosságmozgások folyamatosan változtatják egy-egy térség erőviszonyait. A legerősebb területek geopolitikai értelemben még erősebbekké, a gyengék pedig még sebezhetőbbekké válnak.

4 – Az eredeti közösségükből kiszakadt egyének és csoportok kiteszik magukat az erőszaknak, maga a közösség pedig társadalmi szöveteinek pusztulását éli meg. Ugyanez igaz a fogadó társadalmak bevált rendjére: összességében jól járnak ugyan, még akkor is, ha gyakran jelentkezik az erőszak, a félelem és az elnyomás. A fogadó országokban a bevándorlás netán „ágyútöltelékeket” szállít a katonaságnak és „ipari tartaléksereget” a vállalatoknak? A hátrahagyott országok eközben legjobbjaik távozását szenvedik el: a fiatalokét, a legképzettebbekét, a leginkább becsvágyóakét. E kérdések összességét kívánjuk geopolitikai szempontból tanulmányozni.

A népvándorlás geopolitikája

Jacques Attali, in: Le Monde du 27.2.1997.

"Mi lenne ma, mi lesz holnap Franciaországból bevándorlás nélkül? Először is ezekre a kérdésekre kell válaszolnunk, ha nem akarjuk, hogy a szélsőjobb bevonjon minket viszolyogtató játékaiba. Felelni pedig csak úgy lehet, ha a bevándorlást ama közeli geopolitikai változások összefüggésébe helyezzük, amelyek a 21. században döntenek békéről és háborúról.

Mi lenne Franciaországból bevándorlás nélkül? Negyvenmillió lakosú elöregedett ország, a mainál sokkal alacsonyabb életszínvonallal. A bevándorlók, akik többségükben Franciaország korábbi geopolitikai döntései alapján vannak itt, valójában magukkal hozták munkájukat, jövedelmüket, adójukat. Gyermekeik, az új franciák, azzal, hogy fogyasztanak, munkahelyeket és vállalkozásokat teremtenek. Sőt, mivel Franciaország befogadó, a többi országot is abba az irányba tereli, hogy befogadó legyen a franciák iránt, akik több milliónyian élnek külföldön, és segítik a francia kivitelt.

Összességében Franciaország mai geopolitikai rangja – a világ negyedik legnagyobb hatalma – bevándorlás-politikájának az eredménye, ez pedig korábbi geopolitikai döntéseiből következik.

Mi lenne holnap Franciaországból bevándorlás nélkül? A közvélekedésnek éppen az ellentéte érvényes: sok fejlett nemzetnek meg kell majd fiatalítania a népességét, hogy fizetni tudja a nyugdíjakat, és hogy a munkaerő költségeinek túl gyors növekedését elkerülje. Ezért erőteljes vetélkedés kezdődik majd köztük a külföldi munkaerő megnyeréséért.

Európa, amelynek növekedési üteme ma a legalacsonyabb – hiszen lakossága a legidősebb –, igyekezni fog, hogy máshonnan vonzzon fiatalokat, főleg diplomásokat vagy iskolás korúakat ; illetve, hogy megtartsa saját fiatalságát, amelyre máshonnan a jobb társadalmi és pénzügyi viszonyok vagy a kedvezőbb kulturális környezet gyakorolhatnak vonzást.

Tehát mielőtt arról döntenénk, milyen legyen a bevándorlás-politika a 21. században, meg kell válaszolnunk a következő öt kérdést: remélhető-e, hogy továbbra is számos francia védheti külföldön Franciaország gazdasági érdekeit, ha Franciaországban a külföldiek nem részesülnek szíves fogadtatásban?... Kell-e félteni a franciák jólétét, ha a külföldiek tömegesen jönnek Franciaországba?... Mi a jobb, ha virtuális bevándoroltak** vannak nálunk, vagy ha valódiak?... Arra szorítkozzon Franciaország, hogy területén európai munkaerőt fogadjon, vagy vállalja saját muzulmán vonatkozását?... Mi jobb, elfogadni az idegeneket a másságukkal együtt, vagy inkább bevonni őket a társadalomba, hogy állampolgárokká tegyük őket? ...

Azok a civilizációk, amelyek az idegent ellenséggé teszik, pusztulásra vannak ítélve. Most már csak az a kérdés, kiveti-e magát Franciaország a történelemből, vagy a hely szelleméhez híven élére tud állni a jövő határok nélküli demokráciájának, amely nélkül a 21. század nem lehet más, mint barbárság."

E szöveg bevezetőül választása nem véletlen. Kiviláglik belőle, milyen könnyű a bevándorlással kapcsolatban folyton ugyanazokat az érveket ismételgetni. S az a benyomásunk támad, hogy Attali olyan kérdéseket vet fel, amelyekre csak egyféle válasz adható.

Először is, ő azok közé tartozik, akik számára a kapitalizmus és a demokrácia szorosan összefügg, sőt egy és ugyanaz – ez a nézet szerintünk elfogadhatatlan. Továbbá az sincs bizonyítva, hogy a népesség hosszú időn át tartó fogyatkozása szükségképpen gazdasági csökkenéssel vagy társadalmi-kulturális hanyatlással jár, márpedig e néhány sornyi szöveg ezt sugallja. Ráadásul egy megalapozatlan és túl gyakran hallott érvet ismétel meg: „nyugdíjunk féltését”.

Egyébként népvándorlási mozgalmakra és nagy műszaki átalakulásokra számít ugyan, de velük kapcsolatban semmi magyarázattal nem szolgál. Végül: összekeveri Franciaország (melyik Franciaország?) érdekeit a franciákéival, a részvényesekéit általában a polgárokéival.

MUNKAMÓDSZER

Jelen elemzés a nemzetközi felől a helyi, a világ helyzete felől Európáé felé halad. E kettő nem választható el: mindenben minden benne van mindenben, mint az orosz Matrjoska babában, ahol a különböző rétegek egymásba illeszkednek.

Mielőtt elmélyednénk a témában, határozzuk meg a népvándorlás fogalmát, annak társadalmi és gazdasági vetületét. Kérdéses ugyanis, az embereknek mekkora számban kell helyet változtatniuk ahhoz, hogy a népvándorlás kifejezés használata indokolt legyen. Európában hatalmas népmozgás történt 1944 és 1961 között, amikor 13,5 millió német települt át az NDK-ból, Magyarországról, Csehországból és Lengyelországból a Német Szövetségi Köztársaságba. Beszélhetünk-e itt népvándorlásról?

Meg kellene esetleg különböztetnünk a kivándorló személyek típusát és képzettségét is, hogy felmérhessük, „nagy léptékben” zajló mozgásról van-e szó? Valójában a német, angol vagy amerikai kutatóközpontok által elcsábított európai tudósok és értelmiségiek száma nem tűnik összemérhetőnek az éhség elől Európába tartó afrikai menekültek áradatával. És vajon a mezőgazdaság hanyatlása és a nagyvárosok vonzása miatti, vidékről való elvándorlás nevezhető-e „belső” népvándorlásnak?

Ma hajlamosak vagyunk a ki- és a bevándorlásnak csak gazdasági magyarázatait látni: az emberek menekülnek az éhínség elől, vagy munkát akarnak, de mindenesetre életkörülményeik javulását várják, amikor mondjuk az Egyesült Államokban, vagy épp Európában – e gazdag helyeken – kötnek ki. Vajon a szintén gazdag Japánba is érkeznek? Nem. De az is igaz, hogy Szaúd-Arábiába – kőolajon alapuló gazdagsága miatt – a bevándorlás igen nagymértékű: területére körülbelül négymillió bevándorlót fogadott be, azaz majdnem annyit, mint Franciaország és az Egyesült Királyság.

A 20. század második felében Németország felé lezajlott, fent említett vándorlás esetében a fő indíték vajon a munka és az életszínvonal javítása volt, vagy a menekülés egy demokráciának hazudott kommunista önkényuralomból? Mekkora súlyt tulajdonítsunk külön a gazdasági indokoknak? Még ma is tapasztalható egy kisebb léptékű, de állandó kivándorlás Közép-Ázsiából Európába, s itt a politikai okok legalább annyira fontosak, mint a gazdaságiak. India és Pakisztán szétválasztásakor körülbelül nyolc millióan költöztek, alapvetően vallásos hitük miatt.

Szögezzük le: a kivándoroltak olyan személyek, akik saját hazájukon kívül tartózkodnak, és akkor kapnak menekült besorolást, ha otthonukat üldözés miatt voltak kénytelenek elhagyni, akár egyénileg, akár – politikai, katonai, vallási vagy egyéb nehézségek miatti – tömeges kivonulás formájában. Végül: a szülőhazájukban maradt üldözötteket, akik nem lépnek át államhatárokat, „áttelepítetteknek” hívjuk. Bármely esetről is legyen szó, a szülőföldtől való elszakítottság érzése a távozás után még hosszú éveken át fennmarad. 

1. A VILÁGHELYZET

Hogy a világszerte zajló népvándorlási mozgások természetét és mértékét érzékeltessük, az alábbiakban négy térképet mutatunk be, melyek a kérdéskör eltérő megközelítéseit helyezik a középpontba. Az első a népvándorlási áramlások nettó hatását tárja elénk a világ összes országára lebontva. A második a tartós bevándorlók OECD-országokba való belépéseit közli, egyértelműen mutatva az áramlási irányokat. A harmadik összefoglalóan mutatja be ezeket a mozgásokat gazdasági és politikai jellegük függvényében, majd az utolsó a tíz legfontosabb menedéket adó, illetve kiinduló országot ábrázolja.

TARTÓS BEVÁNDORLÓK

A legvonzóbb területek továbbra is az Amerikai Egyesült Államok és Európa, őket követik a Perzsa-öböl államai (magas életszínvonal és/vagy a munkaerő iránti kereslet). A taszító területek Dél- és Kelet-Ázsiában (népesedési nyomás), Közép-Ázsiában (politikai bizonytalanság), Dél-Afrika kivételével Afrikában (szegénység) és Latin-Amerikában (közepes fejlettségi szint) sűrűsödnek. Létezik néhány olyan földrészen belüli áramlás, amelynek utánpótlása jelentős: Európában ilyen a keletről nyugatra, Észak-Amerikában a Mexikóból az Amerikai Egyesült Államokba, Ázsiában a Kínából egyéb országokba, Afrikában pedig a fejlettebb Dél-Afrika irányában, vagy a Közép-afrikai övezeten belül történő vándorlás – lásd lejjebb, keretes szöveg). Ausztrália, felettébb korlátozó politikája miatt, viszonylag továbbra is kiesik.

GAZDASÁGI NÉPVÁNDORLÁSOK

Megjegyzendő:

– Az áramlások nem számszerűsíthetők, mivel nem állnak rendelkezésre kimerítő adatok                          

– „Politikai” és „gazdasági” kivándorlás nehezen választható szét                  

– Jelen térkép csak a nagy területközi mozgásokkal számol: a területen belüli áramlások nem szerepelnek, noha esetenként számszerűleg meghaladják az előbbieket  

A szegénység és a munkanélküliség ma a népvándorlások legfőbb – de korántsem kizárólagos – oka. A népvándorlási áramlások szervezése egyre inkább függ törvényes és törvényen kívüli hálózatoktól, amelyek a munkahelyek elbizonytalanításával egyre nagyobb részt csípnek le maguknak a nemzetköziesítés hasznából. A törvénytelen munkaerő-kereskedelem jelentősen megnőtt a 90-es évek óta, azaz amióta nemzetközi színtéren újabb hálózatok jelentek meg, főleg a szexturizmus fellendülésével összefüggésben, amely a Dél bizonyos országaiban valóságos fejlesztési terv. Egyébként a munkaerő-kereskedelem erősen kötődik a fegyver- és a kábítószer-kereskedelemhez: nemzeteken átívelő háromszögről van szó.

AMI AZ EURÓPAI UNIÓT ILLETI

„A jövőben bolygónkon tanúi lehetünk a népvándorlás félelmetes felgyorsulásának, visszatér a nomadizálás. Évről évre tízmilliók cserélnek majd hazát” írta Jacques Attali 1997-ben.

Ha a kibocsátó országot vizsgáljuk, három fő indokot különböztethetünk meg:

1. a kivándorló népesség képzettségi szintje,
2. a hátrahagyott országok politikai helyzete és
3. gazdasági fejlettségi szintje.

A kivándorlók átlagéletkora 30 és 35 év közötti, és nagyjából ugyanannyi köztük a nő, mint a férfi, ami a múltban nem így volt. Hogy a népmozgás nagyságrendjéről elképzelésünk legyen: évente körülbelül 100.000 személy próbál átjutni a Gibraltári-szoroson, vállalva a közismert veszélyeket.

Az alábbiakban három térkép mutatja be a népvándorlási áramlások jellemzőit európai nézőpontból. Ezeket okvetlenül a világhelyzettel foglalkozó fejezet világtérképeivel összevetve kell olvasnunk.

A kereskedelem és a hálózatok globalizációja, a gyarmati kötelékek tartóssága és Európa vonzó volta folytán e földrész kelet-nyugati és dél-északi vándorlási hullámokat vonz, amelyek a berlini fal leomlása után, illetve számos harmadik világ-beli régió politikai destabilizációja révén még bővültek is.Az európai országok népvándorlási egyenlegének térképe a közép-európai országok határozott hátrányát mutatja a Nyugat javára. Továbbra is a legvonzóbbak: a Skandináv-félsziget, az Egyesült Királyság, Németország, Olaszország, Spanyolország és Portugália. Miközben Európa északi országai magas életszínvonalukkal és a többiekét felülmúló népjóléti előnyökkel vonzanak, Európa déli országai megmaradtak egyfajta bejáratnak, főleg az afrikai vagy a latin-amerikai bevándorlók számára. Az Egyesült Királyság őrzi mindenkori kitüntetett viszonyait a régi Brit Nemzetközösség országaival, továbbá valamennyi angol nyelvű országra nem elhanyagolható vonzást gyakorol.

A világ bevándorlóinak mai összlétszáma 100-150 millió vagy akár 200 millió fő lehet. Statisztikai anyag Kelet- Európáról szinte alig áll rendelkezésre. Csak kevés Európai Unión kívüli közösség haladja meg a teljes népesség 1%-át. Kivétel a németországi török közösség. Sokan azon a véleményen vannak, hogy

• a közösségen kívülről jöttek közül sokan végül betagozódnak, leszármazottaik megszerzik a fogadó ország állampolgárságát;
• a népvándorlási mozgások látszólag továbbra is ellenőrzés alatt állnak, erre utal némely európai ország – Franciaország, Ausztria, Spanyolország, az Egyesült Királyság – bevándorlási törvényeinek a szigorodása.
• Úgy gondoljuk, ez utóbbi állítást bizonyos fenntartással kell fogadnunk, mivel inkább fejezi ki a törvényhozói szándékot, mint az emberi valóságot: évente több mint félmillió törvénytelen bevándorló érkezik az Európai Unióba, ami nem elhanyagolható. 

2.1. A 2050-ES NÉPESSÉGEKRE VONATKOZÓ ELŐREJELZÉSEK

2000-ben a világ legfejlettebb tájain, azaz Európában és Észak-Amerikában 1194 millióan voltunk, 2050-re körülbelül 1200 millió várható. Viszont a legfejletlenebb tájakon 2000-ben 4877 millióan éltek, 2050-re 7700 millió várható (ENSZ). Ezek a közelítő számok magyarázat nélkül is jelzik, hogy a népvándorlási mozgalmak a következő években nem fognak alábbhagyni.

Miközben a fejlődő országok esetében még népességi piramist látunk, amely függőleges irányban az életkor szerint változik, balra a férfiakkal, jobbra a nőkkel, Európában henger jelenik meg, majd a lakosság elöregedésének mértékében egyre inkább egy fordított kúp, amely a csúcsán áll.

Mindenesetre a jelenleg bennünket sújtó előrehaladott öregedés (hagyma alakú korfa) egy fél évszázad alatt eléri majd a déli félteke egészét. Ekkorra a Dél országai is el fogják veszíteni úgynevezett „fiatal” népességszerkezetüket (piramis alakú korfa); a népesség az egész világon megállapodik, sőt csökkenni fog, eközben azonban az erőviszonyok jelentős mértékben megváltoznak.

A 19. századi népvándorlások mind méreteikben, mind a lakosságon belüli arányaikban sokkal nagyobbak voltak azoknál, amelyek ma figyelhetők meg. Például az Amerikai Egyesült Államokba 1820 és 1945 közt 40 milliónyian érkeztek, 1945 és 1980 közt már csak 10 milliónyian. Ugyanerre utal az is, hogy 1847 és 1854 között az írországi lakosság 20%-a hagyta el hazáját.

A népességstatisztikusok egyhangúlag kimondják, hogy az emberi vándorlásokkal kapcsolatban rendelkezésre álló statisztikai adatok messze nem teljesek, még Európa szintjén sem. Hogy azok legyenek, ahhoz a fenti számokon belül például el kellene tudnunk különíteni a politikai menekültek és a magasabb bért váró bevándorlók részesedését, ismernünk kellene a munkások részarányát a családtagjaikéval szemben, igyekeznünk kellene felmérni, hogyan befolyásolják a multik, valamint az európai és a nemzetközi szervezetek a népmozgásokat stb.

Egyvalami azonban tagadhatatlan: a bevándorlók száma az elkövetkezendő években mind Európában, mind világszerte tovább fog növekedni. Sőt lassan az Európai Unió válik a föld legfontosabb bevándorlási vonzásközpontjává, s jó úton halad, hogy ebben még az Egyesült Államokat is lehagyja.

Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy turisták és tanulók viszonylag jelentős áradata engedelmeskedik a területi közelség legegyszerűbb törvényszerűségeinek: a mediterrán Európát diákok, turisták hada keresi fel, egyre inkább hozzákötve Nyugat-Európát a szomszédaihoz. E látszólag ártalmatlan fejlemények komoly gazdasági és kulturális következményekkel járnak.

Az orosz bevándorlási egyenleg pozitív, ami meglepő lehet. 1990 és 1995 között körülbelül 1 millió 700 000 fő volt. A szovjet birodalom bukása után sok vezető és mérnök tért vissza az országba. Az egyenleg azóta is pozitív maradt, köszönhetően a Közép-Ázsia köztársaságaiból érkező bevándorlóknak, akik számára Oroszország továbbra is jelentős ipari és műszaki központ, nem is beszélve a helyi nyelvek mellett e köztársaságokban általánosan használt orosz nyelv vonzásáról. 

2.2. AZ EURÓPAI POLITIKA

2000-ben az Európai Unió igazságügyi és belügyi megbízottja úgy vélte, a zéró bevándorlás politikája a múlté kell, hogy legyen, jöjjenek az Unióba újabb bevándorlók. Ennek a politikának az alkalmazása ellensúlyozhatná ugyanis a lakosság elöregedését, a munkaképes népesség csökkenését, egyszóval javíthatná Európa régi országainak népjóléti jövedelmeit. Tisztán matematikailag nézve az 1995-ös lélekszám fenntartása Németország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Királyság esetében azt tenné szükségessé, hogy a bevándorlók száma megháromszorozódjon, ami évente közel 700 ezer fő lenne. Ha az volna a cél, hogy a munkaképes népesség szintje fennmaradjon, az Európai Unióba irányuló bevándorlás meg kellene, hogy haladja az évi egy milliót… Egyes szakértők a helyzetet „valódi Danaidák hordójaként” jellemzik. Felül kell vizsgálni a politikát, el kell fogadni a népesség elkerülhetetlen öregedését?

Nemrégen a belga belügyminiszter is csatlakozott az európai biztoshoz, ismertetve, mekkora bevándorló munkaerő-létszámra van szüksége hazájának, ha biztosítani akarja a gazdasági, népesedési és társadalmi fejlődést. Nem tűnik úgy, hogy fenntartásai lettek volna, bár volt annyira óvatos, hogy hozzátegye: „önmagában a bevándorlás nem képes megoldani társadalombiztosításunk szerkezeti problémáit… de bevándorolt dolgozók ittléte megkönnyíthetné az átmenetet egy másik lehetséges kvótarendszer irányába”.

Ugyanebben a kérdésben ugyanez a miniszter 2006. januárjában így nyilvánította ki a véleményét az újságok hasábjain: „Belgium és az Európai Unió nem tudja a világ összes menekültjét befogadni”. Egyébként azt is hozzátette, hogy helyre kell állítani az állampolgár Európába vetett bizalmát, de ki kell válogatni a „tehetséges és törekvő” bevándorlókat; az ilyen áttelepülést szemérmesen „kitüntető migrációnak” nevezték. Úgy tűnik, Magyarország nem osztja ezt a nézetet. 

2.3. A NÉPESEDÉSTUDOMÁNYI FEJLŐDÉS TÉNYEZŐI

Ha az európai népesedéstudományi fejlődést jobban meg akarjuk érteni, szem előtt kell tartanunk ennek fontos tényezőit, melyek:

• a világon bekövetkezett gyors műszaki fejlődés
• az európai népesség elöregedése, amelyet az alacsony születésszám is fokoz
• a nők általánossá vált, megkülönböztetés nélküli munkához jutása
• az oktatás, a képzés általánossá válása mind az Európai Unióban, mind másutt
• a fokozódó városiasodás az összes földrészen
• az afrikai népességrobbanás (az Aids dacára)
• a fokozatos elsivatagosodás bolygónk felmelegedése következtében

E tényezők magyarázatra szorulnak, de főleg megvitatandók. Egyesek közülük általánosabbak, mások csak az Európai Uniót érintik. Milyen kedvező és kedvezőtlen hatásaik vannak az Európai Unión belül?

Az OECD szerint a népvándorlási áramlás az Európai Unió felé 1990 óta egyfolytában nő, az utóbbi 15 évben átlagosan 1,2 millió fő évente (Észak-Amerikában csak 850000). Az egyéni vagy közösségi indítékok háttere jobb kulturális, politikai, vallási vagy szexuális körülmények, továbbá anyagi megtérülés keresése.

Ami az Európai Uniót illeti, talán érdemes különbséget tenni az Európán belülről jövő bevándorlók és azok között, akik más földrészekről – elsősorban Afrikából vagy Ázsiából – származnak. Az európaiak jól képzett technikusok, vezetők, akiket otthon a képzettségük és a műszaki fejlettség közti szintkülönbség munkanélküliségre kárhoztat, vagy legalábbis arra, hogy nem megfelelő szintű és rosszul fizetett munkát vállaljanak. Az itteni jó fizetések is vonzzák őket. Ami viszont az afrikaiak és az ázsiaiak többségét illeti, ők kevés képzettséggel érkeztek, nem látva, hogy országaink műszaki fejlettsége egyre kevesebb puszta végrehajtásra szorítkozó munkaerőt tesz szükségessé. Az Európai Unióban a nehézipar, a kitermelőipar jelentős visszafejlődése természetesen azzal jár, hogy kevesebb munkásra van igény, mint szakmailag fejlett technikusra, vezető munkatársra.

Idővel ez a helyzet úgy módosult, hogy a Dél országai egyre több, az ösztöndíjaknak és az együttműködésnek köszönhetően jól képzett munkaerőt szállítanak; ez az otthoni munkaerőpiacon nem találja meg a számítását, tehát Európa kapuján kopogtat.

Egy olyan összetett és tömeges jelenségnél, mint a mostani európai bevándorlás, életszerű-e különbséget tennünk a szabályokat betartó és az azokat megszegő lakosságáramlás között, miközben az európai kormányok az előírásaikat jórészt be sem tudják tartatni?

A bevándorlás kérdése, legyen szó törvényesről, menekült állapotról, menedékjog kéréséről vagy az Európai Unió területére történő törvénytelen belépésről, komolyan foglalkoztatja az összes tagországot. Sok szó esik a közös politika szükségességéről. Valójában nem sok haladás történt, aminek oka az egyes országok ódzkodása attól, hogy ezen a területen a nemzeti illetékességből engedjenek. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy valamennyi ország egyre korlátozóbb, sőt megtorlóbb politikát folytat, anélkül azonban, hogy egymás között egyeztetnének. 

2.5. NÉPVÁNDORLÁS, MEGSZÁLLÁS, GYARMATOSÍTÁS, RABSZOLGATARTÁS

Igazságtalan, amit Európában eléggé gyakran hallani, miszerint „ellepnek” minket az idegenek, jöttek légyen akár Kelet-Európából, Közép- vagy Észak-Afrikából, akár a Közel-Keletről, Pakisztánból vagy Vietnamból. Világos, hogy a bevándorlás nem keverhető össze a meghódítással, és csak a rosszindulatú emberek alkalmazzák a megszállás kifejezést, hogy befeketítsék a bevándorlókat. A megszállás fegyveres hódítás, amilyenből Európában az utolsó 1935 és 1940 között zajlott. Aminek mi a 21. század elején tanúi vagyunk, az népvándorlás, és semmi köze nincs a megszálláshoz. Politikailag szükségesnek tartottuk e fogalmak tisztázását.

Megkockáztathatunk-e egy olyan feltételezést, hogy a gyarmatosítás, amely európaiakat vitt Afrikába, ha ki is irtotta a helyi kultúrákat, legalább munkát és némi – persze korlátozott – kilátást nyújtott az őslakosoknak, miközben ezek elkerülhették a gyökértelenné válást, és továbbra is kötődhettek ősi földjeikhez? Milyen megközelítésbeli különbséget alkalmazzunk az európai gyarmatosítás és a rabszolgatartás között, amely tömegesen vitte be a munkaerőt Észak- és Dél-Amerikába?

*

Nicolas Bárdos-Féltoronyi magyar származású közgazdász, geopolitikai gondolkodó, közíró, 1957 óta Brüsszelben él. Közgazdászként a nemzetközi gazdasági kapcsolatok geoökonómiájával, pénz- és költségvetéstannal, az állami és magángazdaságok elméletével, geopolitikai gondolkodóként a geopolitikai elméletekkel, a vallások és egyházak helyzetével, Közép- és Kelet Európa, valamint Eurázsia helyzetével és fejlődésével foglalkozik. Tudományelméleti munkássága is jelentős. Mintegy negyven könyv és kiadvány szerzője, illetve társszerzője. Száznyolcvan cikke jelent meg.

Fordítás: Jakabffy Imre, Jakabffy Éva

A könyv megjelent és megrendelhető ITT